Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. júl. 7. (ke) – Appolónia,Apolka
Egész-ség

Holisztikus információs gyógyítás – a Körbler-módszer (1.)

Az alternatív gyógyítói szemlélet az emberi szervezetet egy energiamezőbe ágyazott kölcsönható rendszernek tekinti. Erich Körbler felfogása szerint minden élőlény szerves része a környezetének, és csakis a környezetével együtt vizsgálható, hisz létezése – mint nyílt disszipatív rendszeré – a környezetével való állandó energia- és információcserén alapul. Az energiacsere folyamata egyénenként más és más, hiszen minden egyén bioenergia-mezője őrzi mind az öröklött, mind pedig a jelen élet összes történésének információját. Most kezdődő cikksorozatunkban a Körbler-módszerrel ismertetjük meg Önöket.

A holisztikus gyógyító szemléletet az új tudományos eredmények magyarázzák. A nyolcvanas évektől kezdődően a biológiai kísérletek és az új elméletek alapján a tudósok újra azt vallják, hogy a szervezet finom összehangolását a bioenergia-mező végzi el. Ez a rendkívül finom és állandó összeköttetéseket hordozó mező „vezérli” a szervezet működését.

Körbler egy olyan eszközt ad kezünkbe, amely ezeket a – különben nem érzékelhető – finom kölcsönhatásokat és egyéni sajátosságokat észlelhetővé teszi, az emberi idegrendszer és az emberi agy segítségével. A Körbler-módszer segítségével a szervezet valamennyi állapotát regisztrálhatjuk, és ennek alapján megváltoztathatjuk. A bioindikátor segítségével egy kilences rendszerben különíthetjük el a szervezetet érő kedvező, kedvezőtlen, illetve igen ártó hatásokat. Ezen keresztül pontosan megállapíthatjuk, hogy mely tényezők és milyen mértékben zavarják meg a szervezet bioenergia-mezőjét, vagyis a szervezet egészségi állapotát, tehát az egészségtől való eltérést.

Körbler gyógymódjában geometriai formákat alkotott a bioenergia-mező befolyásolására, a meridiánok végpontjain; illetve kitüntetett pontjain vagy a fájdalmas testrészeken. A mellékelt ábrán a körhöz közelebbi jelek mutatják a bioindikátor mozgását, a távolabbi jelek a változáshoz szükséges geometriai formát.

Körbler integrálta a lánai akupunktúra és az európai homeopátia tapasztalatait. A gyógyításban homeopátiás szereket (klasszikus homeopátia, Körbler-favirág, Bach-virágterápia, gyógyteák stb.) valamint geometrikus formákat alkalmaz a lánai akupunktúra szabályai szerint, illetve a geometriai fonál segítségével készített „információs vizet” használ.

Ebbe a módszerbe szorosan beletartozik a Körbler-féle csakradiagnosztika és -terápia, továbbá a pszichomeridián segítségével történő gyógyítás. A holisztikus információs gyógyítás elengedhetetlen, szerves része a klasszikus makrobiotika egyidejű alkalmazása (az étkezés személyre szóló kiválasztása és beállítása), valamint a humán terek (lakókörnyezet, munkahelyi környezet és személyes terek) optimalizálása.

Cikksorozatunk következő részében a Körbler-módszer geometriai formáinak jelentésével és alkalmazásával ismertetjük meg Önöket.

Dr. Sági Mária, Sági István
Telefon: (1)-388-3483
E-mail: sagiistvan@makrobiotika.hu
www.makrobiotika.hu
www.pianto.hu

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 Verebély Eleonóra 2009-04-30 19:38:00
 
méééég!!!!!
ez csodálatos!

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com