Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2021. dec. 7. (ke) – Ambrus
Nagyvilág

Amikor veszélyes lehet a kukoricalepény

Még a múlt század 90-es éveiben figyeltek fel arra, hogy az egyesült államokbeli Rio Grande völgyében született gyermekek az átlagosnál sokkal több és ritka születési rendellenességgel jöttek világra. Több mint egy évtizedig keresték a szakemberek, mi állhat a hátterében annak, hogy a legkülönfélébb agyi és gerinc-betegségek jelentkeztek ezeknél a babáknál, és csak most jutottak el odáig, hogy kimondják: valószínűleg a környezetszennyezés következtében mérgezővé vált kukorica lehetett a kiváltó ok.

A környéken lakó emberek és ügyvédeik már korábban is környezetszennyezésre gyanakodtak, és végül az általuk indított perben a General Motors és más amerikai gyárak 17 millió dolláros kártérítést fizettek ki egy olyan egyezség értelmében, amely szerint nem kellett elismerniük, hogy az ő környezetszennyező tevékenységük okozhatta a bajt. Egyelőre nem sikerült közvetlen kapcsolatot találni a gyárak levegőszennyező működése és a születési rendellenességek között, de a szakemberek egyre inkább egy, a kukoricapenészben található méreganyagra, a fumonizinre gyanakodnak.

Az Environmental Heath Perpectives című szakfolyóirat 2005. februári számában megjelent tanulmány azt a kapcsolatot próbálta feltérképezni, amely a kukoricalepény (tortilla) fogyasztása, a fumonizin és a veleszületett gerinc-rendellenességek között állhat fent. A kutatók azt találták, hogy a havonta 300-400 tortillát fogyasztó terhes nőknél a babák ilyen fajta születési rendellenességeinek kockázata kétszer akkora volt, mint a havi 100 kukoricalepénynél kevesebbet evő várandós anyáknál.

A tortilla egyébként az egyik legnépszerűbb népi eledel a Texas és Mexikó közötti határvidéken. A statisztikai adatok szerint az átlagos fiatal mexikói-amerikai nő havonta 110 alkalommal fogyaszt belőle.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com