Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 28. (csü) – Gedeon,Johanna,Hanna
Nagyvilág

Orosz települések vezetik a listát

A világ legszennyezettebb városai

A világ legszennyezettebb városainak listáját állította össze egy amerikai kutatóintézet. A listán előkelő helyet foglalnak el a fejlődő országok egyes városai, illetve három orosz város, közöttük Csernobil. Oroszország vezeti a listát három településsel.

Közöttük van Dzerzsinszk, ahol körülbelül 300 ezer ember életét, egészségét fenyegetik olyan mérgező anyagok, amelyek még az egykori Szovjetunió számára fegyvereket gyártó üzemből származnak. Hasonlóképpen szennyezett területnek számítanak a szomszédos városok, Rudnaja Prisztany és Dalnyegorszk, ahol körülbelül 90 ezer ember van veszélyben egy kohászati üzem által kibocsátott ólomszennyezés miatt. A harmadik ilyen orosz város Norilszk, ahol 134 ezer ember él; a városhoz tartozó bányák és fémipari üzemek által kibocsátott levegőszennyezés veszélyezteti az egészségüket.

A legszennyezettebb településekről szóló összeállítást a New York-i Blacksmith Institute készítette. A 300 számításba jövő város közül 35-nek a helyzetét vizsgálta meg alaposabban, majd közülük is válogatva, megjelölte a 10 legszennyezettebb települést. Az eredményekről az intézet honlapján 2006. október 18-án jelent meg összefoglaló tanulmány, amelyet azután több hírügynökség is ismertetett.

A jelentésben Norilszkról a következő olvasható: ebben a városban fekete hó esik, a levegő kéntől bűzlik, és a gyári dolgozók várható élettartama tíz évvel kevesebb, mint az oroszországi átlag (amely amúgy sem túl magas – A szerk.). A tízes listán egyébként két másik olyan település is megtalálható, amely az egykori Szovjetunió területéhez tartozott. Az egyik a kirgizisztáni Mailu-Szu, ahol 23 ezer ember élete közvetlen veszélyben forog, több millió egészségét pedig hosszabb távon fenyegeti a radioaktív hulladék, amelyet az 1946?1968 között ezen a helyen dúsított urániumot előállító üzem bocsátott ki. A másik település az ukrajnai Csernobil, ahol 1986. április 26-án a világon eddig ismert legsúlyosabb nukleáris baleset történt, amikor az erőmű négy atomreaktora közül az egyik felrobbant, és radioaktív hulladékkal szennyezte be a térséget, valamint Nyugat-Európa egyes területeit. Csernobil mindössze 113 km-re található Kijevtől északra.

Az egyéb említésre méltó igen nagy környezetszennyezéssel „büszkélkedő” település Kínában a széniparáról nevezetes Linfen, Indiában Ranipet és Chennai. Ezeken a településeken 3,5 millió ember egészségét fenyegeti a vegyi anyag feldolgozás, illetve kibocsátás.

Végül említsük meg a Dominikai Köztársaságban található Bajos de Haina városát, amely elsősorban a nemrégiben bezárt akkumulátor újrahasznosító üzem által kibocsátott ólomszennyezés miatt veszélyes az ott lakókra.

Szerepel még a listán a perui La Oroya, ahol fém- és kéndioxid-szennyeződés veszélyezteti 35 ezer ember egészségét, valamint Zambia második legnagyobb városa, Kabwe, 250 ezer lakossal. Ők ólom- és kadmiummérgezéssel néznek szembe.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com