Gyakran megesik velünk, hogy a kapcsolataink megromlanak, lefagy a számítógépünk, üzleti terveink nem hoznak felvirágzást, a körülöttünk lévő emberek munkanélkülivé lesznek, a projektjeink félresikerülnek és hasonlók. Mindennapi kudarcaink listája hosszú. Mit teszünk ezekben az esetekben?

Röviden szólva: egyesek lemondóan beletörődnek, mások, mint egy őrült, megfeszülnek. Ezek egyike sem bizonyul helyes útnak, hiszen ha lazán tudnánk venni a kudarcainkat, akkor sokkal jobban éreznénk magunkat, állítja dr. Ute Lauterbach német filozófusnő, a westerwaldi Pszichoenergetikai Integrációs Intézet alapítója. De mit is ért ő valójában kudarcon?

A kudarc első pillantásra nem más, mint amikor nem úgy sikerülnek a dolgok, ahogyan elterveztük, amikor nem érjük el céljainkat, nem valósulnak meg ötleteink. Ha azonban alaposabban szemügyre vesszük, talán belátjuk, hogy az, amit elképzelünk és akarunk, egyáltalán nem képviseli a legnagyobb életbölcsességet. S az időnkénti „visszalépések” az előbbre jutás dinamikájához tartoznak. Így szemlélve, néhány kudarc utólag áldásosnak bizonyul. S ebben az értelemben kissé merészen és spekulatív módon leszögezhetjük: „akarás + nem elérés = a magasabb bölcsesség üdvözlete”.

Út a zseniális tervekhez

Tiszta fej. Adódik a kérdés, hogyan kapjuk meg a magasabb bölcsesség üdvözletét. A filozófusnő tanácsa: gyakoroljuk a szándéknélküliséget ahelyett, hogy görcsösen eredményre törekednénk. Így a fejünk kiürül, és figyelni tudunk arra, amit éppen teszünk; kívül kerülünk a siker és sikertelenség, kudarc és teljesítmény bűvkörén. Ily módon akár kudarcot is vallhatunk, hiszen az alkotás örömében a kudarc éppúgy elveszíti a jelentőségét, mint a siker.

A lényeges felismerése. A kudarcra való hajlandóságunk csak gyümölcsöző lehet. Elképzelhető, hogy zseniális tervekhez vezet minket, vagy általa felismerjük a lényegeshez vezető utat. S ezt már sikerként könyvelhetjük el – minden esetben.

Mi a siker voltaképpen?

Nézzük a fogalom pszichológiai értelmezését.

A cél elérése. Siker az, ha elérünk egy célt, s ezt a saját teljesítményünknek köszönhetően tesszük. Mindeközben céljainknak belülről kell fakadniuk, vagyis az érintett személy számára fontosnak kell lenniük. Ha ez sikerül, akkor a siker érzése növeli önértékelésünket, javítja hangulatunkat, és további tevékenységekre ösztönöz.

Kulturális különbségek. Célkitűzéseink és sikereink egyéniek, ugyanakkor erős kulturális hatás alatt állnak. Az individuálisan orientált kultúrákban az individuum és az önmegvalósítás nagyon előtérbe kerülnek, és ha az egyén nem éri el kitűzött célját, azt gyakran deprimáló kudarcként éli meg. Ezzel szemben a kollektív irányultságú kultúrákban a közösség áll előtérben, ott az önérvényesítő és a tömegből kitűnni akaró emberek nem kívánatosak. Siker és kudarc egészen másként definiálódnak a közösséget előtérbe helyező társadalmakban, mint nálunk.

Jól szemlélteti e különbséget a jutalmazási rendszer. A nyugati kultúrákban alapvetően inkább az egyes embert jutalmazzák jó teljesítményéért, ám más társadalmakban ez egyáltalán nem működik, mert ott mindig a leggyengébbekhez igazodnak. A siker ott azt jelenti, hogy a közösségnek jól megy. Nálunk az egyén vall kudarcot, amott egy rendszer.

A mi szélességi körünkön nagyra értékelődik a siker, ám, amint dr. Lauterbach mondja, nehéz meghatározni a sikert. Egy statisztikai adatot idéz arra vonatkozóan, melyik nép a Földön a legboldogabb: a bangladesiek állnak az első helyen, a németek az 52-iken, ami jelzi, hogy valami még sincs rendben őrült sikerhajszánk körül.

Munkasiker helyett életsiker

Átállás. Jót tenne az individuálisan orientált társadalom emberének, ha a munkasikerről átállna az életsikerre, ami azt jelenti, hogy át kellene hidalni a munka és a szabadidő közötti hasadékot. Nem a munkát kellene első helyre tenni, majd a szórakozást, hanem legyen a munka is szórakozás. Előnyösebb lenne, ha a lelkesedés, nem pedig nyomás és egyfajta kötelesség hajtana bennünket. Ha sikerül egyre többször és többször örömöt érezve tevékenykednünk, akkor már maga az öröm jutalmat jelent, és a külső siker egyszerűen csak kedves ráadás lesz.

Kiteljesedés kötelességérzet helyett. Válaszoljon őszintén a kérdésre: azért dolgozik, hogy az egóját növelje, az imidzsét fenntartsa, vagy csupán a pénzszerzés hajtja? Tegye fel magának a következő kérdést is: Esetleg azért dolgozik, mert a munkája révén kiteljesíti önmagát?

Lássuk erről dr. Lauterbach véleményét: „Aki saját kiteljesedése végett dolgozik, nem sikerfüggő, képes lazán és rugalmasan venni a kudarcokat. Újra meg újra.”

(Forrás: Lässig scheitern! Gesundheit, németből fordította Mészáros Csilla)