A karácsony története

December 25-ét I. Gyula pápa nyilvánította Jézus születése napjává Kr. u. 350-ben. A középkorban – valószínűleg az ünnepet megelőző 40 napos böjt miatt – a karácsony a nagy evések és ivások, mulatozások ünnepe volt (egy kicsit emlékeztetve a római szaturnáliákra). Csak a reformáció szigorú puritanizmusa zabolázza meg a féktelen mulatozást a XVI. század elején, míg végül a német lutheránusok adnak új, keresztény értelmet a germán népszokásokban elevenen élő fenyőkultusznak.

Régen az Újév napja december 25-ére, Jézus születésnapjára esett. Ezt ünnepek sora követte, ami január 7-én, Vízkereszttel ért véget. A karácsonyfa gyertyáit karácsony előestéjén gyújtották meg először, majd minden este, egészen Vízkereszt estéjéig sor került a gyertyagyújtásra. Az örökzöld fenyő szimbolizálja a fény és az élet győzelmét a halál felett. A minden este újra meggyújtott gyertya a fény megújulására utal az év legsötétebb napjaiban.

Az égő gyertyás karácsonyfa-állítás hagyományának kezdete Magyarországon – a források szerint – 1825-re tehető. A helyszín Brunswick Teréz grófnő martonvásári kastélya volt. Jóllehet a karácsonyfa-állítás gyorsan terjedő szokássá vált hazánkban, mégis csak a XX. században vált általánossá.

A karácsony ünnepéhez számos olyan szimbólum kapcsolódik, amelyek asztrálmítoszi vonatkozásaira alig-alig figyelünk karácsony ünnepén. Vegyünk sorra ebből néhányat.

A Fa

Az éjszaka is világító mennyei életfa számos hagyományban létezik. A gyertyákkal díszített fák általában az újjászületés szimbólumai.

A kelták hagyományában a fenyő a tölggyel együtt szent fának számított. A tölgy volt a nyár közepén álló világfa, a fenyő pedig a tél közepén álló világfa. A görögöknél a fenyő a vadászistennő, Artemisz fája. Artemisz a születő Fény (és a születendő gyermekek) isteni bábája. A téli napforduló körül ünneplik őt. A fenyő az átmenet, az újjászületés, az erősödő napfény jelképe volt. A téli napforduló a napisten születésnapjának számít, hiszen ettől a naptól kezdve hosszabbodnak a nappalok: így a fenyő a fény és a tűz fája is.

A fenyő a fiúisten jelképeként a Jézus születéséről szóló keresztény mítoszok szövedékébe is bekapcsolódik. A zöld ág az új életciklus, az újesztendő szimbóluma. Mint azt fentebb már említettük, a karácsony sokáig az újév első napja volt. Így a karácsonyi örökzöld díszítése az újév, az új élet jegyében született, s a halál felett diadalmaskodó élet, illetve az örök élet jelképé vált.

A hagyományos karácsonyfa világfa, amelyen az ég fényei világítanak. A fenyő tövében a betlehemi jelenet található. A gyertyafényben ragyogó fán a gyertyák a csillagos eget jelképezik. A csúcsán jellemzően vagy angyal, vagy csillag található. A „csillag” (valójában két bolygó, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása) a napkeleti bölcseknek jelezte Jézus születését. A pásztoroknak viszont az angyal jelenti be a nagy eseményt. A mai üveggömbök a gyümölcsöket (alma, ezüstpapírba csomagolt dió, stb.) helyettesítik, de ezzel együtt az égen járó planéták szimbólumai. A girlandok ezen planéták keringési pályáit utánozzák, miközben az angyalhaj a Tejútra utal.