Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. aug. 9. (va) – Emőd
Egész-ség

Mobilozás: veszélyesebb, mint
a dohányzás? Hogyan védekezhetünk?

A Natúrszigeten többször írtunk már az elektromágneses sugárzás, a mikrosütő és a mobiltelefon ártalmas hatásairól. Most újabb tudnivalókat teszünk közzé, dr. Mercola amerikai orvos-szakíró segítségével. Mire vigyázzunk, hogyan védekezzünk? Megtudhatják cikkünkből.

3/1. oldal

Dr. Mercola a jelek szerint veszélyes ember, legalábbis erre következtethetünk abból, hogy az amerikai NBC televízió vele készített 20 perces interjújából végül is alig néhány másodpercnyit sugároztak. Dr. Mercola ugyanis egyértelműen leszögezi, hogy a különböző elektromágneses sugárzások, beleértve a mobiltelefonokat és a vezeték nélküli internet alkalmazását szolgáló routereket (WIFI) is, egyre veszélyesebbek az emberek számára. Mégpedig azért, mert ezek az információhordozó elektromágneses sugárzások rezonálnak az emberi szervezet sejtreceptoraival, és rendkívül komoly zavaró mezőt jelentenek a sejtek közötti mikrokapcsolatok rendszerében. Ha pedig a szervezeten belüli kommunikációs rendszer károsodik, ami az ilyen elektromágneses sugárzások hatására óhatatlanul bekövetkezik, akkor sokkal könnyebben kialakulnak a sejtek közötti antioxidáns rendszer működésének megzavarásából és a nehézfémszennyezésekből adódó legkülönbözőbb betegségek.

Visszatérés a vezetékes rendszerekhez?

Sokan úgy gondolják, véli Mercola doktor, hogy a különböző védekezési lehetőségek, például a mobiltelefonokra ragasztható műanyag lapocskák (nanopolimerek) védelmet nyújtanak a káros sugárzásoktól. Szerinte ezek a műszaki megoldások csak kismértékben hatékonyak, és a védőhatásuk gyorsan megszűnik.

Mercola úgy gondolja: az egyetlen igazi megoldás az lehet, ha a vezeték nélküli műszaki rendszerek egyre jobban terjedő világából visszatérünk a korábban megszokott vezetékes hírközlési megoldásokhoz. Ő maga nemrégiben új házat vásárolt, és, mint írja, a szakemberek hónapokat töltöttek el azzal, hogy valamennyi vezeték nélküli kapcsolatot kiiktatva, megfelelő, árnyékolt, szigetelt kábelekkel cseréljék ki valamennyi vezetéket a házban.

Valamennyi hordozható telefon az információ átadására szolgáló rádióhullámoknak, a zavaró elektromágneses sugárzásnak a fő forrása. Az egyetlen kivételt jelentik a mobiltelefonok korábbi nemzedékeihez tartozó, 900 MHz frekvencián működő telefonok, amelyek ma már kimentek ugyan a divatból, viszont óriási előnyük, hogy csak akkor kerülnek kapcsolatba az adótornyokkal, ha használjuk őket. A ma már szinte teljesen általánossá vált, magasabb frekvencián működő mobiltelefonok viszont állandó kapcsolatban állnak az adótornyokkal, vagyis akár használjuk őket, akár nem, azáltal, hogy a testünkhöz közel vannak, állandóan bombázzák sejtjeinket a káros sugárzással.

Keveset tudunk a veszélyekről

De miért nem tudunk szinte semmit ezekről a veszélyekről, miért hallgat róluk a média? Mercola doktor szerint a helyzet hasonló, mint amilyen a dohányzás körül volt tapasztalható sokáig. Annak idején rendkívül erős érdekek szóltak amellett, hogy a dohányzás biztonságosságának mítoszát elterjesszék, a kételyeket háttérbe szorítsák. Ma hasonló a helyzet a mobiltelefonokkal, pedig – mondja dr. Mercola – tanulnunk kellene a múlt hibáiból, hogy ne kövessük el még egyszer őket. Véleménye szerint az információhordozó rádióhullámok elterjedésének exponenciális hatvány szerinti növekedése sokkal komolyabb fenyegetéssel jár az emberiségre nézve, mint amilyen veszélyt valaha is jelentett a dohányzás.

Ne feledjük, magyarázza Mercola doktor, hogy 6 óriás vállalat tartja kézben szinte a teljes telekommunikációs iparágat, és ezeknek az együttes ereje és hatalma nagyobb, mint a gyógyszergyáraké. Gondolkodásunkat, a tv-műsorokat, az újságok, magazinok cikkeit, a rádióállomások, filmek, videók, fotóügynökségek, könyvek tartalmát stb. – mind-mind a hat óriás ellenőrzi. Név szerint ezek: a Time Warner, a Disney, a Murdoch's News Corporation, a Bertelsmann, a Viacom (régi nevén CBS) és a General Electric által birtokolt NBC. Egyesített erejük és befolyásuk olyan hatalmas, hogy hozzá képest szinte eltörpül a néhány világosan látó szakember és tényfeltáró újságíró tevékenysége. Őket egyébként ez a telekommunikációs gépezet természetes ellenségnek tekinti.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com