Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 28. (csü) – Gedeon,Johanna,Hanna
Itthon

A mobiltelefon és az egészség

Nem szűnnek a kétségek a mobiltelefonok egészségünkre gyakorolt hatását, a készülékek használatának biztonságos voltát illetően. Egymást érik a különböző kutatások, amelyekben a mobilozás és az agydaganatok kialakulásának összefüggését vizsgálják. Még egy kutatócsoport sem zárta ki egyértelműen, hogy a mobiltelefonok elektromágneses sugárzása veszélyes az emberekre. Egyes vélemények szerint a mobiltelefonok használata rossz hatással lehet a sejtekre, az agyra és az immunrendszerre, illetve megnöveli a rákos betegségek kockázatát.

Nem növeli az agydaganat kialakulásának kockázatát a mobilhasználat egy dán kutatás eredményei szerint. Ugyanakkor még nem zárható ki teljesen, hogy a mobilkészülékek egészségügyi károsodást okoznak. A szakemberek úgy vélik, a headsettel való telefonálás csökkentheti a kockázatot. A gyermekeknek pedig azt javasolják, hogy minél kevesebbszer telefonáljanak mobiljukkal. Minderről a BBC nyomán a Magyar Nemzet Online számolt be.

A Neurology című szakfolyóiratban megjelent dán tanulmány egy több mint 1000 emberen végzett vizsgálat eredményeit közli. Azonban a kutatók szerint hosszú időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy biztosan ki lehessen jelenteni: a mobilok nem okoznak semmilyen egészségügyi károsodást.

A szakemberek azt javasolják, hogy a telefonálók használjanak kiegészítőket, amelyek révén távolabb tartják a készüléket az agyuktól, így csökkentik az azt érő sugárzást. A szakértők szerint a gyermekeknek elővigyázatosságból minél kevesebb időt kellene a mobilok használatával tölteni.

Egy 2002-es svéd tanulmányban az áll, hogy a kutatók kapcsolatot találtak az analóg mobiltelefonok használata és az agytumorok kialakulása között. Ugyanakkor más szakértők megkérdőjelezték az eredmények valódiságát a vizsgálati módszer miatt.

A most nyilvánosságra hozott dán tanulmány során Christoffer Johansen, egy rákos betegségeket nyilvántartó hivatal munkatársa bizonyítékokat gyűjtött a mobiltelefonok biztonságára. 427 agytumoros beteget vizsgált meg, illetve 822 olyan embert, akiknek nincs agydaganatuk. Feltette a kérdést, hogy a vizsgált személyek milyen gyakran használják mobiljaikat. Néhány esetben leellenőrizte a kutatásban részt vevők telefonszámláját is.

Az eredmények szerint az agytumoros betegek nem használták hosszabb ideig vagy gyakrabban a mobiltelefonjukat, mint azok, akiknek nincs agydaganatuk. Johansen elmondta: egyelőre nem jelenthetnek ki teljes bizonyossággal semmit, mivel még el kell végezniük azt a vizsgálatot is, amely során olyan személyeket vizsgálnak, akik hosszabb ideje használnak mobiltelefont. Ugyanakkor a mostani tanulmányban is voltak olyanok, akik azt állították, hogy már tíz éve, vagy még régebb óta használják telefonjukat.

A dán kutatás egy nemzetközi vizsgálat része. Az úgynevezett Interphone tanulmány keretében 13 országban végeznek vizsgálatokat, majd végül az egyes eredményeket összevetik, és együtt elemzik azokat. Így nagyobb bizonyossággal jelenthetik majd ki, hogy a mobiltelefonok használata okozhat-e vagy sem rákos betegségeket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rákkutató központja (IARC) szintén egy átfogó elemzésre készül.

A szerkesztő kiegészítése: A mobil nem csupán azzal károsíthatja az egészségünket, ha telefonálunk vele. Sokan nem is gondolnak rá, hogy hosszú időn át tartó és esetleg károsító sugárzásnak teszik ki a szervezetüket, ha a mobilt a testükön, például a szívük, a májuk vagy a lépük fölött hordják. Ez akkor is igaz, ha a készülék csupán készenléti állapotban van. Ugyancsak – közvetve – károsíthatja egészségünket a mobiltelefon, ha lezserül letesszük az asztalra az ebédünk vagy a vacsoránk mellé, esetleg csupán pár centire az éppen bevételre előkészített multivitaminunktól.

Radiesztéziás eszközzel – például ingával vagy lengyel pálcával – egyébként jól mérhető a mobilok negatív kisugárzása.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com