2023. máj. 31. (sze) – Angéla,Petronella
Natúrszakács
Saláták
Ételkategóriák

Küldje be Ön is!
Küldje be Ön is kedvenc receptjét, hogy mások is gazdagíthassák mindennapi étrendjüket!Cikóriasaláta
Elkészítés: 20 dkg csirkemellet vékony csíkokra vágunk. Egy evőkanálnyi vajat vagy margarint felforrósítunk és a csíkokra vágott húst gyorsan átsütjük, kevés vízzel meglocsoljuk, és kb. 20 percig lassú tűzön pároljuk (sózás nélkül!), majd hagyjuk kihűlni.
Közben a cikóriát megtisztítjuk, hosszában kettévágjuk, a leveleket jól megmossuk, és egy konyharuhán hagyjuk száradni. Egy jól megmosott narancsról levágjuk a héját (a fehér „bőrét” teljesen eltávolítva), karikákra szeleteljük, a magokat kiszedjük.
Lapos tálon szépen elrendezzük a cikórialeveleket, a narancskarikákkal körberakjuk. Megtisztítunk egy körtét, negyedekre vágjuk, magházát eltávolítjuk és felkockázzuk. Citromlével meglocsoljuk, hogy ne barnuljon meg. A kockára aprított körtét és a dinsztelt húst a narancskarikákon szépen elrendezzük. Díszíthetjük még a saláta tetejét apróra vágott pörkölt dióval, vagy megszórhatjuk pörkölt szezámmaggal is.
Fél dl tejszínt, egy csapott kávéskanál cukrot, két evőkanál cseresznyelikőrt és fél citrom levél jól kikeverünk. Ebből az öntetből egy picivel meglocsoljuk az elkészített saláta tetejét, a többit kis tálba tesszük, és a salátával együtt feltálaljuk.

Csicseriborsó saláta
Elkészítés: Négy-öt személyre számítva vegyünk 10 dkg-nyi főtt csicseriborsót, 1 teáskanál borsikafüvet, 25 dkg burgonyát, 5 dkg almát, 5 dkg kovászos uborkát, 1/2 teáskanálnyi köménymagot, tengeri sót, 1 csomó újhagymát és petrezselyemzöldet. Az öntethez 1,5 dl tejföl és 1,5 dl kefir keverékében dolgozzunk el 1 gerezd zúzott fokhagymát, tengeri sót, 3 evőkanálnyi almaecetet, 1/2 dl olívaolajat. Hidegen tálaljuk, az összetevőket szépen daraboljuk, rendezzük el. Az öntetet közvetlenül a tálalás előtt öntsük rá. Díszíthetjük fejes saláta leveleivel, dióval, mogyoróval.
Cukkinisaláta
Hozzávalók:
3 zsenge cukkini
4 paradicsom
2 húsos zöldpaprika
1 evőkanál vaj
2dl joghurt
5 db piros retek
metélőhagyma
2 evőkanálnyi bazsalikom
cukor
só
3 zsenge cukkini
4 paradicsom
2 húsos zöldpaprika
1 evőkanál vaj
2dl joghurt
5 db piros retek
metélőhagyma
2 evőkanálnyi bazsalikom
cukor
só
Elkészítés: A cukkiniket megmossuk, héjastól vékonyra felszeleteljük, és forró vajon a szeletek mindkét oldalát gyorsan megsütjük. Hagyjuk lecsepegni, hűlni. A paradicsomot, a paprikát és a retket megmossuk, majd apró kockákra vágjuk. A metélőhagymát finomra vágjuk. A joghurtban elkeverjük a felvagdalt friss bazsalikomot, sózzuk, ha kell, cukrozzuk, majd összekeverjük a zöldségekkel.
Olasz spagettisaláta
Hozzávalók:
1 csomag spagetti száraztészta
20 dkg trappista sajt
1 nagy paradicsompüré konzerv
1 teáskanál só
1 kávéskanál cukor
1 kávéskanál olasz fűszerkeverék
csipetnyi curry
vegeta
1 csomag spagetti száraztészta
20 dkg trappista sajt
1 nagy paradicsompüré konzerv
1 teáskanál só
1 kávéskanál cukor
1 kávéskanál olasz fűszerkeverék
csipetnyi curry
vegeta
Elkészítés: A spagettit kb. 3 cm-es darabokra tördeljük, és sós vízben kifőzzük. (Érdemes csak félig megfőzni, és utána fedő alatt a tűzről levéve állni hagyni, amíg a tészta meg nem dagad.) Utána leszűrjük, összekeverjük a paradicsompürével, a sóval, a cukorral és az ízesítőkkel, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Végül a sajtot nagylyukú reszelőn lereszeljük, és a tésztához keverjük.