Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2021. dec. 7. (ke) – Ambrus
Nagyvilág

Újabb gyógyszerbotrány körvonalazódik Amerikában

A korábbi évek gyógyszerbotrányai után egy újabb szerről, ezúttal egy antibiotikumról derült ki, hogy mellékhatásai miatt fokozott körültekintés szükséges a felírásakor, illetve a szedésekor. Mivel a Ketek márkanevet viselő, 2004-ben piacra dobott antibiotikum alkalmazása nyomán többször is súlyos májproblémákat jeleztek, és néhány haláleset is bekövetkezett, az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerhivatal (FDA) kötelezte a gyártó Sanofi-Aventis céget, helyezzen el vastag betűs figyelmeztetést a gyógyszer dobozán.

A Telithromycin néven is emlegetett készítményt elsősorban légúti fertőzések, hörghurut (bronchitis), arcüreggyulladás (sinusitis) és közösségben elkapható tüdőgyulladás kezelésére javasolták. Idén áprilisig az FDA 12 olyan esetről értesült, amikor akut májbetegség lépett fel. Az érintettek közül négyen meghaltak, egy ötödik betegnél pedig májátültetés vált szükségessé.

A gyógyszert eddig szedő 10 millió ember közül csupán 23-nál jeleztek májpanaszt az FDA szerint, ami magasabb arány ugyan, mint a hasonló rendeltetésű más antibiotikumoknál, az engedélyező hatóság mégis úgy véli, hogy a gyógyszer előnyei számottevőbbek, mint az esetleges mellékhatások okozta kockázat.

Eközben az amerikai szenátus pénzügyi bizottsága vizsgálatot folytat annak kiderítésére, meghamisították-e a kutatási adatokat a Ketek bevezetését megelőző klinikai kísérletekben. Charles Grassley szenátor, a bizottság elnöke kijelentette: „A Ketek újabb példa arra, hogy az FDA miként alkalmazkodik egy gyógyszergyártóhoz, és becsukja a szemét, ha komoly biztonsági kockázatot lát.”

A gyártó cég 2006 első félévében a szóban forgó gyógyszert 50 millió dollár értékben forgalmazta az amerikai piacon.

A Natúrsziget információja szerint a Ketek – ezen a néven – Magyarországon is bevezetésre szánt gyógyszer, patikában azonban (egyelőre!?) nem kapható.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com