Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 28. (csü) – Gedeon,Johanna,Hanna
Nagyvilág

Tanulhatunk a kutyáktól

A kutyások igazán tudják, kedvencük milyen nagyszerű jellem, és úgy tartják, sok ember tanulhatna tőle bátorságot, jellemességet, hűséget. Most a tudósok rájöttek: a kutya abban is segíthet az embernek, hogy megmutatja, miként lehet szépen megöregedni. Megtaníthat arra, hogy megfelelő táplálkozással és életmóddal valóban bearanyozhatjuk az időskort – anélkül, hogy testi és szellemi képességeink a természetesnél előbb induljanak hanyatlásnak.

Amerikai öregedéskutatók összesen 48 beagle-t vontak be a kísérletbe. Életkoruk 8 és 11 év között volt, és 4 csoportba osztották be őket. Az elsőbe sorolt kutyák hetente kétszer „edzésen” vettek részt, játékaikat rendszeresen váltogatták, kenneljükben egy társukkal éltek együtt, és „iskolába jártak”, hogy megtanulják, miképp lehet megtalálni az elrejtett jutalomfalatkákat. A második kutyacsoport tagjai antioxidánsokban gazdag táplálékot kaptak, de nem részesültek az első csoport életmódbeli juttatásaiban. A harmadik csoportba tartozó kutyák jártak a legjobban: kaptak antioxidánsokat, és az életmódjuk is ugyanolyan hasznos volt, mint az első csoport tagjaié. Végül az utolsó csoportba sorolt kutyák nem részesültek különleges bánásmódban, és a táplálékuk is átlagos volt.

A két évig tartó kísérlet során valamennyi kutyát megtanították arra, hogy megtalálja a jutalomfalatkát egy olyan doboz alatt, amit vagy feketére, vagy fehérre festettek. Mind a 48 kutya megtanulta, hogy az ínyencséghez a fekete vagy a fehér doboz alatt juthat hozzá.

Ekkor a kutatók megcserélték a dobozokat. Amelyik kutya azelőtt a fehér doboz alatt találta meg falatkáját, arra ezentúl a fekete doboz alatt várt a jutalma, és megfordítva. A kutyáknak tehát új játékot kellett megtanulniuk.

A kísérlet vezetői meglepetéssel tapasztalták, hogy a legkorszerűbb táplálékot kapó és „reforméletmódot” élő 12 kutya mindegyike gyorsan megtanulta, miként kezelje az új helyzetet, míg a másik három csoport tagjai gyengébben teljesítettek. A csak korszerű táplálékban részesülő 12 kutyából 8, a korszerű életmódot élő 10 kutyából ugyancsak 8 volt képes idomulni az új helyzethez. Abban a csoportban viszont, amelynek sem a táplálkozása, sem az életmódja nem volt korszerű, a leggyengébben teljesítettek a kutyák: 8-ból csupán 2 volt képes megtanulni, hogy most már a másik doboz alatt találja meg a jutalmát.

A kutatásról a Neurobiology of Aging című szaklap 2005. januári száma számolt be. A szakértők úgy vélik, hogy a kutyákéhoz hasonló étrendi és életmódbeli változások az emberek számára is megkönnyítenék az időskorhoz való testi-lelki alkalmazkodást. Erre a feltételezésre minden okuk megvan, hiszen az emberek és a kutyák úgynevezett kognitív képességeinek csökkenése időskorban sok hasonlóságot mutat. Érdekes, hogy idős kutyáknál az agyi erekben nemegyszer olyan lerakódások (plakkok) képződnek, amelyek hasonlók az Alzheimer-kórban szenvedő idős emberek agyában végbemenő változásokhoz.

Natúrsziget

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 csereevi 2009-07-22 15:57:29
 
Igazán örülök, hogy Önök is igazi jellemnek itélik meg a kutyákat, sajnos van itt a faluba " egy " ember aki a kutyáit a napra kötötte és hiába kértem, hogy legalább olyan helyre tegye öket ahol a nagy meleg elől el tudnak bújni sajnos ide nem illő módon beszélt velem .Hiába irtam az állatvédőknek semmi nem történt még csak nem is vállaszoltak. Ebben a hőségben a kutya nem kötötte volna ki a gazdáját ahova őket kikötötték.
egy állatszerető

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com