Amikor táncolunk és beleengedjük magunkat a mozgásba, belefeledkezünk a mozdulatokba, egyszer csak „hazatalálunk”. A zene, a ritmus elvisz egy másik világba, amit áthat az öröm, ahol a hétköznapi valóságtól eltérő szabályok érvényesülnek.

Először is nincsenek standard minták: ez jó vagy rossz, ez szép vagy csúnya, ez kövér vagy sovány, stb. A tánchoz különböző képességeket, készségeket, adottságokat kaptunk. A tehetségünk, ügyességünk – önbizalmunkat erősítve – örömünk forrásává válhat. A gyengeségeinket pedig felfoghatjuk úgy, hogy a fejlődés lehetőségét hordozzák magukban, rajtunk múlik, hogy változtatunk-e rajtuk vagy sem.

A tánc világában az a csodálatos, hogy segít megtalálni önmagunkban azt az erőt, amivel álmainkat életre tudjuk kelteni.

Ahogy gyakorlunk, energiát fektetünk a tanulásba, jobban megismerjük önmagunkat. Megfigyelhetjük, hogyan változnak izmaink, tartásunk, hajlékonyságunk, ritmusérzékünk, érzéseink, gondolataink; hogyan alakul át a testünk, lelkünk és ezáltal az életünk.

A tanulás nem jó szó a folyamatra, mert a tánc tudása mindenkiben benne él. A feladat az, hogy a testünket emlékeztessük rá.

Lépések az úton:
Az improvizatív hastánc három alappillére: a helyes testtartás, az izoláció és a ritmus.

Helyes testtartás

A helyes testtartás megkeresésével elkezdjük megismerni, milyen összetett rendszer a testünk, milyen csodálatosan működik. Eleinte nehéznek tűnik a részletekre figyelni (főleg ha egészségtelen pozíciók mélyen rögzültek), aztán ahogy a javított mozdulatok beleivódnak az izmokba, ízületekbe, egész lényünkbe, megtapasztaljuk, milyen gyorsan tanul a test, apró korrekciók eredményeként mennyit változunk.

A helyes testtartás egyik sarkalatos kérdése a belső egyensúlyi középpont megtalálása. Tánc közben megérezzük, milyen úgy állni, mozdulni, lépni, hogy a középpontunkban vagyunk; milyen, amikor kibillenünk, valamint megkeressük, hogyan találhatunk vissza az egyensúlyi helyzethez. Az élményekhez elsősorban nem szavak, hanem mozdulatok, lépéskombinációk, figyelemkoncentrációs gyakorlatok, játékos feladatok, nevetés által jutunk el. Annak átélése, hogy egyensúlyban vagyunk, illetve ha ebből ki is billenünk, akkor is tudjuk, hogyan kerülhetünk vissza, belső erőt ad, erővel tölt fel.

Izoláció

Az izoláció, vagyis az egyes izomcsoportok önálló, különálló mozgatásának fejlesztése hasonló élményekhez vezet. A korábban ismeretlen, illetve nem tudatosan használt csúsztatások, emelések, forgatások, körzések megerősítik a csípő, a medence, a comb izmait, a gerincoszlop melletti tartóizmokat és az intim területek izomzatát. A letapadt, megmerevedett izmok lazulnak, rugalmassá válnak. A folyamatos, rendszeres gyakorlás javítja az állóképességet, erősíti a szív és az érrendszer működését.

Az izolációhoz szorosan hozzákapcsolódik a mozgáskoordináció fejlesztése és a testtudatosság:

• Képesek vagyunk-e eltérő irányokba, különböző ritmusokra mozdítani a végtagjainkat, vagy „becsontosodott mintákat” követünk? Hogyan lehet ezt fejleszteni?
• Mennyire egyforma a két oldalunk, melyik az ügyesebb, hol milyen mértékű különbségek vannak? Az eltérések hogyan korrigálhatók?
• Hogyan hat ránk a monoton zene: segít elmélyülni a mozgásban, vagy egy idő után kiesünk a ritmusból? Ha kiesünk, hogyan találjuk meg újra?

Ritmus

A hastánc segít, hogy megértsük a ritmust, ami áthatja egész lényünket: lélegzetvételeink (melyek gyakoriságát, mélységét, intenzitását mi szabályozzuk) és szívünk dobbanása a bennünk élő ritmusokat hordozza, tükrözi. Szerveink, tagjaink, mint a hangszerek, saját dallamukat játszva járulnak hozzá a test zenéjéhez, ami állandó változásban, áramlásban él.

Nem az a kérdés, hogy van-e valakinek ritmusérzéke vagy sem (mert mindenkinek van!), hanem sokkal inkább az:

• Mennyire tudom elfogadni, magamba engedni a különféle ritmusokat, illetve hogyan tudom ezeket kifejezni a testemmel?
• Mihez kezdek az élményekkel? Elkönyvelem magam ügyetlennek, vagy utat engedek a megérzésnek, hogy bennem sokkal több érték, ügyesség, nőiesség van, mint amit eddig felfedeztem?

A változtatás iránti elkötelezettség új kapukat nyit meg: a gyakorlás, az újabb és újabb próbálkozások eredményeként egyszer csak azt vesszük észre, hogy a külső és a belső ritmus összehangolódott, mozdulataink harmonikusabbá váltak.

Felismerjük, hogy a zene összetett rendszer, amihez sokkal változatosabban, kreatívabban kapcsolódhatunk, mint azt első hallásra hittük, például az úgynevezett dobzenék szólóit nem kell mindig „kitáncolni”, kereshetünk egy lassúbb tempót is.

Az órákon időnként csendben dolgozunk, pontosabban külső zene nélkül: halljuk a lépéseink neszét, a szoknya suhogását, a levegő be- és kiáramlását. A belső ritmus kerül előtérbe.

A táncban az egyik legcsodálatosabb az, hogy nem szükséges hozzá semmi más, csak mi magunk...

Együtt mozdulni

Mi segít létrehozni azt, hogy a csendben mégis egy ritmusra mozduljunk? Az összekapcsolódás, az egymásra figyelés, aminek eredményeként megszületik a nők együttléte, közössége.

A hastánc lehetőséget teremt az együttműködésre. A közös cél, a közös öröm összekovácsolja a jelenlévőket, attól függetlenül, hogy életük útja egyéni, egyedi. A másikban nem a vetélytársat, a riválist látja meg, hanem a hozzá hasonló nőt, nem számít, hogy eltérő korúak, más a családi állapotuk, boldogságuk, nehézségeik, küzdelmeik.

Ennek talán legszebb példája Keleten, amikor a vajúdó asszony körül táncolnak a nők, ezzel segítve a szülés folyamatát, erőt adva az anyának és gyermekének.

Amikor a lányok csoportban együtt lépnek, fordulnak, hajolnak, akkor feloldódnak a különbségek – az összehangolódás és a mozdulatok maradnak meg. Kialakul egy erőtér, amihez mindenki hozzáteszi a saját egyéniségét, és amiből mindenki részesül. Az együttlét során hatunk egymásra, jobban elfogadjuk a másikat és önmagunkat. Néha összevissza lépünk, akkor összenézünk, nevetünk, újrakezdjük vagy folytatjuk...

Az improvizáció megjelenése a hastáncban

Az ősi időkben a tánc az imádság és a hálaadás egyik formája volt, amire mindenki képes, amiben nincsenek ügyesebbek és gyengébbek, mindenki a maga sajátos lényével kapcsolódik a közösség ünnepéhez. Vagyis a szándék, a hozzáállás a döntő, és nem az előre megszerkesztett mozgásformák meghatározott sablonok szerinti kivitelezése. A lépéseknek, mozdulatoknak végtelenül sok kombinációja van, mint ahogy az élet is számtalan lehetőséget hordoz.

Az improvizáció számomra azt jelenti, hogy nem tudom, a következő pillanatban mit fogok csinálni. Éberen figyelek, átadom magam a ritmusnak. Engedem, hogy a zene, a környezet, a bennem lévő érzések hassanak rám és vezessenek. Közben rábízom magam a testemre, hogy megjelenítse a zenét, áttranszformálja a dallamot mozdulattá.

Itt lépnek be az alappillérek: az egyensúlyi középpontunk megélése, a mozgáskoordináció, a bennünk élő ritmus ismerete a hastánc újabb és újabb világába képes elvezetni.

Vagyis az improvizálás más oldalról megközelítve azt jelenti, hogy a lehetőségek közül azt választom, amiben az adott pillanatban a legjobban érzem magam, ami leginkább kifejez. Ehhez nélkülözhetetlen, hogy a rendelkezésemre álljon a mozdulatok tárháza, tudjak miből választani. Ezért az órákon sokat gyakoroljuk a mozdulatokat, a precíz kivitelezést. A stabil alapok erősítik a tudásunkba vetett hitet, önbizalmat adnak, így könnyebben el merünk indulni a szabadabb hastánc irányába.

Mivel nincs koreográfia, az órákba – tánctudástól függetlenül – folyamatosan be lehet kapcsolódni (elsősorban a kezdő foglalkozásokra).

Az improvizatív hastánc „mellékhatásaként” az órák felfedezéseit, élményeit életünk bármely más területén is felhasználhatjuk.

És hogy miként? Erre a kérdésre mindenki másként válaszol. Ahhoz, hogy a választ megtaláljuk, el kell kezdenünk táncolni, hiszen mindannyiunk útja egyedi...

Végezetül itt szeretném megköszönni a szeretetet és a figyelmet Sháminak, aki a hastánc útján elindított; valamint Katja és Hemi Fox MA-URI tanítóimnak, akik által az élet és a tánc csodálatos új oldalait ismerhettem meg.

Natkai Ágnes
natkaiagi@freemail.hu
Tel.: (20)-452-03-40

Improvizatív hastánc óráknak a Fényudvar (www.fenyudvar.hu) ad otthont.