Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. szep. 21. (hé) – Máté,Mirella
Gyógynövénykereső

Az itt látható keresődobozokban kétféle módon is kereshet. Ha egy konkrét gyógynövényre kíváncsi, akkor a bal oldali listából válassza ki a kívánt növényt, majd kattintson az alatta látható Megnézem feliratú gombra. Ha viszont azt szeretné tudni, hogy egy vagy több betegségére melyik gyógynövény nyújthat gyógyírt, akkor a jobb oldali listában jelölje be a betegségeket, majd az alatta levő Megnézem gombra kattintva, megkapja az eredményt. A listákban a kívánt elemhez való navigálást megkönnyítik a fölöttük látható betűsorok, amelyben a kívánt betűre kattintva a lista azokhoz az elemekhez ugrik, amelyek a kiválasztott betűvel kezdődnek.

Előfordulhat, hogy ha túl sok betegséget jelöl meg egyszerre, akkor a keresés nem hoz eredményt, azaz nem lesz minden megjelölt betegségre hatásos gyógynövény az adatbázisban. Ekkor próbálkozzon új kereséssel, de ügyeljen arra, hogy ezúttal kevesebb betegséget válasszon ki!

Keresés a gyógynövények között

Keresés panaszok/betegségek között

A

Aftózis
Ajakherpesz
Akne
Aknés pattanások
Alacsony vérnyomás
Allergia
Altató
Angina pectoris
Antibakteriális
Antibiotikum
Antibiotikus
Antidepresszáns
Antiflogisztikus
Antioxidáns
Antiszeptikus
Antivirális
Anyagcsere-javító
Anyagcserezavar
Anyatejtermelés
Aranyeres bántalmak
Aranyeres csomók
Aranyeres panaszok
Aranyeres ülőfürdő
Aranyér
Aranyér bántalmak
Arcbőr
Arckrém
Arcüreggyulladás
Aritmia
Asztma
Azulén

Á

Álmatlanság
Ánizs

B

Babaápolás
Baktériumölő
Bárányhimlő
Becsomósodott izmok
Bedörzsölő
Bedörzsölő szer
Bekeményedett izmok
Belső sebek
Belső vérzés
Belső zúzódások
Bélfekély
Bélfertőtlenítés
Bélfertőtlenítő
Bélféregűző
Bélgázok
Bélgombásodás
Bélhurut
Bélműködés
Bélmozgás
Bélnyálkahártya
Bélproblémák
Bélrendszer
Bélrenyheség
Bélvérzés
Borogatás
Borogató szer
Bőr rákos elfajulása
Bőrápolás
Bőrápoló
Bőrbántalmak
Bőrbepállás
Bőrbetegségek
Bőrgomba
Bőrgyulladás
Bőrgyulladások
Bőrirritáció
Bőrkiütések
Bőrlágyító
Bőrpanaszok
Bőrpír
Bőrproblémák
Bronchitis

C

Cellulitis
Csecsemőkori szájpenész
Csontrepedés
Csonttörés
Csökkenti a hányingert
Cukorbeteg
Cukorbetegek
Cukorbetegség
Cukorpótló

E

Ecsetelőszer
Ekcéma
Ekcémás bőr
Ekcémás bőrbetegségek
Ekcémás felületek
Elalvás zavarai
Elhízás
Ellenálló képesség
Elmeszesedés
Emésztés
Emésztés elősegítésére
Emésztés serkentése
Emésztési
Emésztési problémák
Emésztési zavar
Emésztési zavarok
Emésztést serkentő
Emésztést támogató
Emésztőrendszer
Emésztőrendszeri problémák
Emésztőszervek
Emésztőszervi zavarok
Enyhe nyugtató
Enyhe vizelethajtó
Epe
Epebántalmak
Epebántalmaknál
Epebántalom
Epeelfolyás
Epegörcs
Epehajtó
Epehólyag
Epehólyagbántalmak
Epekiválasztás
Epekő
Epekőhajtó
Epekőoldó
Epeműködés
Epeműködést szabályozó
Epepanaszok
Epeproblémák
Epeteák
Epetermelés
Epetermelést serkentő
Epeutak
Epilepszia
Erősítő

É

Édesgyökér
Égési seb
Égési sebek
Égési sérülések
Éhségérzet
Érelmeszesedés
Érfalak
Érfalerősítő
Érrendszer
Értisztító
Étvágy
Étvágy fokozása
Étvágyfokozó
Étvágygerjesztő
Étvágyjavítás
Étvágyjavító
Étvágytalanság

F

Fagyás
Fagyási seb
Fagyási sérülések
Fájdalomcsillapító
Fehérfolyás
Fehérmályva-levél
Fejfájás
Feketebodza-virág
Fekély
Fekélyek
Felfázás
Felfekvési sebek
Felfúvódás
Felső légutak
Felső légutak gyulladása
Felső légutak gyulladásai
Felső légúti betegségek
Felső légúti gyulladás
Felső légúti gyulladások
Felületi bőrgyulladások
Felületi horzsolás
Felületi sebek
Fertőtlenít
Fertőtlenítő
Fertőzés
Fertőzésellenes
Fertőző betegségek
Feszültség
Feszültségoldás
Feszültségoldó
Féreghajtó
Férgek
Ficam
Fodormenta
Foghúserősítő
Fogíny
Fogínygyulladás
Fogínysorvadás
Fogínyvérzés
Fogpor
Fogyasztó
Furunkulus
Fülbetegségek
Fürdőesszenciák

G

Garatmandulák
Gargarizálás
Gargarizáló
Gargarizáló szer
Gennyedő sebek
Gennyes bőrkiütés
Gennyes kelés
Gennyes kiütések
Gége
Gombaölő
Gombás bőrbetegségek
Gombás fertőzések
Görcs
Görcsoldó
Görcsök
Gőzölés
Gyenge gyomor
Gyenge idegrendszer
Gyomor
Gyomor erősítése
Gyomor- és bélpanaszok
Gyomor-bélhurut
Gyomorbántalmak
Gyomorerősítő
Gyomorégés
Gyomorfekély
Gyomorhurut
Gyomorjavító
Gyomornyálkahártya
Gyomorsav
Gyomorsavhiány
Gyomorsavképző
Gyomorsavlekötő
Gyomorvérzés
Gyógyfürdő
Gyógykrém
Gyógynövény fürdők
Gyógynövényes fürdők
Gyógynövényes tisztító kúrák
Gyógynövényfürdők
Gyógynövényi fürdők
Gyógyolaj
Gyulladás
Gyulladáscsökkentő
Gyulladásgátlás
Gyulladásgátló
Gyulladások
Gyulladásos bőrbetegség
Gyulladt
Gyulladt szem
Gyulladt testrészek
Gyulladt, érzékeny bőr

H

Haj göndörítés
Hajápoló
Hajhagymák
Hajhullás
Hajmosás
Hajöblítés
Hajszálerek
Hajszálerek vérzése
Hangszálak gyulladása
Hangszálgyulladás
Hashajtó
Hasmenés
Hasmenés elleni szer
Hasnyálmirigyet nyugtatja
Hányinger
Hányingert csökkenti
Hársfavirág
Hegesedés
Hegképződés
Helyi érzéstelenítő
Helyi fájdalomcsillapító
Herpesz
Hidegrázás
Hidratál
Hintőpor
Hisztérikus görcsök
Horzsolás
Hólyagbántalmak
Hólyagbetegségek
Hólyaggyulladás
Hólyaghomok
Hólyaghurut
Hólyagtisztító
Hörghurut
Hörgőgörcs
Hurut
Hurutoldás
Hurutoldó
Hurutos köhögés
Húgyhólyag
Húgyhólyaggyulladás
Húgykő
Húgysavkihajtás
Húgyutak
Húgyutak gyulladása
Húgyúti
Húgyúti bántalmak
Húgyúti fertőzések
Húgyúti gyulladások
Húgyúti problémák
Hüvelygomba
Hüvelyöblítés

I

Idegcsillapító
Idegek
Idegerősítés
Idegerősítő
Ideges álmatlanság
Ideges szívdobogás
Idegesség
Ideggyulladás
Idegnyugtató
Idegrendszer
Idegzsába
Időjárás változásai
Immunrendszer
Immunrendszer-erősítő
Immunstimuláló
Immunstimuláns
Influenza
Inhaláció
Inhalál
Inhalálás
Inhaláló
Inhaláló szer
Inzulin
Izmok
Izmok, ízületek
Izomfájdalmak
Izomfájdalom
Izomfeszültség
Izommerevség
Izzadás
Izzasztás
Izzasztó
Izzasztókúra

Í

Íny
Íny gyulladása
Ínygyulladás
Ínyvérzés
Ízületek
Ízületi bántalmak
Ízületi betegségek
Ízületi és reumatikus fájdalmak
Ízületi fájdalom
Ízületi gyulladás
Ízületi megbetegedések
Ízületi panaszok

K

Kakukkfű
Kamaszkori aknés kiütések
Kábultság
Kelés
Kelések
Kenőcs
Kimerültség
Kirepedezett bőr
Kismamák tejtermelése
Kismamák tejtermelését elősegítő
Kismedencei vérbőség
Klimax
Klimaxos panaszok
Koleszterin
Koleszterinszint
Koncentrálóképesség
Korpás fejbőr
Koszorúér-betegség
Kólika
Kórokozó bélbaktériumok
Köhögés
Köhögés és meghűlés elleni teák
Köhögéscsillapítás
Köhögéscsillapításra
Köhögéscsillapító
Köptető
Köszvény
Köszvényes betegségek
Köszvényes panaszok
Köszvényes roham
Köszvényes rohamok
Kötőhártya-gyulladás
Középfülgyulladás
Központi idegrendszer
Krónikus hasmenés
Krónikus székrekedés

L

Lábduzzanatok
Lábfürdő
Lábfürdők
Lábizzadás
Lábödéma
Lábszárfekély
Lámpaláz
Láz
Lázcsillapítás
Lázcsillapító
Lázcsökkentő
Lemosó szer
Letapadt váladék
Letapadt váladékok
Levertség
Légcsőhurut
Légcsőhurutoldó
Légúti
Légúti fertőzések
Légúti megbetegedések
Légúti panaszok
Légzési nehezítettség
Légzési nehézség
Légzőszervek
Légzőszervi megbetegedések
Légzőszervi megbetegedéseknél köhögéscsillapító
Lépbántalmak
Libidó

M

Magas vérnyomás
Magzat megtartás
Malária
Mandulagyulladás
Máj
Máj rendellenes működése
Májbetegségek
Májelváltozások
Májkárosodás
Májkárosodások
Májregeneráló
Megfázás
Meghűlés
Meghűléses betegségek
Melegít
Menstruáció
Menstruációs ciklus
Menstruációs fájdalmak
Menstruációs görcsök
Menstruációs teakeverékek
Menstruációs vérzés
Menstruációs zavar
Menstruációs zavarok
Menzesz
Méhösszehúzódás
Méhvérzés
Méreganyagok
Méregtelenítés
Méregtelenítő
Méregtelenítő kúrák
Méregtelenítő teakeverék
Migrén

N

Narancsbőr
Nátha
Nehezen gyógyuló sebek
Nehézfémek
Neuralgikus fájdalmak
Neurózis
Nőgyógyászati zavarok
Női bajok
Női betegségek
Nyákoldó
Nyálkahártya-gyulladás
Nyári hasmenés
Nyelvgyulladás
Nyirokkeringés
Nyombélfekély
Nyugtalan gyermek
Nyugtató

O

Orrvérzés

Ö

Öblítő
Öblögető szer
Ödéma
Ökörfarkkóró
Öregedés
Összehúzó
Összehúzó hatás
Ösztrogén
Ösztrogénszerű
Övsömör

P

Pajzsmirigy-túlműködés
Pajzsmirigytúltengés
Pánikbetegség
Perisztaltika
Petefészek-gyulladás
Petefészekgyulladás
Pikkelysömör
Plakkok

P

PMS

P

Prosztataduzzanat
Prosztatagyulladás
Prosztatamegnagyobbodás
Prosztataproblémák
Puffadás
Puffadás ellen
Puhító

R

Rákos bőrelváltozások
Rándulás
Regenerációs folyamatok
Rekedtség
Rendszertelen menzesz
Repedezett ajkak
Reuma
Reumatikus bántalmak
Reumatikus fájdalmak
Reumatikus fájdalom
Reumatikus panaszok
Reumatikus problémák
Reumás betegségek
Reumás panaszok
Roboráló
Rossz emésztés
Rovarcsípés

S

Salaktalanítás
Salaktalanító
Sárgaság
Seb
Sebek
Sebgyógyítás
Sebgyógyító
Sebgyógyulás
Sebkezelés
Serkentő
Sérülések
Simaizmok
Simaizom görcsök
Sömör
Sportsérülés
Sportsérülések
Stresszes pontok
Sugárártalom
Sugárbetegségek
Súlycsökkentő
Súlyfelesleg
Szapora szívverés
Szájöblítő
Szájöblögető
Szájpenész
Szájüreg
Szájüreg és az íny gyulladása
Szájüreg gyulladása
Szájüreg gyulladásai
Szájüregi fertőzés
Szájüregi gyulladás
Szájüregi gyulladások
Száraz bőr
Szem
Szembetegségek
Szemgyulladás
Szemgyulladások
Szemnyugtató
Szemproblémák
Szeplők
Szédülés
Székrekedés
Szélgörcs
Szélgörcsoldó
Szélgörcsök
Szélhajtó
Szénanátha
Szív
Szív nyugtalansága
Szív- és érrendszeri betegségek
Szívbetegségek
Szívdobogásérzés
Szívizom vérellátása
Szívkoszorúér-tágító
Szívműködési rendellenességek
Szívműködést serkentő
Szívnyugtató
Szívpanaszok
Szívvédő
Szoptató anyukák
Szoptatós kismamák
Szorongás
Szorulás
Szőrtüszők
Szúnyogcsípés
Szülés utáni fájdalmak

T

Tachicardia
Tavaszi fáradtság
Tavaszi tisztítókúrák
Tejelválasztást fokozó
Tejelválasztást segítő
Terhességi hányinger
Tisztítja a légutakat
Tisztító
Tisztító-méregtelenítő
Tisztítókúra
Torokfájdalom
Torokgyulladás
Torokgyulladás (garatmandulák)
Toroköblítés
Toroköblítő
Toroköblögető
Törések
Túlhajszoltság
Tüdőbetegségek

U

Utazási betegség

Ü

Ülőfürdő
Ülőfürdők

V

Vastagbél
Vastagbélbántalmak
Vastagbélfekély
Vastagbélgyulladás
Vastagbélhurut
Változókor
Várandós anyukák
Várandós kismamák
Vesebetegségek
Vesefertőtlenítő
Vesegörcs
Vesegyulladás
Vesekő
Vesekőhajtó
Vesekőoldó
Veseműködést serkentő
Vesepanaszok
Veseproblémák
Vesetisztító
Vetélés
Végbél
Vénák
Véraláfutás
Vérbőség
Vércukor
Vércukorszint
Vércukorszint-csökkentő
Vérerek
Vérkeringés
Vérképző
Vérnyomás
Vérnyomáscsökkentés
Vérnyomáscsökkentő
Vérnyomásemelő
Vérnyomást fokozó
Vérrögök
Vérszegénység
Vértisztítás
Vértisztító
Vértolulás
Vérzés
Vérzéscsillapító
Vérzések
Vérző sebek
Vérzsírcsökkentő
Visszerek
Visszeres panaszok
Visszérbetegségek
Visszérgyulladás
Visszérkrém
Visszértágulatok
Viszkető fejbőr
Vizeletfertőtlenítő
Vizelethajtás
Vizelethajtó
Vizeletkiválasztást serkentő
Vizeletkiválasztó rendszer
Vizeletkiválasztó rendszer gyulladása
Vizenyő
Vizsgadrukk
Vírusölő
Vízhajtó
Vízvisszatartás
Vízvisszatartó

Z

Zsába
Zsírlebontás
Zsíros haj
Zsírtalanító
Zúzódás
Zúzódások
 

Ön az alábbi panaszokra, betegségekre keresett:

  • gyulladt

Gyulladt és hasonló tüneteik kezelésére alkalmas gyógynövények

Angyalfű (ARCHANGELICA OFFICINALIS. HOFFM.)

Ismert még az alábbi neveken: angyalgyökér, orvosi angyélika

Európa magasabb hegyvidékein őshonos, nálunk termesztik. Minden részében felhasználható, kétéves gyógynövény.

Fő hatásai:
Illóolajának, a benne lévő kumarinnak és illatos keserűanyagnak, cserzőanyag- és flavonoid tartalmának köszönhetők.

Belsőleg:
Vizelethajtó, szélhajtó hatású. Elősegíti az emésztést. Oldja a simaizom görcsöket, javítja a vastagbél perisztaltikáját, így elősegíti a kiürülést is. Gyomorhurut, bélhurut, epebántalom esetén alkalmazott teák alkotórésze, antibakteriálisan hat. Illatos keserűanyag tartalma miatt étvágyjavító. A központi idegrendszert nyugtatja: kimerültség, álmatlanság, pánikbetegség, túlhajszoltság esetén teája hatásos szer.

Külsőleg:
Fürdővízbe áztatva oldja és enyhíti az izmok fájdalmát. Ideggyulladás, köszvény és reuma esetén gyulladáscsökkentő hatású. Szeszes kivonata reuma ellen bedörzsölőként, gyógykrémbe keverve fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő hatású.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Lázcsillapítás, valamint vizelethajtás esetén fokozza más lázcsillapító, illetve vizelethajtó gyógynövények hatását. Étvágyjavítás esetére: kálmosgyökér, cickafarkfű, kakukkfű, édeskömény (mindig étkezés előtt, édesítés nélkül).

Várandós anyukáknak, szoptatós kismamáknak tilos a használata! Vesegyulladás, gyomorfekély, fekélyes vastagbélgyulladás (colitis ulcerosa) esetén használata tilos! A drogot a likőr-, az illatszer-, a kozmetikai és a cukoripar is szívesen alkalmazza.

Ánizs (PIMPINELLA ANISUM L.)

Termesztett, kellemes ízű, illatú gyógy- és fűszernövény.

Fő hatásai:
Gyógyító illóolajaiból következnek, ezeket terméséből nyerik. Elsősorban görcsoldó, antibakteriális és fertőtlenítő, erősítő, emésztést serkentő, hurutoldó és köptető. Serkenti az anyatejtermelést.

Belsőleg:
A csecsemők és kisgyermekek gyógyításában fő hatásai miatt szívesen használt gyógynövény. Alkalmazható, ha az emésztőszervek működését erősíteni, serkenteni, fokozni kell, vagy ha a puffadás elleni szélhajtó, görcsoldó hatására van szükség. A máj munkáját könnyíti, a vesegyulladást és a hólyaggyulladást csökkenti, a vizeletkiválasztó rendszert fertőtleníti. A légzőszerveket illóolajával gyógyítja, a letapadt váladékok kiürülését előmozdítja a légutakban. A kismamák szoptatás során a tejelválasztást fokozó tulajdonsága miatt fogyaszthatják. Az élelmiszeriparban széles körben felhasználják: édességek, sütőipari termékek kedvelt fűszereként.

Külsőleg:
Reumatikus fájdalmak esetén bedörzsölő szer, oldja a merevséget, ezért az izmok és az ízületek fájdalmait csökkentő, hatásos szer.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Vesegyulladás, hólyaggyulladás esetén: édeskömény, apróbojtorján, fekete áfonya levél. Kismamák tejtermelése elősegítésére: kecskeruta, édeskömény társításával.

Figyelem az előírt adag betartásával a nem kívánatos mellékhatást elkerülhetjük (fejfájás)!

Apróbojtorján (AGRIMONIA EUPATORIUM L.)

Ismert még az alábbi neveken: párlófű

Vadon termő, évelő gyógynövény.

Fő hatásai:
A népgyógyászat régóta ismeri, számos betegség ellenszereként alkalmazta. Cserzőanyag tartalma miatt összehúzó, kitűnő gyulladáscsökkentő, antibiotikus, vizelethajtó, széles körben felhasználható gyógynövény.

Belsőleg:
Epetermelést serkentő, epehajtó és az epeműködést szabályozó. Hasmenés elleni szer. Használatával a vesekő és az epekő kialakulása megelőzhető. Keserűanyag tartalma az étvágytalanság ellen hatásos. Gyomorfekély, emésztési zavarok és vastagbélhurut esetén egyaránt hatásos. Teáját keverékekben hatásosabb alkalmazni.

Külsőleg:
A szájüregben lévő gyulladások, ínygyulladás, torokgyulladás (garatmandulák), hangszálak gyulladásának öblögető szere, valamint a csecsemőkori szájpenész ellenszere is. Aranyeres panaszoknál ülőfürdőként alkalmazható, felületi bőrgyulladásoknál, lábszárfekélynél a sebgyógyulást, hegesedést segíti. A kozmetikai iparban felhasználják hajszeszek és samponok alapanyagaként.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Gyomorfekélynél: orbáncfű (1:1 arányban). Epebántalmaknál: borsmenta, ezerjófű, gyermekláncfű, kerekrepkény.

Aranyvessző (SOLIDAGO VIRGA-AUREA L.)

Ismert még az alábbi neveken: aranyos istápfű

Magyarországon vadon is megélő gyógynövény. Számos aranyvesszőfaj ismert, kertekben dísznövényként is termesztik.

Fő hatásai:
A népgyógyászat régóta ismeri, „istápfűként” gyógyításra évszázadok óta használja. Vizeletkiválasztást serkentő, görcsoldó, összehúzó, gyulladáscsökkentő, antiflogisztikus, immunstimuláns, enyhe nyugtató.

Belsőleg:
Hólyagbetegségek, vesebetegségek kedvelt gyógynövénye, mert gyulladáscsökkentő. Vizelethajtó, ezért vérnyomáscsökkentő hatását is kiemelhetjük, rutin tartalma hozzájárul a hajszálerek erősödéséhez. Teája kiegészítő eleme az izmok, ízületek gyulladásos folyamatai és a reuma gyógykezelésében. Izzasztó, lázcsillapító, fogyasztó, tisztító, méregtelenítő teák alkotója.

Külsőleg:
A szájüreg gyulladása, ínygyulladás, torokgyulladás (garatmandulák) öblögető szere. Nehezen gyógyuló sebek, gennyedő sebek esetén a hegesedését segíti. Vizes kivonatai ekcéma ellen eredményesen felhasználhatók.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Húgyutak gyulladása esetén: nyírlevél, medveszőlőlevél, cickafarkfű. Lábduzzanatok, ízületi gyulladás, köszvény esetén: boróka, nyírfalevél. Izzasztókúra, lázcsillapító tea esetén: bodzavirág, hársfavirág, kakukkfű. Magas vérnyomás csökkentésére: boróka, nyírfalevél, citromfű hozzáadásával.

Elégtelen szív- és veseműködés esetén használata nem javasolt!

Bab (PHASEOLUS VULGARIS L.)

Ismert még az alábbi neveken: paszuly

Termesztett, hüvelyes veteménybab. Gyógyászati szempontból a fehéres színű, kívül nem tarkázott babhüvely használható fel.

Fő hatásai:
Trigonellin, kolin, aszparagin, izovalerianasav, aminosav, kovasav, kálium, foszfor, C-vitamin tartalmából következnek.

Belsőleg:
Teája vércukorszint-csökkentő, vérnyomáscsökkentő, egyben a szívműködést serkentő szer. Vesebetegségek, hólyagbántalmak esetén alkalmazott vizelethajtó teák alkotója, segíti a méreganyagok távozását a szervezetből, ezért reuma és köszvény gyógyításában is hatásos. Képes pótolni ásványi anyagokat, ezért idősebb korban hatékony erősítő ital.

Külsőleg:
A fehér babot (babmag = Phaseoli semen, Faba alba) gyulladásokra, kelések érlelésére házi szerként borogatás formájában használják.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Vércukorszint csökkentésére kombináljuk: kecskeruta, csalán, fekete áfonya levél, nyírfalevél hozzáadásával. Vizelethajtó és köszvény elleni teakeverékben: nyírfalevél, aranyvessző, mezei zsurló, csalán, borókabogyó.

Bazsalikom (OCIMUM BASILICUM L.)

Ismert még az alábbi neveken: királyfű, németbors

Termesztett, közismert fűszer- és aromatikus gyógynövény, nagyon sok fajtája, megjelenési formája ismert, a biokertek védőnövényeként reneszánszát éli.

Fő hatásai:
A népgyógyászat régóta ismeri, bélrenyheség, puffadás gyógyítására alkalmazza. Elsősorban étvágygerjesztő, görcsoldó, antibakteriális és fertőtlenítő, gyomorerősítő, emésztést serkentő, hurutoldó, köptető. Serkenti az anyatejtermelést.

Belsőleg:
Tompítja az emésztőrendszeri görcsöket. Étvágygerjesztő, vizelethajtó (vesegyulladás), szélhajtó, valamint tejelválasztást fokozó tulajdonságú. Fertőzés elleni szer, alkalmazhatjuk a légzőszervi megbetegedéseknél köhögéscsillapító hatása miatt. Nyugtató: pozitívan hangolja át az idegrendszert, depresszió, fáradékonyság, idegfeszültség és fejfájás esetén. Nyugtatja a gyomrot. A gyógynövényes tisztító, méregtelenítő kúrák fontos alkotórésze, immunerősítő.

Külsőleg:
A szájüreg gyulladása, torokgyulladás öblögető szere. Nehezen gyógyuló sebek esetén a hegesedést segíti. Bélférgek ellen eredményesen felhasználható. Aromatikus gyógyfürdők alkotórésze.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Tejelválasztás elősegítése, fokozása céljából: ánizsmag, édeskömény-termés, kecskeruta, kapormag. Étvágygerjesztés elősegítésére: ezerjófű, édeskömény, pemetefű, ánizsmag.

Közkedvelt illóolaját a likőripar, az élelmiszer- és az illatszeripar is nagy mennyiségben felhasználja ételek, italok és kozmetikumok készítéséhez.

Benedekfű (CNICUS BENEDICTUS L.)

Ismert még az alábbi neveken: áldott bárcs, keserű bogáncs

A középkori bencés kolostorok kertjeiből terjedt el Európában. Hazánkban termesztett gyógynövény.

Fő hatásai:
Erős keserű anyagainak, valamint számos ásványi sónak, vitaminoknak és illóolajoknak köszönhetők.

Belsőleg:
Epetermelést serkentő, epehajtó és az epeműködést szabályozó. Keserűanyag-tartalma az étvágytalanság hatásos ellenszere. Gyenge gyomor, gyomorégés, gyomor-bélhurut esetén hasznos, a hasnyálmirigyet nyugtatja, gyulladások és a máj rendellenes működése esetén egyaránt hatásos. Vírusölő (Herpes zoster, Herpes simplex). A köszvényes rohamokat csökkenti, ezért kiegészítő gyógyszerként használható. Vizelethajtó.

Külsőleg:
Bőrgyulladás és nyálkahártya-gyulladás esetén, valamint övsömör és herpesz ecsetelő szereként gyógyhatású. A népgyógyászat fagyás, a bőr rákos elfajulása kezelésére használja.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Epehajtó, májregeneráló, gyomorerősítő, étvágyjavító: borsmenta, apróbojtorján, cickafarkfű. Vizelethajtó (köszvény esetén): cickafarkfű, aranyvesszőfű. Herpesz elleni bedörzsölésre, ecsetelésre: citromfű. A svédcsepp alkotórésze.

Biztonságos használata az előírt adagok pontos betartásával történhet!

Borsmenta (MENTHA PIPERITA L.)

Termesztett évelő, közismert gyógynövény.

Fő hatásai:
Hatásai mentol tartalmú illóolajának és illóolaja további komponenseinek köszönhetők.

Belsőleg:
Tompítja az emésztőrendszeri görcsöket. Étvágyjavító, szélhajtó, a rossz emésztés ellenszereként segít, mert fertőtleníti az emésztőrendszert. Légzőszervi megbetegedéseknél tisztítja a légutakat. Hidegen a hányingert csökkenti (utazási betegség, várandós anyukák!). Hűsítő hatásával helyi fájdalomcsillapító is. Ideges álmatlanság, szívpanaszok orvossága. Közkedvelt illóolaját az élelmiszer- és az illatszeripar is nagy mennyiségben felhasználja.

Külsőleg:
Fájdalomcsillapító, helyi érzéstelenítő rovarcsípés és reumatikus fájdalmak esetén. A szájüreg gyulladása, az íny gyulladása, a torokgyulladás öblögető szere. Kitűnő szájöblögető. Az inhaláció alapszere. Gyógynövényes fürdők alkotórészeként enyhítően hat izomfájdalom, ízületi fájdalom és reumatikus fájdalom esetén.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Epebántalmaknál: gyermekláncfű, apróbojtorján. Emésztés elősegítésére: kakukkfű, édeskömény, ánizsmag.

Hosszabb ideig nagyobb mennyiségben ne alkalmazzuk. Csecsemőknél, kisgyermekeknél az illóolaját nem szabad használni, mert szív- és légzésbénulást okozhat (teáját azonban adhatjuk nekik)!

Cickafarkfű (ACHILLEA MILLEFOLIUM L.)

Ismert még az alábbi neveken: közönséges cickafark, egérfarkfű, ezerlevelűfű

Az ókorban már sebgyógyítóként ismert növény. Hazánkban őshonos, vadon termő és tömegesen előforduló gyógynövény.

Fő hatásai:
Hatóanyagainak sokaságából következnek. Keserűanyag-tartalmú, illóolajai és annak további komponensei (kamazulen, achilein, kámfor stb.), flavonoid és cserzőanyag tartalma, valamint értékes szerves savak adják gyógyhatását.

Belsőleg:
Étvágyjavító. Szélgörcsoldó, javítja a kiürülési reflexet. Vérzéscsillapító hatású az emésztőrendszerben, de a menstruációs görcsök, vérzések esetében is. Az epehólyag és a máj működését elősegíti, a húgyúti és a légzőszervi bántalmak gyógyítója. A nőgyógyászati zavarok elleni teák nélkülözhetetlen szere, de a férfiak prosztataduzzanataira is gyógyító hatású. Vizelethajtó, tisztító tulajdonságú, a vérnyomáscsökkentésben (kolin h. a.) és a szervezet méregtelenítésében is hatásos.

Külsőleg:
Fájdalomcsillapító, alkoholos kivonatként a bekeményedett izmok lazítója. Olajával kenőcsök készülnek: a gyulladt szem hatásos gyógyítója; arckrémek, bőrápolók alapjául szolgál (az azulénes kenőcsök gyorsítják a gyulladás lefolyását). Krémekben a visszértágulatok hatásos szere. Főzete a fogíny és a szem öblögető és borogató szere. Gyógynövényfürdők alkotórésze.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Vizelethajtásra és egyben vérnyomáscsökkentésre: nyírfalevél, csalánlevél, mezei zsurló, borsmenta, aranyvessző, boróka. Gyomorerősítő, étvágyjavító, epehajtó teában: benedekfű, borsmenta, apróbojtorján társításával. Vastagbélgyulladásnál: orbáncfű, pásztortáskafű, csalán, citromfű, apróbojtorján felhasználásával. Erős menzesz esetén: citromfű, palástfű, mezei zsurló, csalán, orbáncfű hozzáadásával.

Fogyasztása során a vizeletet sötétbarnává festi, ezen ne lepődjünk meg. A gyógynövényt lehetőség szerint keverékekben alkalmazhatjuk a leghatékonyabban, az előírt adagok pontos betartása mellett!

Vadrózsa, csipkerózsa (RÓZSA CANINA L.)

Ismert még az alábbi neveken: gyepűrózsa, csipkebokor, vadrózsa

Hazánk egész területén megtalálható erdőkben, erdőszéleken, cserjésekben, hegyoldalban vadon terem.

Fő hatásai:
Gyógyító vitaminjainak, főként magas C-vitamin tartalmának köszönhetők, ezek áltermésében (bogyójában) találhatók. Jelentős a festékanyag, valamint szerves sav tartalma is.

Belsőleg:
Természetes és kiváló vitaminforrás. Tízszer annyi C-vitamint tartalmaz, mint a citrom. Ezenkívül A-, B-, K-, P-vitamin, vas és magnézium is megtalálható benne. Karotinoidokban gazdag, festékanyaga természetes színezék. Enyhe gyulladáscsökkentő és vesekőoldó tulajdonságú, vesebetegségek és hólyagbántalmak esetén ajánlott teák alkotórésze. Megfázásnál, influenzánál segíti a szervezet ellenálló képességét, a vitaminhiányt csökkenti, a belőle készített teák, szörpök, lekvárok erősítik a szervezetet. Magas vérnyomás, érelmeszesedés esetén a csipkeszörp gyógyító hatású ital. Vesekő és húgykő oldására szolgáló keverékek alkotórésze. Vizelethajtó és gyulladásgátló teakeverékekben használhatjuk.

Külsőleg:
A vadrózsamag-olajat magas telítetlen zsírsav és A-vitamin tartalma miatt a kozmetikai ipar hasznosítja a bőr regenerálására.

A teát soha ne főzzük vagy forrázzuk! A gyógyhatás elérésére a szakszerű használat elengedhetetlen!

Diófa (JUGLANS REGIA L.)

Balkáni eredetű fafaj, 10-15 méterre is megnő, nemesített fajtáit terméséért ültetik. A diófa nálunk őshonos növény; a magyar ember szereti, tiszteli és ismeri a diófát.

Fő hatásai:
Hatóanyagai: juglon és származékai, cserzőanyag és illóolaj (és a zöld dió a felsoroltakon kívül különféle flavonoidokat és C-vitamint is tartalmaz). A fa nedve, virága, levele, diókopáncsa és termése – éretlen és érett formában – egyaránt erőteljes hatású, külső és belső gyógyászati felhasználását tekintve széles spektrumú.

Belsőleg:
Gyulladásgátló, erős baktériumölő, gombaölő, összehúzó, vérzéscsillapító, hasmenés elleni szer. Az emésztőrendszer gyulladása esetén baktériumölő hatásával csillapítja a hajszálerek vérzését. Vértisztító.

Külsőleg:
Levelének vizes kivonata baktérium- és gombaölő hatású, ezért bőrbetegségek esetén alkalmazzák borogatás, fürdő és ülőfürdő, lábfürdő formájában. Kelés, fekély, ekcéma és akne esetében öblögető és borogató szer. Az aranyér bántalmait enyhíti ülőfürdő formában. Toroköblögetőként antibakteriális tulajdonságával gyógyítja a szájüregben megtelepedő baktériumokat. Szemcseppek és szemvizek alkotórészeként a gombapenész okozta szemgyulladások ellen alkalmas szer. A diókopáncs kivonata a napozókrémek alkotórésze. A dió zöld burkából (diókopáncsból) dióolajnak nevezett hajkencét és barna színű fapácot készítenek.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Akne kezelésében: körömvirág, kakukkfű, útifű belsőleg teaként. Gombás bőrbetegségeknél: babérlevél, bazsalikom társításával belsőleg, teaként. Külsőleg: orbáncfű, apróbojtorján, orvosi zsálya, fűzfakéreg lemosásra, ülőfürdő alkalmazására. Pikkelysömör előrehaladottabb fázisa esetén: orvosi zsálya, izsóp társításával.

A diófa bármely részének – kivéve a termését – belső használata elővigyázatosságot, szakszerűséget igényel juglon tartalma miatt!

Édeskömény (FOENICULUM VULGARE MILL.)

Ismert még az alábbi neveken: magyar ánizs, olasz kömény

Hazánkban termesztett, kellemes ízű, illatú gyógy- és közkedvelt fűszernövény.

Fő hatásai:
Hatásait gyógyító illóolajai adják, melyeket terméséből nyernek. Elsősorban szélgörcsoldó, antibakteriális és fertőtlenítő, erősítő, emésztést serkentő, légcsőhurutoldó, étvágyjavító. Serkenti az anyatejtermelést.

Belsőleg:
Az ánizs hatásaihoz hasonló, csecsemők és kisgyermekek gyógyításában fő hatásai miatt szívesen használt gyógynövény. Alkalmazható, ha az emésztőszervek működését erősíteni, serkenteni, fokozni kell, vagy ha a puffadás elleni szélhajtó, görcsoldó hatására van szükség. A máj munkáját könnyíti, a vesegyulladást és a húgyhólyaggyulladást csökkenti, a vizeletkiválasztó rendszert fertőtleníti. A légzőszerveket illóolajával gyógyítja, a letapadt váladékok kiürülését előmozdítja a légutakban. A kismamák szoptatás során a tejelválasztást fokozó tulajdonsága miatt fogyaszthatják. Alkalmas a rendszertelen menzesz kezelésére, ösztrogén hormonszerű hatása miatt más gyógynövényekkel kombinálható. Prosztataduzzanat, prosztatamegnagyobbodás esetén is ösztrogén hormonszerű aktivitása miatt speciálisan alkalmazható. Az élelmiszeriparban széles körben felhasználják: édességek, sütőipari termékek kedvelt fűszereként.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Vesegyulladás, hólyaggyulladás esetén: ánizs, apróbojtorján, fekete áfonya levél. Kismamák tejtermelését elősegítő teában: kecskeruta, ánizs. Rendszertelen menzesz esetén: cickafarkfű virág, komló társításával hatásos.

Az előírt adagok betartásával mellékhatás-mentes!

Fekete nadálytő (SYMPHYTUM OFFICINALE L.)

Ismert még az alábbi neveken: fekete gyopár, forrasztófű, madárgyökér, nadálylapu

Hazánkban vízpartokon, mocsárréteken, nedves helyeken, magas vízállású szántóföldön, tópartokon, nyirkos réteken, ártereken előforduló, jellegzetes gyógynövény.

Fő hatásai:
A következő hatóanyagoknak köszönhetők: gyógyító allantoin, valamint cserzőanyag, nyálka, alkaloid (szimfitin, likopszamin), rozmaringsav, aszparagin és inulin. Elsősorban csonttörés, csontrepedés, zúzódás hatásos szere. Gyulladáscsökkentő, puhító tulajdonságú.

Belsőleg:
Májkárosító hatásai miatt nem javasolt házi szerként a használata.

Külsőleg:
Elsősorban csonttörés, csontrepedés, zúzódás hatásos ellenszere. Gyulladáscsökkentő, puhító tulajdonságú. Gyulladásos megbetegedések, ízületi bántalmak, zsába, fagyási sérülések, sportsérülések, törések, zúzódások kezelésére alkalmas. A kivonataiból készült krémek nehezen gyógyuló sebek regenerálódását segítik elő. Segít a felfekvési sebeknél és az aranyér bántalmak gyógyításában egyaránt. Nyers levele leforrázva közvetlenül is alkalmazható a sérült területre.

Fodormenta (MENTHA SPICATA VAR. L.)

Ismert még az alábbi neveken: zöld menta, kerti menta, köményes menta

Termesztett évelő, közismert gyógynövény. Fűszerként történő felhasználása is jelentős.

Fő hatásai:
A mentol tartalmú illóolajának és illóolaja további komponenseinek köszönhetők.

Belsőleg:
Tompítja az emésztőrendszeri görcsöket. Étvágyjavító, szélhajtó, a rossz emésztés ellenszereként segít, mert fertőtleníti az emésztőrendszert. Légzőszervi megbetegedéseknél tisztítja a légutakat. Hidegen csökkenti a hányingert (utazási betegség, várandós anyukák!). Hűsítő hatásával helyi fájdalomcsillapító is. Ideges álmatlanság, szívpanaszok orvossága.

Külsőleg:
Fájdalomcsillapító, helyi érzéstelenítő rovarcsípés és reumatikus fájdalmak esetén. A szájüreg és az íny gyulladása, torokgyulladás öblögető szere. Kitűnő szájöblögető. Inhaláció alapszere. Gyógynövényi fürdők alkotórészeként enyhíti az izom-, ízületi és reumatikus fájdalmat.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Epebántalmaknál: gyermekláncfű, apróbojtorján, borsmenta. Emésztés elősegítésére: kakukkfű, édeskömény, ánizsmag, borsmenta (vagy annak helyettesítésére).

Közkedvelt illóolaját az élelmiszer- és az illatszeripar is nagy mennyiségben felhasználja.

Kakukkfű (THYMUS SERPYLLUM, THYMUS VULGARIS L.)

Egyéb elnevezései: pecsenyefű, vadkakukkfű, mezei kakukkfű, démutka, vadcsombor, balzsamfű. Hazánkban főként homokpuszták, kaszálók, cseres-tölgyesek napos tisztásain található, fényigényes és szárazságtűrő gyógy- és fűszernövény, félcserje. A kakukkfűfajok vad, mezei és termesztett változatait egyaránt használhatjuk. Fűszerként húsok ízesítésére régóta használják. Szájvizek, kenőcsök alapanyagaként, valamint a likőrgyártásban és az illatszeriparban is keresett.

Fő hatásai:
Ezeket magas illóolaj- (elsősorban timol), cserzőanyag-, szaponin- és flavonoid-, keserűanyag-, gyantatartalma határozza meg.

Belsőleg:
Régóta ismert és alkalmazott gyógynövény. Erős fertőtlenítő hatása miatt a középkorban a növény szétszórásával a pestis- és leprajárványok elleni védekezésre használták. Az egyiptomiak és az etruszkok a holttestek balzsamozására alkalmazták. A népgyógyászatban a szédülést és migrént is ezzel kezelték. Virágzó hajtásvégekből elkészített teája a megfázással, hörghuruttal járó panaszokat, a felső légutak gyulladásait csökkenti. Antibakteriális hatása révén csillapítja a köhögést, oldja a hurutokat, elsőrendű köptető, a légutakat fertőtleníti. Az immunrendszert erősíti, aktivizálja. Az emésztés elősegítésében mint étvágygerjesztő, szélgörcsoldó szerepel, de könnyíti a máj munkáját is, emellett fertőtleníti a vesét és a húgyhólyagot, hatékonyan javítja a gyulladásos folyamatokat. Antibiotikumos kezelések után segít helyreállítani a belek normális baktériumflóráját. Gyakran használt vizelethajtó (diuretikum), enyhíti az ödéma, a reuma és a köszvény tüneteit. Féreghajtó tulajdonsága is ismert.

Külsőleg:
Fertőtlenítő hatásai miatt toroköblítő, gargarizáló, inhaláló szer a felső légutak gyulladása, meghűlés, nátha esetén. Hatékonyan alkalmazható a szájpenész kezelésére is. Gyógynövényfürdők alkotórésze, ülőfürdőként csökkenti a felfázás, a hólyaggyulladással, petefészekgyulladással és prosztatagyulladással járó kellemetlenségeket, elmulasztja a hidegrázást és a levertséget, valamint az izomfájdalmakat is csökkenti. Belélegzésével inhaláló szerként alkalmazható az arcüreggyulladás és asztma esetén. Galenusi készítmények alapanyaga, alkoholos oldata bőrgomba elleni ecsetelőszer.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Köhögéscsillapításra (hurutos köhögés): borsmenta, feketebodza virág, hársfavirág, ökörfarkkóró virágzat. Köhögéscsillapításra (hurutos köhögés) más variációban: lándzsás útifű, fodormenta. Torokgyulladásnál: izsópfű, apróbojtorján, borsmenta, orvosi zsálya. Inhalációhoz: borsmenta, édeskömény, levendula, kamilla.

Figyelem! A kakukkfű az egyik legerősebb gyógynövény, használata során a szakember által előírt adagok pontos betartása, a javasolt felhasználási mód betartása ajánlatos. Epilepszia esetén és pajzsmirigyproblémáknál lehetőség szerint ne alkalmazzuk!

Orvosi kálmos (ACORUS CALAMUS L.)

Ismert még az alábbi neveken: kálmos, büdössás, bécsisás

Hazánkban tömegesen a Dráva partján, máshol elszórtan vízpartok nádasai, folyók holtágai, mocsarak, lápok, nedves árkok, állóvizek környékén található, védett gyógynövény.

Fő hatásai:
Magas illóolaj-, keserűanyag tartalma (acoran), cserzőanyag-, valamint nyálkatartalma határozza meg hatásait.

Belsőleg:
Régóta ismert és alkalmazott gyógynövény. Csillapíthatatlan éhségérzetet kiváltó hatását már a görögök is ismerték. Illatával önmagában is előidézi az emésztőnedvek képződését. Több száz éves magyar orvosi receptúrában már mint erősítő, emlékezőtehetséget javító szer szerepel, ma is időszerű az alkalmazása. Normalizálja az emésztést, csillapítja a felfúvódást, megakadályozza az erjedési folyamatokat, a bélgázok képződését. Az emésztés elősegítésében egyrészt étvágygerjesztőként működik, másrészt szélgörcsoldó tulajdonságával is hatásos szer. Epekőhajtó teák fontos alkotóeleme, de kiválóan alkalmazható a gyomorfekély gyógyításában is – mindig keverékben, más gyógynövényekkel. Nyugtató tulajdonsága más gyógynövényekkel társítva jól érvényesül. Tisztítja a tüdőt, dohányzásról való leszoktatás során is alkalmazható. Alacsony vérnyomás és vérszegénység esetén ugyancsak ajánlott.

Külsőleg:
Gyógynövényfürdők alkotórésze, reumás betegségek, levertség ellen alkalmazható, valamint idegerősítő, nyugtató tulajdonságával gyógyít. A szájüreg gyulladásai esetén hatásos gargarizáló szer. A likőr- és az illatszeripar alapanyagaként is keresett a drogja és az illóolaja egyaránt.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Nyugtató, altató hatás eléréséhez: galagonya, komló, macskagyökér, citromfű. Gyomorfekély gyógyításában: orbáncfű, apróbojtorján, körömvirág.

Figyelem! A gyógynövények használata során a szakember által előírt adagok és a javasolt felhasználási mód pontos megtartása ajánlatos. Annál is inkább, mert szakirodalmi adatok szerint a kálmosnak nagyobb adagban karcinogén (rákkeltő) hatása lehet.

Kamilla (MATRICARIA CHAMOMILLA L.)

Más elnevezései: orvosi székfű, kamilla, székfű, bubulyka, katóka, pipiske. Világszerte a legismertebb gyógynövény, a legtöbb állam gyógyszerkönyvében szereplő hivatalos drog. Hazánkban a kamillavirág a legfontosabb, legkeresettebb gyógynövény, az ország minden táján megtalálható, tömegekben az Alföld szikes legelőin. Régóta termesztik is. Illóolaját a gyógyszeripar, a kozmetikai ipar széles körben használja fel.

Fő hatásai:
Magas illóolaj-, kamazulén- és bisaboloid, kumarin-, flavonoid-, pektinszerű nyálkaanyag- és keserűanyag-tartalmából következnek.

Belsőleg:
Régóta ismert és alkalmazott gyógynövény, drogja mindmáig az egyik legfontosabb házi orvosság. Forrázata elsőrendű gyulladáscsökkentő és immunrendszer-erősítő. Az emésztőrendszerben csökkenti a gyulladást, oldja a görcsöket, nyugtató és bélfertőtlenítő (ulcusgátló) hatású, nyugtató hatásával a gyomorfekélynél is segít. A görögök és a rómaiak az egyik legjobb orvosságnak tartották a nők menstruációs zavaraira. Latin neve (Matricaria chamomilla) is utal rá (matrix jelentése: „anya”, „anyaméh”). Allergia esetén más gyógynövényekkel kombinálva használjuk. Izzasztó, a megfázás elleni teák elengedhetetlen alkotója. Sebek kezelésére, lemosására is alkalmas házi szer. A kamilla virágaiban felhalmozódó apigenin – az újabb vizsgálatok szerint – a papaverinnél erősebb görcsoldó hatású.

Külsőleg:
Gyógynövényfürdők alkotórésze. A szájüreg, a felső légutak (fülre is!), szemgyulladás, arcüreggyulladás esetén használhatjuk, borogatásként, öblögetőként (foghúserősítő) és gőzölésre egyaránt. Olajai nyugtató, gyulladáscsökkentő hatást fejtenek ki. Fekélyre, gyulladt, érzékeny bőrre, égési sebre, visszeres panaszokra, ekcémás felületek, felfekvési sebek kezelésére, kirepedezett bőrre, babaápolás céljára a legalkalmasabb szerek egyike.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Nyugtató, altató hatás eléréséhez: galagonya, komló, kálmos, macskagyökér, citromfű. Allergia, szénanátha esetén: cickafarkfű virága, bíbor kasvirág. Gyomorfekély gyógyítására: kálmos, orbáncfű, apróbojtorján, körömvirág.

Kukorica (ZEA MAYS L.)

Ismert még az alábbi neveken: tengeri, török búza

Hazánkban elsősorban takarmánynövényként és ipari célú hasznosítás szempontjából ismert növény, mely Dél-Amerikából származik. Elsősorban olaja használatos étkezési célra, valamint ételeink alapanyagaként is ismert. Az élelmiszeripar számos területen hasznosan dolgozza fel a kukorica termését. Gyógyászati szempontból a „kukoricabajusz” a növény legértékesebb része.

Fő hatásai:
Szaponin-, barna és sárga színanyag- (flavonoidok), illóolaj-, gyanta-, alkaloid-, kovasav-, egy keserű glikozida és K2-vitamin-tartalma adja a fő hatásait.

Belsőleg:
Vizelethajtó, a szervezet káros lerakódásait kihajtja, ezért hatásosan alkalmazható köszvény, reuma és ízületi megbetegedések esetén. A húgyúti gyulladások, vesekő és hólyaghomok hatásos ellenszere. Alkotója a cukorbetegség elleni, valamint a zsírtalanító teakeverékeknek. Az alacsony vérnyomást jótékonyan emeli. Fogyasztó teák alkotója, hatóanyagaival segít narancsbőr esetén.

Külsőleg:
A kukoricamagból a kozmetikai és az illatszeripar különféle termékeket gyárt. Elsősorban olaját használják, de a magból feldolgozással készült illatszeripari termékeket is széles körben alkalmazzák (hintőporok, keményítő púderek stb.).

Levendula (LAVANDULA ANGUSTIFOLISA MILL.)

Ismert még az alábbi neveken: levendula, francia levendula, illatos levendula, keskenylevelű levendula, közönséges és orvosi levendula, szagos levendula

A valódi levendula a Földközi-tenger mellékén, Dél-Európában őshonos. Dél és Közép-Olaszországban, Dalmáciában, Görögországban, Dél-Franciaországban, Spanyolországban vadon termő növényként terjedt el. Fény- és melegigényes, fagytűrő, évelő félcserje. Hazánkban az első levendulást Tihanyban telepítették, jelenleg is megtalálható ez az őslevendulás (Bittera Gyula keze nyomát dicséri). Gyógyászati szempontból illatos virágai a legértékesebbek.

Fő hatásai:
A virágjában található illóolaja és annak összetevői (linalol, linalil-acetát, cineol, terpineol, kámfor, geraniol, pinén) adják fő hatásait. Jelentős mennyiségben található benne csersav, kumarinok, flavonoidok és szterolok.

Belsőleg:
A levendula teája idegnyugtató, étvágyjavító hatása miatt régóta ismert és alkalmazott gyógynövény. Oldja a szélgörcsöket, fertőtlenítő hatása megakadályozza a belekben az erjedési folyamatokat, ezért emésztési zavaroknál is hatásosan alkalmazhatjuk. (A levendulaolaj 1-2 cseppje kockacukorra cseppentve a gyomor- és bélpanaszokat hatásosan oldja). Idegerősítő, a gyenge idegrendszert pozitív gondolatokra hangolja, ilyenkor hatásának növelésére más gyógynövényekkel kombinálhatjuk.

Külsőleg:
Aromatikus gyógynövény, illóolaját sokoldalúan hasznosíthatjuk, feszültségoldó gyógyfürdők alkotóeleme. Reuma, idegzsába elleni krémekben szeszes kivonatát bedörzsölőként használhatjuk, mert helyileg ugyancsak oldja az izomfeszültséget, emellett illatával a pillanatnyi rossz hangulatot is elűzi. A gyógynövény virágjából készült olajos kivonat az égési sérülések kiváló ellenszere. A levendula illóolaját a kozmetikai és az illatszeripar nagy mennyiségben használja.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Altató, nyugtató keverékben kimerültségre: komló, citromfű, kamilla, macskagyökér. Feszültségoldásra, szorongás ellen, idegerősítésre: citromfű, macskagyökér, rozmaring, orbáncfű.

Az előírt adag betartásával nem okoz gondot!

Libapimpó (POTENTILLA ANSERINA L.)

Ismert még az alábbi neveken: libavirág, lúdpázsit, fehérhátúfű, görcsfű

Világszerte elterjedt. Agyagos, nyirkos gyepekben tömegesen jelenik meg, megtalálható árkokban, nyirkos réteken, tavak és folyóvizek fövenyeken. Évelő gyógynövény, amely a napsütötte nedves helyeket, semleges kémhatású talajokat díszíti egész nyáron nyíló, sárga virágával. Neve is utal arra, hogy valaha libákat etettek vele.

Fő hatásai:
A virágzó szárában található cserzőanyagok, flavonoidok, keserű anyagok, kolin, ásványi anyagok és nyálka adja a fő hatásait.

Belsőleg:
A libapimpó teája cserzőanyagával megállítja a hasmenést, fertőtleníti a beleket. A hajszálerek vérzése esetén, annak megszüntetésére, további hatóanyagai érvényesülnek. Főzetét bélvérzés, bélhurut, gyomorfekély és bélfekély ellen használják. Fejfájás, kezdődő migrén esetén ugyancsak jó hatású. Segít erős vérzéssel járó, fájdalmas menstruáció esetén. Ilyenkor pásztortáskával, kamillával és majoránnával, kakukkfűvel, cickafarkfűvel társíthatjuk.

Külsőleg:
Gyulladásgátló és összehúzó hatása révén kiváló öblögető szer a szájüregi gyulladások kezelésére. Gyökerének főzete alkalmas nedvedző ekcéma, felfekvési sebek, a nehezen gyógyuló lábszárfekély gyógyítására. Ülőfürdőként alkalmazva az aranyeres bántalmakat enyhíti, csökkenti a bélvérzést.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Menstruációs fájdalmakra: palástfű, cickafarkfű, kamilla, citromfű (erős vérzés esetén plusz pásztortáska). Aranyeres ülőfürdőként: fehér üröm, kamilla, kakukkfű, cickafarkfű, pásztortáskafű. Lábszárfekélyre: diólevél, körömvirág, apróbojtorján, fekete nadálytő.

Nagy csalán (URTICA DIOICA L.)

Ismert még az alábbi neveken: csípős csalán, csalány, csollán, csihány

Hazánkban szinte mindenhol megtalálható az árterületek, erdei aljnövényzet, vízparti területek, települések közelében ez a kiváló gyógynövény. A biokertek népszerű növénye.

Fő hatásai:
Klorofill tartalma, karotinoidok, csalánméreg, hangyasav, hisztamin, kovasav, sok cserzőanyag, kumarin (gyökérben), szterolok, glükokinin, flavonoidok, valamint a vitaminok, ásványi anyagok széles skálája (C-, B-, K-, A-, U-vitamin, vas, magnézium, cink, réz) adja a hatásait.

Belsőleg:
A népgyógyászatban régóta közismert gyógynövény, főként reumatikus és ízületi betegségek gyógyításában. Mind teájának fogyasztásával, mind a növény friss hajtásaival a beteg testrészeket ütögetve gyógyító hatású. A vizelethajtó, vértisztító teák alkotórésze, a reumatikus panaszok és az ízületi betegségek, valamint a köszvény tüneteinek enyhítésére is alkalmas, mert a húgysav kiürülését is elősegíti. Immunrendszert erősítő, roboráló, vitaminokat és ásványi anyagokat pótló, sokoldalúan alkalmazható gyógynövény. Gyomorfekélynél hatásos segítség U- és K-vitamin, valamint cserzőanyag tartalma miatt. Magas vérnyomásra vízhajtó tulajdonsága miatt alkalmas szer. A cukorbetegek teájának alkotórésze, mert csökkenti a vércukorszintet. Hasmenés ellen is hatásos. Az allergia ellen számos hatóanyaga miatt alkalmas gyógynövény. Egészségvédő szerepe közismert. Tavaszi friss hajtásaiból levest és főzeléket régóta készítenek, a népgyógyászat számos receptje közismert, mert alkalmas a tavaszi fáradtság megelőzésére, leküzdésére.

Külsőleg:
Hajhullás ellen gyökerének főzete kiválóan alkalmas, hajsamponok alkotórésze. Gyógyítja a reumát külsőleg is: a növény friss hajtásával a beteg testrészt ütögetjük, így csökkentve a reumatikus fájdalmakat, a gyulladást. Bedörzsölő szer, mely oldja az izommerevséget, ezért az izmok és ízületek fájdalmait csökkentő, erős hatású szer.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Szoptatós kismamák tejtermelését segítő teájában: kecskeruta, édeskömény, ánizs társításával használhatjuk. Cukorbetegek teájában: kecskeruta, orvosi zsálya, fekete áfonya levéllel társítsuk.

A csalántea az egyik legerősebb gyógynövény, használata során a szakember által előírt adagok pontos betartása, a javasolt felhasználási mód betartása is ajánlatos!

Nyírfa (BETULA PENDULA ROTH.)

Ismert még az alábbi neveken: közönséges nyír, bibircses nyír

Egész Európában megtalálható, fényigényes, gyors növekedésű fa, mely fiatalon fehér kérgével, csüngő ágával hívja fel a figyelmet magára. Szibériában tömegesen él, hazánkban szórványosan mindenhol díszlik dekoratív szépségével.

Fő hatásai:
A drogot szolgáltató friss, egészséges, gyenge levelei adják hatásait. Magas illóolaj-, flavonoid-, szerves sav (aszkorbin és nikotinsav), szaponin-, cserzőanyag-, gyanta- és ásványianyag-tartalmával gyógyító növényi szer.

Belsőleg:
A fiatal fák csapolásával – a vegetáció megindulásával azonos időben – nyert nyírfavíz vesekőhajtó, de vitamin (főként C-vitamin) és ásványi anyag tartalma miatt a népgyógyászatban életelixírként ismert és használt ital. Vesegyulladásnál alkalmazhatjuk, de kiváló a leveléből készült tea a húgyutak bakteriális és gyulladásos megbetegedéseinek gyógyítására. Hólyagtisztító és vesetisztító keverékekben, valamint méregtelenítő, vérnyomáscsökkentő teák alkotójaként használhatjuk. Reuma, ízületi panaszok és köszvényes betegségek esetén segíti a salakanyagok eltávolítását a szervezetből. Alkotórésze az izzasztó, lázcsillapító teakeverékeknek.

Külsőleg:
A nyírfa kátránya (Pix betulae) tisztított formában bőrgyógyászati készítmények hasznos alkotóeleme. Elsősorban ekcéma és pikkelysömör kezelésére használják. Szeszes kivonata (de a tavaszi nyírfavíz is) hajápoló szeszek és vizek, valamint samponok készítésére alkalmas.

Figyelem! Teájához késhegynyi szódabikarbónát tegyünk, így több hatóanyagot tudunk kinyerni az elkészült forrázatból.

Orbáncfű, közönséges orbáncfű (HYPERICUM PERFORATUM L.)

Ismert még az alábbi neveken: csengőlinka, lyukaslevelűfű, lyukasfű, csengőfű, vérfű, orbáncvirág

Mérsékelt égövön elterjedt, hazánkban lombos erdők tisztásain, legelőkön, füves, cserjés helyeken, árokpartokon, hegyi réteken tömegesen előforduló, évelő gyógynövény. Egész nyáron virágzik.

Fő hatásai:
A drogot szolgáltató virágzó növényi részében található flavonoid-, cserzőanyag-, hipericin-, illóolaja, rutin- és flavonglikozid-tartalma adja fő hatásait.

Belsőleg:
Antidepresszáns hatású, feszültségoldó teakeverékek fő alkotója, de kiváló akkor is, ha az elalvás zavaraiban szenvedünk. A pánikbetegséget ugyancsak pozitívan befolyásolja. Teája gyomorfekély, bélfekély, magas vérnyomás, emésztési zavarok, belső és külső vérzések, vesebetegségek és epebántalmak ellenszere. Javítja a lassan működő epeutak tónusát, de görcsoldóként az epegörcsön is hatékonyan segít (papaverin tartalmával). Hasmenést is gyógyít, gyomorfekélyre szintén hatásos – más gyógynövényekkel társítva. A hajszálerekben javítja a működést, segít az angina pectorisban, de ilyenkor más gyógynövénnyel társítva alkalmazzuk. Gyulladásgátló, az immunrendszert erősíti.

Külsőleg:
Sebgyógyító hatású aranyeres ülőfürdők részeként. Olajos kivonata az égési sebeknél nélkülözhetetlen (Szent János olaja néven ismert). Gyógynövényes fürdők alkotója, csökkenti a gyulladást és a nyugtalanságot. Bőrproblémákra is jó, aknés pattanásokat gyógyít. Öblögető szerként torokgyulladás és fogínysorvadás ellen használják.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Feszültségoldásra, szorongás ellen, idegerősítésre: citromfű, levendula, rozmaring, macskagyökér. Altató, nyugtató keverékben, kimerültségre: macskagyökér, citromfű, kamilla, levendula, komló. Gyomorfekély esetében: csalán, apróbojtorján, körömvirág, kamilla. Angina pectoris esetében: galagonya virág. Aranyérre ülőfürdőként: libapimpó, cickafarkfű, kakukkfű.

Vigyázat! Alkalmazása során tartózkodjuk az erős napfény hatásától (fotoszenzibilizáló). Mellőzzük a koffeint tartalmazó szerek, a sör, a csokoládé, a joghurt, a füstölt és a savanyított ételek fogyasztását. Allergia, asztma elleni (befúvó) szerek, szénanáthára adott gyógyszerek, valamint amfetamint tartalmazó szerek használata mellett sem tanácsos az alkalmazása.

Martilapu (TUSSILAGO FARFARA L.)

Ismert még az alábbi neveken: lókörömfű, körömlapu, parti lapu

Az ókori birodalmakban már ismert és használt gyógynövény. Hazánkban az árokpartokon, folyóvizek menti hordalékon, bolygatott területeken, agyagos szakadékokban, „martokban”, nyirkos erdőszéleken tömegesen nyíló, kora tavaszi virág.

Fő hatásai:
A virágjában megtalálható flavonoidok, nyálka, keserűanyagok (xantofil, sárga festékanyag) és cserzőanyagai adják fő hatásait. Levelében nyálka, cserzőanyag, flavonoidok és keserűanyagok mellett pirrolizidin alkaloida található.

Belsőleg:
A népgyógyászat a tüdőbetegségek és a légúti megbetegedések, valamint köhögés, rekedtség, asztma elleni teakeverékekben használja. Meghűléses betegségeknél, rövid ideig fogyasztva, hatásos és mellékhatások nélkül alkalmazható gyógynövény. Cukorbetegségben szenvedőknél a cinktartalma elősegíti az inzulin hormon termelését.

Külsőleg:
Frissen szedett levele lüktető, gyulladt testterületekre, borogatásként alkalmazva, gyógyító hatású, ezért a visszérgyulladás, övsömör tüneteit gyorsan enyhíthetjük vele. Teája gargarizálásra alkalmas, nyálka- és cserzőanyag-tartalma miatt.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Köhögés (hurutos) csillapítására: majoránna, ökörfarkkóró-virág, kakukkfű, édeskömény. Asztma ellen: pemetefű, szúrós gyöngyajak, kakukkfű és majoránna.

Figyelmeztetés: A növény (pirrolizidin) alkaloidot tartalmaz, ezért gyógyteaként csak rövid ideig használjuk, a mellékhatások elkerülése végett.

Medveszőlő (ARCTOSTAPHYLOS UVA URSI L.)

Európában az Alpokban és a Tátrában tömegesen található, az alhavasi tájak sziklafelületein elterülő, örökzöld törpecserje. A nedves, lápos és mocsaras területeket, valamint az erdeifenyők alatt kiterjedt sziklás területek napos részeit kedveli, hazánkban nem él. Észak-Európában régen a növény viszonylag magas csersavtartalma miatt a bőr cserzésére szolgált. Gyógynövényként a XVIII. század óta használatos.

Fő hatásai:
Fenolglikozidok (arbutin, metilarbutin), cseranyag, flavonoidok, triterpének adják a fő hatásait. Lúgos közegben – melyet szódabikarbóna, nátriumcitrát vagy ásványvíz hozzáadásával biztosíthatunk – az arbutinból felszabaduló hidrokinon hatásos.

Belsőleg:
A leveleiből készített tea kiváló vizeletfertőtlenítő, segít a húgyúti bántalmak, húgyúti gyulladások és a húgyúti fertőzések leküzdésében, antibakteriális hatású. A köszvény és vesebetegségek gyógyításában vizelethajtó, vesetisztító, vesekőoldó hatásával segíthet.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Húgyhólyaggyulladás, a vizeletkiválasztó rendszer gyulladása esetén: nyírfalevél, aranyvessző (mindig lúgosítsuk, l. fent).

Figyelmeztetés! A medveszőlő nagy mennyiségben tartalmaz mérgező anyagot, mely májkárosodást okozhat. A méreganyag főzéssel távolítható el. Folyamatosan egy hétnél tovább ne alkalmazzuk!

Zsálya (SALVIA OFFICINALIS L.)

Ismert még az alábbi neveken: orvosi zsálya, kerti zsálya, zsálya, kakastaréjfű

Az orvosi zsálya őshazája a Földközi-tenger északi partvidéke, a mediterrán tájakon vadon is megteremve ontja illatát ez az évelő félcserje. Hazánkban leginkább a melegebb déli, védettebb lejtőkön termeszthető eredményesen, mert erős fagyoknak nem ellenálló. A népgyógyászatban jól ismert gyógynövény, már a középkorban is használták és ismerték mint univerzális gyógyhatású szert.

Fő hatásai:
A benne található illóolaja (alfa- és béta-tujon), borneol, cineol, kámfor, pinén, cseranyag, keserűanyag, glikozidok, flavonoidok és gyantaanyagok adják fő hatásait.

Belsőleg:
Keserűanyagaival javítja az étvágytalanságot, erősíti a gyenge gyomor működését, könnyíti az emésztést illóolajaival, cserzőanyag-tartalmával. Gyulladáscsökkentő, antibiotikus és lázcsillapító hatása elismert, felső légúti betegségeknél fokozottan használhatjuk. Más gyógynövényekkel alkalmazva vércukorszint-csökkentő hatása is van. Segít a hasmenés megállításában. A krónikus izzadást megállítja, csökkenti, ezért a változókorban lévő nők alapszere, egyben ösztrogénhez hasonló anyagaival is csillapítja a panaszokat. Enyhíti a menstruációs görcsöket, fájdalomcsillapító. Vízvisszatartó tulajdonsága miatt alkalmazható az alacsony vérnyomás panaszainak enyhítésében. Használatát pajzsmirigy-túlműködés esetén javasolják, de alkalmazzák az idegrendszer kiegyensúlyozatlan állapota következtében kialakult fokozott izzadás ellen is.

Külsőleg:
Szájüregi fertőzés és szájüregi gyulladás, rekedtség, nyálkahártya-gyulladás, fogínygyulladás és torokgyulladás ellen használ a belőle készített tea. Alkoholos kivonata öblítőként kiváló gyulladáscsökkentő, hatásos szer, melyet a fogorvoslásban is felhasználnak. Külső, elsősorban felületi sebek esetén hatásosan gyógyít. Aranyeres panaszok esetén ülőfürdőként erős főzetét használhatjuk, csökkenti a fájdalmat, a gyulladást, az esetleges vérzést csillapítja.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Torokgyulladás esetén: izsópfű, bormenta, kakukkfű, apróbojtorján. Változókorban lévők számára a kóros izzadás csökkentésére, klimaxos panaszokra: macskagyökér, komló, cickafarkfű, orbáncfű, édeskömény – de csak abban az esetben, ha nincs a háttérben magas vérnyomás.

Figyelmeztetés! Az orvosi zsályában található mérgező hatóanyag csak főzéssel távolítható el, ezért alkalmazása körültekintést igényel. Várandós kismamák, magas vérnyomásban szenvedők kerüljék a használatát.

Zsurló (EQUISETUM ARVENSE L.)

Ismert még az alábbi neveken: mezei zsurló, kannamosófű, cindrót, békaláb, békarokka, bábaguzsaly, lófarkfű

Hazánkban a nedves árokpartok, folyóvizek árterületein, homokos-agyagos helyeken, vasúti töltések mellett is megélő, elterjedt évelő növény.

Fő hatásai:
Magas kovasav tartalma, flavonoidjai (kvercetin, luteolin és kempferol glikozidjai), szaponin, keserű anyagok, alumínium, kálium és illóolajai adják a fő hatásait.

Belsőleg:
Az ókor óta használja a népgyógyászat a köszvény és a vesebetegségek gyógyításában. Vizelethajtó, vesetisztító, vesekőoldó hatású teák alkotórésze. Nélkülözhetetlen összetevője a tavaszi általános méregtelenítő, tisztító teakeverékeknek. Magas vérnyomás esetén úgy csökkenti a vérnyomást, hogy a felesleges vizet kihajtja a szervezetből és nincs mellékhatása. Reuma elleni teakeverékek fontos összetevője, mert nemcsak kovasav tartalmával, hanem aranytartalmával is segíti a gyógyulást. Az érelmeszesedés megelőzésének gyógynövénye, mert támogatja a regenerációs folyamatokat az erekben. Ásványi anyag tartalmánál fogva az idősebb emberek szervezetében regenerációs hatású, a kovasav, az alumínium, a kálium pótlásával segít. Vesegyulladás esetén védőhatást fejt ki a vesében (kolloidot alkot), nyírfalevéllel keverve fokozhatjuk ezt a védőhatást. Csökkenti a vérzést, ezért a nagyon erős menstruációs teakeverékekben nélkülözhetetlen az alkalmazása.

Külsőleg:
Bőrbetegségek, lábizzadás elleni lábfürdő esetén hatásos. Ízületi bántalmak kezelésére szolgáló gyógynövényfürdők kiváló adaléka.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Vesegyulladás esetén: apróbojtorján, körömvirág, édeskömény, kakukkfű. Erős vérzéssel járó menstruáció esetén: pásztortáskafű, libapimpó, csalánlevél. Köszvényes panaszokra: nyírfalevél, feketebodza-virág, csalán, fűzfakéreg. Ízületi gyulladásra: csalán, lóhere, fűzfakéreg, citromfű, rozmaring.

Figyelmeztetés! A zsurló nagy mennyiségben tartalmaz mérgező anyagot, mely főzéssel távolítható el, belsőleg történő alkalmazáskor mindig főzzük! Kisbabát váró anyukák a babavárás idején ne alkalmazzák! Számos zsurlófaj ismert (mocsári, erdei, iszap, óriás, téli stb.), melyek mérgező alkaloidot tartalmaznak és nincs gyógyhatásuk. Gyűjtése nagy körültekintést, figyelmet igényel, ha bizonytalanok vagyunk, szakember segítségét vegyük igénybe.

Gyermekláncfű (TARAXACUM OFFICINALE W.)

Ismert még az alábbi neveken: pitypang, pongyola pitypang, kákics

Levele, gyökere az ókor óta keresett drog. Tejnedvét a görögök szembetegségek gyógyítására, szeplők, májfoltok kezelésére használták.
Hazánk egész területén megtalálható, vadon élő, kertekben, utak mentén, mezőkön, réteken, főként a bolygatott területeken elterjedt, évelő növény. Az egész növény értékes gyógynövény.

Fő hatásai:
Taraxacin keserűanyag, inulin (40 %), kaucsuk, viasz, cukor, zsír, cseranyag, karotinoid (virágzat), flavonoid tartalma adják fő hatásait. Illóolajat, kolint, szaponint, nyálkát tartalmaz. A tavaszi virágoknak és leveleknek magas a C- és B2-vitamin tartalmuk.

Belsőleg:
Magas keserűanyag-tartalma étvágygerjesztőként, emésztést serkentőként kiváló. Az epetermelést serkenti, hígítja az epét, egyben a máj munkáját könnyíti. Népgyógyászati felhasználása szerint „vértisztító”, gyomorjavító hatású, de reumatikus panaszok és ízületi gyulladás esetén is javasolt a használata. Szárított levelei vesekőoldó teakeverékek alkotójaként jönnek számításba.
Segít a magas vérnyomás csökkentésében, mert vizelethajtó tulajdonságú. A gyökere cukorbetegek számára inulin tartalma miatt cukorpótló.
A tavaszi – virágzás előtt szedett – leveleket alapos tisztítás után salátaként nyersen fogyaszthatjuk. A kora tavaszi első bimbókat leszedve, só, ecet, méz ízesítéssel „kapribogyó” helyettesítőként használhatjuk fel.

Külsőleg:
Virágzatának kivonatai hidratálnak, eredményesen halványítják a szeplőket, selymesítik a bőrt.
Izomfájdalom és reumatikus fájdalom esetén (gyógykrém formájában) oldja a becsomósodott izmokat, stresszes pontokat. Visszérkrémben az egyik alkotóelem.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Vesekőoldóként: csipkebogyó, tyúkhúr.
Epehajtásra, epehólyag-gyulladás esetén: pemetefű, kamilla, apróbojtorján, borsmenta, kakukkfű (édesítés nélkül és étkezés előtt).

Figyelmeztetés: Vizelethajtás esetén a kálium elem pótlásáról gondoskodni kell!

Hársfa (TILIA CORDATA MILL., TILIA VULGARIS HAYNE, TILIA PLATYPHYLLOS SCOP.)

Ismert még az alábbi neveken: szádokfa, kislevelű hárs, közönséges hárs, nagy- vagy széleslevelű hárs

Sétányaink, tereink, ligeteink kedvelt fája, terebélyes, magas növésű, lombos koronájú, szép megjelenésű, finom illatú, lombhullató fa. A kis- és nagylevelű, valamint a széleslevelű hársfák virágai jelentős gyógyászati célokat szolgálnak.
A hársfajok között az ezüsthárs virágát ipari célú felhasználásra alkalmazzák, házi használatra nem javasolt.

Fő hatásai:
A flavonoidjai (kvercetin, tilirozid), illóolaja (farnezol), nyálka, szaponin, cserzőanyag, ciánglikozid, izzasztó flavonglikozid tartalma adják fő hatásait. A levél tartalmaz C-vitamint is.

Belsőleg:
A népgyógyászatban a legismertebb szerek egyike, sokoldalúan felhasználták. A meghűléses betegségeknél fájdalomcsillapító és lázcsillapító egyaránt. Izzasztó, lázcsillapító önmagában is, emellett teakeverékek nélkülözhetetlen alkotóeleme. Csillapítja a köhögést, köptető, nyákoldó. Erősíti a gyenge idegeket, vértisztító, szívműködést serkentő hatású. Görcsoldó, mert epehajtó hatású, az egész emésztőrendszerre jótékonyan hat. Vizelethajtó és gyomorerősítő teák alkotórésze. Fokozza az ellenálló képességet.
Szájöblítő és toroköblítő szerek alkotója, teájával eredményesen inhalálhatunk nátha, meghűlés, influenza idején.

Külsőleg:
Bőrápoló kozmetikai szerek alapanyaga. A hajmosáshoz, hajöblítéshez is eredményesen használhatjuk. Reuma elleni gyógyfürdőként, felfázás esetén ülőfürdőként, de borogatásként alkalmazva is kifejti gyógyhatását. A téli időszakban átmelegíti az átfázott, meghűlt testet.
A hársak fájából szenet készítenek, amely porítva sebgyógyító és bőrbántalmak elleni hintőporokhoz, fogporokhoz keverve hasznosítják.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Lázcsillapításra, izzasztásra: feketebodza virág, azonos (1:1) arányban keverve (2 evőkanállal fél liter vízhez). Torokgyulladásra, hurutoldásra: feketebodza virág, ökörfarkkóró virág, kakukkfű, fodormenta, citrommal és mézzel.
Fénytelen, törékeny hajra: csalánlevél (vagy -gyökér), ezzel öblítsük le a tisztára mosott hajat.
Gőzölés középfülgyulladás esetén: kakukkfű, kamilla, borsmenta (azonos arányban keverve), a teakeverék fölött a füleket oldalirányban a gőz fölé tartjuk (10-15 percig).
Inhalálásra megfázáskor, arcüreggyulladásra: kakukkfű, borsmenta (gyerekeknek fodormenta), citromfű.

Figyelmeztetés: A szakemberek által előírt adagok mellett nem okoz panaszt, ezért tartsuk meg az adagolás szabályait! Idősek, szívbetegek lehetőség szerint belsőleg csak rövid ideig alkalmazzák, mert gyengítheti a szívet.

Körömvirág (CALENDULA OFFICINALIS L.)

Ismert még az alábbi neveken: kerti körömvirág, kenyérbélvirág, macskaköröm, orvosi körömvirág, gyűrűvirág

Kolostorkertek gyógynövényeként, már a középkorban ismerték ezt a Földközi-tenger mellékén és Ázsia nyugati részében őshonos, fészkes virágzatú növényt. Hazánkban is kedvelt, napfényes, melegigényes, a szárazságot jól bírja, kertekben dísznövényként is gyakorta termesztik.

Fő hatásai:
Hatóanyagainak sokaságából következnek, ezek a következők: vízben oldódó flavonoidok (izoramentin- és kvercetin glikozidok), illóolaj, azulén-származékok, karotinoidok, szaponinok, szalicilsav és kalendulin keserűanyag, valamint nyálkaanyagok. Jelentős az E-vitamin tartalma is.

Belsőleg:
A népi orvoslás fészkes virágzatából készített főzetet és kenőcsöket nehezen gyógyuló sebekre, bőrgyulladásokra.
Az epetermelést és epekiválasztást serkenti, ezzel a máj működését is elősegíti. Gyulladáscsökkentő. A gyomorfekélyes és bélfekélyes betegségek ellenszere, oldja az emésztőrendszer görcseit és gyulladásait, valamint gyomorhurut és bélhurut esetén is hatásos. Húgyúti bántalmaknál alkalmazott teakeverékek alkotója. Csökkenti a magas vérnyomást, megnyugtatja a szapora szívverést.

Külsőleg:
Fájdalomcsillapító, alkoholos kivonatként a bekeményedett izmok lazítója. Olajával kenőcsök készülnek: arckrémek, bőrápolók alapjául szolgál (az azulénes kenőcsök gyorsítják a gyulladás lefolyását). Krémekben a visszértágulatok, visszérgyulladás hatásos ellenszere. Kiváló sebgyógyító, külsőleg és belsőleg egyaránt. Gyógynövényfürdők alkotórésze.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Vérnyomáscsökkentésre és vizelethajtásra: nyírfalevél, csalánlevél, mezei zsurló, borsmenta, aranyvessző, boróka, cickafarkfű.
Gyomorerősítő, étvágyjavító, epehajtó teában: benedekfű, borsmenta, apróbojtorján, cickafarkfű.
Vastagbélgyulladásnál: orbáncfű, pásztortáskafű, csalán, citromfű, apróbojtorján, cickafarkfű.

Rozmaring (ROSMARINUS OFFICINALIS L.)

Ismert még az alábbi neveken: szagos rozmaring, illatos rozmaring

Évezredek óta alkalmazott fűszernövény, a hús tartósítására használták, fertőtlenítő tulajdonsága miatt. Egy hiedelem szerint a párna alá helyezett rozmaring elűzi a rossz álmokat, a ház köré ültetve pedig elriasztja a boszorkányokat.
Dél-Európában, a Földközi-tenger mentén őshonos évelő, örökzöld, fagyra érzékeny, illatos félcserje. Több országban, így Magyarországon is termesztik, főként az ország déli részén, házi kertekben, fagymentes helyeken. Fűszer- és gyógynövény is egyben.

Fő hatásai:
Levelének illóolaja (több mint 100 komponensből áll), cserzőanyaga, fahéjsav származékai (rozmaringsav, neoklorogénsav, kávésav), flavonoidjai (apigenin, luteolin és ezek glikozidjai), triterpénje, keserűanyaga, alkaloid (rozmaricin) adják fő hatásait.

Belsőleg:
Fűszermennyiségben alkalmazva ártalmatlan. Gyógyászati célra történő felhasználása szakszerűséget, körültekintést igényel. Az étvágytalanságot megszünteti, rossz emésztés, puffadás esetén görcsoldó, ezzel segít. Az epebántalmaknál alkalmazott teakeverékek alkotóeleme, mert serkenti az epetermelést. Vizelethajtó tulajdonságú, egyben fertőzés elleni hatóanyagai révén vesefertőtlenítő. Alacsony vérnyomás esetén teája hatékony segítség, mert vérnyomásemelő, erősíti a szív munkáját. Belsőleg kismedencei vérbőséget okoz, ezért elősegíti a menstruációt, egyben görcsoldó is.
Kiváló konyhai fűszernövény, mert görcsoldó, használata csökkenti az emésztési zavarokat, egyben ízletesebbé teszi a leveseket, mártásokat, húsféléket. Kivonatát és párlatait a likőripar keserű likőrök gyártásához használja fel.

Külsőleg:
Ismert és szívesen alkalmazott szer reumatikus bántalmak és ízületi panaszok, valamint neuralgikus fájdalmak esetén. Kiváló bedörzsölő szer, gyógykrémek, gyógyolajok alkotóeleme. Már a belélegzett illóolajával áthangolja az idegrendszert, gyógyfürdők, fürdőesszenciák formájában pedig fájdalomcsillapító, serkentő. Szeszes kivonatai a fejbőrbe jutva csökkentik a hajhullást, javítják a hajhagymák működését. Illóolaját inhalálóként alkalmazhatjuk, mert fellazítja az orr és a légutak meghűlés, influenza vagy allergia által kiváltott váladékait. Alkotója a köptető teakeverékeknek. Illóolaját a kozmetikai és illatszeripar sokoldalúan használja kölnivizek, dezodorok, krémek, hajsamponok, hajszeszek, molyirtószerek gyártására.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Menstruációs ciklus rendezésére készítendő tea: borókabogyó, kakukkfű, mezei zsurló.
Ugyanezen ok miatti ülőfürdő: borsmenta, kakukkfű, levendulavirág.
Lázcsillapító teakeverékben: feketebodza virág, hársfavirág, fűzfakéreg.
Ízületi gyulladás, reuma esetén: fűzfakéreg, mezei zsurló, citromfű, aranyvessző.

Figyelmeztetés: Magas vérnyomás betegségben ne éljünk vele, mert emeli a vérnyomást. Várandós kismamák ne alkalmazzák, mivel használata vetélést okozhat.

Ruta (RUTA GRAVEOLENS L.)

Ismert még az alábbi neveken: kerti ruta, szagos ruta, nehézszagú ruta, rutafű, virnánc

A Földközi-tenger mellékéről származó, mediterrán éghajlatot kedvelő, hazánkban termesztett, erős szagú félcserje.

Fő hatásai:
A virágzó hajtásában található flavonoidok (rutin), kumarinok (rutarin-glikozid) illóolaj és (kinolin-akridonvázas) alkaloid anyagai adják fő hatásait. A gyógyszeripar számára a kerti ruta a rutingyártás alapanyagát képezi, amiből számos készítményt állítanak elő.

Belsőleg:
Erősítő és gyógyító hatásánál fogva sokoldalú a felhasználás lehetősége. Alkalmazzák vértolulásnál, kábultságnál és szédülésnél. Teája légzési nehézség, szívdobogásérzés, hisztérikus görcsök esetén alkalmas szer. Az epeműködést serkenti, görcsoldó, fokozza a méhösszehúzódást, ezért menstruációs zavarok, fehérfolyás elleni szerként is beválik. Enyhén nyugtató hatású. A növény erős szer, magában nem alkalmazható, orvosi tanácsra teakeverékekben magas vérnyomás, epebántalmak, továbbá légzési nehezítettség és szívműködési rendellenességek ellen használják fel.

Külsőleg:
A növénnyel érintkezve óvatosan kell eljárni, mert a növény mirigyszőrének váladéka nehezen gyógyuló gyulladást okozhat. Szárítás után az említett kellemetlen tulajdonságát elveszíti.
Tinktúrája vízbe cseppentve torokgyulladás esetén toroköblítőként is ajánlható.

Figyelmeztetés: Belsőleg kerüljük a használatát. Nagyobb adagban abortuszt előidéző hatású.

Salátaboglárka (RANUNCULUS FICARIA L., FICARIA VERNA HUDS.)

Ismert még az alábbi neveken: boglárka, aranyka, boglár

Nyugat-Ázsiában, Észak-Afrikában és Európában honos, rövid tenyészidejű, aprócska, korán virágzó évelő növény. Hazánkban közismert a ligetekben és cserjésekben, nyirkos rétek, vizek mellett, nedves ártéri területeken, de a házi növénykertekben is gyakorta megjelenő gyógynövény. Gyógyászati célra fényes, élénkzöld levelei és gyökere alkalmasak.

Fő hatásai:
Szaponin, szerves savak, (protoanemonin) alkaloida és C-vitamin tartalma adják fő hatásait.

Belsőleg:
A népgyógyászatban krónikus hörghurut esetén, valamint a tavaszi méregtelenítő, vértisztító teákban régóta alkalmazzák.
A leveléből készült tea veseműködést serkentő, gyulladáscsökkentő hatású. Csökkenti a vérnyomást, ezért alkalmazható a vérnyomáscsökkentő teakeverékek alkotójaként is. Virágzás előtt gyűjtött levelei tavaszi levesnek vagy főzeléknek elkészítve is ízletesek. A virágzáskor szedett leveleit beszárítva, későbbi teákhoz történő felhasználásra gyűjthetjük.
Neve is utal arra, hogy nyersen (zölden), salátaként is felhasználhatjuk kora tavasszal a zsenge, húsos leveleit, éppen hasznos C-vitamin tartalma miatt, ízletes vitaminpótlóként. Az említett konyhai felhasználásnál figyelembe kell venni, hogy virágzás előtt célszerű a leveleket salátaként felhasználni, mert ilyenkor még nem tartalmaznak alkaloidát. Később, a virágok megjelenésével a levelek csípőssé válnak, megkeserednek, mérgező anyaggal telítődnek, esetleges bőrirritációt is okozhatnak.

Külsőleg:
Már az ókorban kezeltek aranyeres panaszokat a növényből és gyökeréből készült balzsamokkal, krémekkel. Aranyeres bántalmak gyógyítására ülőfürdőként alkalmazzuk, gyógyító, gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatása miatt.

Figyelmeztetés: A gyógynövény hatóanyaga irritálja a bőrt, akár mérgező, allergiát okozó is lehet, ezért csak a meghatározott adagban és módon használjuk fel.

Lóhere (TRIFOLIUM PRATENSE L., TRIFOLIUM REPENS L.)

Ismert még az alábbi neveken: vöröshere, piroshere, réti lóhere, fehér lóhere, háromlevelűfű

Az emberiség egyik legrégebbi mezőgazdasági terménye, amelyet takarmányként termeszt. Számos vallás szimbólumává vált a növény levele. Hazánkban elsősorban takarmánynövényként ismert; a szántóföldeken, agyagos és szikes talajokon, valamint erdei tisztásokon, gabonaföldeken is megjelenő, kellemes fűszerillatú növény. Gyógyászati szempontból illatos virágzatát gyűjtsük, hasonlóan a kamilla virágzatához (kamillafésű).

Fő hatásai:
Fő hatásait a virágzatában található kéksav-glikozidának, A-vitamin, cseranyag-, aszparagin, kszantin és glikozida, tokoferol, antioxidáns, valamint illóolajtartalmának tulajdoníthatjuk.

Belsőleg:
Teáját emésztési zavarok esetén hatásosan használhatjuk. Javítja a lassan működő epeutak tónusát. A hasmenést is gyógyítja, gyomorbántalmaknál ugyancsak hatásos, más gyógynövényekkel társítva. Könnyíti a máj működését, az epe elfolyását segíti. A cukorbetegség elleni teák alkotójaként is gyógyereje van. Reumás panaszok, ízületi fájdalom esetén segíti a káros méreganyagok távozását a szervezetből, így csökkentve az érintett területek fájdalmát. Illóolaja baktériumölő hatású, már a belélegzése is gyógyít. A hagyományos kínai növénygyógyászatban köptetőként hosszú idő óta alkalmazzák. Az orosz népi gyógyítók asztma ellen javasolták. Más kultúrákban a lóherét bőrpanaszok, szemproblémák elleni kenőcsök készítésére, valamint ödéma esetén vízhajtóként, gyulladásgátlásra, köhögéscsillapításra használták.

Külsőleg:
Gyógynövényfürdők alkotója, mérsékli a reumás panaszokat és az ízületi fájdalmakat.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Gyomorfekély esetében: csalán, apróbojtorján, körömvirág, kamilla, orbáncfű. Reumás panaszok és ízületi gyulladás elleni gyógynövényfürdőbe: csalán, mezei zsurló, fűzfakéreg, citromfű, rozmaring.

Fogamzásgátló gyógyszert szedő nők számára ellenjavallt a gyógynövény használata.

Kerti majoránna (MAJORANA HORTENSIS MÖNCH., ORIGANUM MAJORANA L.)

Ismert még az alábbi neveken: majoranna, majonánna

Az ókori Egyiptomban Osiris szent növényeként tisztelték. A római császárság előkelő asszonyai majoránna olajával illatosították hajukat. Őshazája Délnyugat-Ázsia (Ciprus, Dél-Törökország) és Észak-Afrika, itt évelő növény. A XVI. században került Magyarországra. Nálunk egyéves növény, termesztése olyan jó minőségben történik, hogy az egész világon ismertté vált. A magyar konyha nélkülözhetetlen, általánosan ismert fűszernövénye, egyben gyógynövény. Nemcsak a háztartások, hanem az élelmiszeripar és illatszeripar is nagy mennyiségben hasznosítja.

Fő hatásai:
Fő hatásait az egész növényre jellemző kellemes, fűszeres illatanyag adja. Az illatanyag több komponensű illóolajat (gamma-terpinén, alfa-terpineol, citral, eugenol, terpineol, linalool, szabinén) tartalmaz, de cserző- (rozmaringsav) és keserűanyagot, valamint C-vitamint is találhatunk a gyógynövényben.

Belsőleg:
Kellemes illata és íze javítja az étvágyat és az emésztést. Oldja a szélgörcsöket és a felfúvódás kellemetlen tüneteit is enyhíti. Vizelethajtó, egyben lázcsillapító, fertőzésellenes és gyulladásgátló szerként is felhasználhatjuk gyógyító erejét. A fájdalmas menstruációs görcsöket, valamint a PMS (premenstruációs tenzió) ? más gyógynövényekkel társítva ? csillapítani, oldani képes. Erős köhögésre a legkitűnőbb csillapító hatású, gyógyító szer. Fokozza a vastagbél perisztaltikáját, elősegítve a kiürülést. A vastagbélben a bélflóra helyreállításával segít. Más gyógynövényekkel kiválóan alkalmazható a herpesz gyógyításában, mert vírusölő hatású.

Külsőleg:
Szájöblítésre, gargarizálásra az íny, a szájüreg betegségei, gyulladásai esetén használhatjuk, gyulladáscsökkentő hatása miatt. A szájszélen megjelenő herpesznél ecsetelőként vírusölő hatása miatt használhatjuk fel. Bőrgyulladásoknál, gennyes kiütéseknél öblögetőként is alkalmazhatjuk. Reumás panaszokra enyhítő kenőcs formájában hatásos.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Herpesz vírus ellen: citromfű, benedekfű. Menstruációs fájdalmakra: kakukkfű, kamilla, cickafarkfű, citromfű. Köhögés (hurutos) csillapítására: ökörfarkkóró virága, kakukkfű, édeskömény.

Kisbabát váró, állapotos anyukák ne használják!

Mogyoró (CORYLUS AVELLANA L.)

Ismert még az alábbi neveken: közönséges mogyoró, erdei mogyoró, mogyoró

Európai flóraelem, hazánkban az Északi-középhegységben és a Dunántúlon a leggyakoribb, de az Alföldön is megtalálható, gyakran kertek, parkok díszítő cserjéjeként telepített formában. Lomberdők szegélytársulásainak növénye, fényigényes faj. A mogyoró a gyógyszeripar nélkülözhetetlen alapanyaga. A kozmetikai ipar számára ugyancsak értékes, elsősorban testápoló szerek előállítására alkalmazzák.

Fő hatásai:
Fő hatásait cserzőanyaga, illóolaja, flavonoid tartalma adja. Gyógyászati szempontból levelei értékesek. Fás részéből értékes orvosi szén állítható elő (Carbo medicinalis, Carbo vegetabilium).

Belsőleg:
Nyári hasmenés, emésztési zavar kezelésére az egyik leginkább hozzáférhető szer, görcsoldó hatású. Vizelethajtó tulajdonsága miatt a vesegyulladás, hólyagbántalmak esetére, valamint a tavaszi tisztítókúrák céljára készített teakeverékek alkotórésze.

Külsőleg:
Gyógynövényfürdők, ülőfürdők alkalmazásával ? a növény levelének főzetét öntjük a fürdővízhez ? elsősorban ekcémás bőrbetegségek panaszait enyhíthetjük.

Nyárfa, feketenyárfa (POPULUS NIGRA L.)

Ismert még az alábbi neveken: fekete nyárfa, fekete jegenye, topolyafa

Észak-Amerikától Kelet-Ázsiáig mindenhol megtalálható. Európában számos faja ismert. Sétányaink, tereink kedvelt ültetvénye, gyors növésű, terebélyes, lombos fa, amely fényigényes, kedveli az üde talajt és a vizek partjait. Gyógyászati szempontból a nyárfarügy a legértékesebb, de a fa kérgében, elszenesített fájában is számos gyógyhatású hatóanyagot találhatunk.

Fő hatásai:
Fő hatásait a (csukódott) rügyben található illóolajai, szalicin és populin, flavonglikozida és cserzőanyag, gallussav, almasav, ecetsavas ammónium, mézga tartalma adják.

Belsőleg:
A népgyógyászatban sokoldalúan felhasználták. Vizelethajtó, méregtelenítő hatása van, emellett húgysavkihajtás céljára is kiváló, ezért a köszvényes panaszokat enyhíti. Vesepanaszok, húgyúti gyulladások, hólyagbántalmak esetén antiszeptikus, gyulladásgátló, antibiotikus hatása révén segít. Meghűléses betegségeknél fájdalomcsillapító és lázcsökkentő hatású. Szalicilszármazékai pedig reumás panaszok, ízületi fájdalom, gyulladás esetén jelentenek hatékony segítséget. Gyomorégés, felfúvódás, hányinger és más emésztőrendszeri problémák miatt kialakult fejfájás kitűnő házi szere a nyárfa szénpora.

Külsőleg:
Antiszeptikus hatása miatt nehezen gyógyuló sebekre, fagyási sérülésekre, aranyeres csomókra, prosztataduzzanatra ülőfürdőként, valamint lábizzadásra és visszeres panaszokra kitűnő lemosó szerként, borogató szerként alkalmazható. Repedezett ajkakra a nyárfarügy kivonataiból készült kenőcsök alkalmasak. Véraláfutást, horzsolásból származó sebeket nyárfarügy alkoholos kivonatával kezelhetünk.

A szakemberek által előírt adagok megtartása mellett nem okoz panaszt, ezért tartsuk magunkat az adagolás szabályaihoz!

Orvosi ziliz (ALTHAEA OFFICINALIS L.)

Ismert még az alábbi neveken: fehér mályva, fehérmályva, ejbis, bársonyos mályva

Hazánkban honos, folyóvizek árterében, hordalékos területein, nedves, mocsaras árokpartokon, illetve szikeseken is megtalálható évelő növény.

Fő hatásai:
A gyökerében és értékes leveleiben található nyálka, keményítő, glükóz, pektin, flavonoidok és ásványi anyagok, cserzőanyagok, szerves savak (elsősorban a levelekben) adják gyógyhatását. Sokoldalú a felhasználása.

Belsőleg:
Száraz köhögés elleni teakeverékek alapanyaga, nyálkaanyaga bevonóként a felső légúti gyulladást gyógyítja, tüneteit enyhíti. Légcsőhurut, rekedtség ellen is hatásos. Bélhurut, gyomorhurut, gyomorfekély és nyombélfekély esetén a gyulladásban lévő nyálkahártya bevonó szereként megnyugtatja a fekélyes területet, ezzel segíti a hegesedés folyamatát. Vesegyulladásnál védőréteget képez a vesében (kollodium). A vastagbélben megduzzadva hashajtóként fejti ki hatását. E tulajdonságát a fogyókúrázók is hasznosíthatják a teltségérzet kialakítása céljából. Immunrendszer-erősítő teakeverékek alkotórésze. Erősíti a gyenge tüdőt.

Külsőleg:
A szájüregben keletkező gyulladások, ínygyulladás, torokgyulladás (garatmandulák), hangszálgyulladás, nyelvgyulladás öblögető szere. A népgyógyászatban borogató szernek használták kelés, lábszárfekély, illetve szemgyulladás esetén. Égési sebnél is segít.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Köhögési inger csillapítására: édesgyökér, ánizs, ökörfarkkóró. Száraz köhögés csillapítására áztatással készítsünk gyógyteát.

Figyelmeztetés! Az orvosi ziliz gyökeréből csak (6-8 órás) áztatással készíthetünk gyógyteát. Leveléből forrázással készül a gyógytea.

Ökörfarkkóró (VERBASCUM PHLOMOIDES L.)

Ismert még az alábbi neveken: királygyertya, szöszös ökörfarkkóró, mezei gyertya, királydárda, sárgásvirág

Külföldön dísznövényként nemesített fajtái ismeretesek. Hazánkban tölgyesek, legelők, száraz gyomtársulások pionír növénye, elsőként népesíti be az elhagyott területeket. Szárazság- és hidegtűrő. Kétéves, dudvás szárú faj, egyéves változata is ismert.

Fő hatásai:
A népgyógyászat régóta ismeri, számos betegség, elsősorban légúti bántalmak, tüdőbántalmak ellenszereként alkalmazta. Gyógyhatását már Plinius is számon tartotta. Gyógytulajdonságait magas nyálka-, szaponin-, valamint cserzőanyag-tartalma, flavonos glikozid, illóolaj, keserűanyag hatóanyagai adják.

Belsőleg:
Köptető teakeverékek alapanyaga, nyálkaanyaga elősegíti a sűrű hurut oldását. Csökkenti a köhögési ingert. A teája izzasztó, vizelethajtó, meghűlés elleni és vértisztító hatású. Segít asztma esetén is. A hasmenés elleni teáknak ugyancsak alkotórésze, hatóanyagaival segít helyreállítani a rossz emésztést.

Külsőleg:
A szájüregben lévő gyulladások, ínygyulladás, torokgyulladás (garatmandulák), hangszálgyulladás öblögető szere. Aranyeres panaszoknál ülőfürdőként, felületi bőrgyulladásnál, fagyási sebnél segíti a gyógyulást. A kozmetikai iparban samponok alapanyagaként használják fel.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Hurutos köhögési inger csillapítására: édesgyökér, ánizs, fehérmályva-levél. Lázas meghűlés, köhögés esetén: kakukkfű, hársfavirág, feketebodza-virág, borsmenta.

Pemetefű (MARRUBIUM VULGARE L.)

Ismert még az alábbi neveken: orvosi pemetefű, fehér pemetefű, pemetefű

Közép-Ázsiában és a Földközi-tenger vidékén őshonos. Hazánkban parlagokon, legelőkön, állattartó telepek közelében valaha gyakori, vadon is előforduló, évelő gyógynövény volt. Sajnos mára az alföldi területeken már alig megtalálható. (Az 1950-es években, Békés megyében még tekintélyes vadon termő tételeket gyűjtöttek be a bel- és külföldi igények kielégítésére.)

Fő hatásai:
Keserűanyagai, illóolaja, cserzőanyaga és benne lévő nyálka, gyanta, valamint szaponin tartalma adja legfontosabb hatásait.

Belsőleg:
A légcsőhurut gyógyítására leginkább használt, ismert gyógytulajdonságú növény. Gyógycukorkák (pemetecukor) és keserű likőrök, gyógylikőrök alapanyaga. Asztmatikus panaszok esetén oldja a hörgőgörcsöt, elősegítve a hörghurut gyógyulását. Keserűanyagai miatt felhasználható étvágyjavításban, de epepanaszok és májbetegségek esetén is gyógyhatású, segít a zsíros anyagok lebontásában. Javítja az emésztést, megkönnyíti a bélmozgást (perisztaltika), ezzel segítve a kiürülést. Antiaritmiás hatása van, ezért szapora szívverés (tachicardia), koszorúér-betegség (angina pectoris) esetén enyhíti a panaszokat. A véredényeket tágítja, ezért a vérnyomáscsökkentő szerek kiegészítőjeként alkalmazható.

Külsőleg:
Gyulladásos bőrbetegségnél lemosásra, borogatásra.

Figyelmeztetés! Az előírt adagolás megtartása mellett nem okoz panaszt. Az előírt adagnál nagyobb mennyiségben szívritmuszavart és gyomorpanaszokat okozhat.

Útifüvek – lándzsás útifű, magas útifű, nagy útifű, kesken (PLANTAGO LANCEOLATA L., PLANTAGO ALTISSIMA L., PLANTAGO MAJOR L.)

Ismert még az alábbi neveken: útilapu, keskenylevelű útilapu, kígyónyelvűfű, nagy útilapu

Hazánkban igen gyakorta előforduló gyógynövény. Réteken, legelőkön, füves helyeken, parlagterületeken, utakon, árkokban mindenhol megtalálhatóak az évelő útifüvek. A legtöbb talajon megterem, nem igényes. A népi gyógyászatban az egyik leggyakrabban alkalmazott, jól ismert gyógynövény. Gyógyászati szempontból a legértékesebb a lándzsás útifű, de többi felsorolt fajtája is gyógyító hatású, bár hatóanyag-tartalmuk gyengébb. Ismert és világszerte keresett cikk az útifűből készült, köhögés elleni gyógycukorka.

Fő hatásai:
Nyálkaanyaga, C-vitamin, cserzőanyag, citromsav, valamint iridoid glikozidák (aukubin, katapol), (bajkalein, szkularein), flavonoidok, szaponin, kovasav, kalcium, kálium tartalma adja a fő hatásait.

Belsőleg:
Az útifüvek levelének présnedve vagy hideg vízzel készült kivonatai egyes kórokozó baktériumok fejlődését gátolják. Gyulladáscsökkentő, antibiotikus hatású. Sebgyógyító, vérzéscsillapító hatása már a népgyógyászati tapasztalatokból is ismert, és ezt a tudományos kutatások eredményei alátámasztották. Nyákoldó hatású, ezért a felső légutak gyulladásainak gyógyításában, valamint hörghurut (bronchitis), makacs köhögés, hurutoldás esetére is bevált szer. Javítja az étvágytalanságot. A gyomornyálkahártya, valamint a bélnyálkahártya gyulladásaiban is segít. Támogatja a szervezet regenerációs folyamatait, ezzel erősíti az immunrendszert. Belső vérzés esetén is javasolt a használata. Magjának főzete gyermekek enyhe, hatásos hashajtó szere.

Külsőleg:
Gyulladáscsökkentő tulajdonságánál fogva zúzódás, felületi horzsolás, véraláfutás, rándulás, ficam, sportsérülés kezelésére borogatásként a nyers letisztított levelet (annak nedvét) vagy kivonatait krémekbe keverve használják. Nehezen gyógyuló seb esetén is segít, hatásosan megszünteti a gyulladást, egyben fertőtleníti a sebet. Szájüregi fertőzés és szájüregi gyulladás, rekedtség ellen a belőle készített tea, szirup nyugtatja és csökkenti a fájdalmat, valamint a gyulladást. Aranyeres panaszok esetén ülőfürdőként erős főzetét felhasználhatjuk, csökkenti a fájdalmat, a gyulladást, az esetleges vérzést megállítja. Hatóanyagai miatt aranyér elleni kúpok nélkülözhetetlen alapanyaga. Alkoholos kivonatát szúnyogcsípés ellen, valamint a csípés felületét bedörzsölve csillapítóként eredményesen használhatjuk.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Hurutos köhögés csillapítására, a hurut oldására: fodormenta, kakukkfű ? jó minőségű házi mézzel készített szirup formájában.

Hajdina (FAGOPYRUM ESCULENTUM M.)

Ismert még az alábbi neveken: pohánka, tatárka, pogánymag, szkíta mag, haricska, szerecsenbúza

A hajdina a valódi gabonaféléktől eltérően a keserűfűfélék családjába tartozik. Levelei ágaskodó száron hegyesek, az alakjuk szívre vagy nyílhegyre emlékeztető, élénken zöld, majd vöröses árnyalatot vesznek fel. A növény virágai júliustól szeptemberig nyílnak, apró fehér vagy rózsaszínbe hajló, rövid bogernyőket képeznek. A virágok jó mézelők. Termése apró, háromszögletű világosbarnás mag. Ez a méltánytalanul feledésbe merült növény ősi magyar gabonaféle. Hazánkban korábban ismert, termesztett élelmi és takarmánynövény, Erdélyben fő táplálék volt. Ausztriában emberi táplálékként, Németországban gyógynövényként használják, Oroszországban (grecska), Lengyelországban (haricska) alapvető élelmiszerként ismert. Termesztése igénytelen környezetben is lehetséges. Hatóanyaga, a rutin, fontos gyógyszeripari alapanyag.

Fő hatásai:
P-vitaminban dús gabonaféle (a P-vitamin a C-vitamin kísérője, általában ugyanazokban az élelmiszerekben fordul elő, segíti a C-vitamin felszívódását, erősíti a hajszálereket), amely egyben gyógynövény is. A makrobiotikus étrend szerint a legmelegebb energiát adó étel, így a főként hideg időben kialakuló betegségek (hólyagbántalmak, meghűlés, felfázás, fülbetegségek, reuma, vesebetegségek stb.) esetében használhatjuk. Magja kiváló élettani hatású, speciális alkotóelemeket tartalmaz, ezért a táplálkozásban és a gyógyászatban egyaránt kiemelkedő jelentőségű.

Belsőleg:
A hajdina magja és virágzó növényei gyógyhatásúak. Élettani hatása elsősorban a gabonafélékre jellemző magas tápanyagtartalma miatt elismert. Ásványi anyagokat, sókat (Fe, K, Ca, Na, Mg, F, P), vitaminokat (B1, B2,) tartalmaz. Zöld hajtásaiban rutin és más flavonoidok mutathatók ki. Jelentős az értékes, többszörösen telítetlen zsírsavtartalma is. A hajdinában található a P-vitaminnak is nevezett rutin ismert, fontos gyógyszer, amely az érfalakra, azok rugalmasságára jótékonyan hat. A flavonoid vegyületekkel a szabad gyököktől is védi, erősíti az erek falát. C-vitaminnal együtt "eltömíti" az érfalakat, ezzel megállítja a kis visszerek vagy az aranyér vérzéseit, megelőző és gyógyító hatású a vénák betegségeiben, visszérbetegségekben. Más gyógynövényekkel társítva kedvező hatású a magas vérnyomás csökkentésében, a fogínyvérzés, orrvérzés megszüntetésében, valamint a szövetek kedvező vérellátásában, mivel javítja a vérkeringést. Segít gyenge libidónál, gyulladáscsökkentő ízületi, reumatikus panaszok esetén. Az immunrendszer erősítésében úgy vesz részt, hogy hatóanyagai védelmet nyújtanak a baktériumok támadásaival szemben, vegyületei sejtszinten megakadályozzák a C-vitamin oxidációját. A népgyógyászatban a növényt bizonyos bőrpírral és magas lázzal járó fertőző betegségek kezelésére, valamint fagyási sérülések esetén is alkalmazták. Tápanyagtartalma elismert energiaforrás, fehérjében, szénhidrátokban és növényi zsírokban gazdag. A hajdina könnyen emészthető, az érzékeny gyomrúaknak, gyermekeknek, serdülőknek (magas foszfortartalma miatt), időseknek és betegeknek is ajánlott a fogyasztása. A más gabonafélékre érzékenyek, allergiásak is fogyaszthatják, hiszen sikérmentes.

Figyelmeztetés! A friss hajdina fagopyrin (fényérzékenyítő anyag) tartalma - főként napfény hatására, a Hypericin fajokhoz hasonlóan - bőrgyulladást okozhat. Ezért a friss hajtásokat és a termést fogyasztás előtt le kell forrázni, csak az után használjuk fel! Figyelmeztetés: A friss hajdina fagopyrin (fényérzékenyítő anyag) tartalma - főként napfény hatására, a Hypericin fajokhoz hasonlóan - bőrgyulladást okozhat.

Palástfű (ALCHEMILLA XANTHOCHLORA ROTHM.)

Ismert még az alábbi neveken: zsanika, Boldogasszony palástja, közönséges palástfű, réti palástfű

Hazánkban a hegyi réteken, magasabb hegyi legelőkön, lápréteken terem, főként a Zempléni-hegységben, a Bükkben, a Kőszegi- és a Soproni-hegységben. Évelő, védett gyógynövény, melynek föld feletti részeit gyűjthetjük gyógyászati célból.

Fő hatásai:
Cserzőanyag tartalma és a proantocianidinek adják fő hatásait. Flavonoidjai rutozidhoz és hiperozidhoz hasonlító tulajdonságokat mutatnak. Kevés szalicilsav-származékra, nyomokban illóolajra, szerves savakra és ásványi anyagokra vezethető vissza a gyógyító ereje.

Belsőleg:
Összehúzó, enyhe vérzéscsillapító, görcsoldó, ezért más gyógynövénnyel kombinálva a női betegségek kiváló ellenszere. Gyógyító hatású a petefészek-gyulladásnál, de várandós anyukáknál a magzat megtartására is alkalmas, bevált szer. Fokozza a vérerek falának ellenálló képességét, rugalmasságát. Étvágytalanság esetén fokozza a gyomorsav képződését, egyben az emésztést is javítva. Oldja a szélgörcsöt, segíti a vastagbél munkáját is, gátolja a káros kórokozó bélbaktériumok fejlődését, a bélhurut elleni szer. Hasmenéses állapotokban főzet formájában fogyaszthatjuk.

Külsőleg:
A szájüregi gyulladások, ínygyulladás, torokgyulladás (garatmandulák), hangszálak gyulladása esetén gargarizáló szer. Főzetét gyulladt testrészek borogatására is használják.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Petefészek-gyulladásban - cickafarkfű, orbáncfű, körömvirág, bazsalikom, fűzfakéreg, kakukkfű, feketenyárfa-rügy. Erős, sokáig tartó menstruációs vérzés esetén - cickafarkfű, orbáncfű, pásztortáskafű, citromfű.

Papsajt (MALVA NEGLECTA WALL., MALVA SILVESTRIS L.)

Ismert még az alábbi neveken: papsajtmályva, erdei mályva, kereklevelű mályva

Legelterjedtebb Európában, Szibériában, valamint Közép-Ázsiában. Hazánkban gyakori gyomnövény. Parlagokon, utak szegélyében, erdei irtásokon, erdőszélen él. Formagazdag faj.

Fő hatásai:
Nyálkaanyagok (poliszacharidok, glükóz, ramnóz, arabinóz és galaktóz), cseranyagtartalma, antocián (malvin-glikozid), valamint a virágzatában lévő festékanyagok adják fő hatásait.

Belsőleg:
A papsajtmályvát (erdei mályvát) az ókor és a középkor óta használják a népgyógyászatban, főként légcsőhurut kezelésére. Légúti hurutoldó, köhögéscsillapító teakeverékek alkotórésze. Csillapítja a száraz köhögést is. A hasmenés utáni állapot helyreállításában ugyancsak segít, nyugtatja az emésztőrendszert. Gyulladásgátló, enyhe összehúzó hatású.

Külsőleg:
Seb tisztítására alkalmas, elősegíti a hegképződést. A szájüregi nyálkahártya-gyulladást (aftózis) szájöblítőként alkalmazva gyógyítja, szintén hatásos gyulladt gége és légcsőhurut esetén, öblögető szerként. Kelést, ekcémás bőrt borogathatunk vele.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Száraz köhögés esetén - izlandi zuzmó, fehérmályva-gyökér.

Pipacs (PAPAVER RHOEAS L.)

Ismert még az alábbi neveken: vadmák, veres mák, bujdosó mák, lúdmák, pipók, cicik, pippancs

„Mák közt termő rózsának” nevezi Melius Juhász Péter 1558-ban e szép, egész nyáron megtalálható virágot, amely a magyarság egyik jelképe lett. A népgyógyászatban régóta ismert és használt, tömegesen szántókon, parlagokon élő, áttelelő, egyéves gyógyító növény. Gyógyászati szempontból a kinyílt virágainak sziromlevelei értékesek, ezek szedése, szárítása körültekintést igényel.

Fő hatásai:
Alkaloid, festékanyag, nyálka, glikozida, gyanta és szerves sav tartalma adja a fő hatásait. Festékanyagára (antocián) jellemző, hogy savanyú folyadékban (ecetben) vörös színű, lúgos oldatban (meszes vízben, szódával) pedig kék színű lesz.

Belsőleg:
Régi korokban a népgyógyászatban a síró, nyugtalan gyermekek szájába pipacsfejet adtak rágcsálásra. Mákonytartalma miatt megnyugtatta, elaltatta a gyermeket. Felnőttek is rágták a pipacs máktokját, a bódulatot hozó pipázás e virággal történt. A cuclit néhol még ma is pipuskának hívják. A sziromból készült tea megnyugtatja a felső légutakat, köptető, egyben köhögéscsillapító hatású. Toroköblítésre kiválóan alkalmas szer. A pipacs szirmából szirupot is készítenek, ez gyógyhatásánál fogva gyógyítja a köhögést. Köhögéscsillapításra adott teákba keverve, valamint gyógy-, vagy élvezeti teák színezésére használhatjuk.

Külsőleg:
Teája gyulladt szem borogatására használható.

Somkóró (MELILOTUS OFFICINALIS L.)

Ismert még az alábbi neveken: orvosi somkóró, kőhere, vad lóhere, sárkerep, mézkerep

Eurázsiai eredetű, de Észak-Afrikában is honos, hazánkban közismert, elterjedt gyógynövény, főként szántóföldek és utak mentén, mérsékelten üde legelőkön, gyomtársulásokban, száraz és meszes talajokon találkozunk vele.

Fő hatásai:
A virágzó hajtásában található flavonoidok (kempferol, kvercetin) és glikozidjai, kumarinos glikozidák (kumarin, kumarigén melilotozid, melilotin, dikumarol) purin (allantoin és húgysav), kolin és cserzőanyagai adják fő hatásait. A somkóró alapanyagát a gyógyszeripar is felhasználja.

Belsőleg:
Már az ókori Egyiptomban használták, elsősorban fejfájást kezeltek vele. Dioszkoridész és Teophrasztosz ókori görög bölcsek is ismerték és dicsérték a virágzáskor gyűjtött gyógynövény hatásait, elsősorban reumás panaszok, kólika ellen. A népi gyógymód kenőcsként, borogató szerként enyhíti a használatával a migrénes fejfájást, a szülés utáni fájdalmakat, valamint májbetegek kezelésére alkalmazták. A mai gyógyászatban értisztító, érfalerősítő, gyulladáscsökkentő tulajdonságát használják ki elsősorban. Jól alkalmazható visszérgyulladásban, hígítja a vért, ezáltal gátolja a vérrögök képződését. Vizelethajtó tulajdonságú, csökkenhetjük vele a folyadék-visszatartásból eredő vizenyőt. Javítja a nyirokkeringést, csökkenti a nyirok gyulladásos folyamatait, segíti a nyirokáramlást, ezért ödéma kezelésére is kiválóan alkalmas. Hatóanyaga a kumarin, a hajszálerek áteresztő képességét csökkenti, javítva a simaizmok működését, valamint segít a felső légúti gyulladások leküzdésében.

Külsőleg:
Gyulladáscsökkentő tulajdonságánál fogva visszérgyulladásnál, zúzódás, véraláfutás, rándulás, ficam, sportsérülések kezelésére borogatásként vagy krémekbe keverve használják. Sebgyógyító és hatásos gyulladásgátló a nyálkahártyák és a bőr elváltozásainál, lábszárfekély, gennyes kelés esetén.

Figyelmeztetés! Várandós kismamáknak tilos a használata!

Búzavirág (CENTAUREA CYANUS L.)

Ismert még az alábbi neveken: kék búzavirág, vetési búzavirág, dődike, égi virág, gabonavirág, sukollat, vadpézsma, imolya, kék konkoly

Magyarország gabonamezőinek közkedvelt virága, költőink szívesen verseltek a ?kékvirágról? az elmúlt korokban, ezért válhatott nemzetünk egyik jelképes virágává. Eredetét tekintve Dél-Európában, a Földközi-tenger keleti partvidékén őshonos növény, de mint a gabonafélék gyomnövénye mára már világszerte ismert. Leginkább a búza- és rozsvetések szélén elterjedt, de parlagokon, gyomtársulásokon vagy szárazabb réteken is megtalálható. Az egyéves, lágyszárú növény fészkes virágzatú. A fészekből kicsipegetett virágszirmokat árnyékos, szellős helyen, szétterítve szárítsuk meg, erős napfény hatására ugyanis szép kék színüket elveszítik. A fakó virágszirmok értéktelenek.

Fő hatásai:
Hatását virágzata, a szakszerűen szedett és szárított kék virágszirom adja. Hatóanyagok: antociánglikozidák (cianin, pelargonin), centaurin keserűanyag (knicin), flavonoidok, cseranyagok, ásványi anyagok és sók (pl. mangán, vas, káliumsó), szaponin, koffeinsav, szalicilsav, tannin.

Belsőleg:
A népgyógyászatban elsősorban a teák színezésére használták. Vizelethajtó és gyulladáscsökkentő tulajdonsága miatt a tavaszi tisztító, salaktalanító teák egyik fontos alkotója. Enyhe epehajtó, más gyógynövényekkel társítva hasznosíthatjuk (borsmenta, ezerjófű, katángkóró, apróbojtorján). Szabályozza az anyagcserét, ezért alkalmas a gyomor-bélrendszerre összeállított teák kiegészítésére, színanyaga és gyulladáscsökkentő hatóanyagai okán. Más gyógynövényekkel társítva csökkenti a magas vérnyomást, mert a felesleges vizet kihajtja a szervezetből.

Külsőleg:
Fertőzés elleni hatását gyulladásos szembetegségeknél hasznosíthatjuk. Szemcseppként, a megfelelő arányú oldatban, vagy teaként elkészítve szemborogató, lemosó szerként alkalmazhatjuk, mert szemnyugtató hatású, a kötőhártya-gyulladást hatásosan gyógyítja.

Mellékhatása a megfelelő adagok betartása mellett nem ismert.

Fehér árvacsalán (LAMIUM ALBUM L.)

Ismert még az alábbi neveken: holtcsalán

Európában és Ázsiában őshonos, az árvacsalán-virágúak rendjébe, az ajakosvirágúak családjába tartozó növény, mely az egyetlen fehér virágzatú faj. Hazánkban leginkább az Északi-középhegységben, a Bakonyban, a Visegrádi hegységben, a Vértesben gyakori. Erdők szélén, bokros területeken, cserjésekben elterjedt. Évelő, lágyszárú növény, csalánra emlékeztet élénkzöld színével. Szembetűnő apró fehér virágzata a tátika virágjához hasonló. Áprilistól kezdődően augusztusig vagy szeptemberig folyamatosan virágzik. Gyógyászati szempontból értékes hatóanyagokat a virágzat és az egész föld feletti, leveles, virágos hajtása adhat. A virág fehér pártáját a hozzánőtt porzókkal kiemelik a csészéből, ez adja a virágdrogot. A finoman kezelt virágokat (párta és porzó) árnyékos, szellős helyen, vékonyan szétterítve szárítsuk. Az esetlegesen megbarnult szirmok értéktelenek. A szakszerűen megszárított virágok fehérek maradnak; felhasználásig jól záródó papírdobozban, zacskókban tárolhatjuk őket.

Fő hatásai:
Hatásait a növény virága adja, amely nyálkát, cserzőanyagot, illóolajat, iridoid glikozidot, kolint, biogén aminokat, szaponint, flavonoidokat (rutozid), nyomelemeket, szerves savat (klorogén és rozmaringsav) tartalmaz. Ugyancsak dús hatóanyagokban a leveles hajtás, amely nyálkát, szaponint, cserzőanyagot, xantofillt tartalmaz.

Belsőleg:
A népgyógyászat régóta, elsősorban légúti, emésztési és húgyúti megbetegedések esetén használja. A felső légutak gyulladásainál, főként a száraz, váladékmentes állapotoknál segíthet, amikor már ?semmi nem használ?. Más gyógynövényekkel társítva hatását fokozhatjuk (fehér mályva, lenmag, izlandi zuzmó, orvosi veronikafű, zsálya, lándzsás útifű stb.) Gyulladásban lévő bél vagy érzékeny emésztőrendszer (hasmenés, felfúvódás, bélgázok) esetén bátran alkalmazzuk, különösen gyermekek esetében, megelőzési céllal, vagy a terápia kiegészítésére. Gyógyhatásai között lényeges az emésztést támogató (metabolikus) hatás is. Segíti a zsírlebontást, súlycsökkentő teák alkotó eleme lehet, más gyógynövények társításával. Vérzéscsillapító, ezért a női ciklus során a vérzés enyhítésére kiválóan használható. A húgyúti problémák ellenszere, belsőleg elfogyasztott teája segíti a gyógyulás folyamatát. Álmatlanság esetén más gyógynövények társításával hatásos lehet (komló, orbáncfű, citromfű, macskagyökér).

Külsőleg:
A női bajok gyógyításában, fehérfolyás esetén lehet alkalmazni, ülőfürdőhöz, hüvelyöblítéshez készített szerek, készítmények alkotórészeként. Húgyúti problémák kezelésére elsősorban ülőfürdőként, borogatás kiegészítésével, más gyógynövények társításával javasolható. Száraz ekcéma felpuhításában fontos szerepe van hatóanyagainak, ezért az ekcémára készített krémek nélkülözhetetlen alkotórésze. A bőr egyéb elváltozásainál, berepedések stb. esetén fertőtlenítő és gyulladáscsökkentő hatása érvényesül, ilyenkor a külső használat mellett, belsőleg is fogyaszthatjuk a teáját, a panaszok elmúltáig. A korpás fejbőr, viszkető fejbőr ellen öblítőként elkészített és felhasznált teája hatásosan gyógyítja a panaszokat, rendszeres használattal elérhető a teljes gyógyulás. Aranyér vagy végbéltáji gyulladásoknál ülőfürdő formájában hasznosíthatjuk, csökkenti a gyulladást, az esetleges vérzést csillapítja. Az aranyér elleni gyógynövénykrém egyik alkotórésze.

Keverékekben a következő növényekkel együtt:
Álmatlanság, feszültség esetén a következőkkel: komló, orbáncfű, citromfű, macskagyökér, Ideges szívdobogással járó álmatlanság esetén kiegészíthetjük a következőkkel: galagonya virágos ágvéggel (komló, macskagyökér, citromfű, orbáncfű mellett). Felső légutak gyulladásos folyamataiban társíthatjuk a következőkkel: fehér mályva, lenmag, izlandi zuzmó, orvosi veronikafű (asztmánál), zsálya, lándzsás útifű stb.

A gyógyszerkönyvi adagok betartásával mellékhatás, mérgezés veszélye nem állhat fenn.

Kerti sarkantyúka (TROPAEOLUM MAJUS L.)

Ismert még az alábbi neveken: indiai zsázsa, szerzetes zsázsa, nikispor, sárog sarkantyú, sárga töcséres, pücülő, kapucinusvirág

Dél-Amerika északi részén, az Andokban őshonos. Az 1650-es évek közepétől termesztették, és dísznövényként lett népszerű. Hazánkban közismert, elsősorban egynyári, kerti virágként. A parasztházak udvarán régen elterjedt, a napot és vizet egyaránt kedvelő virág, amely szinte egész nyáron, üdén virított, gondozást alig igényelt. Élénkpirostól a narancs és a sárga szín valamennyi változatán át pompáznak 4-6 cm átmérőjű virágai. Ötszirmú, három alsó sziromlevele fodros, csészéi sziromszerűek, kb. 2-3 cm-es, hátrahajló sarkantyúval. Virágai élénkek, messziről bevonzzák a tekintetet, enyhén illatosak. A levelek kissé húsosak és pajzs alakot öltenek. Kúszónövény, matt zöld színű levelei vagy virágkocsányai segítségével kapaszkodik. A magokat általában áprilisban vetik el, hogy aztán egész nyáron díszítse a kertet.

Fő hatásai:
A nyers növény egésze adja hatásait. Leveleiben mustárolaj-glikozidok találhatók, ezekből enzimatikus úton antibiotikus hatású benzil-mustárolaj hasad le. Ez az anyag gátolja a baktériumok szaporodását és a gombák növekedését. Igen jelentős mennyiségben tartalmaz C-vitamint (100 g friss levélben kb. 300 mg aszkorbinsav van), valamint flavonoidokat és karotinoidokat.

Belsőleg:
Antibiotikus, antibakteriális, gombaölő, vérképző és összehúzó hatású. Leginkább fertőtlenítőként és antibiotikumként használják. (Magja olyan antibiotikumot tartalmaz, amely a bélflóra károsítása nélkül pusztítja el a légzőszerveket megtámadó baktériumokat), de teákba és borogatásokba is teszik. Antibakteriális spektruma alapján hatásos 46 bakteriális törzs ellen, így többek között a Staphylococcus pyogenes, a Staphylococcus aureus, a Proteus vulgarus, a Streptococcusok és a Salmonellák ellen. Krónikus hasmenés, bélgombásodás, bélgázok, a légzőszervek, és a húgyutak visszatérő fertőzései, makacs hüvelygomba ? mind-mind a sarkantyúka segítségét kérik, írja dr. Simoncsics Péter. Segít légúti fertőzéseknél, mandulagyulladásnál, hörghurut (bronchitis) esetén, sőt náthánál is. Hatékonyságát fokozhatjuk tormával történő társítással, ebben az esetben az arcüreggyulladás, a hörghurut, a hólyaghurut kiváló ellenszere.Immunstimuláló hatású. Nyersen alkalmazzuk, mert a konyhatechnikai eljárások gyengítik vagy teljesen tönkreteszik a benne lévő hatóanyagokat. Salátaként vagy 30 gramm nyers növényi nedvét alkalmazzuk minden 6-8 órában.

Külsőleg:
Izomfájdalom, zúzódás fájdalmának, tüneteinek enyhítésére borogatás formájában, kenőcsben használatos.

Figyelmeztetés! Gyomorfekély, bélfekély esetén, vesebetegségben és kisgyermekeknél ne alkalmazzuk.

old.natursziget.com