Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 19. (pé) – Emma
Nagyvilág

Illatok, alvás, emlékezőképesség
– mi a kapcsolat közöttük?

Az orvosok régóta tudják, hogy az éjszakai nyugalom, a jó minőségű alvás fontos a memória szempontjából. Nemrég kiderült, hogy ha a hálószobában éjszaka kellemes illat van, az ugyancsak hozzájárul az emlékezőképesség javításához – számolt be egy kutatásról a Science.

Alább összegezzük a tudományos szakfolyóirat 2007. márciusi számában megjelent tanulmány fő megállapításait.

Német kutatók orvostanhallgatók segítségével végezték el azt a kísérletet, amelyben vizsgálták, hogy egy kártyákkal játszott, egyszerű számítógépes memóriajáték milyen módon hat a memóriára, ha az illatok hatásával is egybevetik. A résztvevők egyik csoportja egy rózsaillatú szobában játszott a komputerrel. Éjszaka, amikor a mély alvás, vagyis a lassú agyhullámok szakaszában voltak, a kutatók ugyanezt a rózsaillatot permetezték szét a szobájukban. Másnap a rózsaillatú szobában alvók jobban emlékeztek a kártyák fajtáira és elhelyezkedésére, mint azok a társaik, akik illatmentes szobában töltötték az éjszakát. Számokban kifejezve a különbséget, ez 97, illetve 86%-ot jelentett.

Érdekes, hogy ha az alvó diákokkal akkor szagoltattak rózsaillatot, amikor még egy kevésbé mély alvási periódusban, az úgynevezett REM-fázisban (gyors szemmozgásos szakasz) voltak, akkor nem történt javulás a memóriájuk teljesítményében. Ugyancsak nem jelentett javulást az emlékezőképességben, ha az orvostanhallgatók másfajta komputeres játékkal játszottak, olyannal, amelyben számok szerepeltek.

Mi lehet ennek a magyarázata? Ha visszagondolunk egy olyan korábbi élményünkre, amely az úgynevezett érzelmi memóriánkban raktározódott el – például a nagymama almás pitéjére –, akkor világossá válik, hogy a memória és az illatok összefüggnek egymással. Sokkal könnyebb felidézni egy olyan emléket, amelyhez valamilyen konkrét, meghatározott illat is kapcsolható, mint egy illatmentes emlékképet. A kártyajáték esetében az éjszaka belélegzett illat újra segített felidézni a memóriában elraktározott eseményt, így megerősítette annak lenyomatát a nyugalomban lévő agyban. Ugyanakkor viszont az illatnak semmilyen szerepe sem volt a számokkal folytatott komputeres játékban, mert a számok elraktározásához agyunk egy másik típusú memóriahelyet használ.

További információ:
http://www.sciencemag.org/cgi/content/short/315/5817/1426

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com