Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2022. szep. 30. (pé) – Jeromos,Médea
Egész-ség

Terhességi depresszió és velejárói

Boldogtalan kismamák

A gyermekszülés a legtöbb nő életének tán legcsodálatosabb élménye. Újszülött babáját kezében tartva az anya a világ legboldogabb emberének érzi magát. Vannak viszont, akiknél a szülés megrázó eseménye olyan lelki folyamatot indít el, amely depresszióba sodorja őket.

A terhességi depresszió – az angolok által postpartum blues-nak nevezett borús hangulat – különös formája e sokféle alakban megjelenő betegségnek, mely viszonylag enyhe tünetekkel jár – legalábbis a depresszió major-éhoz képest. Rövid ideig tart és kevésbé kínzó a benne szenvedő számára a bánatérzés; inkább apátiát, levertséget, csalódottságot okoz a tőle szenvedőnek.

A nők 8-10 százalékánál tartós állapot

Ritkábban ugyan, de ezek a tünetek kezdetei lehetnek a komoly depressziónak is, éppen ezért kell fokozott figyelmet fordítani erre az állapotra. Amennyiben 5-7 nap alatt nem tűnik el nyomtalanul, kezelést kíván. A 2003-ban elhunyt Arató Mihály pszichiáter professzor azt tapasztalta, hogy gyermekszülés után a nők 50-60 százalékánál jelentkezik ez a nehezen magyarázható lelki állapot. A szorongás, a nyomasztó érzések mellett kísérő tünetek lehet a fejfájás, az alvászavar, a fáradékonyság, a kimerültség.

Az esetek többségében néhány nap alatt elmúlnak a depresszióra erősen emlékeztető pszichés tünetek, ám a szülő nők 8-10 százalékánál az állapot tartósabbnak bizonyulhat. Szélsőséges esetben némely nőben önmaga vagy csecsemője ellen irányuló, pusztító gondolatok is ébredhetnek.

A terhesség, a szülés, illetve az újszülött világra jötte utáni időszak az anya számára sokfajta pszichológiai, élettani, szociokulturális változást hoz. Ezeknek is része lehet a lelki betegség kialakulásában. Továbbá azoknak a biológiai szempontból drámainak minősülő változásoknak is, melyek a szülés utáni időszakban következnek be a női szervezet hormon-, ásványi anyag- és folyadékháztartásában.

Magas hormonszint – szomorú anyák

Külföldi kutatók megfigyelései szerint jelentős szerep jut a terhességi depresszió kialakulásában az ösztrogén hormon származékoknak és az ösztriolnak. A depresszióban szenvedő anyák szervezetében szülés előtt és azt követően is lényegesen magasabb volt az említett hormonok szintje, mint a lelki panaszoktól mentes nők testében. A vizsgálatokat végző orvosok megállapították, hogy azok a nők, akiknek a szülést megelőzően rendszeres panaszaik voltak a havi ciklusuk idején, és gyakori tünetük volt a lelki feszültség, a rendszertelen vérzés, továbbá azok, akiknél az átlagosnál fiatalabb korban kezdődött az első menzesz, a szülés után nagyobb valószínűséggel estek tartósabb depresszióba.

A kóros lelkiállapot nincs összefüggésben sem az anya társadalmi vagy anyagi helyzetével, sem a kulturális gyökerekkel, sőt a kórházi körülményekkel sem. Fontos tényező azonban az, hogy a nő hányadik gyermekét szülte, a terhesség alatt szorongott-e és félt-e a szüléstől. Az örökletes tényezők (az anya családjában előforduló pszichés betegségek) ugyancsak befolyásolhatják a depressziós tünetek kialakulását.

Késői tünetek

A szülés utáni rossz hangulat, szorongás az esetek többségében gyógyszeres vagy pszichoterápiás kezelés nélkül elmúlik. Ennek ellenére fontos volna az anya szakszerű, pszichés felkészítése a következő terhességre. Elmaradásának az lehet a következménye, hogy a későbbi gyermekszüléseknél ismét és talán súlyosabb formában kerülnek felszínre az indokolatlan szorongások vagy a bűntudat.

A szülés utáni depresszió késői változatánál a gyermek világrajövetelét követő 3-6. hónapban jelentkeznek az anya pszichés tünetei. A beteg állandóan sír, érzelmileg labilis, bűntudata van, mert úgy érzi, hogy képtelen gyermeke ellátására. Téveszméje, hogy rossz anya. Jellemző tünetek a feledékenység, a koncentráció hiánya, a fáradékonyság, az ingerlékenység.

A késői tünetek eredetére ez idáig egyértelmű tudományos válasz nem született. Az azonban bizonyos, hogy az ilyen betegségben szenvedők családjában gyakrabban fordul elő a depresszió, illetve korábban maguk is szenvedtek már hosszabb-rövidebb ideig ebben a mentális betegségben. Valószínű, hogy a kóros lelkiállapot kialakulásában közrejátszanak a környezetben a terhesség, a szülés ideje alatt végbement negatív események is. A szülés után az anyáknál a depresszió kísérőjeként, de önállóan is jelentkezhetnek még különféle kényszerbetegségek.

(lóránth)

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com