Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Életmód

Kevesebb alvás – több baleset

Óraátállítás: veszélyes hétfők

Amikor nálunk is bevezették a kétféle időszámítást, gazdasági, takarékossági okokkal indokolták. Azóta tudjuk: az „akció” nemigen váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt! Biológiai óránk tiltakozik, és a kevesebb alvás miatt jelentősen megnőtt a munkahelyi balesetek száma.

Az amerikai Michigan Állami Egyetem szervezeti magatartás-kutatói végezték azt a vizsgálatot, amely fehéren-feketén kimutatja: az emberek egy órával kevesebbet alszanak, amikor tavasszal előbbre kell állítaniuk az órát, és utána hétfőnként megszaporodnak a munkahelyi balesetek. A visszaállás azonban, az élet újra normalizálása nem okoz alkalmazkodási problémát.

Óraátállítás – több baleset

Christopher Barnes és David Wagner az Amerikai Pszichológusok Társasága (American Psychological Association) szaklapjában tették közzé kutatásaik eredményét. Eszerint 1983-tól 2006-ig terjedően elemezték a bányászattal kapcsolatos, kötelezően bejelentett baleseteket. Utánanéztek annak is, hogy hány munkanap esett ki a baleseti sérülések következtében. A vizsgált 24 év alatt közel 580 000 munkahelyi sérülést tartottak nyilván.

A nyári időszámítás ideje alatt átlagosan 3,6-szer több volt a sérülés hétfőnként, mint más munkanapokon, és ez csaknem 2700-zal több, sérülés miatt kieső munkanappal járt együtt. A sérülések miatti munkanap-kiesések száma tehát 68%-kal nőtt.

„Egy órával kevesebb alvás nem tűnik jelentős különbségnek. De kutatásunk szerint ahhoz elegendő, hogy az emberek éberségét csökkentse munka közben, és ezáltal nem tudják megelőzni a komoly sérüléseket” – mondja az egyik szerző, Christopher Barnes.

Hétfőnkét kerüljük a veszélyes munkát

Az alvási idő megrövidülését az amerikai Időmérleg statisztika is megerősítette, amely 14.310 ember megkérdezésén alapult, és a 2004-2006-os időszakra vonatkozott. A felmérés pontosan azt állapította meg, hogy a nyári időszámításra való áttérés után, a vasárnapról hétfőre virradó éjszakákon az emberek átlagosan 40 perccel kevesebbet alszanak.

Ezzel szemben a normál időszámításra való visszatérés, amikor az emberek nyertek egy órát, nem mutatott kiugrást sem a munkahelyi balesetek számában, sem azok súlyosságában. Az Időmérleg azt erősítette meg, hogy az embereknek sokkal könnyebb alkalmazkodni az óra normális időszámításra való visszaállításához – ez általában nem járt sem kevesebb, sem több alvással.

„Azt gondoljuk, hogy a menedzserek és a gazdálkodó szervezetek megszívlelhetnék kutatásunk tanulságait: a nyári időszámításra való áttéréskor javíthatnák a munkabiztonságot. A különösen veszélyes munkákat például más napokra ütemezhetnék, a hét folyamán későbbre, mire a dolgozóknak volt elég idejük alkalmazkodni a megváltozott alvási időhöz. Másik javaslatunk: a különösen veszélyes napokon vezessenek be különleges biztonsági intézkedéseket.”

(Forrás: Független.hu)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 Kosztor 2009-09-09 09:57:05
 
Mivel megállapítható, hogy az óraátállításának nincs értelme, (több országban már nem is teszik ezt) miért nem lehet visszatérni a normális állapotokhoz?
Én csak azt látom minden területen, amilyen intézkedéseket hoznak - átláthatatlan, kapkodott, nem meggondolt, stb., semmi más értelmük nincs, mint az emberek betonbaverése és a káosz fokozása!

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com