Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. szep. 19. (szo) – Vilhelmina,Dorián
Életmód

Bajkovné Erdész Mária:

Az orosz konyhaművészet rejtelmei

A következő áttekintés is mutatja, mennyivel sokszínűbb, változatosabb az orosz konyha, mint amilyennek mi ismerjük. Egy-két étel kivételével nem is tudjuk, milyen sokszínűség jellemzi, mennyivel több egészséges fogás kerül ott az asztalra, mint nálunk. Érdemes „csemegézni”!

2/1. oldal

Kedves olvasók! Régóta foglalkoztat a gondolat, hogy másokkal is megosszam az orosz konyhaművészet rejtelmeit, többek között ennek a népnek a miénktől eltérő, sokszor egészségesebb étkezési szokásait és kultúráját. Tapasztalataim szerint a médiában sok helyen jelennek meg orosz receptek (mint például a scsí vagy a borscs), amelyek tartalmán igencsak meglepődöm, de szerintem ennek az lehet az oka, hogy mint nálunk is, tájanként ugyanazt az ételt eltérően készítik el. Gondoljanak csak például a halászlére – ugye milyen sokféleképpen főzik?

Más sorrend, más fogások

Előrebocsátom tehát, hogy én a férjem rokonságától és a moszkvai baráti köröm tagjaitól tanultam a volt Szovjetunió nemzetiségeinek receptjeit, 35 évvel ezelőtt. Ezek közül szeretnék megosztani Önökkel néhányat, és ha megnyeri tetszésüket, próbálják ki, izgatottan várom visszajelzésüket az elkészült étek fogadtatásáról családjukban, barátaik körében.

Elöljáróban annyit, hogy az orosz étkezések elengedhetetlen hozzátartozója a „nulladik” fogás, azaz az előétel. Ez többnyire valamilyen hideg előétel, főleg különféle saláták közül szeretnek választani. Ennek komoly szerepe van abban is, hogy „előhívja” az étvágyukat, azaz étvágygerjesztő hatású, előkészíti a gyomor működését a nehezebb első és második fogás befogadására és feldolgozására.

Az első fogás lehet hideg vagy meleg, gyümölcs vagy zöldség, vagy ami a legjellemzőbb, valamilyen húsleves alapon készült jellegzetesen szláv leves sok-sok zöldséggel. A második fogások általában hús- és halételek, nem ismerik a főzeléket vagy a magyar szószokat, azonban igen gazdag a raguféle ételek (szintén valamilyen zöldséggel készítve), a sültek vagy nyársonsültek sora.

A köret nem olyan egyhangú, mint nálunk, az egyik legfinomabb és legegészségesebb köretféle a hajdina. Vigyázni kell a fogyasztásával, mert bár nagyon ízletes és rengeteg vitamint és vasat tartalmaz, de igencsak tápláló (sőt, nagy mennyiségben kifejezetten roboráló és/vagy hizlaló). Külön érdekesség a magyar gyomor számára, hogy salátát vagy befőttet nem tálalnak a második fogáshoz, csak savanyúságot.

Desszertként nem csak süteményt esznek, sőt a süteményt általában délelőtt a tízórai, és délután, az uzsonna helyetti teázáskor fogyasztanak. A desszert tehát jellemzően cukrozott kefir vagy tejföl, illetve „kiszel” (liszttel készített savanykás gyümölcspép vagy gyümölcskocsonya), gyümölcslé vagy friss gyümölcs.

Hal minden mennyiségben

A halak fogyasztása a reggelitől a vacsoráig igen jelentős szerepet játszik. Főként tengeri halakat, kisebb mértékben folyami halakat esznek. A halat füstölve, pácolva (fűszeres olajban és/vagy ecetes pácban), sózottan, szárítva, főzve, sütve egyaránt szeretik. A halasnál a legapróbb szardíniától a legnagyobb vizáig mindenféle halat lehet kapni.

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 Bajkovné Erdész Mária 2009-09-02 13:00:21
 
Tisztelt olvasó!
Elnézést kérek egy félreértés miatt. A fenti spenótfelfújt nem orosz étel, hanem sváb. A félreértés valószínűleg onnan származik, hogy én sok receptet küldtem a Natúrsziget Szerkesztőségének, mivel szeretem megosztani az emberekkel az étkezés sokszínűségét lehetővé tevő nemzeti, nemzetiségi étkek receptjeit. Az én családom német származású, Mária Terézia korában települt le Magyarországon és én őrzöm magymamám sok receptjét (köztük a spenótfelfújtét, amivel még egyetlen gyermek előtt sem vallottam szégyent, még akkor sem, ha utálta a spenótfőzeléket!).
Azonban akit érdekel, nagyon szívesen megosztom vele az akár vegetáriánus, akár hús-, hal- vagy süteményreceptjeimet, melyeket orosz rokonainktól, illetve barátaimtól kaptam. Valóvan finomak és egészségesebbek a magyar ételeinknél és arra mindenképpen megfelelnek, hogy változatosabbá és egészségesebbé tegyük családunk étrendjét.
Jó étvágyat kívánok!
A szerző

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com