A kerekasztal-beszélgetést a Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) szervezte. Az általa meghívott szakemberek közül többen is hivatkoztak arra a közelmúltban idehaza végzett felmérésre, amely szerint a televíziós főműsoridő jórészt megegyezik az internetezés idejével, s a 18 év alatti fiatalok e két „képernyős lehetőség” közül egyre inkább az utóbbit választják. Ennek okán minden eddiginél nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk arra, hogy minél több értékes, gyermekeknek szánt magyar nyelvű tartalom legyen elérhető a világhálón.

A kiskorúak biztonságos internethasználata

Vince András, a Kidpix.hu munkatársa felhívta a figyelmet arra, hogy a hazai és a nemzetközi tapasztalat szerint a tartalomszolgáltatók a gyermekeket nem tekintik fogyasztónak, ami a hétköznapi piaci gyakorlatban annyit jelent, hogy a számukra készülő tartalmakkal is inkább a szülőket próbálják meg elérni. Éppen ezért fontos lenne egy átfogó, minden lényeges elemre kiterjedő kutatás keretében tájékozódni arról, hogy valójában mit is szeretnének látni a gyermekek az interneten. A szakember megemlítette továbbá, hogy a kiskorúak biztonságos internethasználatát semmilyen szabályozás sem képes önmagában garantálni; annak legfontosabb feltétele a tudatos szülői-nevelői irányítás, a megszerzett felhasználói tapasztalat átadása a családi és az iskolai közösségekben.

Szalay Sándor, az Informatika és Számítástechnika Tanárok Egyesületének elnöke szerint egyelőre nehéz feladat a pedagógusok bevonása ebbe a munkába. Még nem alakult ki ugyanis a tanárok természetes viszonya az internethez és annak aktív – nem csupán számítástechnika tanórai! – használatához. Az egyesület elnöke szerint ennek elsősorban anyagi okai vannak, illetve a tantestületek zömében úgy érzik, hogy a meglévő gépparkra fokozottan kell ügyelniük, s evvel bizony korlátozzák az eszközök használatát.

Az iskolák viszonya az internethez, illetve annak alkalmazásához persze nem csupán a pedagógusokon, hanem a szülőkön is múlik. Csenki Laura pszichológus megemlítette, hogy ő a praxisában elsősorban a szülőkkel találkozik, és a problémák, amelyekkel felkeresik, szinte kivétel nélkül nem a – szülők megítélése szerinti – normális mértékű internethasználatot jelentik. Természetesen ezek a vélt vagy valós panaszok, félelmek többnyire a tájékozatlanságból adódnak. A szülő gyakran nem érti, hogy tulajdonképpen mivel is foglalkozik a gyermeke, talán nem is meri megkérdezni, hiszen úgy érzi, ez csorbítaná szülői tekintélyét. Már csak ebből a szempontból is fontos lenne a tájékoztatás és a tudatformálás, a pozitív hatások hangsúlyozása. Fontos lenne továbbá a szülői jelenlét az iskolai informatikaoktatásban is, hogy a gyermekükkel együtt ismerjék meg az internet előnyeit, és ne tekintsék a számítógépet „elektronikus póráznak”.

Solymár Károly, a GKM Infokommunikációs és e-Gazdasági Főosztályának munkatársa üdvözölte azt a kezdeményezést, hogy a gyermekek televízió- és számítógép-használatának feltérképezésére végezzenek átfogó kutatást. Ehhez szükséges a témában érintett civil szervezetek összefogása, illetve a kutatás pontos céljának előzetes meghatározása. Ki kell dolgozni azokat a kommunikációs formákat, amelyekkel a leghatékonyabban megszólíthatjuk a szülőket, a pedagógusokat – vagy éppen a gyermekeket.

A modern világ szellemi tápláléka

„A televízió, a számítógép és az internet a modern világ szellemi táplálékai. Nélkülük nemcsak ízetlenebb az élet, de olyan tápanyagokban is könnyen hiányt szenvedhetünk, melyek az egészséges mentális fejlődés nélkülözhetetlen elemei” – fogalmazza meg az alaphelyzetet legújabb könyvében Ranschburg Jenő. De, fűzi tovább a gondolatot, „akárcsak a valódi táplálék esetében, a túlzott fogyasztás vagy a silány minőség könnyen ártalmassá is válhat”.

Emlékezhetünk mindannyian, már a televízió megjelenésekor sokan támadták „a szem rágógumiját”, s napjainkban újabb – szülői, pedagógusi, pszichológusi – egységek sorakozhatnak fel támadóvonalban, hiszen a televízió képernyője mellett immár visszavonhatatlanul ott az internettel kibővített számítógép. Érvek pró és kontra. Szemnek és agynak egyaránt ártalmas, mechanikussá válunk, nem dolgozik a fantáziánk, csökken a kreativitás, függőséget okoz. Szélesre tárja előttünk a világot, elképesztő tömegű információ között válogathatunk kedvünkre, megkönnyíti a tanulást, a hang, a kép és a szöveg kölcsönösen erősítik egymást, interaktív. Szegény szülőknek nem kis fejtörést okoz, hogy akkor most melyik szakértőnek is higgyenek.

Ranschburg Jenő válasza pofonegyszerű: egyiknek se. Hagyatkozzanak inkább a józan ítélőképességükre, hiszen a televízió és a számítógép nem hordoz tulajdonságokat, egyikről sem jelenthetjük ki, hogy jó vagy rossz. Hatásuk a szerint minősíthető, hogy mire használjuk őket, s persze hogy mennyi időt töltünk a képernyő előtt.

A népszerű pszichológus arra kér bennünket, hogy gondolkodjunk el néhány dolgon. Például azon, hogy a gyermeknek a legfontosabb minta a szülői viselkedés. Tehát ha a szülők naponta hosszú órákat töltenek a tévé előtt mindenféle bugyutaságot bámulva, akkor ők nehezen bírják majd rávenni a csemetéjüket arra, hogy igényesen szelektáljon a csatornák között, és csak a számára hasznos műsorokat nézze.

Takarjuk el gyermekünk szemét az esti híradó idejére? Nem jobb-e, ha a világ olykor bizony durva erőszaktól sem mentes eseményeit, mondjuk, vacsora közben megbeszéljük, közösen értékeljük a látottakat, hogy az ne érje sokként gyermekünket? Érdemes lenne eltöprengenünk azon is, vajon mi lehet az oka annak, ha kamasz fiúnk vagy lányunk szívesebben ismerkedik, barátkozik a monitor előtt ülve, az internet arctalan világában, mint az őt napestig körülvevő társaival.

Sok tévézés – erőszakos gyerekek?

Jó néhány kutatás jutott arra az eredményre, hogy a sokat tévéző és erőszakos számítógépes játékokat játszó gyerekek többnyire erőszakosabban is viselkednek. Ám ezek a vizsgálatok azt nem képesek bizonyítani, hogy az utóbbi az előbbiből következik-e. Lehet, arról van szó csupán, hogy azok a gyerekek ülnek le szívesen az akciófilmek elé, akik amúgy is hajlamosabbak az agresszivitásra. S persze nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy az internet kínálta lehetőségek számtalan képességet is fejlesztenek, ráadásul nem kevés gyermeknek ez az egyetlen lehetősége arra, hogy lefaragja az életkörülményeiből adódó hátrányait.

Ranschburg tanár úr könyvéből befejezésképpen álljon itt néhány jó tanács.

Ha gyermekünk szobájában nincs televízió és számítógép, sokkal könnyebben ellenőrizhetjük, mennyi időt tölt a gyerek ilyenfajta tevékenységgel, s persze azt is, hogy mit néz és mire használja a számítógépet.

Legyen az a legfőbb célunk, hogy tudatos felhasználóvá neveljük a gyermekeinket. Aki már kisiskolás korában képes önállóan eldönteni, melyik műsor is érdekli valójában, majd később, hogy meddig segíti őt élete könnyebbé tételében a számítógép, annak élete későbbi szakaszaiban nem válik egyik sem teherré.

Walter Béla