Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 16. (ke) – Csongor,Joakim
Egész-ség

Az áfonyalé helyettesítheti az antibiotikumok használatát

Természetgyógyászok régóta ismerik az áfonyalé áldásos – elsősorban húgyúti fertőzésekben gyógyszereket helyet­tesítő – hatását a szervezetre. Most tudományos kutatással, bizonyítékokkal sikerült alátámasztani ennek az antibakteriális hatásnak a biokémiai mechanizmusát.

Mivel egyre több antibiotikumról derül ki, hogy többé nem hatásos bizonyos baktériumfertőzések esetén, különös jelentőséget nyernek az alternatív megoldások, köztük például az áfonyalé alkalmazása. Ha ezek szélesebb körben elterjednek, akkor az áfonyalével és hasonló hatású anyagokkal (például az ezüstkolloiddal – A szerk.) helyettesíthetnénk számos antibiotikumot.

Az Egyesült Államokban a Worchesteri Műszaki Főiskola kutatóinak sikerült feltárniuk azt a biokémiai folyamatot, amely az áfonyalé sokféle jótékony hatásának hátterében áll, illetve azokat megmagyarázhatja. Az eredményekről az Amerikai Kémiai Társaság San Franciscó-i éves konferenciáján számoltak be a szakembereknek.

Mint ismeretes, előbb-utóbb bármelyik baktérium képes átalakítani önmagát oly módon, hogy ellenállóvá (rezisztenssé) váljék az antibakteriális készítménnyel, az antibiotikummal szemben. Most a worchesteri kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az áfonyalében található tanninok képesek megváltoztatni a különféle kórokozó mikroorganizmusok sejtmembránjának szerkezetét, pontosabban a sejtmembránhoz kapcsolódó ostorszerű képződményekre hatnak. Az áfonyalé alkalmazásakor ezek a pálcikák megrövidülnek, elveszítik mozgékonyságukat, így a baktérium számára nehezebbé válik a kapcsolódás az egészséges hámsejtekhez.

Megállapították azt is, hogy a tanninok hatására például az E. coli baktérium nemcsak az ostorok formáját, hanem magának a membránnak a szerkezetét is megváltoztatja. Módosul az a forma is, amelyet a baktérium felvesz: a pálcikákból gömbszerű képződmény alakul ki. Emellett a tanninok megfosztják az E. coli baktériumot attól a képességétől, hogy indolt bocsásson ki. Ez a vegyület felelős a különböző információk átadásáért az e típushoz tartozó baktériumok között. Mindezek az átalakulások jelentősen csökkentik a kórokozó baktériumok életképességét, és megnehezítik behatolásukat a megtámadott szervezet szöveteibe.

Az eredmények a kutatók szerint arról tanúskodnak, hogy az áfonyalé, illetve annak egyes összetevői sikeresen felhasználhatók a baktériumok elleni harcban. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy az áfonyalé alkalmazása rendkívüli fontosságra tehet szert, ha arra gondolunk, hogy az antibiotikumoknak egyre inkább ellenálló baktériumtörzsek fejlődnek ki.

Mint ismeretes, az áfonyalé elsősorban a húgyúti és ivarrendszeri fertőzések leküzdésében jelent ígéretes, alternatív gyógymódot.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com