A pszoichiátriai betegek az ellenük elkövetett bűnöket nem tudják felpanaszolni sehol, mert az első kifogás az volna: „Maga beteg”, biztos kitalálta. Lássuk tehát a levélben hozzám érkezett történetet.

„Rendületlenül olvasom a hírlevelét, tanácsért is fordultam Önhöz, lányom ügyében, aki mániás depressziós, borderline. Felismerték időben a tüneteit, mégsem jutottunk 10 év alatt semmire, mert a gyógyszerek (pontosan ahogy Albert Györgyiről is írta Depresszióipar című könyvében) jószerivel hatástalanok, illetve legfőbb hatásuk a mellékhatás. Nincsenek képzett, tapasztalt borderline szakértő terapeuták, illetve az a néhány, aki mégis megpróbálkozik, rengeteg pénzt szed be a betegtől, és elég egyéni utakon jár.

Én ”blog„-ozni nem tudok, de a mai témához mindenképp szeretnék hozzászólni, és hálás lennék, ha másoknak okulásul a hírlevelében is közétenné esetünket!

A szexuális visszaélésekről van szó. Megrendített, amit olvastam az orvos-beteg etikátlan kapcsolatokról, tudtommal az orvosi etikai kódex büntetendő cselekménynek számítja az ilyen eseményeket, de a betegeknek van egy remek eszközük, nevezetesen, felállnak a székből, elköszönnek, és elmennek egy másik orvoshoz!! Sőt ahogy a pszichiátriai betegek jó részét ismerem, eléggé deviánsak, felfogásuk szerint nincs sok vesztenivalójuk (és ez általában igaz is), nem épp kesztyűs kézzel fogják visszautasítani a felettük álló, mindenható terapeuta nem kívánt közeledését.

De ami velünk történt – ahogy mondják, megér egy misét.

Lányom 33 éves, csinos, diplomás, ápolt, gusztusos nő. Sajnos depressziós, és sokszor előfordul, hogy szuicid cselekedetei miatt sürgős orvosi ellátásra van szüksége. Egy napon, 1-2 doboz sör elfogyasztása után, az antidepresszáns gyógyszereiből, nyugtatóiból is bevett egy nem túl nagy adagot, majd felhívta a barátját és elbúcsúzott tőle. (Sajnos a közelben lakó szüleit kíméletből nem értesítette, mert jól tudta, mennyi bánatot okozott nekünk, a szüleinek eddig is ezzel az átkozott betegséggel, ami annyira eluralkodik fölötte, hogy minden józan belátását elsöpri.)

A barátja, mivel elég távol volt a helyszíntől, és tudta, esetleg minden perc számít, kérte a beteget, hogy ne zárja magára az ajtót, és máris küldte a mentőt barátnőjéért.

A mentők azzal a szituval találkoztak, hogy itt egy piás csaj egyedül: Mennyi Rivotrilt vett be kisasszony? Hozza kisnaccsád a taj-kártyát, iratokat stb. szokásos duma, na, csukjuk be a lakásajtót. A beteget besegítették a mentőbe. Reggelre persze én is megtudtam az eseményeket. Irány a kórház, ahol a lányom kinyitotta a szemét (mindössze infúziót kapott, nem volt súlyos a mérgezés), és könnyes szemmel elmesélte, hogy a mentőben az őt kísérő személy rámászott, erőszakoskodott vele. A lányom erősen ellenkezett (és mert közel van az Őrs vezér tér, ahol lakunk, az Alsóerdősor utcai kórházhoz), így szerencsére fizikai erőszak nem történt, de lelki mindenképpen.

Elgondolkodtam, hogy ha a lányom nem képes jelentős ellenállást tanúsítani, és túl rövid a rendelkezésre álló idő, tán tesz még egy- két kört a mentősofőr a kórház körül? És ha belegondolok, hogy tette ezt egy olyan ember, aki élethivatásszerűen a betegek és elesettek megmentője, és cinkosa a sofőr, akiről nem tudom feltételezni, nem észlelte, mi zajlik a háta mögött...

Már a főorvos ajtaja előtt álltam, hogy bejelentem az esetet (ki tudtam volna deríteni a rendszámot, a szolgálatbeosztást, hogy éjjel ki szállította be a gyerekemet), amikor elgondoltam azon, ki fog hitelt adni egy ittas, begyógyszerezett nőnek, hogyan bizonyítjuk mi ezt? Tudtam jól, soha nem mondana a lányom ilyet, ha nem lenne igaz, soha nem hazudott, még ha hátránya származott is belőle.

Biztos vannak becsületes betegszállítók, mentőápolók, akik sosem élnének vissza egy kiszolgáltatott szerencsétlen helyzetével, mégis mindenkinek azt tanácsolom: fiatal nő kíséret nélkül ne szálljon mentőautóba, hogy ne járhasson hozzánk hasonlóan! A cselekmény társadalomra való veszélyessége rendkívül súlyos, mert éppen a hivatalos személybe vetett bizalmat ássa alá. Gondoljunk csak a Zsanett-ügyre. Ma már eljutottunk oda, hogy a kezdetben fehér báránykák már erősen szürkék.

Nagyon szépen kérem, ezt tegye kedves Gábor a blogok közé, hogy minél több beteg értesüljön a mentősök részéről (remélhetőleg ritkán) fennálló veszélyekről!

Köszönöm, hogy elolvassa írásomat, és szolgáljon esetünk tanulságul másoknak, ebben kérem az Ön segítségét!”

(Forrás: Szendi Gábor blogja)

További hírek és aktualitások Szendi Gábor honlapján.