Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 19. (pé) – Emma
Nagyvilág

Víz a vízzel nem keveredik?

A csapadék hatása a klímaváltozásra

Senki sem gondolta volna, hogy a nyári, száraz időszak után leesett első csapadékhoz annyira „ragaszkodik” a talaj, olyan erősen megtartja, hogy az nem keveredik más vizekkel – e meglepő eredménnyel járt az Oregon Állami Egyetem és az USA Környezetvédelmi Hivatalának kutatása.

Az alapokat megdöntő eredmény

Ez az eredmény olyannyira megdöbbentő, alapfeltevéseket megrázó, hogy még maguk a kutatók sem képesek teljesen átlátni, mit jelent voltaképpen, mit kell átértelmezni ennek fényében. Mindenesetre befolyásolhatja annak megértését, hogyan terjed a szennyeződés a talajban, hogyan szállítódik a tápanyag a gyökerekhez, sőt: hogyan válaszol a növényzet a klímaváltozásra.
„Eddig úgy hittük, hogy amikor új csapadék érkezik a talajba, az összekeveredik az ott lévő vízzel, végül bejut a folyóvizekbe. És most azt találtuk, hogy ez nem igaz... Ennek beláthatatlan következményei lehetnek a vízgyűjtő funkció értelmezésében” – mondja Jeff McDonnell, az egyetem professzora.
Valójában az történik, hogy a növény gyökerei körüli apró pórusok megtelnek vízzel, és ezt a vizet addig tartják ott, amíg végül a növény mind fel nem használja, és el nem párologtatja, vissza a légkörbe. Az eső ezután újabb adag vizet hoz a növény számára, megtölti az apró pórustartályokat a növény közvetlen közelében – és a folyamat megismétlődik. Az összes többi víz a lényegileg elkülönült, nagyobb pórusokon keresztül mozog, és szinte soha nem keveredik azzal a vízzel, amelyet a növények a nyári szárazság folyamán használnak fel.

Újra kell gondolni, mit idéz elő a víz mozgása

Az egyik tesztelés alkalmával például a kutatók meggyőződtek arról, hogy az első nagy októberi felhőszakadás alkalmával a leesett, talajba jutó csapadéknak csak a 4%-a került a folyókba, 96%-át felszívta és megtartotta a talaj a növények körül, feltöltve nedvességgel a talajt. Egy hónappal később, amikor a talaj már teljes egészében átnedvesedett, a leesett csapadéknak 55%-a ment egyenesen a folyóba.
Ezután jönnek a téli esők, ontják a vizet a talajra – de az a víz, amely eredetileg töltötte föl a növények körüli talajpórusokat, továbbra is ott marad, sohasem szivárog el vagy keveredik. „Az ökológiai rendszer működésének matematikai modellje a biológiai folyamatokra vonatkozó feltételezéseken nyugszik. Ez az eredmény most megváltoztatja a feltételezéseinket. Újra kell gondolnunk, hogyan mozog a tápanyag vagy a szennyezés a talajban” – mondja Renee Brooks növényfiziológus kutató.
A kutatás hangsúlyozza, hogy a növények hihetetlen vízfelvevő képességgel rendelkeznek, mert a víz olyan erővel kötődik a talajhoz, amilyet a természetben nem is tudnak mihez hasonlítani.

(Forrás: Független.hu, http://www.fuggetlen.hu/article.php?sid=2934)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com