„A baktériumokat gyakran úgy tekintik, mint egészen egyszerű teremtményeket, valójában azonban nagyon is közösségi életet élő lények. Fizikai és kémiai úton képesek egymással kapcsolatba lépni és megválogatják, kivel társalognak” – mondja Alex Rickard, a New York-i Binghamton Egyetem biológusa. „Az viszont máig a titkok körébe tartozott, hogyan kommunikálnak a baktériumok a krónikus sebekben.”

Kétféle nyelven beszélnek

A Binghamton Egyetem kutatóinak más amerikai egyetemekkel közösen végzett kísérleteiről írt tanulmánya az alkalmazott mikrobiológia szakfolyóiratban (Journal of Applied Microbiology) jelent meg. A kutatás eredményeképpen azonosították a krónikus sebekben élő baktériumok típusait, és leírták azt a képességüket, hogy sejtek közötti jelátvitelt végző molekulákat képesek termelni.

A krónikus sebekben élő baktériumtörzsek nagyobb része – 70%-a – „jó” baktérium, amelyek rajtunk élnek, nem okoznak betegséget, és ugyanazt a specifikus kommunikáló molekulát (Al-2) termelik, míg a kórokozó baktériumtörzsek „más nyelven beszélnek”, egy másfajta kommunikáló molekulát (AHLs) termelnek – számol be az egyik kutató. Nem számított, hogy milyen krónikus sebet vizsgáltak – diabéteszes fekélyt, visszérfekélyt vagy más krónikus sebet –, valamennyiben ugyanaz a „kétféle nyelv”, illetve kétféle kommunikáló molekulák voltak jelen.

A jó baktériumok „társalgása” – az Al-2 molekulák – lehet a legjobb magyarázat arra, hogy a „jó” baktériumok szinergikus, egymás működését erősítő, segítő képessége miért olyan jótékony hatású az egészséges emberi bőrön.

Meg kellene érteni a sejtek „társalgását”

Dr. Rickard és csapata szerint a tipikus kórokozó baktériumok egy bizonyos közös nyelvet „beszélnek”, míg a „jó” baktériumok egy másikat. Az a nagy kérdés, hogy vajon van-e közöttük olyan, amelyik kétnyelvű, és érti a másik beszédét. Ha megérthetnék, majd pedig befolyásolhatnák ezt a fajta sejtek közötti társalgást, befolyásolhatnák a sebgyógyulást is – állítja a kutató. Ezen az úton meggátolhatnák a kórokozó baktériumokat a kommunikálásban, illetve „súghatnának” nekik, mit tegyenek akkor, amikor valójában egészen mást szándékoznak tenni. A sejtek közötti jelátvitel manipulálása hatékony stratégia lehetne a sebgyógyításban, főként azért, mert a kórokozó baktériumok gyakran ellenállnak a baktériumölő szereknek.

A Pseudomonas aeruginosa (az egyik leggonoszabb multirezisztens nozokomiális, azaz kórházi körülmények között szaporodó baktérium, amely nedves környezetben, minimális tápanyag mellett is képes túlélni és szaporodni) az egyik ilyen tipikus, rosszindulatú, sebekben megtalálható baktérium. Az agresszív taktikák egész arzenáljával rendelkezik, gyorsan szaporodik, kiszorítja a szokásosan ott élő baktériumfajokat és gátolja a sebgyógyulást.

Amikor a baktériumok biofilmet hoznak létre, amint azt a krónikus sebekben is teszik, védetté válnak, a baktériumölő szerek nem tudják őket elpusztítani. Sem a helyileg alkalmazott fertőtlenítő szerek, sem az antibiotikumok, sem a szervezet saját védekező mechanizmusai nem hatásosak. A baktériumok kommunikációjának befolyásolása tehát alternatív stratégiát jelentene abban, hogy ezt a „közösségi” – biofilm – védelmet gyengíteni lehessen.

(A biofilm réteg ellen az a lehetséges védelem, ha nem hagyjuk létrejönni. Ezért is tanácsos gyakran kezet mosni, mert ezzel megakadályozzuk, hogy a megtapadt kórokozó baktériumok egységbe tömörüljenek.)

(Forrás: http://www.fuggetlen.hu/article.php?sid=2909)