Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Nagyvilág

A testet-lelket gyógyító pénz

A szegénynek minden jobban fáj

Még hogy a pénz nem boldogít? Dehogynem! Szép világunkban megtanultuk, hogy minden a pénz körül forog. Az azonban újdonság, hogy a szegény ember lelkileg és testileg is jobban szenved, mint az, akinek nincsenek anyagi gondjai. Utóbbiak inkább a pénzük elvesztésétől szenvednek.

A Psychological Science legutóbbi számában jelent meg a Chicago Egyetem kutatóinak az a tanulmánya, amelyben megrendítő összefüggést tárnak föl: a nagy társadalmi, anyagi különbségek világában – világunkban – a szegényeket a betegség fájdalma és az elutasítottság, kirekesztettség fájdalma is jobban kínozza, mint a gazdagokat.

A vagyon, mint általános gyógyír

A gazdagoknak a szó szoros értelmében gyógyírt jelent fájdalmaikra, ha a pénzükre gondolnak. Mindez egyaránt igaz a fizikai és a lelki fájdalom enyhülésére. Elég gondolniuk a pénzre, felidézni, hogy mennyi van belőle, és így már a társadalmi elutasítás sem fáj. Ha azonban pénzügyi veszteségük jut az eszükbe, felerősödhetnek a testi-lelki fájdalmak...

A kutatási eredmények szerint az érzelmi és a fizikai stressz szituációk pszichikailag aránytalanul jobban sújtják azokat, akik erősen korlátozott anyagi forrásokkal rendelkeznek. Jobban fáj tehát a társadalmi elutasítás és a fizikai fájdalom annak, akinek nincs pénze. És a pénz gyógyítja azt, akinek van, mindaddig, amíg nem éri anyagi veszteség.

A tanulmány szerint így hát összefüggés van a társadalmi-szociális és a fizikai fájdalom között. A pénz szimbolikus értéke – valószínűleg a hatalommal és az önrendelkezéssel, az egyén saját élete fölötti kontrollal való összefonódása miatt – képes befolyásolni az érzelmi és a fizikai fájdalomra adott válaszreakciót.

A pénz csillapítja a fájdalmat?!

Ahogy a szerzők megfogalmazzák: „Az a tény, hogy egy absztrakt társadalmi erőforrás (a pénz) képes kiváltani ilyen reakciókat, egymással párhuzamba állítva a társadalmi elfogadottságot és a fizikai fájdalmat, azt sugallja, hogy ezek nagyon mélyen vannak beágyazódva az emberi testbe és elmébe. Lehetséges, hogy mindez a társadalmi rendszerek, kultúrák terméke.”

Az embereket ugyanis vagy a népszerűség segíti abban, hogy elérjék a társadalomban, amit akarnak, vagy az, hogy van pénzük. A pénz tehát képes helyettesíteni a társadalmi elfogadottságot, javakat lehet vele megszerezni egy társadalmi rendszerben.

A kutatók előző kísérletei azt igazolták, hogy kapcsolat van a pénz említése, a társadalmi kirekesztettség és a fizikai fájdalom között is. Az elutasítottság és a fizikai fájdalom pedig fölébresztette a pénzszerzés utáni vágyat. A pénzzel való rendelkezés csökkentette a társadalmi kirekesztettség miatti fájó érzést és csökkentette a fizikai fájdalmat (a kísérletben forró víz égette meg a kísérleti személyt). Amikor azonban az illetőt emlékeztették arra, hogy elköltötte a pénzét, felerősödött benne mind a szociális kirekesztettség fájdalma, mind a fizikai fájdalom.

(Forrás: Független.hu)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com