Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 28. (csü) – Gedeon,Johanna,Hanna
Nagyvilág

Már a világhálón a HealthMash

Betegségre gyógyírt kereshetünk

Orvosok, kutatók, szakértők, betegek és érdeklődők részére kezdett könnyen kezelhető és áttekinthető, ingyenes keresőszolgáltatásba egy magyar fejlesztőcsapat. A találatokból összeálló kép jóval árnyaltabb, érthetőbb, mint más, eddigi hagyományos keresési megoldások esetében.

Az alkotóközösség a San Franciscó-i nemzetközi webes szakkonferencián mutatkozott be. Kétszáz pályázó közül 15 kapott lehetőséget a prezentációra, a legérdekesebbnek ítélt fejlesztések között volt a WebLib is, amely a konferencián indította el vadonatúj webes megoldását, a HealthMash.com-ot.

A San Franciscó-i Health 2.0 konferencián gyűltek össze a legújabb webes egészségügyi megoldások fejlesztői. A webes orvoslás és a Web 2.0 témakörével foglalkozó rendezvényen mutatkozhatott be a magyar nyelvű keresésben évek óta élenjáró WebLib. A budapesti fejlesztők nem a Google babérjaira pályáznak, ám a most megnyitott angol nyelvű egészségügyi megoldáskereső szolgáltatással mégis szeretnének sikereket aratni a tengerentúlon.

Új szemléletű kereső, pontos válaszok

A HealthMash új szemléletű keresőtechnológiát ötvöz a megbízható adatokra építkező egészségügyi tudásbázissal, ezért tud különösen pontos válaszokkal szolgálni a felhasználók által keresett problémákra. Az interneten már elérhető információforrások közül természetesen ma már nem elegendő a szakmai cikkek, kutatási eredmények, tudományos adatbázisok mélyén lapuló adatok megjelenítése. A használók a találatok között fényképeket, videókat, prezentációkat, sőt könyveket, blog- és Twitter-bejegyzéseket is találhatnak, így kaphatnak átfogó képet a keresett témakörről.

Technológiáját tekintve a HealthMash azért számít újdonságnak, mert a keresett témában híreket, kutatási eredményeket csak olyan oldalakról gyűjt, amelyeket a fejlesztők megbízhatónak ítéltek. Az egészségügy területén erre igen nagy igény mutatkozik, hiszen az ellenőrizhetetlen források megkérdőjelezhető értékű, sőt akár hamis válaszokat is kínálhatnak egy-egy nehezen körüljárható probléma esetén.

A találatok között természetesen megjelennek a videós és közösségi oldalak kapcsolódó hivatkozásai is, hiszen egyre több kutató használja mindennapi munkájához a Youtube és a Twitter szolgáltatásait. A közösségi oldalakon megjelenő tartalom nem tekinthető ugyan szigorúan szakmainak, mégis egyre kevésbé megkerülhető, ha valaki teljes képet szeretne kapni/nyújtani egy adott témában.

Tájékozódjunk a betegségről és a kezelés lehetőségeiről!

Az orvosok, kutatók, szakértők és betegek részére a HealthMash mostantól könnyen kezelhető és jól áttekinthető szolgáltatást kínál, ráadásul bárki ingyen használhatja világszerte. Az egyes betegségekre keresve nemcsak a definíciót találhatják meg a téma iránt érdeklődők, hanem a lehetséges kezelési módozatokat, az alkalmazható gyógyszereket, az alternatív gyógymódokat, sőt a kísérleti fázisban levő tudományos eredményeket, szakmai publikációkat is.

A különféle szempontok szerint csoportosított találatokból összerakható kép jóval árnyaltabb, mint egy hagyományos keresési megoldás esetében. A gyógyászat területére összpontosító webes alkalmazásban azonban a felhasználók nem csupán betegségekkel kapcsolatban találhatnak cikkeket, adatokat, mivel az oldal mögött dolgozó tudásbázis a gyógyításban elterjedt hatóanyagokról, gyógynövényekről is számtalan információt szolgáltat.

A HealthMash amellett, hogy adatokat és forrásokat gyűjt össze, az összefüggéseket is megmutatja. Az új nemzedékű egészségügyi, orvosi megoldáskereső használata ennek ellenére nem bonyolult, a találatai nélkülözik a duplikációkat, illetve sosem kínál a használónak átláthatatlan mennyiségű találatot. Az új szolgáltatás segítségével a keresett kérdésekben így sokkal könnyebb megtalálni a megfelelő tájékoztatást, válaszokat.

A fejlesztők tervei szerint a HealthMash és a mögötte halmozódó tudásbázis folyamatos továbbfejlesztésével az egészségügyi terület legmegbízhatóbb internetes megoldásává válhat, megkönnyítve a szakmabeliek és a terület iránt érdeklődők eligazodását a webes információ dzsungelében.

(Forrás: Infovilág, szerkesztő Kulcsár László)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com