Robyn Hudson, akinek a véleményét idéztük, a Mexikói Nemzeti Független Egyetem munkatársa.

A magasan a tengerszint felett (több mint 2000 méterrel) fekvő városban az ózonszint évente átlagosan 300 napon át haladja meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által felállított határértéket.

A várost körbefogó hegykoszorú hóborította csúcsait nagyon ritkán látni a toronyházak ablakából, rosszak a látási viszonyok a szmog miatt.

Káposztaszag: a vidék előnyben

A kutatók egy kísérletet végeztek el a mexikóvárosiak és az egyik vidéki település lakói között, hogy megtudják, mennyire rontotta el a lakosok szagérzékelését a város szmogja.

A vidéki város lakói már jóval alacsonyabb koncentrációban érzékelték a „romlott káposzta” szagát, mint a nagyváros lakói.

Tejporba keverve kellett olyan szagot fölfedezni, amely gyakran keletkezik élelmiszerek romlásakor – egy sajátos savanyú, rothadt káposztára emlékeztető szagot.

Amikor a szagok, illatok belépnek az orrüregbe, egy vékony nyálkarétegbe jutnak. Oda vannak beágyazódva a szagérzékelő sejtek, amelyek ilyenkor működésbe lépnek, üzenetet küldenek az agynak. A szaglóhámsejtek érzékenyek a levegőt szennyező anyagokra. Egy egész életen át tartó mérgezés erősen igénybe veszi, károsítja őket, és már ott tartanak, hogy megadják magukat.

A tudósok tovább folytatják a kutatást az orr és a szem sejtjeinek károsodását vizsgálva.

Az ízeket sem jól érzik

Ha már a szaglás károsodik, akkor károsodik az ízlelés, az ízérzékelés is, mert ez a kettő szoros kapcsolatban áll, mondják a kutatók.

Mexikóvárosban sok az asztmás, a tüdőbeteg, a szívbeteg, a rákos, és az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine orvosi folyóiratban napvilágot látott felmérés szerint az itteni iskolás gyerekek tüdeje szokatlanul kicsi...

(Forrás: Független.hu, eredeti cikk: Reuters-Planetark)