Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Nagyvilág

Tbc ellen hatékony
új gyógyszert készítenek Japánban

Japán tudósoknak a jelek szerint sikerült olyan anyagot találniuk, amely képes arra, hogy az orvosi kezelésnek ellenálló tbc-fertőzésből is kigyógyítsa a betegeket. Az első kísérleteket az OPC-67683 kódnevű anyaggal végezték tbc-vel fertőzött egereken.


Makoto Matsumoto japán mikrobiológus úgy véli: az új készítmény alkalmas arra, hogy a tbc-baktériumokat védő vastag poliszaharid falat áttörje, ily módon gátolva a betegséghordozó mikrobák szaporodását. A kísérleti gyógyszer hatékonynak bizonyult a hagyományos orvosi kezelésnek ellenálló legkülönbözőbb tbc-törzsek ellen.

A kutatások az első klinikai kísérletekkel folytatódnak. Magát a készítményt is továbbfejlesztik, várhatóan más hatékony gyógyszerekkel együtt, kombinációban fogják alkalmazni.

A Föld lakosságának mintegy egyharmada hordozza a tbc-baktériumokat. A baktériumhordozók akár évekig észrevétlenek maradhatnak, maga a betegség pedig csak az immunrendszer legyengülése esetén lép fel. Különösen nagy veszélyt jelent az, hogy a tbc-baktériumok a legkülönbözőbb formákban képesek megjelenni, és ma már gyakran előfordul, hogy az orvosok olyan tbc-fertőzéssel állnak szemben, amelyet korábban két különböző gyógyszerrel is sikertelenül próbáltak kezelni.

Az utóbbi időben tovább nőtt az antibiotikumoknak szinte teljes mértékben ellenálló (rezisztens) tbc-baktériumtörzsek száma. Ilyen fertőzések esetén az orvosok eddig tehetetlenek voltak.

A japán kutatók eredményeiről a PLoS Medicine orvosi szakfolyóiratban megjelent cikk alapján a Mednovosztyi orosz hírportál számolt be.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com