Azoknak a helyiségeknek a lakói, ahol az önkormányzat hangsúlyt fektet a rászorulók szociális gondozására, támogatására, feltehetően egészségesebbek, és kevesebb testi, lelki problémával küszködnek.

Több gondoskodásra, támogatásra lenne szükség

A jelentés bevezetőjében leszögezi: a Magyarországra is jellemző világfolyamat, a születésszám drasztikus csökkenése és a fokozatosan elöregedő társadalom befolyásolhatatlan következményei eleve feltételezik a széleskörű szociális munka elterjedésének és felerősödésének szükségét. A kedvezőtlen társadalmi folyamatok és az azokból következő deviáns viselkedésformák elterjedése egyre több gondoskodást és támogatást, ez pedig évről évre magasabb állami anyagi ráfordítást igényelne.

Az erre a célra fordítható központi források véges volta miatt folyamatosan nő a különbség a ténylegesen megvalósítható gondoskodás és az arra való igény között. Különösen igaz ez az ország fokozottan hátrányos helyzetű régióiban, ahol a gyenge lábakon álló gazdaság generálja a szociális gondoskodásra való mind erősebb társadalmi igényt.

Aprófalvas településszerkezet – több rászoruló

Magyarországon 2006-ban 3152 településen élt a lakosság, legalább a fele az országra általánosan jellemző kistelepülésen, illetve szórt, törpe- vagy aprófalvas térségben. Különösen igaz ez az állítás azokra a többek között emiatt is hátrányos helyzetű régiókra, mint a Dél-Dunántúl, illetve az észak-magyarországi régió. Ezeken a területeken, körülbelül 1600 településen, a lakosság lélekszáma kevesebb ezer főnél, harmadában 500-nál is kevesebben élnek. Jellemző, hogy minél kisebb a település, annál magasabb a támogatásra szoruló időskorúak (60 éven felüliek) aránya. Az Állami Népességnyilvántartó Hivatal adatai szerint az 5 ezer főnél kisebb lélekszámú településeken ebbe a korosztályba sorolható a lakosság egynegyede.

2004-2006 között az állami költségvetés 96 milliárd forintot fordított a hátrányos helyzetű települések felzárkóztatását célzó programokra, a társadalmi esélyegyenlőtlenség csökkentésére. Ezek a programok a területfejlesztés részeként a szociális szolgáltatások kiépítését/fejlesztését is célozták.

2001 óta működtek a hároméves kistérségi szociális felzárkóztató programok. Az ÁSZ által megvizsgált időszakban az ilyen célú támogatások összege 2,2 milliárd forint volt, ami a területfejlesztésre fordítható összes finanszírozás 2,2 százalékát képezte. A programok által nyújtott anyagi segítség ellenére az tapasztalható, hogy a hátrányos térségek általában a támogatással sem képesek tartósan javítani a saját helyzetükön. Az okok feltárása céljából megvizsgálták, hogy a települési önkormányzatok eleget tettek-e a jogszabályokban előírtaknak, illetve adatszolgáltatási kötelezettségeiknek, továbbá az új jogszabályok sikeresen segítették-e a szociális alapszolgáltatások fejlesztését, átlátható módon történt-e a támogatások felhasználása. Ezenkívül azt is vizsgálták, vajon éltek-e a települések a kötelező alapszolgáltatások megvalósításakor a társulás lehetőségével. A vizsgálat az adott település alapszolgáltatásának teljes körű minőségi kontrolljánál a teljesítmény-ellenőrzési szempontokat is figyelembe vette. A számvevőszék szakértői 16 megyében 333 önkormányzat 559 szociális alapszolgáltató tevékenységét vizsgálták. A települések körülbelül kétharmada a fokozottan hátrányosnak számító, ezer lakos alatti lélekszámú falvak közül való volt, és csupán 5 várost vizsgáltak. A 10-féle szociális alapszolgáltatás közül a támogató szolgáltatást, a közösségi ellátást, az utcai szociális munkát a helyszínen nem vizsgálták.