A mostani tárlatot továbbiak követik majd. A kiállításon csaknem 90 fotóművész több mint 220 műve tekinthető meg. A legnagyobb magyar és külhoni művészek mellett érdekesség, hogy az ikonok mellett bemutatják a kortársakat is – a kiállítás spektruma átöleli a teljes XX. századot.

„Capa odalökte a tíz tekercs filmet a Life futárának, aki a kikötőben várta, átöltözött száraz ruhába, és azonnal felugrott egy hajóra, amely visszavitte a francia partokra. De Capa Omaha Beach-i bátorságának bizonyítékai majdnem odavesztek az aznap elpusztult háromezer emberrel együtt. Londonban a fiatal és ideges sötétkamra-asszisztens pánikba esett, amikor megtudta, hogy a partraszállásról készült első fényképeket tartja a kezében. Amikor be kellett állítania a szárító hőfokát, nem figyelt eléggé, és Capa százhat képéből mindössze tizenegy felvétel lett élvezhető minőségű.” (Robert Capa világhírű D-napi képeiről. Kati Marton: Kilenc magyar... 159. o.)

Az ínyencek is elégedettek lehetnek

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója a sajtóbemutatón rövid köszöntőjében elmondta, hogy emlékezetessé szerették volna tenni az első fotográfiatörténeti kiállításukat, ezért a Magyar Fotográfiai Múzeummal és Baki Péter kurátorral összefogva olyan anyagot sikerült összeállítaniuk, amely az ínyencek igényeit is kielégíti. A magyar származású ikonok – André Kertész, Moholy-Nagy László, Brassaï, Robert Capa – alkotásai mellett a legnagyobb mesterek – többek között Man Ray, Henri Cartier-Bresson, Alfred Stieglitz, Sebastiáo Salgado – műveit és az elmúlt évtizedek fotográfusainak – pl. Robert Mapplethorpe, Tóth György, Yousuf Karsh – munkáit is láthatja a nagyközönség. Leginkább az motiválta őket, hogy a széles közönséggel is megismertessék ezt a Magyarországon még mindig mostoha művészeti ágat. A George Eastman House-tól a Pompidou-központig a legnagyobb kiállítóktól is kaptak fotókat, noha néhányért meg kellett küzdeni, mert a kölcsönzők tartottak a szállításuktól.

Szeretnék továbbá alaposan túlszárnyalni az eddigi 20 ezres fotókiállítási nézőcsúcsot is. Kitért arra is, hogy nem kezdenek fotógyűjtésbe, ez a Magyar Fotográfiai Múzeumnak a feladata, amely ezt el is látja, noha méltatlan körülmények között. Szerinte mielőbb rendezni kellene a borzasztóan rossz körülmények között lévő intézmény finanszírozását.

A kiállítás katalógusát úgy állították össze, hogy az a kiállítás után is érdeklődésre tarthasson számot, önállóan is megálljon.

Eredeti művek, a legtöbb fotó vintázs

A kiállítás kurátora, Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója beszélt a kiállított művek eredetiségéről, a legtöbb fotó vintázs – a fotótörténetben a vintázs értékmérő fogalom –, tehát abban az évben nagyították le (egy évszám szerepel a mű alatt), amikor a felvétel készült, csak néhány képnél fordul elő, hogy ma már nincs meg az eredeti, így a mű alatti második évszám jelöli az újabb nagyítást.

Kiemelte a négy-öt magyar világnagyság (André Kertész, Moholy-Nagy László, Brassaï, Robert Capa és a hozzájuk képest kissé kevésbé ismert Munkácsi Márton/Martin Munkácsi) fotótörténetben betöltött szerepét. Az volt a céljuk, hogy a legnagyobbak mellett bemutassák a kort is, tehát a legnagyobbak művei ne a „levegőben lógjanak” – bár egyenként is fantasztikusak. Szerettek volna párhuzamot vonni az öt világhírű magyar fotós, valamint magyar és külföldi kortársaik között, hogy láttassák, milyen művészeti közegből váltak ki, és milyen művészeti közegbe érkeztek. Számos, eddig ismeretlen Brassaï-, Moholy-Nagy-mű is látható a kiállításon. Nem korszakot mutatnak be, ezért egészen 2008-ig válogattak, teret kapott a kortárs magyar fotográfia is.

A Lélek és test című kiállítás 2008. augusztus 24-éig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.

(leho)

(Forrás és a cikk folytatása: Papiruszportál)