Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 19. (pé) – Emma
Egész-ség

Farsang alkohol nélkül

Vigyázat, Kölyökpezsgő!

A felnőttekkel együtt ünneplő gyerekeknek találták ki, de azok is fogyasztják, akik szeretnének ugyan koccintani, de alkohol nélkül. Az alábbi példa alapján jó munkahelyi köszöntő ital lehet a Kölyökpezsgő. A baj csak az, hogy az orvos szerző elolvasta a címkét is...

Az új év első munkanapján kis köszöntőt tartottunk a rendelőmben. Mivel a munkát nem akartam megzavarni alkohollal, úgy döntöttem, szeszmentes itallal koccintunk. Igen alkalmasnak tűnt erre a Kölyökpezsgő, amelyből nagyvonalúan a szamócás változatot választottam. Nem igazán néztem meg a feliratokat, szemüveg nélkül úgysem látom a kis betűket. Így történhetett, hogy csak utólag, iszogatás közben kezdtem el vizsgálgatni a címkét, mivel igen furcsa, mondhatnám penész íze volt a „finomságnak”.

A címke felirata egyébként szó szerint: Szamóca szénsavas gyümölcsital. A gyümölcsök zamata jól érvényesül ebben az elsősorban gyermekek számára összeállított gyöngyöző italban. A kicsik is „felnőttként” koccinthatnak az ünnepi asztalnál a palackba zárt Kölyökkel. Gyártja: Walton Kft. Budapest, Hungary. Összetevők: víz, szamócalé 12%, cukor, CO2 7 g/l, (E290), étkezési sav (E330), aroma, tartósítószerek (E202, E211, antioxidáns (E300), színezék (E124). A címkén szerepel még: Nem visszaváltható palack.

Mit rejt a címkefelirat?

Az adalékanyagokat illetően nézzünk utána egy kicsit az egészségügyi vonatkozásoknak! Az adalékok között szereplő összetevő, az E124 egészségkárosító (ez a színezőanyag Japánban tiltott komponens, allergén, nehézlégzést, légúti szűkületet okozhat – a szerk.). Az E330 (azaz a citromsav) rendkívül veszélyes, szájpenészt és szájgyulladást okozhat. Egyesek (gondolom, a gyártásban érdekeltek) erősen cáfolják és támadják azt a nézetet, hogy az E330-as komponens rákkeltő lehet, ugyanis általában éppen a szájpenész és a szájgyulladás ellenszereként ismerik el, semmint annak okozójaként. (Az E330-as adalékanyag hatása: allergén, bőrérzékenységet okozhat, karcinogén – a szerk.)

Ételek és italok egyébként szép számban egyaránt tartalmazzák antioxidáns szinergistaként. Ha okoz rákot, ha nem, ajánljuk, hogy fogyasszon sok zöldséget és gyümölcsöt, bizonyos vitaminok ugyanis meggátolhatják a betegség kifejlődését a szervezetben.

Ez a cirtomsav nem ugyanaz

Ellentmondásnak látszik tehát, hogy a citromsav, amely megtalálható a gyümölcsök levében, okozhat például malignus rákot, amikor is egyértelmű, hogy a gyümölcsök fokozott fogyasztása éppen hogy meggátolhatja annak keletkezését. Igen, ez így van, lehetséges, hogy tévedek – természetesen azonban nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy nem feltétlenül egyezik meg e két citromsav.

A pezsgő italban szereplő adalékok között az egyik összetevő az E211. (Ez a nátrium-benzoát. A vegyületnek és sóinak használatát a kutya- és macskaeledelekben betiltották. A macskáknak már 5 ezreléknyi is halálos lehet. Az E210-213 az embernél viszonylag gyakran vált ki allergiát, asztmát, csalánkiütést. Az L-aszkorbinsav, az E300 jelenlétében a nátrium-benzoátból mérgező benzol képződik. Fennáll a gyanú, hogy lebomlásakor megterheli a májat, érzékeny embereknél – különösen az aszpirin-allergiásoknál – allergiát okozhat – a szerk.)

Az csak ráadás, hogy a sok ártalmas adalék mellett a nem visszaválható üveggel is terheljük a környezetet. Megjegyzem, az italból azért szépen kortyolgattam (egyedül a vendégeim közül), hogy meglegyen az idillem az ünnepléshez. Nem is maradt el a jutalom. Kb. 4 dl elfogyasztása után negyedóráig kettős látásom volt. Ennyi alkoholos pezsgő meg sem látszott volna rajtam, bár nagyon ritkán iszom szeszt. Ha valaki viszont ezt várja a buborékos italtól, biztatom, kóstolja meg a Kölyökpezsgőt, mert erre kiválóan alkalmas.

(Forrás: Családinet)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#2 csete 2009-02-25 11:30:14
 
Cégünk italforgalmazással foglalkozik és gyakran előfordul, hogy gyereknek szánt italokat nem vagyunk hajlandóak betenni a kínálatba miután elolvassuk az összetevőket. Nem értem, hogy hogyan engedélyezhetnek ilyesmit egyáltalán "forgalomba-hozni"! Elképzelhetőnek tartom, hogy nincs is minden feltünteve a címkén! Ajánlom, hogy mindeki nézze meg jól, hogy mit iszik, eszik ! Felhívom a figyelmet a light termékekre ! Sokszor károsabban a simánál ! A cikk is nagyon jól tükrözi, hogy az illető jobban járt volna a hagyományos pezsgővel !Sajnos a hazai jó dolgok lassan eltűnnek a piacról, mert a kínai árú, az adalékok, aromák,.. stb. olcsóbbak, a gyártóknak viszont több hasznot hoznak ! Lassan nem lesz választás ! Nekünk kellene mérlegelni kellene, mi az olcsóbb hosszú távon ! ( a természetben előfordul a forrásvíz - Én azt iszom )
#1 galopp 2009-02-25 06:58:56
 
Ez igazán borzalmas! Hát bizony az ember már levegőt sem vehet nyugodtan sehol. De gyakran a vásárlásnál látom a sok "E" variációt, de nem tudhatom, melyik a még fogyasztható és nem káros kategória. Lehet olyan is, hogy nem írják a címkére az összetevőt? Erre még nem is figyeltem. Sokszor úgy érzem, hogy már az anyaméhben megbetegszik az ember mai világunkban.

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com