Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 29. (pé) – Auguszta
Egész-ség

Ha már nagyon fázunk

Teendők fagyás, kihűlés ellen

Az idén aztán nem panaszkodhatunk, hogy enyhe telünk van! A hideggel szemben a szervezet kétféle módon védekezik: csökken a perifériás vérkeringés, az izmok remegni kezdenek (vacogunk). Emellett létezik néhány trükk is, amelyekkel segíthetünk magunkon a zimankós téli napokon.

3/3. oldal

Szoktatás, edzés, megelőzés

Aki úgy gondolja, hogy ő már majd´ megfagy és csupa libabőr, miközben mások még rövid ujjú ruhát hordanak, akkor speciális tréning segítségével immúnissá teheti szervezetét a hideg ellen. Az északi népek számára ez természetes, pedig ők is ugyanazokkal a génekkel rendelkeznek, mint mi, vagyis ők sincsenek születésüktől fogva felvértezve a hideggel szemben.

Szoktatás, edzés és erősítés szükséges ahhoz, hogy megbirkózzunk a 0°C alatti hőmérséklettel. Ez annyit jelent, hogy naponta ki kell mennünk a friss levegőre – bármilyen is az időjárás –, és nem kell félnünk a hidegtől. Nagy fontos a megfelelő ruházat is. Nem kell hosszú alsónadrágot felvennünk csak azért, mert tél van, inkább csak akkor, ha valóban fázunk. Hasonlóképpen kedvezőtlen az is, ha télen a fűtött irodában vastag pulóverben ülünk. Egy ing vagy blúz tökéletesen elegendő 21°C-os hőmérsékleten. Kedvező hatású a szaunázás is, az azt követő hideg vizes fürdővel, a Kneipp-féle váltófürdők és a száraz kefével való dörzsölés.

A hidegnek és a megfázásnak egyébként nem sok köze van egymáshoz – egészíti ki az elmondottakat dr. Conrad. A megfázás kiváltói mindig adenovírusok, amelyek télen, bizonyos időjárási feltételek – hűvös és nedves – esetén különösen nagy számban jelennek meg. A nagy hideg, de éppenséggel a meleg sem nyújt számukra megfelelő túlélési esélyeket.

Ha átfagy a kezünk és a lábunk

Akinek folyton fázik a keze és a lába, annak érdemes felkeresnie orvost vagy természetgyógyászt, aki kideríti vérkeringési problémáinak az okát. Vérnyomásproblémák, vérszegénység, érelmeszesedés, diabétesz vagy reuma is állhat a jelenség hátterében, ám ez meglehetősen ritka. Sokkal gyakrabban az úgynevezett Reynaud-kór tehető felelőssé a hirtelen fellépő fázásért, valamint a kéz- és lábujjak elfehéredéséért. Ez a tünet a lakosság mintegy 10%-át érinti, kiváltója a stressz és a hideg. Ezek a végtagokban fellépő érgörcsökhöz vezethetnek, következményei pedig a csökkent vérkeringés és az erőteljes fázás. A hideg kivédésének legegyszerűbb eszköze az, hogy meleg lábbelit és kesztyűt hordunk. Szélsőséges esetekben segíthetnek az értágító gyógyszerek is.

A megfagyás hasonlít a megégéshez. Vannak figyelmeztető jelek, amelyekkel haladéktalanul orvoshoz kell fordulnunk: figyeljünk az olyan bőrelváltozásokra, amelyek a hideg hatására jelennek meg az átfagyott testrészeken. Ezek a megfagyások úgy néznek ki, mintha a bőr megégett volna. Először fehérek, aztán, ha az érintett rész újra átmelegszik, kivörösödnek és rendkívül fájnak.

A megfagyottak sokszor nem is gondolják, hogy a pulykavörös lábujj, amely borzalmas fájdalmat okoz, megfagyott. A kismértékű fagyások bőrnyugtató kenőccsel problémamentesen gyógyíthatók. Ha azonban mélyebb rétegek is megsérültek, a szövet fokozatosan elfeketedik és elhal. Ilyen mértékű megfagyásokkal azonban a mi szélességi körünkön szerencsére nem kell számolnunk.

Forrás: Focus.de, németből fordította: Mészáros Csilla)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com