Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Életmód-tanácsadás

A tanácsadó: Weixl-Várhegyi László

Tanácsadó adatai | Én is kérdeznék | Tanácsadók

 
Desztilláltvíz, fogyás, vércsoportszerinti táplálkozás
2008.08.30. 23:46A kérdés:

Kedves László! Nagy érdeklődéssel olvasom a tanácsait, amit másoknak ad, sőt megprobálok belőlük okulni. Néhány napja a patikából beszereztem egy flakon desztillált vízet, ami a menstruációs problémámat már másnap kezelte, remélem nem csak véletlen volt, illetve hiszem (hit mindenben nagyon fontos, anélkül nincs gyógyulás sem), hogy nem az volt. Az én kérdésem Ön felé az lenne, hogy a szülés utáni túlsúlyomtól hogyan szabadulhatnék meg, milyen táplálékkiegészítőket javasol? A vércsoprtom 0 Rh pozitív, 162 cm, és 62 kg vagyok, valamint 2-es tipusú cukorbetegségem van, ami szénhidrátfüggőséggel jár, azaz akkor is éhesnek érzem magam, ha már degeszre eszem magam. Korábban szedtem rá gyógyszert is (meforal), de a kezelőorvos már nem akarja felírni, talán joggal. Tulajdonképpen nem kövér vagyok, hanem túlsúlyos, rossz test felépítéssel (több a zsír, mint az izom), és a naracsbőr sem került el, ami a méreganyagok lerakodását is jelzi. Olvastam a vércsoport szerinti étkezésről, sajnálattal vettem tudomásul, hogy egyes ételeket nem ehetnék, és sajnos nagyon sok olyan étel is szerepel a listán, amelyre viszont érzékeny, allergiás vagyok. Esetleg, ha lenne olyan kiadvány, amely a 0-ás vércsoportúakra szabva ajánl recepteket, azt szívesen beszerezném. Szívesen venném a tanácsait, kérem, ha tud segítsen.

A tanácsadó válasza:

Kedves Pankusz!
A desztilláltvíz csodáiról olvashat a www.aquanet.fw.hu honlapon. Patikában és bioboltban kissé drága. Ennek az árnak a tizedéséért lehet otthon előállítani, csak meg kell venni a vízdesztillálót az info@vizdesztillalo.hu-ról. Valóban fontos a hit a gyógyulásban, de a desztvíz azokat is meggyógyította, akik nem hittek benne!!

A menstruácós problémát jól helyreteszi a bioboltokban kapható Szójavit, vagy Szójavit Forte táplálékkiegészítő is.

Egyforma a vércsoportunk, s én már 20 éve vagyok vegetáriánus. Őn is ezt tegye! Szelektálni kell a O-ás listát! El kell hagyni a vércsoportnak nem megfelelő ételeket, majd azokat az éeleket, amielyeket ugyan ehetne, de allargiás rájuk. Még mindíg marad bőven olyan étel, melyeket fogyaszthat. Ha azokat fogyasztja, amit szeret is és jó is, s nem allergizál rájuk, akkor hamar megtisztul a szervezete és ezután már nem lesz allergiás reakciója azokra az ételekre, melyekre korábban volt.Margarint, tejet, tejterméke, napraforgó olajjal készített ételeket, valamint búzát és búzát tartalmazó ételeket ne egyen, s akkor már jó úton jár az egészséghez.

A sót (NaCl) is a patikában vegye, mert a kereskedelemben kapható sókban nagyon sok veszélyes méreganyag! Ez is okozhat allergiás reakciókat.

A túlsúly ellen a legjobb a mozgás! A mozgás minden gyógyszert pótol, de olyan gyógyszert még nem találtak fel, amely a mozgást pótolná! Kell, hogy szakítson rá időt, hogy naponta rendszeres testmozgást végezzen!! Én nem tudok Ön helyett sem gyógyulni, sem mozogni.A mozgással sok méreganyagtól is megszabadul, eltűnik a narancsbőr is!

A cukrobetegségére igya a deszt.vízzel készített Diabess teát, s szedjen naponta a Cali Vita cégtől beszerezhető Chromium Maxot ( 1 szem kell belőle naponta étkezés előtt. Szedhet helyette Citrimaxot is, de abból 2x1-et kell szednie. Ez csiilapítja az éhésgérzetet is. Ez is Cali VIta termék. Édesítésre csak eredeti, szárított, őrölt Steviát (Jázminpakóca) használjon. A Medi Line Üzletházban és a XIII. Esztergomi u. 12-ben kapható.

Ha éhségérzete van, igyon meg egy pohár deszt.vízzel készült édesgyökér teát és utána egyen puffasztott kölest, vagy puffasztott hajdinát, vagy puffasztott barnarizst. Ha küld egy e-mail elérhetőséget, akkor megküldöm a negatív kalóriát tartalmazó ételek listáját, melyet szintén a vércsoportja szerint kell fogyasztani. Ez azt jelenti, hogy a megevett étel emésztéséhez több energiát használ el a szervezet, mint amennyit az adott étellel bevittünk. Ezért hívják negatív kalóriás ételeknek. Recepteket is csak e-mailra tudok küldeni.

Szedjen napi két szem Spirulina Max-ot étkezés előtt, bő folyadékkal. A lányom is O-ás és csak ettől le tudott fogyni a szülés után. Ja és kerékpározik is. Dupla haszon ha nincs közlekedési költség, meg még mozog is!

Van még egy jó fogyási módszer! Nature Care nevű, indiai útifűmag héjat tartalmazó 375 gr-os kiszerelésű port kell venni, s ebből a porból naponta vegyen be a szájába étkezés előtt fél órával egy evőkanállal s igyon rá fél liter desztilláltvizet, vagy azzal készített teát. Ha egy decivel lemegy a szájüregből a por, a maradék 4 dclt. akkor is meg kell inni!!!

Ha betartja 100 %-osan, amit leírtam, akkor kezeskedni fogok, hogy simán le fogja adni azt a felesleges súlymennyiséget, amely a magasságához mérten aránytalan.
Sok nyers zöldséget, salátát és gyümölcsöt egyen ( lehet édes gyümölcs is!), még akkor is ha magasnak találja a glikémiás indexét, mivel így enzimgazdag éeleket fog fogyasztani, s ezáltal tehermentesíti a hasnyálmirigyét, s az jobban tud pihenni, regenerálódni, ezáltal megjavul az inzulin termelés is. Nekem már vannak gyógyult cukorbetegeim!! (2-es tipusúak).
Meilőbbi gyógyulást kívánok!
Szeretettel üdvözli: W-V. László

Rendellenes vérzés és mióma
2008.09.01. 22:52A kérdés:

Kedves László!Rendszertelen menstruációs vérzés a problémám, ennek megoldásában kérném a segítégét. 48 éves vagyok, a vércsoportom B rh poz. Miómám is van aminek a nagyságát akkupunkturás kezeléssel sikerült csökkenteni. Hosszú ideje próbálom öngyógyítani magamat, és a 2002 óta több orvos átal felajánlott méheltávolítást elkerülni. Közben hormonnal is kezeltek. Most homeopátiás szerekkel próbálkozom. A hosszan, jelenleg 2 hónapja tartó vérzések miatt vérszegény vagyok. Most már kezdek pánikba esni, egymás után próbálgatni a szereket, amire rábukkanok, amikről olvasok. Több mlm-es ajánl magas áron olyan táplálékkiegészítőt ami szabályozza a menzest, (Villarosa, stb) de nem tudom melyikben bízzam? Kezdek a kínálattól és az olvasottaktól összezavarodni, mások azt tanácsolják, a műtéttel már rég megoldottam volna a problémám. Na erre mondjon valamit!Válaszát köszönöm: sebi

A tanácsadó válasza:

Kedves Sebi!
Gratulálok a vércsoportjához, ugyanis a B-sek élnek a legtovább. Közel 10 évvel több a B-sek átlagéletkora, tehát a betegsége ellenére jók az életkilátásai, de ehhez szigorúan a vércsoportja szerint kellene táplálkoznia. Önnek nagyon árt a búza, a rozs, az árpa, a hajdina, viszont jó a tönkölybúza, a rizs, a köles, és a zab. Szintén nagyon árt a csirke, a disznó, liba, kacsa, stb húsa és ezek húskészítményei. A csirke pl. sclerozis multiplexet okoz a B-seknek és az AB-seknek!!! Önnek nem jó sem a margarin, sem a napraforgó, sem a tökmag, sem a szezámmag,sem a földimogyoró, s ezek olajai sem, de még a repceolaj sem.
Jó viszont a szőlőmagolaj, lenolaj, kenderolaj, bio szójaolaj,dió olaj, mandula olaj, földimogyoró olaj, oliva olaj. A napraforgó és az olajával készített bármilyen étel ( ez a margarinra is igaz!!) nagyon súlyos érrendszeri és egyéb betegségeket okoz. Nem ehet retket, paradicsomot, különösen a paradicsom veszélyes, mert a beleit rongálja a B-seknek!!

Desztilláltvizet kellene innia, hogy kivigye a szervezetéből a mérgeket, ugyanis a rendellenes vérzése azt jelenti, hogy sok méreganyag van a szervezetében. A csapvízben 130.000 féle nem odaillő anyag van, s ezek többsége méreg!!! A nők amíg menstruálnak, addig sok mérget távolítanak el a szervezetükből a havi vérzéssel. Ha a vérzés leáll, akkor a méreg felgyülemlik a szokásos csatornákon, de nem ürül ki, ezért ciszták és miómák keletkeznek az alhasi régiókban. Maga a csapvíz egyedül annyi mérget jutatt a szervezetbe, hogy azt a szervezet méregtelenítésre teremtett szervei ( máj, vese, bőr, légzés, ciklus) már nem győzik, ugyanis az immunrendszer bőven le van terhelve az elektroszmoggal, a dohányzással, a rossz táplákozással, a szennyezett levegővel, a silány élelmiszerekkel. Nem elég a csapvizet elhagyni, mert a bolti élelmiszereket is csapvízzel készítik a kenyértől a konzervekig, tehát a víztartalom függvényében ezekben is bőségesen megtalálhatók a szervezet számára nemkívánatos anyagok.
A méhét hiába távolítják el, mert akkor más alhasi szervek lesznek mérgekkel telítve, és azok fognak megbetegedni, s ez mindaddíg így lesz, amíg le nem kezdi a méregtelenítő kúrákat és életmódot!!! Erre a homeopátia annyit jelent, mint halottnak a csók!!
A nagyfokú vérzés azt jelenti, hogyaz immunrendszere már nem tudja szabályozni a ciklust, mert hormonális problémái is vannak, Vagy Szójavit Forte-t, vagy barátcserje kivonatot javasolok szedni (Esztergomi u. 12. alatt kapható). De kellene Spirulinát és Múmiót is szednie. Ha nem változtatja meg a megbetegítő életmódját és táplálkozását, akkor nagy baj lehet! Senkit nem szabad hibázatatnia, csak önmagát. Minden felnőttnek meg kell tanulnia, hogy mi a helyes étrend, mi a helyes életmód, s az szerint kell élni. Sem én sem más nem tud Ön helyett egészségesen élni!!! Tehát mindent Önnek kell megtennie Önmagáért, mindaddig, amíg képes ellátni saját magát.
Igaz, hogy sokba kerül viszaszerezni az egészségét, de ha nem áldoz rá, akkor sokkal többet veszít anyagilag, ha leszázalékolják, kevés lesz a nyugdíja, s sokat kell költenie olyan gyógyszerekre, amelyek csak a temetőhöz való utat rövidítik meg a mellékhatásaikkal. El kwell döntenie tehát, hogy álkdoz-e arra pénzt, időt, s tevékenységet, hogy meggyógyuljon és a saját kezébe vegye a sorsát!
A vérszegénység ellen nagyon jók a magas klorofill tartalmú nyers ételek. Sokat segít a 3.sz. Schüsszler só, a Ferrum phosphoricum is, de csak a D 6-os formában. A vérzés megállításában a C-vitamin mega dózisa., a szelén, a cink, az acidophilus,stb segítenének.
Nem szaporítom az írást, mert nem láttam a leleteit, nem tudom, nem ismerem a családi, munkahelyi háttereket, ugyanis sok esetben lelki okok idéznek elő hasonló problémákat. Számos esetben sok nő már nem kívánja a szexet a partnerével, aki viszont nyomulna, s erre a nő "produkál" egy vérzést és így megmenekül a nyomulás elől. Ha nagyon nem akarja már ezt a viszonyt, akkor hosszabb vérzést produkál, amely átmehet egy hosszantartó, rendellenes vérzési folyamatba. Szóval mindennek két oladala van, de más lelki okok is előidéznek hasonló problémákat. Ha valakire nem nagyon figyel a "Család", akkor jönnek a betegségek, mert így tudja csak elérni a beteg, hogy rá is szánjon időt a családja.
Azt hiszem az volna a legjobb, ha a rendelőmben felkeresne a leleteivel és zárójelentéseivel.
Szeretettel üdvözli és mielőbbi életmódváltoztatást kíván: W-V.László

Gyermekvitamin és a húsevés
2008.09.02. 10:17A kérdés:

Kedves László! Köszönöm szépen a korábbi kérdésemre adott válaszát, a legtöbb részét szerintem gond nélkül be tudom tartani. Cukor helyett már jó ideje a steviát használom, bár apa miatt néhány ételbe még kell rakni, de az is csak kis mennyiség. A gyerekek miatt, és persze saját magunk miatt is járunk biciglizni, de már megint az apa miatt, sajnos nem annyit amennyit szeretnék. Sajnos a húsról nem biztos, hogy képes vagyok lemondani, bár gyerekkoromban szinte egyáltalán nem voltam hajlandó azt megenni, de ennek ellenére megpróbálom a bevitt mennyiséget csökkenteni, majd talán elhagyni. A negatív kalóriás ételek listáját, valamint a 0-ás vércsoportúaknak szánt ételrecepteket a spalotai@t-online.hu e-mail címre várom, és előre is köszönöm szépen. Ha nem gond, még egy kérdésem lenne, hogy a 21 hónapos gyerekeimnek ajánl-e valami vitamin készítményt, étrendkiegészítőt, vagy még ez túl korai? Nagyon kis véznák, de ez valószínűleg a koraszületésükből is adódik. A gyümölcsök nagy részére érzékenyek, azaz hasmenést okoz nekik, a nyers zöldségeket pedig nem hajlandók megenni. Nasizni persze szeretnek, ilyenkor legtöbbször abonetet, vagy bioropit adok, hogy megnyugodjanak.. A lányom édesszájú, a fiam inkább a sós ételek felé hajlik, és rengeteg folyadékot iszik. Még azt el szeretném mondani, hogy amióta olvastam a tanácsait (másoknak írtakat is), azóta talán még lelkileg is könnyebbnek érzem magam, nekem a reményt , a kiútat nyújtotta ebből a mókuskerékből. További jó munkát kívánok! Üdvözlettel: Pankusz

A tanácsadó válasza:

Kedves Pankusz!
Amikor húst kivín enni, gondoljon az elmúlt napok, hetek, hónapok, évek húsbotrányaira. Friss hús nincs, csak döghús. A tv híradók megmutatták a lejárt szavatosságú húsok újracsomagolását, az elképesztően rossz körülmények között feldolgozott, tárolt, szállított hústermékeket. Ahogy a leölés után leáll az állatok vérkeringése, onnantól kezdve a hullamérgek milliárdjai keletkeznek, állatnál, embernél egyaránt. Ha hűtik is a húst, sokszor megszakad a hűtőlánc, sokszor visszahűtik a boltokban is a fagyasztott árukat. Zöldségeknél még nincs nagy gond, de a húsféleségeknél bőven van probléma!
Tényleg ilyen "táplálékoktól" várja, hogy egészséges lesz? Növényekben is lehetnek nemkívánatos anyagok, de hullamérgek és hullatoxinok nincsenek.
A kért anyagokat elküldöm.
Ha a gyermekek már nem szopnak, akkor onnatól kezdve kellene szedniük vitaminokat és táplálék-kiegészítőket. Amíg szopnak, addig az anyaának kell szednie, utána pedig a gyermekeknek. Bizonyítani tudom, hogy a mai táplálékok mennyire silányak, sajnos még a bio táplálékokban sincsenek meg azok a vitaminok, nyomelemek, amelyek 15-20-25-30 stb évvel ezelőtt voltak. A környezeti ártalmak viszont folyamatosan bővülnek.
A Cali Vita cégnek van LION Kids néven forgalmazott komplex gyermekvitaminja, sőt vannak bébivitaminjaik is. Ezekre rá van írva, hogy testsúlykilogrammonként mennyit kell belőlük szedni. A nevemre vásásolhat a Teréz krt. 9-ben, vagy a Hungária krt 80/a-ban.
A gyermekeket is a vércsoportjuknak megfelelően kellene táplálniuk!!!! Akkor talán jobban megennék a számukra jó táplálékokat, mert ők ösztönösen érzik, hogy mi jó nekik és mi nem. Nem szabad ráerőltenie semmit. Viszont nem szabad azt sem, hogy csak édes ízt szokjanak meg. Tessék a keserűt, a sósat, a savanyút, stb. is beiktatni számukra." Nem a csík tolja a repülőt, hanem a repülő húzza a csíkot!" Nagyon elrontja a gyermekeit, ha azok szabják meg, hogy mit tegyen az asztalukra. Tessék változatosan etetni őket, s ha valamit nem esznek meg, el kell tenni és nem adni mást nekik. Ha éhesek lesznek, akkor újra elő kell venni a korábban eltett ételt, s nem szabad más alternatívát felkínálni. Ha igazán éhesek lesznek, akkor meg fogják enni a spenótot is. ha meg mégsem kell nekik, akkor újból el kell tenni. Gondoljon a szudáni, bangladesi éhező gyermekekre! Ők még a gabonaszemeket is nyersen eszik. Azért éleztem ki így a helyzetet, mert sok szülő már kicsi korban elrontja a gyermekét, aki felnőtt korában is válogatós lesz (de sokszor emlegetik ilyenkor az ilyen ember anyukáját!), s túl ergyoldalúan fog táplálkozni, ami hiánybetegségeket fog okozni. Az ilyen betegségek okait vissza lehet vezetni a majomszeretetes szülőkhöz.Ön is írja, hogy az apa miatt másképpen kell táplálkozniuk. Hát akkor az apa anyukája elég jól elrontotta a fiacskáját, ugyanis a férfiak nehezebben szoktathatók át más étrendekre, más ételekre. Aztán az apa is biciklizhetne, mert rá is ráférne egy kis egészségfenntartó mozgás
Akkor szereti a gyermekeit igazán ha nem enged nekik meg mindent, mert ha igen, később, főleg kamaszkorban meg fogják keseríteni az szülők életét is.
Visszatérve a vitaminokr. Sok fontos elem nincs a magyar talajban, s így a táplálékokban sem. Ezeket mindenkinek táplálékkiegészítőkkel be kellne vinni a szervezetébe a csecsemőtől az aggastyánokig. Ha teszik, ha nem, ez az igazság!! Tehát szedni kellene a Spirulinát, vagy a Chlorellát, az omega-3-t, a C -, és B vízoldékony vitaminokat, a szelént,s a krómot, de természetesen, szerves, azaz kelátos kötésben.
A gyümölcsöket, zöldségeket ro vízzel mossa le és hagyja 10 percig állni ezüst kolloidos vízben, s így garantáltan tisztán kerül a szervezetbe. Mindenhez használjon erjedésgátló fűszereket és akkor nem lesz hányás és hasmenés. Ilyen fűszerek, őrölt paprika, örölt kömény, kurkuma, őrölkt fahéj, gyömbér, babérlevél, oregano, kakaópor, stb.

LoLaFe termékek
2008.09.02. 10:45A kérdés:

Kedves László!Mi a véleménye a Lolafe GmbH német cég által készített és forgalmazott Q10 Aktív, Chondrosamin és Augosamin termékekről?

A tanácsadó válasza:

Kedves Madi!
Sajnos ma minden termékelőállító nagy elánnal vezeti be termékeit és a legtöbb drága ahhoz, hogy hozzáférhető legyen az átlagember számára is. Minden cigány a mag lovát dícséri, s ez igaz az ilyen termékekre is.
Kezdjük a Q10 Aktívval: Sok jó anyag van a Q 10 mellett benne, amely bevihető más formában is. Nem találtam utalást arra, hogy megváltoztatja-e a szervezet Q 10 termelési faktorát. Nem írnak róla, hogy szedni kell melléje L-Karnitint is, ugyanis a Q-10 csak akkor szívódik fel teljes mértékben, ha L-Karnitinnel együtt szedik, kivéve a nyelv alatt felszívódó spry formában bevitt Q 10-et. A Q10-nek olaynnak kell lennie, hogy nem állítja le a szervezet Q 10 termelését, hanem hozzáadódik ahhoz. 30 év felett mindenkinek kellene szednie Q 10-et, ugyanis ezen kor után egyre csökken a szervezet Q 10 termelése. A szabály az, hogy ahányadik évtizedben vagyunk, annyiszor 10 mg Q 10-et kell bevinni a szervezetbe. Pl egy 50 éves ember a 6. évtizedében van, ezért napi 60 mg Q-10-et kell bevinnie, kb, 600 mg L-Karnitinnel.
A szóban forgó Q-10 csak 20 mg-os, tehát a 30 évesnek kevés a napi egy db, de ha kettőt szed, akkor már felesleges belőle 10 mg, az pedig pénzkidobás.
A legnagyobb problémát az Aloe Vera tartalma okozza, ugyanis elég nagy dózisban van benne, s ez csak az A vércsoportúak számára jó, míg a másik három vércsoportúaknak agglutinációt, azaz vérlemezke összetapadást idéz elő.
Szóval nem egy nbagy durranás ez a termék. A magyar Bioco, valamint szintén magyar Vitamin Station cég Q-10-ei árban jóval kedvezőbbek és minőségben is jóval felülmúlják a Q 10 Aktívot. Nagyon jó még a Cali Vita cég és a Vita Caps vég Q-10 -e is, de ezeknél is számolni kell az évtizedeket!

Chondrosamin termék:
A zselatin, a szaharin, az acesulfam, a Na cyklamát és a kálium szorbát tartalma miatt nem javasolom. Ráadásul ez sem vércsoport-specifikus termék. Túl drága, s hiányzik belőle a MSN!! A magyar Proenzi-3 sokkalta olcsóbb és sokkalta jobb is. Én már sok terméket kipróbáltam magamon is és pácienseimen is, de a legjobb porc- és csonthegesztő, izületi gyulladáscsökkentő ezen a palettám a Proenzi-3. Ha valakinek már baja van az izületeivel (kopás, ritkulás, stb, akkor már a gyulladás is jelen van, s ezt az MSN kiválóan kezeli, s nem kell külön venni és külön szedni. Tehát a Chondrosamin nem egy komplex termék és nagyon drága, valamint feleslegesen van "megtűzdelve" káros anyagokkal is.

Augosamin termék: A három kérdezett termék közül ez a legjobb!Nagyon jó a szem regenerálására, de hiányzik belőle a béta karotin!!!
A béta karotin nagyon fontos a zeaxantin és a lutein mellett!! Nem tudom miért hagyták ki ebből a termékből? Jók a hozzáadott kivonatok, de ezeket hidegen sajtolt oilajokkal sokkal olcsóbban be lehet vinni a szervezetbe! Egyharmad áron be lehet szerzni a minden összetevőt tartalmazó Ökonetes Luteint (jómagam is ezt szedem), de nagyon jó és csak egy kicsivel drágább az osztrák OrthoSport cég Macudeg-je. Ez jobb az Ökonet terméktől és meglévő szürkehályognál viisszafordítja a folymatot. Megelőzésre az Ökonetes Luteint, terápiás kezelésre a Macudeg-et szoktam használni 100 %-os megbízhatósággal és jóval olcsóbb, mint az Augosamin.
Szóval ezért szedheti az Augosamint, csak akkor szedje hozzá még a Cali Vita cég Béta-Carotinját, mert a béta karotinok közül az a legjobb a piacon, de ehhez így sokkal több pénz kell.
Remélem ezek után el tudja dönteni, hogy mit szedjen, s mennyiért?
Üdvözlettel: W-V.László

Sarkantyú, vagy csont-degeneráció. Milyen teát igyak? Tisztulás és deszt.víz.
2008.09.09. 21:53A kérdés:

Kedves László! Köszönöm a válaszát, és gratulálok a vudu szertartásához :), mert amióta a tanácsát elolvastam a húsnak valami szokatlan ízét és szagát érzékelem, pedig én nem vásárolok boltban ilyen termékeket, mert a szüleink vidéki emberek, akik megtermelnek mindent és még a vetésforgó fogalmát is ismerik. Most nem első sorban magam miatt, hanem édesanyám és jó ismerősöm nevében érdeklődők. Anyukám sarkán néhány hónap alatt egy ún. sarkantyú (8mm nagyságú) nőtt, ami számára nagyon fájdalmas. Műtétet nem javasoltak, mert állítólag magától elmúlik, de fájdalomcsillapítót írtak fel, ami viszont vagy hat vagy nem. Erre esetleg valamit tudna-e javasolni, egyszer tényleg meghálálom. A másik, amiért megkerestem, hogy egyes teákról mi a véleménye, mint például a mate, rooibos, honeybush, lapacho. A kedves ismerősöm nem szeretne az egészségre ártalmas teákat inni, de ezeket mind immunerősítésre is ajánlják; tényleg jók rá vagy ez is átverés. Magam részéről pedig azt szeretném meg tudni, hogy a desztillált víz fogyasztása (méregtelenítés) során a bőrön kiütések, patanások megjelenhetnek-e és a bőr bűzösebbé válhat-e a méreganyagok távozásáig? Köszönöm előre is válaszát, és kívánok további jó munkát! Üdvözlettel: Pankusz

A tanácsadó válasza:

Kedves Pankusz!
Idősebb korban gyakran előfordulnak, anyagcsere zavarok, vagy helytelen táplálkozás miatt keletkezett rendellenességek.
A méreganyagok nagy része nehezebb a víznél, különösen a nehézfémek (higany, ólom, stb), s ezek a gravitáció matt a talpban, a lábfejekben gyűlnek össze. Ezek az anyagok megváltoztatják a talpboltozat statikai egyensúlyát és ez miatt alakul ki a lúdtalp is. A lúdtalpbetét tehát nem oldja meg a problémát, viszont a lábujjon szökdelés ugrálás igen. Ha valaki ezt nem tudja megcsinálni, akkor sokat lépcsőzzön úgy, hogy a talp első felének egyharmadával lépjen csak a lépcsőfokora, s így be tudja indítani a talp jobb keringését, mely ezáltal ki tud oldani sok lerakódott méreganyagot. Az eldegenerálódott talp miatt a test statikai egyensúlyához és a tartásához szükséges támasztás miatt, főleg ha a lábméretnél nagyobb lábbelit használ valaki, akkor csontkinövéssel próbál támasaztani a szervezet. Minél hajlottabb a járás, annál nagyobb erre az esély.
Szűk lábbeli esetén pedig a nagylábujj-tő, vagy a kisujjak szoktak deformálódni, bütykösödni.
Van még több oka is a csontkinövésnek. Az egyik a tej- és tejtermékek, mivel ezekben a szarvasmarhákra vonatkozó növekedési kódok vannak, s ezek a növekedési hormonok az embereknél is csontnövekedési zavarokat idéznek elő, főleg ha már a szervezet nem tud ja már ezt a problémát megfelelő immunválasszal kezelni. A megoldás: mindenféle tehéntejet és tehéntej terméket akármilyen kismértékben is tartalmazó ételek fogyasztásának azonnali abbahagyása!!!! Egy másik ok a kemény vizek, ásványvizek fogyasztása ivásra, főzésre, ugyanis ezek szervetlen ásványiaganyag tartalma szintén lerakódásokat okoznak az érerndszerben, az izületekben, csontokban, stb. A megoldás: desztilláltvíz ivásra és főzésre, s ezzel még azt is elérjük, hogy a meglévő deformáció szép lassan visszafajlődik és eltűnik!! Ismét egy másik ok,a sótlan étkezés, vagy a mérgező összetevőket tartalmazó, kereskedelmi forgalomban lévő sókkal való sózás. A vér nátrium tartralma mindíg adott. Ha nem viszünk be elegendő nátriumot a szervezetbe naponta tiszta NaCl, vagy szerves kötésben lévő nátrium formájában, akkor a vér megszerzi a szükséges nátriumot a csontokból, mivel a szervezeten belül a csontok nátrium-tartalma a legmagasabb. Ha ily módon felborul a csontanyagcsere, akkor szintén deformitások jöhetnek létre. Megoldás. Csak a patikában kapható tiszta NaCl használata sózásra. főzésre, de a gyógyulásig egy kicsit sósabban kell enni mindent, főleg a magas kálium tartalmú ételeket (burgonya, búzafű, hüvelyesek, paradicsom, gabonákból, stb készült ételek.
Én még a műtéti megoldást sem zárnám ki, de ha az orvos ezt javasolta, akkor azt el kell fogadni, mert ő látta a lábát. nem megoldás a fájdalomcsillapítók szedése. Vannak természetes fájdalom csillapítók, ilyen a fűzfakéreg, melyet White Willow néven is lehet kapni.
A teákról annyit, hogy a Természet gondoskodott arról, hogy minden szélességi körhöz és hosszúsági fokhoz tartozó népesség (egyszerűbben földrajzi területen élők), az ott megjelenő betegségekre ott helyben találja meg a gyógyító növényeket. Hacsak nem nagyon beteg az ember, akkor nem kell a külföldről, drága pénzen beszerzett, sokat utaztatott, ki tudja milyen körülmények között előállított tea, főlag akkor nem, ha itthon is van hasonló. Igaz ezekkel nem lehet "urizálni" sznoboskodni. Ilyen itjjono gyógynövények: homoktövis, máriatövis, ezerjófű, bodza, hárs, kamilla, medvehagyma, gyermekláncfű, csalán, ragadós galaj,csipkebogyó, hibiszkusz, diólevél, galagonya, fagyöngy, stb...
Az igazság az, hogy messze távolban meg a mi itthoni teáinkat árulják
egzotikus csodateaként, amelyet az ottani sznbobok fogyasztanak. Senki nem beszél a parlagfű gyógyhatásáról. egyedül ez az egy növény segíti a szervezetben az őssejtképződést! Én úgy irtom, hogy, rendszeresen, naponta fogyasztom, apróra vágva és kiszedett ételekre szórva, de rágcsálom magában is, még a pollenező virágját is. Már télire is le van szárítva két nagy 5 literes befőttes üveggel.
Egyébként a kérdezett teák mindegyike jó tea és hasznos is. Én különösen a roibost és a mézbokor teákat kedvelem. Immunrendszer erősítésre nagyon jó az argentin lángfa és a fekete dió is.
Végezetül a desztilláltvíz fogyasztásakor elindul egy tisztulási, tisztítási folyamat a szervezetben, s ilyenkor a méregtelenítő szerveink ( máj, vese) túlterhelődnek és ez esetben a bőr is besegít ebbe a folyamatban. Ez azt jelenti, hogy a bőrön kiütések, pattanások jelennek meg, de nőknél a mnestruációs vérzés is hosazbb időtartamú, ugyanis az is egy méregtelenítő csatorna, amíg működik. Természetesen méregtelenítés esetén a bőr, a széklet, a vizelet, de még a lehelet is lehet bűzös, tehát ez is egy természetes folyamat, nem kell azonnal orvoshoz szaladgálni miatta.
üdvözlettel: W-V.László

A tanácsadó: Weixl-Várhegyi László

Tanácsadó adatai | Én is kérdeznék | Tanácsadók

 
old.natursziget.com