Vissza a főoldalra
Belépés
Kereső
Kiemelt partnerek
Felhívás2024. ápr. 26. (pé) – Ervin
Életmód-tanácsadás
A tanácsadó: Dobiné Olasz-Papp Nóra
Tanácsadó adatai | Én is kérdeznék | Tanácsadók
2011.12.02. 16:19A kérdés:
Kedves Nóra!A kislányom pár nap múlva 7 hónapos lesz, jelenleg az első fogacskákkal kínlódunk. A problémán nem is ez lenne, hanem az, hogy gyermekem mindenkivel barátságos, rajtam kívül. Ha bárki ismerős, rokon jön, egyből mosolyog, nevetgél rá, keze-lába jár, be nem áll a szája. Én gyakorlatilag egész nap egy mosolyt nem bírok "kicsikarni" belőle, nekem nem dumál, mondhatni hidegen hagyom. Mára odáig jutottunk, hogy tőlem már az ételt is nehezen fogadja el, "szájzárat" kap a gyerek, ha etetni akarom, mástól hamarabb elfogadja az ételt. Még a fogzás előtt elkezdődött ez a probléma, jóformán hónapokra nyúlik vissza, de egyre határozottabban utasít el, és nem tudom, mi ennek az oka. A napjaimat mindig úgy kezdem, mintha semmi nem történt volna, bizakodva, jókedvűen, de ahogy telnek az órák, úgy megy el a kedvem a saját gyermekemtől. Amikor játszani akarok vele, szinte nekem esik, agresszívan lép fel, marni kezdi az arcom, ha épp fekszik és mellette vagyok, akkor rúg, miközben az arcán látszik a düh. Mást is próbál marni, igaz finomabban és mosolyogva. Azon tisztán látszik, hogy játék, de velem szemben inkább agressziót, dühöt látok. Gondoltam arra, hogy - mivel én vagyok a kiszolgáló személyzet - dühös rám, amiért az ínyfájdalmát nem tudom megszüntetni. Viszont ez az elutasítás már a fogzás kezdete előtt is megvolt benne. Nem tudom mit tegyek, mivel szüntethetném meg. Egy napra kivontam magam a "forgalomból", akkor csak apával volt, gyakorlatilag észre sem vette a hiányom. Mikor meglátott este, akkor mosollyal fogadott, de másnap megint minden kezdődött előröl. Ehhez a módszerhez nem nagyon akarok folyamodni, és nem is tudnék, mivel én vagyok itthon vele egyedül. Kérem, hogy adjon tanácsot, mit tehetnék, mert ez így már nem állapot. Válaszát előre is köszönöm!Üdvözlettel: Mónika
A tanácsadó válasza:
Kedves Mónika!
A jelenség előttig minden rendben volt Önök közt? Hirtelen kezdődött, tudja valamihez kötni a kiinduló pontot? Szoptatja/szoptatta kislányát?
Egy 7 hónapos gyerek már nagyon kinyílik a világ felé és felfedezi a többi embert, bizalmát el kezdi kihelyezni másokra is, szeretetét, figyelmét másokra is kivetíti, és ez így van rendjén. De ez nem jelenti azt, hogy az édesanyját már ne szeretné, sőt!
Azt hiszem, könnyebb helyzetben lennék, ha látnék egy konkrét szituációt Önök közt, amiben Ön azt érzi, a gyermek elutasítja Önt és látnám a kislánya reakcióit, viselkedését. Egy 7 hónapos gyermek még nem igazán tud VALÓBAN agresszív lenni. Inkább arról az oldalról közelíteném meg, hogy Ön milyen helyzetekben érzi ezt, máskor is érezte-e már, akár más emberrel kapcsolatban? Úgy érzi, mindent megtesz a babáért, ő pedig nem hajlandó Önt befogadni, elfogadni? Kirekesztve érzi magát? Most csupa olyan kérdést tennék fel, ami jobb lenne egy négyszemközti beszélgetés közt, mert így csak olyan irányvonalat tudok adni, ami arról szól, hogy próbálja meg kislányát az Ő szemével nézni egy-egy ilyen szituációban és saját magára külső szemlélőként! Próbálja meg adott helyzetet újra lepörgetni, de ezzel a fordított felállással. Nagyon fontos lenne, hogy helyreálljon Önben a kép a kislányáról, a vele szemben támasztott elvárásairól (mit várok el a 7 hós kislányomtól?), mit szeretnék adni Neki, mire képes vajon egy 7 hós gyermek, miért vagyok dühös igazából és igazából kire? Ezeket a kérdéseket tegye fel magának, esetleg írja is le és hátha letisztul egy kicsit ez a zavaros érzés. Ha személyes segítséget lenne módja igénybe venni, nagyon jó baba-mama terápiák vannak, ahol a gyerekkel való kommunikációban is segítenek és a saját érzéseit is tisztázhatóvá teszik. Egy biztos: a gyermek érez mindent, amit szülője, leginkább édesanyja érez. Tehát az Ön feszültsége, rosszkedve átragadhat Rá is, és ő miért mosolyogna, ha Ön sem teszi? A gyerekek visszatükrözik a szülő lelkiállapotát!Tehát ez egy ördögi körré is válhat, melyből jobb kilépni, a későbbi anya-gyermek kapcsolat milyenségét is figyelembe véve. Azt nem lehet elvárni egy gyermektől, hogy ő derítse jókedvre szülőjét, főleg ilyen korban, túl nagy felelősségvállalás lenne a részükről egy ilyen vagy hasonló feladat. Ezért javaslom azt, hogy nézze meg ezeket a felmerülő szituációkat "kívülállóként".
Ha van még egyéb kérdése, bátran tegye fel!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
2011.12.03. 16:46A kérdés:
Kedves Nóra!Megkaptam válaszát, és elgondolkodtam bizonyos helyzeteken. Alapjaiban véve a kapcsolatunk nem jó, de az alatt az egy-két nap alatt csak tovább romlott. Mára odáig jutottunk, hogy ha én kínálom, nem akarja elfogadni tőlem az ételt, sőt, ma már azt sem akarta engedni, hogy bepelenkázzam.(Ehhez hozzátartozik, hogy ugyanazt az ételt, ugyanabban az időpontban megeszi, amint más adja neki oda.) A napjaim gyakorlatilag a gyerek köré összpontosulnak, a saját és családom igényeit háttérbe szorítva. Gondolok itt a házimunkára, személyes igényeimre, stb. Már ott tartunk, hogy nem jutok el a zuhanyzóig sem, mint más normális ember. Egy zuhanyzás számomra már egy hatalmas kikapcsolódás is egyben. Jóformán állandóan ölben van, ha nem, akkor is ott kell legyek vele, különben hisztériázik. (Ha apa itthon van, nyugodtan elvan a gyerek, és játszik az ágyon, szőnyegen..., egyszóval egyedül lehet hagyni) Nem tudok elmosogatni sem, maximum úgy, ha mindig félbehagyogatom. Habár minden napot pozitívan kezdek, ezzel szemben van bennem feszültség az elmaradt házimunka miatt, bár nem magam miatt, anyósom miatt, illetve amiatt, a hogy a párom mikor sokall be a hatására. Amikor Hanna még kicsi volt, és mondtuk, hogy ne kapkodják ki a kiságyból, mert nem akarjuk elkapatni, megkaptam, hogy azért kapja az anyuka a "fizetését", hogy a gyerek mindig ölbe legyen, ha az az igénye. Később azért lettem megszólva, mert az állandó ölbe-baba miatt elmaradt a házimunka, és mi az, hogy nincs kaja, amire apa hazajön, és miért nem ragyog a ház, illetve mi az, hogy nem kelek fel hajnalba apának elemózsiát csomagolni.... Egyszóval a dühöm valóban létező dolog, ami anyósomra irányul. Kb. egy hete, hogy anyósommal csúnyán összevesztünk, méghozzá azon, mert kiakadtam, hogy engem nem szeret a gyerek. Ő ezt úgy értelmezte, sajnálom tőlük az unokájukat, és közölte, nem kell többet oda menni. Azóta is tombol bennem az ideg, de a lényeg, hogy hiába voltam akkor a gyerekre is dühös, a gyerek a kirohanásomat mosolygással és jókedvvel reagálta le, pedig esküszöm azt éreztem, fel fogok robbanni. Mintha a gyerek fordítva működne, mint a hangulatom. Amikor pozitívan, jókedvűen közeledek felé, dacol, "azértsem " állapotba kerül, nem kér belőlem, amikor viszont megharagszom és hátat fordítok neki, mosolyog rám, és igényelné, hogy foglalkozzam vele. Sajnos lehetőségem sincs arra, hogy szakemberhez vigyem a gyereket (vagy éppen magamat). De nem tudom mit tehetnék. Írta, hogy bizonyos kérdéseket négyszemközt tenne fel nekem. Az email címem: csuri74@gmail.comSegítségét előre is köszönöm!Tisztelettel: Mónika
A tanácsadó válasza:
Kedves Mónika!
A négyszemközti kérdésfeltevést személyes beszélgetés alatt gondoltam célszerűnek, mert akkor jobban látszanának az Ön érzései, helyzetei. Kétségkívül nehéz helyzetben van, főleg, ha az együttlakás sem felhőtlen. Igen, sajnos egy nem támogató környezet meg tudja nehezíteni a hétköznapokat, főleg- még ha dühösek vagyunk is- nekik próbálunk megfelelni (hátha akkor békén hagynak, elismernek?) A másoknak való megfelelés rengeteg energiát emészt fel és semmi jóra nem vezet!
Hannára térve: a 7 hónapos kor a szeparációs szorongás időszaka is, mikor nem lehet a baba mellől elmozdulni sem szinte, mert állandó jelenlétet követel . Ez egy teljesen normális fejlődési szakasz és nem jelenti azt, hogy a baba el lett volna rontva, sőt! Az, hogy egy baba a kezdetektől sokat volt karban, teljesen helyénvaló, a hordozás is, tehát a szoros testkontaktus. Ennek igénye a babákban ingadozó, mikor többet akarnak a világból bekebelezni, kinéznek a szorosságból, mikor visszavágynak, visszabújnak. H Önt nem szeretné a kislánya (ilyet szinte elképzelni sem tudok!), nem reagálna ilyen intenzíven arra, hogy ha Ön elmegy mosogatni, vagy a fürdőszobába. Mert a leírása alapján a kislány ragaszkodik az Ön jelenlétéhez, különben sírásra fakad. Tehát igényli Önt! A leírás alapján bőven eljött az ideje annak, hogy férjével kidolgozzanak egy tervet, hogyan tudna időt fordítani saját magára! Akár heti egy alkalom torna, tánc, séta, amit Ön szeret. Ahhoz, hogy egy gyerekről megfelelően tudjunk gondoskodni, szükség van a személyes feltöltődésre is, egyáltalán nem elhanyagolható!
A családi konfliktusokat is jobb lenne mielőbb tisztázni, a szerepeket, határokat kijelölni, mert ez a jelenlegi állapot nem vezet sehová. Van olyan személy, akinek Ön ki tudná önteni a szívét? Aki meghallgatja, támogatja Önt? Egy jó kiadós beszélgetés is jól jöhet(ne).
A napirend átdolgozásával pedig talán juthat némi idő a házimunkára is, annyi, amennyi muszáj. Kisgyermekes, babás családban nem a házimunka általában a legfontosabb, főleg nem ebben a korszakban, amiben Hanna is van! beszéljék meg férjével, kinek mi a fontos, kinek milyen elképzelései vannak, ezekből mit lehet megvalósítani, mi a reális és mi nem, mennyi az Ön teherbíró képessége, és milyen segítséget szeretne igénybe venni akár a férjétől, kár más rokontól, baráttól. mert segítséget kérni néha muszáj!
Ehhez alapos átbeszélésre, és határozott döntésekre van szükség, de talán, ha tesz bizonyos lépéseket, érezni fogja, hogy van beleszólása a saját életébe és nem lesz ennyire dühös!
Hannáról pedig nyugodtan gondoskodjon nyugodt szívvel, higgye el, amit csinál, nem azért teszi, mert manipulálni akar vagy rossz szándékból, erre képtelen lenne, koránál fogva is! Ha Hanna nevet, lássa be, hogy néha tényleg nevetséges a helyzet, melyekben erőlködünk (ez természetesen nem minden helyzetre értendő)és próbáljon meg vele nevetni,( vagy sírni)! A lényeg, hogy érezze az érzelmeit bátran és kapcsolódjon ki, lazítson!!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
2012.01.08. 20:21A kérdés:
Kedves pszihológus tanácsadó!Érdekelne a véleménye hogy 34 évesen bevállalható e még 3.terhesség.A háziorvosom tanácsolta.Sajnos állandó munkahelyem most szünik meg,a 2 gyermek már nem kicsi.Depresszióra hajlamos vagyok ,amit tudok magamon kezelni.Habár most kiújult,apukám halálával.Azt is szeretném kérdezni,hogy kóros állapot e ,hogy a lányomnál még nem jelentkezett a menzesz,már elmúlt 15 éves.Kószönettel:Hákné
A tanácsadó válasza:
Kedves Hákné!
Elviekben csak a kora alapján szerintem nem jelenthető ki, hogy ne vállalhatna újabb terhességet. A kérdés inkább az, Ön miért bizonytalan ebben, miért szeretne még egy babát, van-e bármi orvosi akadálya a vállalásnak, a háziorvos miért tanácsolta, stb.? Mivel nem tudok semmilyen háttérről, csak a levele szolgál alapul, így nem tudok teljesen korrekt választ adni.
A depressziós állapotokat valóban jó "kezelni", és ha a gyász-élmény friss (fogadja őszinte részvétemet), akkor gyászmunkát is elvégezni- saját maga és (leendő?) magzata érdekében is.
A menzesz-kérdés inkább nőgyógyász kompetenciája, szakmailag nem tudok hozzászólni sajnos.
Személyes véleményem az, hogy a lányok eltérő ritmusban fejlődnek, egyáltalán nem biztos, hogy gond van, de ha Önt megnyugtatja- vagy tapasztalnak más aggasztónak tűnő jeleket is-, kérdezzen meg egy nőgyógyászt!
Ha van még kérdése, tegye fel nyugodtan, szívesen válaszolok rá!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
2012.01.10. 19:11A kérdés:
Kedves tanácsadó!Köszönöm gyors válaszát!Igen friss még a gyász ,6 hete halt meg apukám aki nagyon közel állt hozzám.A háziorvosom azért tanácsolta a gyerekvállalást,hogy talán így könnyebben fel dolgoznám a történteket.Meg mellesleg imádom a pici gyerekeket.Igaz hogy aggodó típus vagyok,pici dolgok is fel tudnak dühíteni.Nagymamám is ilyen ,lehet ezt a természet örökölni? .Egyébként sok orvosi kivizsgáláson voltam már de hálistennek ,komoly betegségem nincs. Mint írtam néha depressziós vagyok ,ja és van gerincferdülésem.Nem értem azt a válaszát,hogy végezzek gyász munkát.Köszönöm és mit tanácsol?Üdv:Hákné
A tanácsadó válasza:
Kedves Hákné!
Ha MOST várandós is volna, attól még az érzett fájdalma valós és természetes Apukája elvesztése miatt és egy új élet érkezésével nem válik 'meg nem történté' és nem is kell azzá tenni ezt a hatalmas veszteséget!
A gyászmunka azt jelenti, hogy teret enged a fájdalmának, átéli azt és szépen, a saját maga tempójában feldolgozza a traumát (akár szakszerű segítséggel, akár baráti, házastársi segítséggel). A gyásznak különböző szakaszai vannak, és egy gyászmunkával ezek a szakaszok megélhetők, ami fontos. A feldolgozáshoz igazából nincsen szükség semmi "külső" tényezőre, mert ez a fájdalom mindent elsöprő és uralkodó ilyenkor, amit jó esetben nem nyom el semmi.
A dühös-típusság, aggódósság lehet szerzett, vagy veleszületett dolog is.
Ha voltak már depressziós állapotai, akkor a gyász szintén előhozhat egy ilyet- teljesen jogosan.
Azt nem mondhatom meg Önnek, hogy mikor vállaljanak még egy babát, ez teljesen az Önök döntése, de érdemes átgondolni a folyamatokat, amik Önben zajlanak és elképzelni, melyik folyamat mit is jelent, hisz az egyik folyamat, amiben benne van, az egy lezárás, egy élet végetérése, a másik, amiben majd benne lesz/vágyik rá, egy új élet kezdete, egy új élet várása. Tehát egymással ellentétes folyamatok, amik ha egyszerre zajlanak, lehet, hogy egyik sem tud kiteljesedni teljesen?
Szívemből kívánom, hogy tudjon teret engedni a gyászának! Tudom, hogy ez mennyire nehéz most Önnek, talán picit segít őszinte együttérzésem!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
2012.01.29. 15:13A kérdés:
Kedves Doktorno !kerem segitsen ! !! 2 gyermekem van , egy 2 eves -4 honapos kisfiam es egy 5 honapos kislanyom . A kislanyom szuletesevel kezdodtek nallunk a problemak .Amiota a korhazbol haza jottunk a fiam szinte teljesen elutasit , a helyzet az hol javul hol romlik, de ennyire rossz mint eddig meg sosem volt . Az edesanyam nagyon sokat van velunk , mivel a fiam annyira egy aktiv kis orokmozgo gyerek hogy nagyon elkel a segitseg ( nem alszik el egyedul , delben is melle kell bujni mert maskepp sirva ebred , nagyon keveset alszik) a pici pedig egyelore csak kizarolag szopizik , ha pedig egyedul vagyunk nem hagyja hogy nyugodtan egyen a picur . Tehat egyelore a nagyi jelelete ugyerzem elengedhetetlen . De viszont kb egy honapja olyanja lett a fiamnak hogy szamara legfontosabb a nagyi lett . Ha baja van , ha nyugos , ha faj valami , ha almos csak nagyi , nagyi , meg a ferjem is hatterbe szorul . Elso perctol kezdve probalok minel tobb idot csak vele tolteni, el szoktunk menni csak 2esben is ide oda , maramennyire 2 szoptatas koze befer ... de mindhiaba , ugy erzem ha holnaptol nem lennek melette azt sem venne eszre . Amig a pici megszuletett kizarolag szinte csak en voltam mellete , en voltam a mindene es o pedig nekem , 16 honapig szoptattam . Miota ez a helyzet all fent neha ugy erzem hogy beleorulok , nagyon hianyzik a ragaszkodasa , az olelese , a kozelsege , nem tudom mit tegyek ! Valtozni fog ez magatol vagy mi tevo lehetnek !???Segitseget nagyon nagyon megkoszonom !Sella Krisztina
A tanácsadó válasza:
Kedves Krisztina!
Gratulálok a két csodás gyerkőchöz!
Teljesen megértem, hogy csalódott, aggódik. Higgye el, az 5 hónap, amióta megszületett a kislánya, nem olyan sok idő! Teljesen normális, ha még Ön sem "dolgozta fel" a változásokat és még nem alakult ki az "új család képe". Főleg úgy, hogy folyamatosan minden változásban van. Épp megszoknának egy új helyzetet, szituációt és jön a következő változás, hisz egyik nap sem ugyanolyan, mint a másik. Ez az új helyzet mindenkinek megterhelő és nehéz amellett, hogy egy csodálatos dolog a pici lány érkezése! És ebbe a változásba jön a kisfia dackorszaka is. Kora alapján épp benne lehet már- ez egyénlieg eltérő, kinél hogyan zajlik, de valamilyen formában megjelenik. Miből gondolja, hogy elutasítja Önt kisfia? Hogy viselkedik?
Ennyi idősen teljesen normális, hogy nem tud egyedül elaludni, stb.
Amit levele alapján érzek, az a következő:
1./ kisfia valószínűleg éli a "trónfosztottság" állapotát, ami normális jelenség, ha születik egy tesó
2./ Önnek bűntudata van(?) és aggódik nagyfiáért, ezért kisfia megnyilvánulásait hajlamos bizonyítéknak tekinteni arra, hogy Ön elhanyagolja őt és már rossz anya lett
3./ a bűntudatot és az aggodalmat kompenzálva szeretne egy minél tökéletesebb légkört, életet biztosítani- ami bizonyos fok után lehetetlen
Javítson ki, ha félreértettem, ezek az érzések hívódtak elő belőlem a sorai alapján.
Egy új gyermek születése alapjaiban megváltoztat mindent. A megszokott, bejáratott dolgok nem biztos, hogy a következő gyereknél is működnek, újakat kell létrehozni, alkalmazkodni kell minden családtagnak, meg kell ismerni az új gyermek személyiségét, hozzá is alkalmazkodni, tehát egy nagyon akítv, felfedező folyamatról van szó. Ez minden szereplőtől kíván valamit, ami néha fárasztó, megterhelő, stb. Azt gondolom, Önnek nagyon stabil kapcsolata van a fiával, most is maximálisan próbál rá figyelni, és ez így van rendjén. De az is rendjén van, hogy a figyelme megoszlik, hiszen újabb, teljesértékű emberrel lettek többen a lakásban! És az is rendjén van, ha időnként valaki kiborul az új helyt súlya alatt.
Mindenkinek jog van elfáradni, "kiakadni", rosszkedvűnek lenni, morcoskodni, stb. Ezek a jogok ugyanúgy megilletik a szülőt, mint a gyerekeket. és hogy ez miben-hogyan nyilvánul meg, teljesen egyedi!
Próbálja megvizsgálni magában, hogy a segítséget miért kéri, mit okoz ez Önben? Pl. fellélegzem, kifújom magam; vagy Féltékeny leszek, megint nem én adom meg neki, amit szeretne,; és még sok variáció létezik.
Talán könnyebbé teszi a napokat, ha belátja, hogy bizony Ön is elfáradhat és megzavarodhat a helyzettől, és nem tud- mert nem kell- 100%-osan teljesíteni! A kisfia nyelvén pedig nyugodtan beavathatja őt is az érzéseibe, a gyerekek nagyon értékelik az őszinteséget! És édesanyjával is érdemes elbeszélgetni ezekről az érzésekről és ha szükség van határkijelölésre, tegye meg azt is! Fontos letisztázni magában, hogy miért nem érzi magát elég kompetens anyának? Mit vár el saját magától, ez mennyiben teljesíthető és reális? Miért szorul segítségre? Úgy érzi, hogy felvett egy szerepet, ami abból áll, hogy Ön kevés már a fiához és más vette át a szerető anya szerepét?
Higgye el, nem tudnak eltűnni és semmissé válni a gondoskodó évek hatásai!! A kisfia most is ugyanúgy tudja, hogy Önre lehet számítani és biztosra veszem, hogy nagyon szereti Önt!
Ezek az érzések azt tükrözik, hogy Ön mit gondol saját magáról és az ön félelmeit mutatják, ezekkel érdemes foglalkozni! Összességében nagyon jó, ha van egy szupernagyi, a nagyik mindig is másféle szerepet töltenek be a gyerekek életében, mint a szülő, de ez így normális! Ha Önt zavarja, hogy sokat vannak együtt, gondolja át, milyen lenne, ha kevesebbettsegítene édesanyja, és beszéljenek erről! Fontos, hogy egy segítő úgy legyen az anya mellett, ahogy azt ő szeretné. Ezért kell jól kijelölni határokat!
Szóval, szerintem egy-két őszinte beszélgetés a társsal, édesanyjával, gyermekével és saját bensője átvizsgálása, bűntudat, félelmek felismerése, feldolgozása nagyot lendíthet s közben figyelje meg gyermekei jó pillanatait, mikor boldogok, direkt keresse azokat a jeleket, mikor kisfia megmutatja, hogy szereti Önt! Még listát is készíthet arról minden este, aznap miért volt büszke magára, mint anya! Ez lehet, hogy az elején nehezebben megy, de egyre könnyebb lesz és ez ráviheti arra, hogy saját jó oldalait, erősségeit is észre vegye!
Az igyekezete, hogy ne tegyen kárt fia lelkében, ne menjen annak rovására, hogy minőségi időt töltsenek együtt, pl. a két szopi közt!
Az, hogy egy gyermek ölelkezős volt és aztán nem annyira az, nem jelenti, hogy már nem szereti édesanyját! Mindenkinek, a kicsi gyerkekenek is vannak olyan napjai, időszakai, mikor nem kívánják annyira a szorosságot, nincs kedvük hozzá vagy épp próbálhgatja az eltávolodást, hogy aztán annál édesebb legyen a "visszatalálás"! :-) Szóval ezt a jleneséget ne használja arra való bizonyítéknak, hogy Ön rossz anya, hanem próbálja fiát külön személyiségként nézni, és a kistesó érkezését próbálja nézni az ő szemével is! Ne azért akarjon minél több időt velel enni, hogy bebizonyítsa a fejében élő "vád" ellenkezőjét! Ön nagyon jó úton jár, próbálkozik, felfedezi az új közös utat, ne engedje lveszni magát a közben felmerülő ijesztő érzések közt, hanem engedje áramolni magában. Ha jön egy ilyen gondolat, vegye észre, de ne ragadjon bele, engedje is tovább.
Ha több kérdése is lenne, írjon még bátran, és szívesen olvasnám levelét kis idő elteltével, mi változott, hogy vannak!
Szeretettel:
Dobiné Olasz-Papp Nóra
A tanácsadó: Dobiné Olasz-Papp Nóra
Tanácsadó adatai | Én is kérdeznék | Tanácsadók