Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 29. (pé) – Auguszta
Nyílt tér

Csökken a hajlam allergiára, asztmára

A nyers tej dicsérete

Manapság kétfajta álláspont létezik a nyers (pasztörizálatlan) tejről. Az egyik mereven elutasítja annak fogyasztását, károsnak és „tehénszagúnak” titulálja. A másik szerint a nyers tej igenis szükséges és hasznos a szervezet számára. Dr. Mercola az utóbbira szavaz.

A nyers tej dicséreteAz Egyesült Államokban egyre nő a nyers tej iránti kereslet, ennek következtében ma sokkal több tejgazdaság foglalkozik annak árusításával, mint két évvel ezelőtt, kezdi elemzését az ismert amerikai orvos-szakíró.

Orosz rulett vagy nem megfelelő állattartás?

Úgy tűnik, a nyers tej kedvelőit az FDA (amerikai Élelmiszer és Gyógyszer Hivatal) figyelmeztetése sem tántorítja el kedvenc italuk fogyasztásától. A hatóság ugyanis arra mutat rá, hogy a pasztörizálás (gyors hevítéssel és lehűtéssel történő tartósítás) nélküli tejben előforduló baktériumok egy része betegséget okozhat (főként a felnőtteknél gyengébb immunrendszerű gyermekeknél és idős embereknél). Sőt, fogyasztásának kockázatát egyenesen az „orosz rulettéhoz” hasonlítja.

Az ellentétes érveket hangoztatók szerint a fenti kijelentés csak abban az esetben érvényes, ha a teheneket rossz körülmények között (koszos nagyüzemi istállóban, friss fű fogyasztásának lehetősége nélkül) tartják. Ebből pedig az következik, hogy a tejet olyan helyről kell beszerezni, ahol ügyelnek az állatok tisztaságára és megfelelő táplálására. E nézet hívei azt állítják, hogy egészséges tehén teje ritkán okoz megbetegedést. Ellenkezőleg: szerintük a jó körülmények között tartott, sok friss füvet fogyasztó tehéntől származó friss tej sokkal egészségesebb, mint a hőkezelt változat.

Hasznos baktériumok, enzimek

Mégpedig azért, mert a nyers tej olyan hasznos baktériumokat és enzimeket tartalmaz, amelyek segítik az immunrendszer működését. Ráadásul linolénsav is található benne, amely egyrészt fontos szerepet játszhat a rák megelőzésében, másrészt kedvező hatást gyakorol az allergiára, az emésztési panaszokra és az ekcémára. Úgy gondolják, hogy a pasztörizálás tönkreteszi a tejben lévő egyes fehérjéket (pl. kazein) és a szervezet számára feldolgozhatatlanná alakítja át őket. Ráadásul e folyamat során a hasznos baktériumok is elpusztulnak, nem beszélve arról, hogy jócskán csökken a tejben eredetileg található vitaminok mennyisége.

Pillanatnyilag az Egyesült Államok 28 tagállamában kapható emberi fogyasztásra szánt nyers tej, de közülük csak 8-ban engedélyezték annak boltban való árusítását. Ezért az emberek vásárlói klubokba tömörülnek, amelyek tagjaként egyenesen a termelőktől szerezhetik be a friss nedűt.

Tudományos kísérletek nyers tejjel

A nyers tej jótékony hatásait ma már tudományos kísérletek is alátámasztják: Például a Bázeli Egyetem betegségmegelőzésre szakosodott intézete 15 ezer, 5-15 év közötti gyermek fejlődését kísérte figyelemmel több éven keresztül, és az eredményekről 2007-ben jelentette meg tanulmányát. Kiderült: azok a gyermekek, akik pasztörizálatlan tejet fogyasztottak, kevésbé voltak hajlamosak asztmára és allergiára, mint a feldolgozott tejet ivó társaik.

És bár a nyers tej varázsütésre nem fog embereket gyógyítani, írja dr. Mercola, így összegezi mégis az áldásos hatásait:

  • Több tápanyagot (pl. Lactobacillus acidophilust) tartalmaz, mint a pasztörizált.
  • Nem merültek fel vele kapcsolatban olyan egészségkárosító hatások (köszvény, bőrkiütések, hasmenés, görcsök, esetleg cukorbetegség vagy autizmus), amelyeket a hőkezelt tej okozhat (hiszen egy ponton túli melegítés után az összes hasznos anyag megsemmisül, vagy ami még rosszabb: a szervezet számára ártalmassá válik).
  • Sokkal finomabb és krémesebb, mint a pasztörizált.

Rossz hír, hogy általában a bio tejet (vagyis az olyan gazdaságból származó tejet, ahol nem használnak műtrágyát és gyomirtó szert) is hőkezeléssel tartósítják, vagyis nincsenek meg a nyers tejre jellemző, előnyös tulajdonságai.

Összegezve: kizárólag megfelelő helyről származó friss tejet nyugodtan fogyaszthatunk!

(Forrás: More Dairies Go Raw as Consumers Learn the Benefits of Unpasteurized Milk, Mercola.com, angolból fordította: Vég Erzsébet)

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com