Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 16. (ke) – Csongor,Joakim
Nagyvilág

H1N1: a lengyel egészségügy
nem kér az oltásból?

Évente 1 milliárd ember betegszik meg a világon szezonális influenzában, közülük 1 millióan meghalnak, mégsem hirdették ki soha a világjárványt, mint most. Ezt mondta a lengyel egészségügyi miniszter a varsói parlamentben, megkérdőjelezve a H1N1 elleni oltás szükségességét.

2/1. oldal

A lengyel egészségügyi miniszter, Ewa Kopacz 2009. november 5-én feltette a kérdést a szejmben (lengyel parlament): vajon a korábbi években miért nem hirdették ki, hogy pandémia van, pedig sokan meghaltak a szezonális influenzában. Azt is megkérdőjelezi, hogy miért kellene veszélyeztetniük a lengyelek egészségét olyan oltásokkal, amelyeknek a biztonságosságát nem tesztelték megfelelően, és ráadásul a vakcinagyártók nem vállalják a felelősséget a H1N1 ellen adott oltások bármilyen esetleges szövődményéért. Szavait többször a képviselők tapsa szakította meg. A következőkben ismertetjük beszédét, amely jó néhány vonatkozása miatt érdekes lehet Magyarországon is.

Rendkívüli óvatosság szükséges a vakcinákkal

A több mint 20 évig praktizáló orvos miniszterként is hűséges maradt hippokratészi esküjéhez, és azt tartja a legfontosabbnak, hogy ne ártson az embereknek. Amikor még orvosként dolgozott, mielőtt valamilyen gyógyszert írt volna fel a betegnek, mindig feltette a kérdést önmagának: vajon odaadná-e a készítményt az idős édesanyjának vagy a gyermekének. Ugyanilyen megfontolásból tanúsít rendkívüli óvatosságot, mielőtt javasolna valamit hazája minden egyes állampolgárának. Azoknak a lengyeleknek, akiknek nincs orvosi képzettségük, ami viszont megvan neki, megvan Brydak professzornak, aki 40 éve kutatja az influenzát, és a világon létező 189 influenzakutató központ egyikében, a lengyelországiban dolgozik. Vádolhat-e bárki bennünket azzal, hogy kevés az információnk az influenzáról? Megkérdőjelezheti-e bárki annak a professzornak az álláspontját, aki 4 évtizede kutatja az influenza többféle fajtáját, és akinek több száz tudományos publikációja jelent meg?

Brydak professzorra hivatkozva a miniszter asszony feltette az alapvető kérdést: szükség van-e egyáltalán arra, hogy felvegyék a harcot a H1N1 vírussal szemben? Ismerjük azokat a záradékokat, mondotta, amelyeket más, gazdagabb országok és a vakcinagyártó cégek között kötött szerződésekhez fűztek. A vakcinagyártó cégekkel kötendő szerződésekben legalább 20 vitatott pontot találtak a lengyel jogászok. Ráadásul a 3-féle gyártó által kínált vakcinákban jelentősen különbözik az aktív hatóanyag-tartalom, ami tovább erősíti a varsói egészségügyi minisztérium kételyeit. Lehet, hogy valamelyik, nyomokban megtalálható összetevő csak afféle „szenteltvíz”, amelyről feltételezik, hogy hatékony az influenza ellen? – tette fel a kérdést. De fizetni kell érte...

A németek ingyen sem kérik az oltást

A németek 50 millió adag vakcinát vásároltak, eddig a 10%-át használták fel, miközben a német lakosságnak mindössze a 13%-a kívánja beadatni magának az oltást. Ez azért is figyelemreméltó, mert a németek nagy gyógyszerfogyasztók, és míg Lengyelországban 1000 emberből évről évre csak 52 (5%) oltatja be magát a szezonális influenza ellen, addig Németországban 238 (24%). Vajon mi lehet az oka annak, hogy miközben a „normál” oltást a németek 23% választja, a H1N1 ellenit csak 13%? Pedig a berlini kormány megvette a vakcinákat, ingyen odaadják az embereknek, és ők mégsem kérik? Mi történhetett?

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com