Terhesgondozásra jártam, és miután megkaptam a számomat, átsétáltam egy híres kávézóba, és ott olvasgatva vártam a soromra. A kórház sok más szempontból is maga volt az álom. Persze azoknak a nyugatiaknak, akik megszokták a magas szintű ellátást, ez nem volt nagy újdonság. De ha e sorok írójának egy tíz évvel ezelőtti kórházi élményére kell visszagondolnia, még ma is kiveri a hideg. A műtét után borzasztó volt az aládeszkázott ágyban feküdni (a sodronyok ki voltak lazulva), a falon bizarr foltokat lehetett nézegetni – mállott a vakolat. Nem volt kellemes éhesen várni a gyógyulásra az ehetetlen kórházi koszt miatt. Nem, ez nem Mogadisuban volt, hanem hőn szeretett szülőföldem egyik kisvárosi kórházában.

Egy percre sem hagytak magamra

Ezekről bölcsen hallgattam, amikor az egyik nővérke megjegyezte: Szegény! Európából jött, és itt kell szülnie! Valójában az ottani magyar kolónia tehetősebb tagjai is ezt választották. Én 8 hónapos terhesen kerültem itt először kórházba. Akkor ért rögtön a meglepetés: egy szülőszobában egy kismama szül. A tágas termet mindenféle modern eszközzel felszerelték, és egy percre sem hagyják magára a kismamát. Miután a fenyegető koraszülést sikerült elhárítani, így fordult hozzám az indiai szülésznő: kedvesem, valamit innia kell! Mit kér, narancslét, teát vagy vizet?

Kisvártatva hozta egy alkalmazott az italt, és én szorongva gondoltam rá, mibe kerül majd nekünk ez a luxus ellátás. Amikor a kórházi ágyban a vacsorámat eszegettem, ugyanezek a gondolatok jártak a fejemben. A négyágyas szobában két ágyra jutott egy televízió, egy telefon és egy fürdő. Az ágyamat kedvemre elfüggönyözhettem – ha lábadozásom alatt nem akartam kíváncsiskodó tekintettekkel szembenézni. A látogatást ugyanis folyamatosan engedélyezik, este 10-ig egyfolytában jönnek-mennek a rokonok, barátok. Utána már csak egy nőrokon maradhat az emberrel, akinek egy fotelágyban jut hely, takarót és párnát is kap. Ez itt a legtermészetesebb dolog: a beteg hozzátartozót egy percre sem hagyják magára.

Változatos, bőséges étkezés

Az étkezés nagyon kedvemre való volt. A reggeli szerényebb adag, amolyan kontinentális reggeliféle: főtt tojás, vaj, méz, kenyér, joghurt, tea, friss zöldség. Máskor arabosabb fogások is voltak, például csicseriborsó főzelék khobzzal (lepény alakú lapos arab kenyér – a szerk.). Tízóraira gyümölcs vagy péksütemény járt. Ebédre bőséges ínyenc fogásokat adtak: valamilyen húsféleséget, currys rizst, főtt zöldségeket, friss salátát. Ezt délután egy szerényebb uzsonna követte, majd hatalmas adag vacsora következett.

Az étkezési osztályról jött valaki és megkért, hogy értékeljem a munkájukat. Örömmel válaszoltam a kérdéseire – ő is nagyon örült a válaszaimnak –, majd hozzátette, hogy sajnos nem mindenki ilyen elégedett. Nevezetesen a katariak és az őket majmoló külföldiek ehetetlennek tartják a kórházi kosztot. Egész nap lehet látni, hogy jönnek-mennek a szolgálóik ételes és italos termoszokkal, hozzák-viszik a jó hazait a munkaadójuknak. Emellett a kórház nagy csarnokában a helyi jótékonysági egylet hölgyei árulják a katari fogásokat, és jelentős forgalmat is bonyolítanak le.

Londonban divat szülni

Két nap megfigyelés után hazaengedtek, és a kórházi számla kifizetésekor sem ért semmilyen kellemetlen meglepetés. Csak a kórházi tartózkodásért kellett fizetni napi hétezer forintnak megfelelő összeget, ami az itteni fizetésekhez képest igencsak méltányos ár. A vizsgálatok, a műtét, a szülés levezetése mind ingyenes. Ez a katari kormány kórháza.

Aki nem bízik benne, az magánkórházba megy. Ott mindenért fizetni kell, és bizony egy normál kb. félmillió forintnyi összegbe kerül, egy császármetszés a háromszorosa is lehet. Élnek itt sokan, akik ezt megengedhetik maguknak. A legsikkesebb dolog azonban Londonba menni és ott szülni, vagy magánklinikán gyógyulni. Kórházi tartózkodásom során is hallottam olyat a gyerekosztályon, hogy a szülők Londonban folytatják inkább a gyerek kezelését, és ilyenkor a kormánykórház személyzete is odautazik – hogy átadja a beteget.