Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Nagyvilág

Nyitás az alternatív gyógymódok felé?

Obama bírálja a modern orvoslást

„Nemzetünk a krónikus betegségek járványának küszöbén áll” – szögezte le az új amerikai elnök. Egyre több amerikai hal meg értelmetlenül olyan betegségek következtében, amelyeket meg lehetett volna előzni, vagy akár a diagnózis pillanatától késleltetni lehetett volna.

2/2. oldal

Az alternatív eljárások még a gének viselkedését is képesek megváltoztatni néhány hónap alatt. Az erre irányuló vizsgálat során a rákhoz, szívbetegségekhez és gyulladásokhoz köthető gének aktivitása csökkent, miközben a védő géneké nőtt. Ezek a változások ráadásul növelik a telomerázok mennyiségét. A telomeráz nevű enzim hosszabbítja meg a telomereket, a kromoszómák végződéseit, amelyek felelősek az élettartamért – erre még a gyógyszerek sem képesek.

Sokkoló adatok az USA-ból

Az amerikai egészségügyi rendszer valójában elsősorban a betegségeket gyógyítja. 2008-ban az USA-ban a bruttó nemzeti termék (GDP) 16,5%-át, 2,1 trillió dollárt költött orvosi ellátásra. Ennek 95%-a a betegség felismerését követő gyógykezelésekre ment el. Az összeg legalább 75%-át olyan krónikus betegségek gyógyítása tette ki, mint a szívproblémák vagy a diabétesz, amelyek megelőzhetők vagy visszafordíthatók lettek volna.

Az amerikai kardiológusok szakmai társaságának (American Heart Association) adatközlése szerint 2006-ban 1,3 millió szívkoszorúér-műtétet (angioplasztikát) hajtottak végre (48 399 dollár/fő átlagos költséggel), összesen 60 milliárd dollárért, továbbá 448 ezer szívkoszorúér bypass műtétet végeztek (darabja 99 743 dollár), összesen 44 milliárd dollárért. Vagyis az amerikaiak 2006-ban több mint 100 milliárd dollárt költöttek csupán erre a két beavatkozásra.

Ugyanakkor – egy 2007 áprilisában publikált vizsgálat eredményei szerint – az angioplasztikák és sztentek (koszorúér-tágító eszköz) alkalmazása nem hosszabbítja meg az életkort, és nem előzi meg a szívinfarktust a stabil állapotú páciensek esetében (ilyen a beavatkozásokon átesettek 95%-a). A szívkoszorúér bypass műtét az operáción átesettek kevesebb mint 3%-ának az életét hosszabbítja meg. Vagyis a Medicare (egészségbiztosítási program) és a hasonló biztosítók, illetve a biztosítottak milliárdokat költenek azokra a sebészeti eljárásokra, amelyek viszonylag veszélyesek, agresszívek, drágák és valójában alacsony hatásfokúak, és ezzel szemben keveset költenek – ha költenek egyáltalán – alternatív gyógyászati eljárásokra.

A 2004-ben a The Lancet-ben publikált INTERHEART tanulmány, amely 30 000 nő és férfi bevonásával készült hat kontinensen, kimutatta, hogy az életmódbeli változtatások révén a szívbetegségek 90%-a megelőzhető lenne.

Az egészséges, kiegyensúlyozott élet hatásai megsokszorozódnak

Az öröm, a boldogság és a szabadság fenntartható, a depresszió és a rossz közérzet nem. Ha egészségesebben étkezünk, abbahagyjuk a dohányzást, sportolni és meditálni kezdünk, és általában véve nagyobb szeretettel éljük az életünket, az agyunkba több vér és oxigén jut, tisztábban gondolkodunk, több energiánk marad, kevesebb alvásra lesz szükségünk. Az agy képes annyi új idegsejtet növeszteni, hogy akár néhány hónapon belül is mérhetően nagyobbá válik.

Élénkebbé válik a keringés is, a bőr ragyogóbb lesz, kevesebb ránccal. A szív is jóval több friss vérhez jut tehát, javul az állóképesség, és a szervezet elkezdheti akár visszafordítani a szívbetegséget. A nemi szervek hasonlóképpen reagálnak, vagyis nő a libidó és a szexuális kedv (hasonló elven működnek a keringésjavító gyógyszerek is, mint pl. a Viagra).

E változásokhoz természetesen fontos az életünkért való személyes felelősségvállalás és elkötelezettség, de cserében nemcsak tovább élhetünk, hanem az életminőségünk is javul. A jelenlegi gazdasági helyzetben egyre inkább elkerülhetetlenné válik a takarékos, egyéni felelősségvállaláson alapuló alternatív gyógymódok használata.

Deepak Chopra, Dean Ornish, Rustum Roy, Andrew Weil

A szerzőkről:
Dr. Deepak Chopra több mint 50 – test-lélek-szellem témakörben íródott – könyv szerzője, a Beth Israel Kórház és a Harvard Medical School meghívott vendégelőadója.
Dr. Ornish a San Franciscó-i Californiai Egyetem klinikai orvosprofesszora.
Prof. Dr. Rustum Roy, professzor emeritus a Pennsylvania Állami Egyetemen.
Dr. Andrew Weil az arizonai egyetem integratív gyógyászati központjának igazgatója.

(Forrás: Alternative medicine is mainstream, angolból fordította: Kolontár Elvira)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 TUDOMÁNYOS RENDŐRSÉG PJT 2009-02-25 22:16:06
 
Tisztelt Hölgyek és Urak!

OBAMA ELNÖK ÚRNAK IGAZA VAN!

A mérések alapján az Ő igazát is elsősorban a következők tények bizonyítják:

I./ az utóbbi fél évszázadban, a desztillált ivóvízről és a fiziológiás konyhasópótlásról és a kálium ugyancsak fiziológiás pótlásáról, az ezen alapuló legtermészetesebb gyógyító kemoterápiáról lebeszélték az embereket, akik emiatt tömegesen ivartalanodnak, rövid lett az életük, kipusztulnak, miközben az ellenkezőjén alapuló terápia régóta jól ismert a bibliából és a talmudból is, de kiverték a fejekből. Az eredetinek megfelelő terápiának
a korszerű technikájú megfelelője a VEOP, vagyis a Vér Elektrolit Optimum Program:

HELYESEN SÓZÁS
ÉS TISZTA IVÓVÍZ

ORVOSI
DESZTILLÁLT-VÍZ-KÚRÁVAL
A RÁK ELLEN

Vér-Elektrolit Optimum Program
alapján

Új Tudományos Fogyókúra




E-mail könyv 1.

Közveszély elhárítására, a Ptk. 484-487. §. alapján

Tejfalussy András:
Budapest, 2004. május 11.
All Rights Reserved!

VEOP nyitóoldal

NÉPIRTÁS-ELHÁRÍTÁS
a Ptk. 484-487. § alapján



A nem kóser étkezésű lakosokat mérgező, ivartalanító ételfegyver
és az ellene védekezés módja









Budapest, 2004. május 11.

Tudományos kutatási eredmények:
AGROANALIZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG Környezetvédelmi- és Gazdaságosság Ellenőrző Központja gmk (va.)
1036 Budapest, Lajos u. 115.
Tel./fax: 36 1/250-6064

All Rights Reserved!


VEOP nyitóoldal-2
TARTALOMJEGYZÉK

I. Beköszöntő

II. A konyhasó-hiányos ételekkel és a nem desztillált ivóvízzel 83 féle betegség okozható?

1. Ószövetség és a Zsidó Törvénykönyv (Talmud) tanításai a tiszta konyhasóról és az tiszta
ivóvízről (és az ellenkezőjükről).

2. Ételfegyver No.1? A konyhasó hiányos étel is és a nem desztillált ivóvíz is biológiai fegyver.

3. Ószövetség hamisítás „talmudi” alapon: „Izrael országa esővizet iszik, az egész világ pedig
a maradékot...” (Talmud. Taanith. 10 a. lap.) A héber nyelvű Biblia szövege szerint (Ézsaiás
30,24), a szántást végző állatok mindig kapjanak „(konyha)sóval ízesített” ételt. Ebből „tiszta
(konyhasó mentes) étel” lett egyes Károli Biblia kiadásokban és egyes angol és amerikai
angolnyelvű Bibliákban. (Tudni kell, hogy a kiizzadt konyhasó nem pótlása halálos is lehet!)

4. Mitől pusztult ki 600.000 magyar 1980 óta? Titkolták a három fő veszélyforrást, a konyhasó-
hiányos és kálium-túladagoló ételek és a nem desztillált ivóvíz betegség okozó hatásait.

5. Kik azok, akik az étkezési apartheid felelősei? Közérdekű bejelentés a Strasbourgi
Nemzetközi Bírósághoz /is/.

III. Védekezés az „ételfegyverek” ellen

1. Egészség = megfelelő sejtkörnyezet. A sejtek létét meghatározó tényezők biológiai
fontossági (nélkülözhetetlenségi) sorrendje.

2. Mennyi konyhasót egyék egy egészséges felnőtt? Mennyi a „túl kevés” és mennyi a
„túl sok”? A konyhasó hiányos táplálkozás miatti megbetegedések.

3. Mennyi káliumot ehet egy egészséges felnőtt? Mennyi a „túl kevés” és mennyi a
„túl sok”? A kálium túladagoló táplálkozás miatti megbetegedések.

4. Orvosi DesztilláltVíz Kúra Dr. O.Z.A. Hanishtól. Mely betegségek ellen hatásos?
Az orvosi desztilláltvíz-kúra menetének és gyógyhatásainak a leírása.

5. Mindig lehet tiszta ivóvize! Új, tudományos ivóvíz tisztítás otthon. A többszörös energia
újra hasznosításon alapuló háztartási ivóvíz desztilláló létesítményünk (licenc) ajánlása.

6. Új Tudományos Fogyókúra, a „Vér- Elektrolit Optimum Program” alapján. „Én is ezúton
tudtam lefogyni 1 hét alatt 7 kg-ot”.

7. Egy Jóérzésű Vegetáriánus Ember kiáltványa az állatok életének megmentésére.
Kiegészítve az egészséges vegetáriánus étkezéshez szükséges konyhasó pótlásra és
kálium túlevés korlátozásra vonatkozó tanácsainkkal, a „Vér Elektrolit Optimum Program”
alapján.

IV. Kiegészítő információ

Kód: VEOP tartalom
I.

Beköszöntő

Kedves Olvasó!

Reméljük, hogy a jelen anyagban bemutatott tudományos kutatási eredményeink kellően segítenek Önöknek észrevenni azt, hogy hazánk „átlagpolgárai” egészségi állapotának (ide értve a szaporodó képességet is) az utóbbi 40 év során tapasztalt egyre fokozódó romlása elsősorban a konyhasó (nátrium) hiányos, de kálium túladagoló étkezésre rábeszélés, valamint a szennyezett ivóvíz miatt következett be, s hogy csalás és szélhámosság, hogy mindenféle drága gyógyszerekkel, vitaminokkal, meg „ezotérikus tanokkal” és áltisztított vizekkel „gyógyítják” a konyhasó hiány, kálium túladagolás és nem tiszta víz ivás miatt megbetegedetteket, a betegségüket kiváltó fenti okok azonnali megszüntetése helyett. Be kell látnunk, hogy a Magyar Állam szervei érdekeltek a befizetett nyugdíjárulékok megkaparintásában, az átlagpolgár nyugdíjasok létszámának életrövidítéssel csökkentésében! Emiatt, véleményünk szerint, jelenleg az a lehető legeredményesebb, legjobb, ha mindenki saját maga személyesen megpróbál gondoskodni önmaga és családja egészségesen maradásáról, „túléléséről”. Az általunk feltárt „ételfegyver” alkalmazásnak és elhárítási lehetőségeinek az ismeretében viszonylag könnyebb védekezni a kipusztításra (a legprimitívebb módokon) törekvő erők ellen. Ehhez azonban kevés csak szemlélődni, mindenkinek a lehető leghamarabb be kell rendezkednie az általunk javasolt portaszintű önvédelemre!

Budapesten, 2004. 03. 12.

Tisztelettel:

Tejfalussy András
és munkatársai

VEOP beköszöntő
II.

A konyhasó-hiányos ételekkel és a nem desztillált ivóvízzel 83 féle betegség okozható?

ÓKORBÓL RÁNK MARADT KÉT TANÍTÁS A KONYHASÓRÓL
MEG AZ IVÓVÍZRŐL

Ószövetségi Biblia
A barmok és a szamarak, amelyek a földet szántják, (konyhasóval) sózott abrakon élnek (Ézsaiás próféta 30:24.).

Talmud
Betegség alatt az epét kell érteni, még pedig azért, mert az 83 betegségnek van kitéve; a „betegség” szó ugyanis ezt a számot adja. De elűzi mindezt egy (konyha)sós-kenyér és rá egy korsó (desztillált) víz. (83 b. lap, ugyanez áll a Baba m. 107 b. alatt is.)



ételfegyver-tanok
ÉTELFEGYVER No.1?
Mellékes vagy sem, hogy mennyi konyhasót és kálisót eszünk, és hogy iszunk-e elegendő teljesen tiszta (desztillált) vizet? NEM !!! Nagyszámú klinikai mérés szerint is a konyhasó hiányos vagy a kálium dús étkezés okoz számos betegséget. De pl. az ókori zsidó bölcsek (a Talmud) szerint is számos (83 féle) betegség okozható a túl kevés konyhasót pótló étkezéssel és túl kevés desztilláltvíz ivással, s ezek a betegségek csak fokozott konyhasó pótlással (pl. sóskenyér evéssel) és nagyobb mennyiségű desztillált víz ivásával orvosolhatók.
Aki elhallgatja ezt, vagy ellenkezőjét állítja, az népirtó! Ha ellenőrzöl egy kiadványt ebből a szempontból, magad is rájöhetsz, miért írták!
A konyhasóevés csökkentés és a desztilláltvíz ivás akadályozás az Ókorból ismert „lassan ölő” vegyi-, biológiai fegyverek. A „népirtási feladatról” lásd Mózes V. könyve 7: 2 és 22?

ételfegyver No1
ÓSZÖVETSÉG HAMISÍTÁS „TALMUDI” ALAPON?!

Izrael országa esővizet (desztillált vizet) iszik, az egész világ pedig a maradékot. Izrael országa (a zsidó lakosság) iszik először, és azután az egész világ, hasonlókép egy olyan emberhez, aki sajtot készít s az élvezhető részt kiválasztja, a hasznavehetetlent meg otthagyja. (TALMUD. Taanith 10 a. lap.)
A barmok és a szamarak, amelyek a földet szántják, (konyhasóval) SÓZOTT abrakon élnek. (Ézsaiás próféta 30:24., A HÉBER NYELVŰ BIBLIÁBAN.)
A barmok és a szamarak, amelyek a földet szántják, TISZTA abrakon élnek. (Ézsaiás próféta 30:24., EGYES MAGYAR ÉS ANGOL NYELVŰ BIBLIÁKBAN.)
És lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened a népeket te előled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened! (MÓZES V.,7:22.)
A Talmud értelmében, a desztilláltvíz nélküli és konyhasó hiányos táplálkozás igen sok (83 féle) betegséget okoz, azaz kipusztító hatású!


Ételfegyverhez Biblia
MITŐL PUSZTULT KI 600.000 MAGYAR 1980 ÓTA?
Titkolták a három fő veszélyforrást:
A legtöbb ember rengeteg mindentől fél. Félti az egészségét, retteg, de eközben még csak nem is gondol arra, hogy az a három élelem alapanyag károsítja,ami mindenben benne van, s mindig is benne volt, csakhogy másként.

E három anyag: a VÍZ (H2O), a KONYHASÓ (NaCl) és a KÁLISÓ (KCl), ill. utóbbiak elemei (Na,K,Cl). Létfontosságú elemek, az élet keletkezésénél is ott voltak. Az ősócánban is olyan volt az arányuk a sejtek körül, mint ma az emberben. De a hatásuk pusztító lesz, ha rovarirtószer és egyéb irtószerek szennyezik a vizet*, s ezúton a sejtek körüli teret, s akkor is, ha a nátrium:kálium arány eltorzul, mert ilyenkor a sejtek falában is hibás a nátrium:kálium arány, tehát a sejt is elromlik, egy bizonyos idő múlva.
Tudták a helyes víz- és sópótlást:
A korábbi gyakorlat volt jó, úgy védték ki az ivóvízszennyezőket az ókorban is,hogy a tiszta esővíz, a desztillált víz szolgált -lehetőleg- ivóvízként. Pl. a Zsidó Törvénykönyv is előír esővízivást (lásd: Talmud. Taanith. 10 a. lap.)*.Jó volt a napi 15-25 gramm NaCl-fogyasztás is. Nyilván a legjobb volt, ha ma is ez van előírva az erőseknek, sportolóknak. Legyengülteknek is, akik vérelektrolit-pótló infúzióban (Ringer-oldat) kapják, 2 liter desztillált vízben* feloldva. Ez 18 gramm konyhasót juttat be szervezetükbe naponta, de csak 0,6 gramm kálisót,nem szabad többet, elrontaná a szívműködést (a Fekete Angyalként elhíresült ápolónő is azzal gyilkolta le a betegeket, hogy megnövelte az infúzió káliumtartalmát).
Kinek higgyünk, s kinek ne?
Nem szabad hinni az olyanoknak, akik azt híresztelik, hogy "káros az egészségre a tiszta, desztillált víz, mivel vízmérgezést* okozhat”, vagy azt, hogy "a konyhasó fenti adagjai mérgezték a magyarokat", vagy hogy "jóval több kálium kell az élelmiszerekbe, hogy a kálium ne foggyon ki a szervezetből", mert ezek hazudnak! *A konyhasó evésről lebeszélés következtében a konyhasó esetleg kifogyhat és hiányozhat erős izzadás után az emberből, ez nem „vízmérgezés”, aminek hazudják, hanem konyhasó pótlási hiba!
A rovarirtók és más mérgek ellen csak a desztillált víz véd. A természet is ezt a víz- tisztítást valósította meg, ezúton hozott létre édesvizet a tengervízből. Őrizzük meg a vérünk (tengervíztől „örökölt”) természetes Víz: Na: K: Cl arányait!
Mi szükséges az egyén /kisközösség/ létvédelméhez?
Jó levegő, napfény, mozgás. Biztosítania kell a biztonságos méregmentes természetes élelmiszert és ivóvizet*. Utóbbiakhoz legyen robbanásmentes vízdesztillálója, legyen kellően pontos tápanyagtáblázata az élelmei kálium- és nátrium tartalma ismeretéhez; 99:0,4:0,02:0,6 arányban - az infúziós vérelektrolit-pótlási optimum szerint, de étkezés útján pótolja mindig a vizet, a nátriumot, a káliumot és a klórt. A káliummal mérgezés elkerüléséhez UV-lámpa is kell, hogy észrevehesse, ha mérgező kálisó van a bolti sóban!

Budapest, 2003. október 31.
ALL RIGHTS RESERVED!
Tejfalussy András kutatómérnök

*Rák ellen lásd az Orvosi Desztilláltvíz-kúrát: www.aqwuanet.fw.hu

Iratkód: mitőlfél.!k4
SZÍVMÉRGEZŐ KÁLISÓVAL „ÍZESÍTTETIK” AZ ÉTELT”,
A 40 % KÁLISÓ TARTALMÚ „VIVEGA”, MINT „TALÁLMÁNY”?!
Tapasztalatok a VIVEGA fűszeres só kellemetlen mellékhatásairól

Egy túlélő „élménybeszámolója”:
„A rádióban hallottam a VIVEGÁRÓL, és az internetről letöltöttem az
erről szóló anyagot. A rádióban elhangzott riportban a feltaláló
gyógyszerészhölgy azt javasolta, hogy kávé helyett is iható és élénkítő
hatása ragyogó.

Ezután beszereztem, a nem túl olcsó mérget. A gyógyszerészhölgy
javaslatára, kávé helyett egy élénkítő italt kevertem magamnak.
Az íze hasonlított egy műleveséhez amiben, mondjuk Vegeta van.

Nagyon megszerettem, és egy nap megittam belőle egy-két pohárral.
Ezután volt olyan, hogy egy nap megittam három pohárral, s mivel
vegetáriánus étrendet tartok, ezért nem tudtam mitől vagyok rosszul.

A három pohártól iszonyú szívtáji nyomást, és fájdalmat éreztem,
annyira rosszul voltam, hogy nejemnek azt mondtam, ha ez így megy,
nem érem meg a holnapot.

Túléltem, reggel már jól voltam, csak vizelni nem tudtam, majd
csak délutánra sikerült vizelnem, rengeteg víz elfogyasztása után.

Szeretném, ha az általam tapasztalt dolgokról az ezzel foglalkozó
szervek, és a lakosság is értesülne, és felülvizsgálnák és ellenőriznék
a VIVEGA hatását az emberi szervezetre.
Barabás József s.k.
1221.Bp., Leányka u. 36.”

*****
HIVATALOS ELJÁRÁS, ILL. KÖZZÉTÉTEL CÉLJÁBÓL, INTÉZÉSHEZ ÁTVETTE:

Tejfalussy András
AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG (PJT) elnök
1036 Bp., Lajos u. 115., Tel./fax: 1-250-6064

Budapest, 2002. III. 27.

(vivegaméreg)
Közérdekű bejelentés! A nem zsidó vallású lakosok elleni apartheid ügyében, a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának a Bfv.II.2.011/2004. perszámú aktájában szereplő bizonyítékok alapján a Magyar Tudományos Akadémia és társai ellen, a Magyar Köztársaság Alkotmánybíróságához, valamint a Magyar Köztársaság Elnökéhez és Országgyűléséhez is (a különböző illetékességek miatt.)

KIK AZOK, AKIK

FOKOZZÁK AZ ÉLELMISZEREK KÁLIUMTARTALMÁT ÉS
CSÖKKENTIK A KONYHASÓ-TARTALMÁT?

KIK AZOK, AKIK A TISZTA KONYHASÓ (NaCl) HELYETT ETETNEK A VÉRMÉRGEZŐ EGYÉB „TERMÉSZETES SÓKAT”, PL. A KÁLISÓT (KCl)?

KIK AZOK, AKIK ITATNAK TÖBB MILLIÓ EMBER GYÓGYSZER MARADVÁNYOS, VÍRUSOS ÜRÜLÉKÉVEL ÉS HÁZTARTÁSI VEGYSZEREIVEL, A CSAK KAVICSON ÁTSZŰRT ÉS CSAK KLÓROZOTT FOLYAMI VÍZ IVÓVÍZKÉNT ÁRUSÍTÁSÁVAL, ARRA VALÓ HIVATKOZÁSSAL, HOGY „ÉRTÉKES ÁSVÁNYI ANYAGOKAT PÓTOL”? KIK AZOK, AKIK TILTJÁK A TELJESEN TISZTA, (ÁTPÁROLT) VÍZ IVÁSÁT AZZAL AZ ÜRÜGGYEL, HOGY „AZ ÁSVÁNYI SÓK NEM TARTALMAZÁSA MIATT ÉLETVESZÉLYES VÍZMÉRGEZÉST OKOZ”?

Jogellenes, hogy a műtrágyaként és ételízesítőként előírt kálisóval az élelmiszerek káliumdúsulását és nátriumhiányát okozzák. A kálisó mellett a mezőgazdaságban használnak számos más veszedelmes mérget is, amelyek a vezetékes vizekbe is bejutnak. A műtrágyák és a gyomölő, gombaöló, rovarirtó és rágcsálóirtó stb. mérgek nem pótolnak „hasznos tápanyagokat” az ivóvízben, hanem veszedelmes mérgek! A kálisó alkalmazás, 1960-óta a korábbi sokszorosa lett az ivartalanodott, allergizálódott, s a rák-, szív-, ideg-, és vesebetegek, a betegségekben nyugdíjas kor elérése előtt kipusztultak száma. A vér elektrolit víz- és só-arányait elrontó személyek, szervezetek okozták a kipusztulásukat, akik ellen védekezni csak személyesen lehetett. A kálisóval és konyhasó-tiltással, s mérgezett ivóvízzel, azaz „ételfegyverrel népirtás” tudományos csalását a hazai kormányok útján a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetői szervezik és fedezik. Az MTA a bíróságok által nem elítélhető hatalmi ággá nőtte ki magát, amióta a módosított Alkotmány megtiltotta a tudományos csalások bírósági elítélését. Tudományos csalások alapján büntetlenül fosztogatnak, „ételfegyverrel” biológiai apartheidet folytatnak, gyilkolnak. A bizonyítékok szerint WHO és USA Akadémiája (no meg MAZSIHISZ a 29.P.85.585/2002.PKKB. sz. perünkben) fedezik, World Bank és Európai Unió pénzelik. Csökkentik a nem vallásos zsidó lakosok számát, mialatt tiszta kóser étel és ital védi a vallásos zsidók egészségét és szaporodó képességét.

Budapest, 2004. 05.09.
Tejfalussy András
tudományos kutató mérnök feltaláló
AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG Létvédő Körei
Hungary 1036 Lajos u.115. Fax:361 2506064

(VEOP-MTA-Str)

III.

Védekezés
az „ételfegyverek” ellen























ételfegyver cimoldal-II
EGÉSZSÉG = MEGFELELŐ SEJTKÖRNYEZET
ELSŐSORBAN, folyamatosan szükséges:
1./ HŐMÉRSÉKLET megfelelősége
2./ OXIGÉNNEL ELLÁTÁS megfelelősége
3./ KELLŐ MENNYISÉGŰ TISZTA VÍZ pótlása *
4./ KONYHASÓ-hiány megakadályozása *
5./ KÁLIUM-túladagolás megakadályozása *
6./ JÓ KAPCSOLAT A SEJTEK KÖZÖTT *
MÁSODSORBAN, periódikusan szükséges:
1./ A sejtek által energia-forrásként és szerkezetükhöz
felhasznált anyagok pótlása.
2./ A sejtek anyagcsere hulladékainak eltakarítása.
3./ Gyógyító környezeti hatások, pl. napfény.
4./ Természetes vitaminok és gyógyhatású anyagok.
HARMADSORBAN, időnként szükséges:
A sejtekre ártalmas élőlények, mérgek, sugárzások
távoltartása, illetve hatásuk megfelelő korlátozása.
NEGYEDSORBAN, ritkán szükséges:
Mesterséges vitaminok, gyógyszerek, terápiák, stb.
______________________________________________
* Magyarázat: a VÍZ, KONYHASÓ és KÁLISÓ alkotják a sejteket elektromosan összekapcsoló vér elektrolitot, melytől a sejtmembránok működése függ!

(Ételfegyver ellen )
MENNYI KONYHASÓT EGYÉK
EGY EGÉSZSÉGES FELNŐTT

1./ Mennyi konyhasó „túl sok”?
Az izzadástól stb. is függ. Izzadás nélkül naponta a kb. 25 grammnál, erős izzadásnál pedig a kb. 40 grammnál több konyhasó evése a „túl sok”.

2./ Melyek a mérgezési tünetek a túl sok konyhasó evésénél ?
Normális étkezésnél nincs mérgezési tünet, mert a veszélyesen sok konyhasót tartalmazó étel vagy ital „ehetetlenül sós ízű”.

3./ Mennyi konyhasó „túl kevés”?
Normálisan étkező nem izzadó embernél a napi 9-18 grammnál rendszeresen kevesebb konyhasó pótlása idővel egészségügyi problémákat okozhat. Erősen izzadó embernél, ha konyhasó hiányos („nátriumszegény”) italokkal fedezi a vízszükségletét, a napi 20-25 grammnál kevesebb konyhasó is lehet „túl kevés”.

4./ Észrevehető-e az ismétlődő kisebb fokú konyhasóhiány?
Nem, mert a szervezet hormonálisan korlátozni tudja a konyhasó vesztését, s a keringő vér besűrítésével is kompenzálni tudja a sóhiányt. Ezenkívül a vérben a konyhasóval szemben túlsúlyba került kálium „kábítószerként” hat az agyra, s emiatt a konyhasó hiányban szenvedő személy eleinte „jobban érzi magát”.

5./ Melyek a folyamatosan ismétlődő konyhasóhiány hatásai?
Ezt 1976-ban abban összegezték Dr. Szentágothai János kutatóorvos, a Magyar Tudományos Akadémia volt elnöke, és további 62 kutató mérési adatai és publikációi alapján, hogy a konyhasó hiányos étkezés (vagy a kálium túladagoló) miatt a szervezet védtelenné válik a különböző stressz hatásokkal szemben; mellékvese daganatok jönnek létre; a vér besűrűsödése keringési- és szívelégtelenséget okoz; bőrbetegségek, vesepusztulás, magas vérnyomás jelenik meg. Végül a tönkrement, nátrium-visszatartó és kálium veszítő vese miatt Addison kóros tünetek keletkeznek. Mindez halált, kipusztulást okoz.

6./ Mekkora egy magyar lakos átlagos konyhasó fogyasztása?
Ez korábban teljesen normális, vagyis napi 15-25 gramm közötti volt. Újabban azonban lényegesen csökkent a konyhasó használatról lebeszélő propaganda hatására, meg a konyhasó helyett etetett nagy (20-98%) kálisó tartalmú „ételízesítők”, pl. Bad Ischler, Sara Lee MSz, Vivega, Sale Marino, Redi-Só stb. sóknak az MSz-01-10007. szabványt sértő (!) forgalomba hozatala miatt..

7./ Kálisómentes, tiszta konyhasóból mennyi fogyasztható?
Izzadástól függően, a pótolt vízzel arányosan (99:0,9 aránnyal) naponta átlagosan 9-25 gramm. (A konyhasó helyett kálisót fogyasztani életveszélyes! Erősen kiizzadt sportolónál okozhat azonnali szívmegállást, hirtelen halált is !)


(Élelfegyver-hiányzó NaCl)
MENNYI KÁLIUMOT EHET
EGY EGÉSZSÉGES FELNŐTT


1./ Mennyi kálium „túl kevés”?
Normálisan étkező egészséges embernél gyakorlatilag nem léphet fel káliumhiány. 24 órára is elegendő napi átlagban 0,6 gramm káliumot enni. Az egészséges veséjű embernél az orvosok is csak ennyi káliumot pótolnak az infúziós fiziológiás sóoldattal (Ringer-oldat), vagy orvosi kálium tablettákkal..

2./ Mennyi kálium „túl sok”?
Ha a keringő vérbe bármilyen úton 1 órán belül 1-2 grammnál több kálium jut be, vagy 24 óra alatt 11 grammnál több, az veszedelmes kálium túladagolási mérgezést (hyperkalaemia-t) okozhat.

3./ Melyek a kálium túladagolás közvetlen mérgezési tünetei?
Egészséges embernek is romlik a szívműködése, ha 24 óra alatt megeszik összesen 3-4 grammnál több káliumot. További mérgező hatásai is lehetnek, mint például az ideg-izomtevékenység gátlása, általános izomgyengeség, a szív ritmuszavara, szívkamrafal remegés, halálos szívmegállás.

4./ Észrevehető-e az ismételt kisebb fokú kálium-túladagolás?
Nem, mert a túladagolt kálium kábítószerként hat az agyra, s a pusztuló vese kálium vesztése egyre nő, amitől elmúlik a mérgezést jelző kezdeti rosszullét, vagyis ember és állat is rászoktatható a mérgezően sok kálium fogyasztására. Egy liter Coca-Cola ban 1,5 gramm a kálium! Mérgező a Sale Marino, Vivega, Sara Lee MSz sók 40- 50%-os kálisó tartalma is; nagy káliumtartalmú a szója, burgonya, paradicsom, banán; s sok nyers-zöldség és leve, s a búzafű és leve is.

5./ Melyek az ismétlődő kálium túladagolás további hatásai?
Lerövidíti az életet a következők miatt is. Sejt torzulást okoz. A sejt burkolatán (sejtmembrán) behatolnak a baktériumok és a vírusok. Akadályozza a kálcium és a magnézium és a mikroelemek beépülését a sejtekbe, s emiatt fiatal korban is csontlágyulás és csontritkulás alakulhat ki. Rákkeltő nitrozamminok dúsulhatnak fel a szervezetben. A gazdasági állatok szaporodó képességét is veszélyezteti, ha nő az ételük kálium tartalma, s a fiatal embereket is ivartalaníthatja. Ún. „kálium-vesztő” vese alakul ki fokozatosan, ha ismétlődik a kálium túladagolás. Ember, állat kipusztul néhány (4-5) nemzedék ideje alatt.

6/ Mekkora egy magyar lakos átlagos kálium fogyasztása?
Naponta 2-8 gramm, átlagban 3,5 gramm, a kálisóval műtrágyázás, 44 év óta.

7/ Mennyi kálium fogyasztható?
Étkezéseként nem több, mint 0,6 grammnyi, 24 órán belül 0,6-2 grammnyi. Egy nap alatt 3-4 gramm káliumnál többet enni már kifejezetten veszélyes!

(Ételfegyver-K)
1/4.

ORVOSI DESZTILLÁLTVÍZ KÚRA
Dr. O. Z. A. HANISHTÓL

Die Heilkraft reinen Wassers /A gyógyerejű tiszta víz/
Die Mazdaznan Wasser-Kur /v í z - k ú r a /
von Dr. O. Z. A. Hanish /Dr. O.Z.A. Hanishtól/

mit reinem dampf-destillierten Wasser /a gôzbôl nyert tiszta desztillált vízzel/
reinigt das Blut von Säuren und Salzen und befreit den Organismus von Ablagerungen und Schlacken! /megtisztítja a vért
a savaktól és sóktól és megszabadítja az organizmusoktól,lerakódásoktól, és salakoktól./
Die Mazdaznan Wasser-Kur setzen Sie Elfolgreich ein gegen:
A Mazdaznan víz-kúrát sikeresen alkalmazhatják a következő ellen:

* Arteriosklerose /érelmeszesedés/ * Nierenkrankheiten /vesebetegségek/
* Gefäßverengung undverstopfung * Osteoporose /csontritkulás/
/érszűkület és érelzáródás/ * Prostatabeschwerden /prosztatapanaszok/
* Gelenk- und Muskelschmerzen * Rheuma /reuma/
/izületi- és izomfájdalmak/ * Gelenkversteifung + * Rheomatismus
/izületi merevség + reuma/
* Gich /köszvény/ * Ruhr /vérhas/
* Schlaffheit /erôtlenség/
* Hercz- + Hirnschlag * Sehnen-Verkürzungen /rövidlátás/
/szívszélhűdés + szélütés * Skrofulose im Blut /vérbaj/
* Krebs /rák/ * Stoffweschselkrankheiten /testszövet-elfajulások/
* Brustkrebs, Halskrebs, /mellrák, torokrák/ * Tuberkulose /TBC/
Eingeweidekrebs, Magnekrebs, * Über- und Untergewicht
/bélrák,gyomorrák/ /alacsony vagy magas vérnyomás/
Leberkrebs, Sarkome /májrák, szarkóma/ * Versäuerung /elsavanyodás/
* Leberkrankheiten /májbetegsége/ - * Verstopfung /szorulás/
* Lustlosigkeit /kedvtelenség/ * Wassersuch /vízkór/
* Nervenleiden /idegbetegségek/ * Zuckerkrankheit /cukorbetegség/

Aile Angaben nach Dr. O. Z. A. Hanish in "Mazdaznan Wasser-Kur"
/Adatforrás: Dr. O. Z .A. Hanish: "Mazdaznan víz-kúra"./

Wußten Sie, daß in den USA dampf-destilliertes Wasser als Genuß und Heilmittel schon seit 1894 verwendet wird ? (TUDJA-e ÖN, hogy az USA-ban a gőzéből nyert desztillált vizet élvezeti- és egészségjavítási célokra már 1894 óta használják?!)
2/4.

Dr. O. Z. A. Hanish orvosi tanácsai
Az orvosi művek tanulmányozása nem használ nekünk semmit sem a szervezet betegségei kezelésénél. Minden bajnál a vér van túlterhelve. Csak egy mód van a vér kitisztítására, a desztillált v. halott víz, mellyel kimossuk a vért, mely víz nem tartalmaz semmi élő szervezetet, sem vegyi összetételt. Ez a víz a forralásnál keletkező gőzből kondenzálódik és az olyan nyomást gyakorol a vérre, mely pillanatok, percek alatt megsemmisíti az anyagokat, idegen elemeket, ásványokat, savakat, melyek a vérbe hatoltak, keresztül űzi a szervezeten és rövid idő alatt elillannak.Nem lényeges, hogy lassan v. gyorsan, melegen v. hidegen isszák-e a vizet, mindenki a maga módján, temperamentje és állapota szerint. Az idegesek és hepatítikusoknak majdnem forrva kell inniuk. A lényeg: a szükséges nyomást fenntartani a vérre. Ezért kell egyszerre 2 pohárral (átlag 2 deci) inni, egész napon át, míg eléri a 3-3 1/2 litert. Idősek, betegek, gyengék csak 2x1 decit igyanak, napi 2 l-nél nem többet. Íme egy lehetséges kúra:
1. A felébredésnél reggel megisszuk az első 2 pohár vizet, melyek már az ágyhoz vannak készítve.
2. A reggeli előtt (ha egyáltalán reggelizünk) vesszük a 2. adag 2 pohár vizet.
3. 2 óra múlva a 3. adag 2 pohár jön.
4. Evés elott a 4. adag 2 pohár jön, de ennél asztalhoz ülhetünk.
5. 2 órával ebéd után az 5. adag jön - 2 pohár víz.
6. 2 órával később a 6. adag 2 pohár víz.
7. Vacsora előtt (20 óra körül) veheti a 8.-at.
8. Kevéssel lefekvés előtt a 9. adagot s ezután úgy alszik, mint egy üdvözült.
Most jön a kérdés, mit lehet a kúra mellett még enni-inni.
Azt, amit akar és amennyit akar.
Elvileg a Mazdaznanban semmi sincs tiltva, főleg a kúra alatt. Ha nincs szüksége böjtre, nem kell semmit megvonnia magától ehet és ihat, de a kúra szabályait pontosan be kell tartani: minden 2 órában az étkezés előtt meginni a 2 pohár desztillált vizet. Mégis, súlyos betegeknek megfelelő étrendet kell betartani a kúránál. Hamarosan megállapíthatja, hogy már a reggelinél szerényebb lesz, miután megitta a 2x2 pohár vizet. 3 nap után már nem vágyakozik sem erre, sem arra többé, ellenkezőleg olyan dolgokra vágyik, amire azelőtt sosem gondolt és azokat fogyasztja. Kevés idő múlva búzadara, zabpehely és hasonló gabonaneműkre jön vágya. Ha meg akarunk szabadulni bajainktól, úgy 1 kanál agar-agart veszünk reggelire.
Ha gyorsítani akarjuk erősödésünket, úgy este 1 kanál carageenzuzmó teát veszünk, szétmorzsoljuk egy csészébe (előzőleg többször átmosni ) s forró vízzel leöntvemegisszuk a folyadékot az alján maradt sűrűjével együtt. Napról napra kevesebbet eszünk, nemsokára csak a felét, majd az 1/3 részét annak, amit azelőtt fogyasztottunk.
3/4.
Néhány hét múlva már a szükségleteink szerint választjuk táplálékunkat, úgyhogy egy új testet építhessünk. 5-7 hét múlva másként kezdünk élni. Már érezzük a tisztulási folyamatot, a vérkeringés megújulását, felfrissülését. A súlyából semmit sem veszít a kúra alatt, sőt gyarapszik, mert mennél tisztább a vér és a testsejtek, úgy súlyosabbak lesznek. Ha túlságosan emelkedne a súlya, úgy leegyszerűsíti étrendjét, elhagyja az olajat és vajat. E kúrában a legcsodálatosabb, hogy nem okoz semmi gondot, minden probléma magától megoldódik, ha szigorúan betartjuk a kúra előírásait. Világosabb gondolataink jönnek és szívesebben végezzük a légző gyakorlatainkat. Fejlődünk, a saját gondolataink lépnek előtérbe, nem kérdezősködünk többé, gondolkodó lénnyé válunk. Sok minden feleslegessé válik, amivel azelőtt foglalkoztunk. A kúra egyszerű, s az érdekes benne, hogy minden megerőltetés nélkül nagy eredményt lehet elérni vele. Akár gyomorbajban szenved, vagy a máj nem funkcionál rendesen, v. a vesék vannak megtámadva, v. emésztőcsatorna eldugult, v. nemi bajok okozzák a rosszullétet, mert a tüdők és idegek nem végzik jól a feladatukat, még a szív sem, s végül fekélyek jönnek, melyek rákká fejlődhetnek. Minden bajnak el kell múlnia s ehhez a desztilláltvíz kúra elég, nem kell semmit hozzátenni. Idegbajnál ajánlatos 21 napig a kúra idején csak pattogatott kukoricán élni, a gyümölcsöt elhagyva, míg a test újra normálisan működik. Ha görcsök, merevedések vannak, v. az inak megrövidülnek, csak a panopraktika nyújthat segítséget és meg kell veregetni, vagy mással ütögettetni az összezsugorodott testrészeket. A tuberkolózis is eltűnik, ha kecsketejet adunk a betegnek, okra-hüvelyt (2 kanál) és pignons teát (1 kanál). A legsúlyosabb cukorbaj 6 hónap alatt elmúlik, melyet a közönséges orvosi előírások-rendelések nem képesek elérni. A vízi betegség, köszvény, reuma, bélbajok és skrofulózis (vérbajok) 21 nap alatt javulnak. Ekkor 3 heti szünet következik s újabb 3 hétig kell kúrázni 3x ismételve. Ha szükséges,folytatni kell, így 9 hónapig, mialatt teljesen kigyógyul mindenből. A rák
- bárhol legyen is, pl. mell-, gyomor-, máj- v. a belekben v. torokban, vagy egy sarcoma: ki lehet űzni a vérből 3 v. 14 hónap közt, desztilláltvíz-kúrával. Néha már pár nap után a sebes helyek (rákosak) megszáradnak, eltűnnek a vérből, s a baj ki lesz űzve. A gyomorrák is gyorsan gyógyul, ha csak pattogatott kukoricán és sok friss zöldséggel él, salátának elkészítve, v. forró olajba dobva egy pillanatig, míg így kissé meghervad - s keveset eszünk belőle. Minden savasat el kell hagyni. A bőr színe 3 napi kúra után már kivilágosodik, rózsás lesz, s az egész testben könnyűség érzete támad. A 2. és 3. hét után a szemek átható tiszták, fényesek lesznek s világosabb lesz a gondolkodás és a túlérzékenység is csökken.
Túlzásba ne vigyük a vízkúrát sem, mert akkor reomára hajlamosít. Ha kimondott ellenszenv van a vízivásra, akkor szüneteltetni kell, vagy jobban diétázni, avagy rövid böjtöket (1-2 hetenként 1 napot), bélfürdőket végezni. Ugyanakkor a soványak hízni kezdenek, míg a kövérek fogyni kezdenek. Hirtelen, heves eseteknél elég a 3 heti kúra, másoknál 5 hétig tarthat. Aki 12 hétig bírja megszakítás nélkül, a test minden baja lassan elmúlik, a táplálkozás mértékletes, pontos lesz. A kúra befejeztével oly szokássá válik a víz-ivás, hogy szívesen folytatja s az esti étkezés előtt megissza a 2 pohár vizet. Így nem betegedhetünk meg többé. Miután testünk 87 %-a vízből áll és a víz, amelyet naponta pontosan 2 pohárral desztillálva veszünk, kiviszi a sókat és savakat természetes utakon s nem engedi többé a vért ezekkel terhelni.
4/4.
Ez a kúra 3 különleges eredményt biztosit: 1. Kimossa a vért úgy, hogy kiűz belőle minden idegen anyagot. 2. Ezáltal minden szerv és az egész szervezet is normálisan működik 3. Ez egy fiatalító fürdő, egy olyan fiatalodás, amilyet a fiataloknál sem találunk, mert a mirigyfunkciókat normalizálja, s így az agyra hatva felélénkül az ember tőle. Ezt a hasznos kúrát mindig elővehetjük, újra kezdhetjük, ha úgy érezzük, hogy a szervek nem működnek pontosan és egy pár nap v. hétig folytathatjuk. Ha nincs is különös bajunk, akkor is segítségül vehetjük e kúrát, mert a vért időről időre tisztítani kell, mindenkinek az ő. temperamentje szerint. Ha minden 3-5-7-9 évben 5-7 hétig kúrázunk, úgy tisztán tartjuk a szervezetet, biztosítjuk állandó jólétünket és előrehaladásunkat az életben. A desztillált víz a legnagyobb fontossággal s értékkel bír nemcsak az egyén, de egy egész nép számára. Egy gondos kormányzat, melynek szívügye a nép egészsége, minden vizet duplán desztilláltatna, mielőtt a vízvezetékbe engedné. Ha ez az eset nem áll fenn, úgy magunk desztilláljunk, legjobb a márciusi esővíz. Az is valamit ér, ha a vizet 2x felfőzzük 5-10 percig s közben mindig lehűtjük s az alját eldobjuk. Lehet a kereskedelemben is venni, de vigyázni kell, hogy jóminőségű s főleg jóízű legyen!

____________________________________________________________

AJÁNLÁS:

Dr. O.Z.A. Hanish ORVOSI DESZTILLÁLTVÍZ-KÚRA leírása mellett tanulmányozni ajánlom az iráni származású amerikai orvos, Dr. F. Batmangleidj által Amerikában írt, A TESTED VÍZÉRT KIÁLT című, kiváló magyarázatokkal és szemléltető ábrákkal ékesített népszerű könyvet, a kellő mennyiségben ivott tiszta víz önmagában is erőteljes gyógyító hatásairól, valamint „a sómentes diéta teljes badarságáról”. (Mandala Véda Könyvkiadó, Budakeszi. 1134 Budapest, Szabolcs u. 4. Telefon: 452-0806, 452-0807, 06-22-452-969.)

Budapest, 2004. május 29.

Tejfalussy András
Agroanalízis Tudományos Társaság PJT Létvédő Körei
1036 Bp., Lajos u. 115. AQUANET.FW.HU
(www nélkül, nagybetűvel kell hívni)
Tel./fax: 361 250-6064
Tel.: 06 27 380-665












VEOP orvosi Dvíz-kúra
Tiszta ivóvize mindig lehet!
ÚJ TUDOMÁNYOS IVÓVÍZ-TISZTÍTÁS OTTHON

„De hiszen tisztítják a vizet? NEM!” -írta könyvében Dr. Colgan. Kb. 60 ezer vegyi anyag szennyezi azt a vizet, amivel manapság főzünk, vagy amit iszunk. Lehet, hogy már a fúrt kutak vize is szennyezett. A háztartási vízszűrők többsége átengedi a benzint is!

Nem tudható, hogy mennyi fertőző vírus és méreganyag van a folyókból vagy az ún. „védett rétegekből” kitermelt vezetékes ivóvizekben, lehetetlen jól bemérni. A Duna vizét csak átszívják a parti talajon, majd klórozzák. Így issza több millió ember a klórozást túlélő vírusokat, gyógyszermaradványokat, háztartási- és mezőgazdasági mérgeket. Csak egy biztonságos ivóvíz tisztítás van: a frakcionált desztillálás, amivel a Természet készíti az édesvizet a sós tengervízből!

A DVÍZBOILER saját fejlesztésű, napi max. 25 liter víz otthoni átpárlására szolgáló radiátor-boileres ivóvíz-desztilláló kislétesítmény. Licenc-szerződéssel tudunk használatba adni ilyen kislétesítményt (Terv-modell licenc: No.980804001T. All Rights Reserved!). A legjobb minőségű evőeszközök és főzőedények anyagaként is használatos rozsdamentes krómnikkel-acélból készül. Falra szerelhető. Fő méretei (méterben): 0,5 x 0,6 x 1,6. Kezelése egyszerű. Mentes a túlnyomástól. Nem törékeny. Nem kell cserélgetendő szűrőbetét. Nincs elpazarolt hűtővíz. Házilag könnyen tisztítható és szakszervíz nélkül is javítható. Különleges előnye, hogy teljesen visszanyeri a hőenergiát a gőz vízzé visszahűtésénél s azzal háztartási vizet melegít és lágyít, s hőtárolós radiátorként helyiséget fűt. Mivel gázfűtéses DVÍZBOILER-rel 1 liter víz elpárologtatási költsége kb. 10 Ft, csak 50 Ft-ba kerül 5 liter víz desztillálása, s közben tisztítási és/vagy hőtároló-radiátoros fűtési célra a visszanyert hővel 50 liter háztartási víz felmelegítése 55-65 C fokra! (A másfajta víztisztítókban szűrőket kell cserélgetni, nem hasznosítják többszörösen a keletkezett hőt, az üvegalkatrészeik robbanhatnak stb.)

Testünk kb. 70%-ban víz. Kb. 100 liter ivóvízre van szükségünk havonta. Az ókorban desztilláltvíz-ivással és konyhasós kenyér evéssel gyógyították a betegeket, mert ezek hiánya okozza a legtöbb betegséget!

Budapest, 2007. április 21.
Tanácsadás: Tejfalussy András
tudományos kutató mérnök feltaláló
Tel./fax: 1-250-6064, tel.: 06-27-380-665, mobil: 06-20-2181408
e-mail: ujvizforras@freemail.hu, home page: www.ivovizjavitas.fw.hu
AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG PJT LÉTVÉDŐ KÖRÖK MOZGALOM

(Tiszta ivovize mindig lehet)
Új Tudományos Fogyókúra
a Vér-Elektrolit Optimum Program alapján
DR. O.Z.A. HANISH ORVOSI DESZTILLÁLTVÍZ KÚRÁJA, AZ ÁLTALA ELŐÍRT KÉTÓRÁNKÉNTI VÍZIVÁSOK KÖZÖTT, NORMÁLISAN SÓZOTT ÉTELLEL PÓTOLTATJA A KONYHASÓT A VÉR ION-EGYENSÚLYÁNAK A BIZTOSÍTÁSÁRA.
AKI DESZTILLÁLT VÍZZEL „NULLKALÓRIÁS” INTENZÍV FOGYÓKÚRÁT ÓHAJT FOLYTATNI, FELTÉTLENÜL ADJON KONYHASÓT MINDEN NEGYEDIK POHÁR 2 DECILITER DESZTILLÁLT VÍZHEZ, ÖSSZESEN NAPI 10-15 GRAMMOT, EGYENLŐ ADAGOKRA ELOSZTVA.
A KONYHASÓ MELLÉ, A DESZTILLÁLT VÍZBE TEGYEN C-VITAMINT, MEG EGY KEVÉS ÉDES BIOSZÖRPÖT ÉS ESETLEG BÉRES CSEPPET IS. A 4. NAPTÓL DR. HANISH ÜTEMEZÉSE SZERINT EGYEN EGY KEVÉSKE NYERS ZÖLDSÉGET, GYÜMÖLCSÖT, MAGVAKAT, PL. MOGYORÓT, TÖKMAGOT, LEHETŐLEG BIOTERMÉKEKET!
Én is ezúton tudtam lefogyni
(mozogva) 1 hét alatt 7 kg-ot!

All Rights Reserved!
Budapest, 2003. 11. 17. Tejfalussy András

(VEOP fogyókúra)
Kedves Jóérzésű Barátom!

Állatvédő és vegetáriánus vagyok. Nem tartozom semmilyen izmushoz vagy vallási felekezethez. Nem csak egyetlen állat vagy faj, hanem minden érző lény iránt felelősséget érzek.
Szeretném, hogy az állatokkal szembeni önző hozzáállás, gátlástalan és kegyetlen gyakorlat megváltozzon. Gondolok itt az állatkísérletekre, vágóhidakra, szőrmeiparra, sintértelepekre, stb. Az állatok nem tárgyak vagy modellek, hanem nagyon is élő és érző lények! Szimbolikusan a kistestvéremnek tekintem őket. Testben élő lelkek vagyunk mindannyian! Az embertelen emberek nyelvét nem beszélik, de egy rejtett ősi nyelven mégis kommunikálhatunk egymással. Ez a nyelv
pedig a szeretet. Én megértem és szeretem mindegyikőjüket.
Az összes élőlény „védett” és minden állat „kedvenc”, ezért ne háborgassuk az életüket! Ne legyünk erőszakosak, ne használjuk ki őket! Ne vegyük el az életüket! Ne éljünk vissza a képességeinkkel, mert a sors következetesen benyújtja a számlát tetteinkért! A húsevés az ember számára nem csak immorális, de egészségtelen is! Lehetőségünk van, de jogunk nincs az állatokat méltatlan körülmények között gyötörni, megölni és a „friss”-nek nevezett, felszabdalt, rothadó testüket érzéketlenül felfalni.
Az emberek, az önző kegyetlenség elvén egymást is megehetnék, mint ahogy tették egykor, és némelyek még teszik ma is! A társadalom kreálta törvények az állatokat csupán emberi tulajdonban lévő tárgyként kezelik. A természet szerint az élet minden szereplőjének joga van az élethez, amihez ösztönösen ragaszkodik is.
Nem csak a „kínai” élő majom-agyvelő kikanalazása iszonyatos. A mindennapi vágóhídi vérontás, vagy a tradicionális „magyar” disznóölés, épp olyan rettenetes tett. A gyümölcs lepottyan a fáról, de a kis állat nem adja önként az életét. Remeg és sír, amikor lesújt mészáros kíméletlen bárdja. A penge pedig újra és újra öl, amíg lesz, aki megveszi a húst, hogy betegítse magát vele.
Figyelj, hogy kevesebb erőszak történjen általad! Mindannyiunk érdekében kérlek, hogy egyél inkább növényeket, vigyázz a természetre, formáld magad jobb emberré!

Földbolygó, II. ezredforduló
Szeretettel: Keresztes Gábor
................................................................................................................................
Forrás: Vegetáriánusok Baráti Köre. Tel./Fax: (36) 1/ 407 54 74 (Másolat!/
=================================================FELNŐTT VEGETÁRIÁNUS EGÉSZSÉGES TÁPLÁLKOZÁSÁHOZ legalább 1,5-3,5 liter (átpárlással) tisztított ivóvíz, s mellette 9-25 gramm tiszta konyhasó (NaCl) is szükséges naponta, az izzadása mértékétől függően! (Tejfalussy András)

(Vegetáriánus létvédelem)
KIEGÉSZÍTŐ INFORMÁCIÓ

A sózások közötti időszakban alkalmazott desztilláltvíz túladagolás egy rövid ideig, amíg kiürül a többletvíz, támadja a sejteket. Az egészséges sejtek ellenállnak, a torzultak nem. Kidiffundál belőlük a kálium és emiatt elpusztulnak, s kiürülnek a szervezetből. Megindulhat az elpusztult beteg sejtek egészséges sejtekkel való pótlódása, a szomszédos egészséges sejtek osztódnak és pótolják a hiányzókat. Ezen az folyamaton alapul Dr. O.Z.A Hanish orvosi desztilláltvíz kúrája erőteljes gyógyhatása. Az emberek tiszta desztillált vizet (esővizet) ittak régen is, spontán megvalósult ez a gyógyító folyamat. A desztilláltvíz ivásnál arra kell ügyelni, hogy a víz mellett az ételekkel, vagy fogyókúra esetén a desztillált vízhez hozzá adagolt tiszta konyhasóval megfelelően fenntartsuk a szervezet, a vér élettani víz, konyhasó arányát. emellett meg kell akadályozni a kálisó túlzott mennyiségben vérbejutását. Ugyanis a szervezet, a vér ionegyensúlya a helyes konyhasó és: kálisó és víz arányok függvénye. Tudni kell, hogy a sejtek burkolatában ún. „nátrium-kálium pumpa” irányítja a folyamatokat, ezt nem szabad elrontani. Az erre való figyelemmel végzett víz, konyhasó és kálisó pótlás, az élettani. arányok fenntartása a vérelektrolitban, a „Vérelektrolit Optimum Szerinti Táplálkozási Program” (VEOP) alapján valósítható meg tudatosan. A vérelektrolit vízből, konyhasóból és kálisóból áll, s azért nevezik elektrolitnak, mert biztosítja a sejtmembránok közötti elektromos kapcsolatot. Akkor a legjobb a vérelektrolit anyagainak a pótlása, ha a vizet, konyhasót, és kálisót 99:09:0,03 arányban pótoljuk (napi átlagban), infúzióval fiziológiás /Ringer/ oldattal, vagy étellel, itallal. A szervezet számára az oxigénpótláshoz hasonlítható fontosságú a víz, és a konyhasó időben pótlása! Annyi csak a különbség, hogy az oxigénpótlás hiányában hamarabb elpusztulnak a sejtek, az ember, mint a vízhiánytól vagy a konyhasó hiányától. A kálisónál, a túl sok kálisó vérkeringésbe jutása olyan gyorsan pusztító hatású, mint az oxigénhiány. A kálisó le tudja állítani a szívet, a vérkeringést, és ezután az oxigénhiány miatt elpusztul a szervezet. Mindenképpen át kell rangsorolni az ismereteket, mert az emberek többsége a vitaminhiánytól retteg, mialatt a szervezete vízhiánytól vagy konyhasó hiánytól szenved, s olyankor is azt hiszi, elhiszi, hogy „a szíve beteg”, amikor túleszi a káliumot, és ettől torzult el az EKG-je. A tévhitekkel és tévtanokkal leszámolás érdekében próbáltam meg néhány szóban lejegyezni a sózásról lebeszélés és a desztillált víz ivástól elriasztás és káliumhiánytól rettegés butaság jellegét, és hogy a legtöbb betegséget már az ókorban is tiszta desztilláltvízzel és tiszta konyhasóval űzték el, vagyis mostanra valahogy sikerült kiverni jó dolgokat is az emberiség tudatából azoknak, akik valójában a tiszta víz hiány és konyhasó hiány miatti betegségekből élnek. Az itt felvázolt ismeretanyag nem csak a Biblián és a Talmud tanain, hanem elvégzett nagyszámú tudományos mérésen is alapul, amelyeket részint a saját tudományos társaságaim végeztek el, részint más kutatóintézetek és klinikák.
A legtöbb orvos elől is eltitkolt, eltagadott állami mérési adatokhoz, mint méréstani szakértő, minisztériumi, parlamenti, akadémiai és önkormányzati megbízott jutottam hozzá. Az általunk mintegy 20 éves munkával felderített leleplező mérési adatok megtekinthetők az AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG honlapján (AQUANET.FW.HU címen található, www nélkül, nagybetűkkel célszerű hívni, akkor biztosan megjelenik). Véleményem szerint valamennyi betegség elszaporodásának valójában a konyhasó használat helyett bevezetett kálisóetetés és a nem átpárolt, tehát valójában nem tiszta ivóvíz ivás, ill. a nem kellő mennyiségű tiszta ivóvíz ivás és a konyhasóhiányos, kálisóval mérgező ételek és italok fogyasztása a valódi oka, a parlagfűre allergiának éppúgy, mint a keringési és szívbetegségek és az impotencia, meddőség elszaporodásának, de a daganatos betegségek többségének is ez az előidéző oka. Már többen is meggyógyultak a megfelelő konyhasó-evéssel kombinált desztilláltvíz-ivástól, s nem egy volt rákbeteget ismerek, akit kitettek a kórházból azzal, hogy menthetetlen, mégis meggyógyult a desztilláltvíz ivásra áttéréstől, a vegetáriánus nyerskoszttól, meg a tiszta konyhasó megfelelő mértékben evésétől.
Hogy miből mennyi a „túl sok” és mennyi a „túl kevés” arra is konkrétumokkal szeretnék válaszolni jelen kiadványunkban. A Dr. O.Z.A. Hanish által keleti gyógymódként közzétett desztilláltvíz kúra magyar fordítását is közzétettük az AQUANET.FW.HU honlapunkon. Remélem sokan megértik, hogy a mérések hiteles adati alapján kell dönteni, s nem szabad hinni a szélhámosoknak, akik a desztilláltvíz gyógyító hatását „deutériumhiány” gyógyhatásaként árusítják, vagy a tiszta konyhasó gyógyító hatását „kristálysó”, „Hunza só”, és tengeri só, MSZ stb. hamis címkékkel eladják, s nem a nátrium kloridnak, hanem mindenféle más anyagok „homeopátiás” mennyiségeinek, misztifikált „energiáknak” stb. tulajdonítják a sóhiányos szervezet tiszta konyhasóhoz és kellő mennyiségű vízhez juttatásától meggyógyulását. Kicsalják a pénzt a betegek zsebéből, de csak fél gyógyulást idéznek elő. Egyik ajánlja a desztilláltvíz ivást, de tiltja a konyhasó evést, a másik lúgos és savas szennyvizeket itat, de nem ellenzi a konyhasó evést, a harmadik kemény vizeket itat és káliummal kevert „nátriumszegény só” fogyasztására bíztatja a betegeket, holott ezek nem kellően alkalmasak a gyógyításhoz. Nem akarok itt konkrét neveket felsorolni. Aki figyeli a különböző kiadványokat, s a különböző előadásokat, úgyis rá fog ismerni, hogy kikről van szó. Még csak annyit: Ferencsik István természetgyógyász barátom, miután megmutattam neki, hogy 0,9%, vagyis literenként 9 gramm konyhasó van a vérpótlásra is alkalmas Ringer fiziológiás infúziós sóoldatban, belátta, hogy Őt is becsapták a konyhasó-sómentes diéta, ún. csökkentett nátriumtartalmú élelmiszerek és italok kieszelői, bebeszélői, s azonnal rányomtatatta a „Kúrák 2” című siker könyve nyomdában lévő újabb kiadásának hátlapjára az igazságot „Mi is az a fiziológiás sóoldat” címmel.

Budapest, 2004. 05. 08.
Tejfalussy András
ALL RIGHTS RESERVED!
















(VEOP kiegészitő)

MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYBÍRÓSÁGA ELNÖKÉHEZ (1015 Budapest I., Donáti u. 35-45 )

Nyílt levél, mint, KÖZÉRDEKŰ BEJELENTÉS,
a Ptk. 484-487. § szerinti ügyvitel keretében

Hivatkozott lezárt perek:
29.P.85.585/2002.PKKB.
Bfv.II.2.011/2004.LFB

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) vezetősége és kutatóintézetei apartheidet szerveztek a magyarországi nem vallásos zsidó lakosok ellen az étkezési sózási szokások megváltoztatásával és a teljesen tiszta (desztillált) víz „vízmérgezést” okozónak való bebeszéltetésével, amelyet a jelen bejelentés mellékletében idézett, megszűnt perek iratanyagával is tudunk konkrétan bizonyítani. A népirtást az tette, teszi lehetővé, hogy az Alkotmány nem engedi meg e legfelsőbb tudományos fórum csalásainak ügyészségi, rendőrségi, bírósági elmarasztalását, s emiatt e szervek a tudományos csalást „tudományos vitának” tüntetik fel, s nem hajlandók beavatkozni, hagyják folytatni, hogy a nem vallásos zsidó lakosok számát fenti módon csökkentsék.
Vagyis: törölni kellene az Alkotmányból az adott apartheidet, mint diszkriminációt is és mint egészségrongálást is, s mint személyiségi jog sértést is tiltó jelenlegi be nem tartott szabályokat, de a tisztességes nyilvános bírósági tárgyaláshoz való jogokat is, és haladéktalanul deklarálni kell, hogy Magyarország egy olyan fasiszta ország, ahol a rendőrség, ügyészség és bíróság nem köteles fellépni a nem vallásos zsidó lakosokat betegítőkkel, irtókkal szemben, és emellett természetesen ki kell írattatni az MTA épületére is, hogy ott csakis a vallásos zsidó lakosok életének a meghosszabbítását kutat/tat/ják, s a nem vallásos zsidó lakosok élete lerövidítésének módszereit. Ha viszont ez nem megy, akkor azokat az előírásokat kell törölni az Alkotmányból, és a kapcsolatos törvényekből is, amelyek alapján a fentebb idézett pereimben bizonyított apartheidet az MTA megszervezhette és büntetlenül folytathatja a bíróságok szeme láttára. Azt, hogy tudományos csalásaiknál a „tudományos vita” látszatát keltik, mint pl. a nátrium és a kálium hatásai mérési adatai meghamisításán alapuló RDA-(napi ajánlott dózis) meghamisításaik esetén, s a legtisztább ivóvíznek a szennyesnél mérgezőbbnek feltüntetése, hazudása esetén, amelyet az egészségügyi tárca is folytat.

További adatok és információk és Agroanalízis Tudományos Társaságunk honlapján (www.aquanet.fw.hu) találhatók.

Budapest, 2004. május 11.
Tejfalussy András tudományos kutató mérnök feltaláló
AGROANALÍZIS TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG gmk végelszámoló
1036 Budapest III., Lajos u. 115., Tel./fax: 250 6054
Cc. Köztársasági Elnök
(AlkBireln20045011)

II./

Iratjel: NemetGyogymodForabbival090225

Német Medicina, majd a későbbiekben Új Orvostudomány lett az elnevezése annak, egy fõrabbi közremûködésével is szervezõdõ, az agymûködés javításának az ígéretére alapozó és a rákbetegség ellen 98%-ban eredményes védekezést ígérõ, a nemzsidók elõl állítólag mindeddig eltitkolt gyógymódnak, amelynek a nemzsidó rákbetegek gyógyítására állítólag a legfõbb zsidó vezetõ által mindmáig alkalmazni nem engedése következtében pusztult el mintegy 2 milliárd nemzsidó, akiket emiatt kemoterápiával és morfiummal kezeltek az elmúlt néhány évtized során. A mérésekbõl azonban kiderült, hogy valójában a kétmilliárd személy pusztulását valójában az adott idõszakban alkalmazni kezdett káliummûtrágyák, ill. a káliumtúladagoló, de konyhasó hiányos nem kóser ételek és italok és a tiszta (desztillált) ivóvíz mérgezõnek hazudás okozta. ValamennyIi sejtjük (membránja ún. nátrium-kálium pumpái) mûködését, és ezáltal a sejtek stresszelviselõ képességét is, elrontották a káliumtúladagoló étkezésre rábeszélés (pl. Gerzson terápia), ill. rákényszerítés útján. A konyhasó helyett a nem kóser élelmiszerek készítéséhez káliumsókat (pl. kálisót, timsót stb.) alkalmaztak. Ráadásul állandóan fertõzték a nem kóser étkezésûek ivóvizét az ivóvizük készítéshez használt folyók mérgezettsége és vírusfertõzöttsége útján, amelyet a folyókba szennycsatornákkal bejuttatott ürülék klórozásnak ellenálló fertõzõ vírusaival értek el. Ez a legvalószínûbb, mivel 1950-ben három tudományos kutató Nobel-díjat kapott azért, mert korszerû pontos mérésekkel kimutatták, hogy a káliumot túladagoló és/vagy konyhasó hiányos étkezés mindenkinél megszünteti a szervezet stressz elleni védekezõ képességét:

Kód: NepirtoNahianyKtobbletTunetei

NOBEL-DÍJAS KUTATÓK MÉRÉSEI IS BIZONYÍTJÁK, HOGY SZÁMOS BETEGSÉG NAGYSÁGRENDI MEGSZAPORODÁSÁNAK A HAGYOMÁNYOS („FIZIOLÓGIÁS”) SÓZÁSSAL ELLENTÉTES ELVEKRE ALAPOZÓ „ÉTKEZÉSI SÓREFORM” A FŐ OKA

A MEDICINA Orvosi Könyvkiadó (Budapest, 1976) „Technika a biológiában 8” c. kiadványában, „A biológia aktuális problémái” főcím alatt található „A mellékvesekéreg biológiája” c. fejezet. Aki írta, az akadémiai nívódíjas Dr. Szabó Dezső azokat az új mérési eredményeket ismerteti, amelyek alapján Kendall, Reichstein és Hench 1950-ben Nobel-díjban részesültek „a mellékvesekéreg-hormonok és szerkezetük és biológiai hatásuk” felfedezéséért. Az összefoglalás jellegű leírás emellett további 61 tudományos publikáció mérési eredményeire is hivatkozik. (Az alábbiakban zárójelben jelzem, hogy a könyvből itt idézett megállapítások a könyv mely oldalain találhatók.)

EZEK A NEMZETKÖZI TUDOMÁNYOS PUBLIKÁCIÓK EGYBEHANGZÓAN BIZONYÍTJÁK AZT, HOGY A NÁTRIUMHIÁNYOS ÉS KÁLIUMDÚS DIÉTÁN TARTOTT EMBEREK ÉS PATKÁNYOK MELLÉKVESEKÉRGE HORMONTERMELÉSÉVEL KAPCSOLATBAN A TUDOMÁNYOS KUTATÓK VISZONYLAG ÁTFOGÓ ÚJ VIZSGÁLATI EREDMÉNYEKKEL RENDELKEZNEK (134), AMELYEK SZERINT A NÁTRIUMHIÁNYOS VAGY KÁLIUMDÚS DIÉTÁN TARTOTT ÁLLATOKON (PATKÁNYOKON) ÉS EMBEREKEN IS MELLÉKVESEKÉREG-ELFAJULÁS KÖVETKEZIK BE, MIKÖZBEN A SZERVEZET ELETROLIT- HÁZTARTÁSÁNAK EGYRE SÚLYOSABB ZAVARAI TAPASZTALHATÓK. (168)

Ezek későbbi, hosszabb távon is egészségkárosító, életrövidítő, ivartalanító stb. hatások például konkrétan a következők:

1./ A mellékvese abnormálisan megnagyobbodik (140)

2./ A szervezetben elégtelen a szőlőcukor-képződés, mely miatt elégtelen zsír- és cukorfelhasználás alakul ki. (167)

3./ A különböző strasszhatások kivédésére a szervezet képtelenné válik. (167)

4./ Csökken a nátrium kiválasztása, a káliumé fokozódik (167) elsősorban a vesesejteknél, de a verejtéksejteknél és az emésztőrendszer mirigysejtjeinél is (167-168). Ha ez ha hosszabb ideig tart, törvényszerűen az alábbi betegségek kialakulásához vezet:

5./ Idővel nátrium-hiány jön létre (168)

6./ A nátriumhiány a szövetekben ozmózis-zavarhoz vezet, többlet-víz vándorol a sejtekbe. (168)

7./ Csökken a keringő vérmennyiség, a vér besűrűsödik, csökken a viszkozitása. (168)

8./ Romlik a keringés. (168)

9./ A vese vérellátásának a zavara miatt csökken a szűrési (méregtelenítési) teljesítménye. (168)

10./ Idővel elégtelenné válik a veseműködés. (168)

11./ A bőr és a nyákahártyák kóros elváltozásai. (168)


12./ Mellékvesekéreg-károsodás. (168)

13./ Mellékvese daganatok, sejtburjánzások, esetenként rosszindulatúak is. (169)

14./ Halálos Addison-kór tünetei alakulnak ki. (168)

Hiányos nátrium-pótlásnál és/vagy kálium-túladagolásánál kialakulnak fő tünetként:

15./ Magas vérnyomás. (169)

16./ Szívelváltozások. (169)

17./ Veseelváltozások. (169)

18./ Izomgyengeség. (169)

19./ Fokozott nátriumvisszatartés és fokozott káliumürítés. (169)

20./ A vérbesűrűsödés miatti veseműködés romlás fokozza a renintermelést, renintermelő vesedaganatok jönnek létre. (169)

A nátriumhiányos és/vagy káliumdús táplálkozás nemi szervek fejlődési torzulásait is okozza („pszeudohermafroditizmus”):

21./ Leánymagzatok nemi szerveinek a fejlődési zavarait, pl. szeméremajkak összenövését, klitorisz-megnagyobbodást. (169-170)

22./ Lánygyermeknél klitorisz-megnagyobbodást, idő előtti mentstruációt. (170)

23./ Felnőtt nőknél: klitorisz-megnagyobbodás, test- és arcszőrösödés, kopaszodás, érdes hang, a menstruáció elmaradása, terméketlenség, az emlők sorvadása. (170)

24./ Fiatal fiúknál korábbi pénisz-megnagyobbodást, korábbi erőteljes izomzat kifejlődést, a testnövekedés gyorsulását, a hónalj- és a szeméremszőrzet idő előtti megjelenését, korai szakáll- növekedést, hangmélyülést, hajritkulást okoz. (170)

25./ Pszeudohermafroditizmus tünetként fiúgyermekeknél és férfiaknál emlő-megnagyobbodást okoz. (170)

26./ Rosszindulatú daganatok (pl. emlőrák, prosztatarák) növekedését serkenti. (170)

Közismert, hogy egyesek ezeket a betegségeket mindenféle más okra vezetik vissza, miközben ezt a két legfőbb okot részint elhallgatják, részint ellenkező hatásúnak tüntetik fel. Az élettani optimum szerinti (fiziológiás mértékű) sópótlást, a vér elektrolit nátrium : kálium : víz arányának megfelelő étkezést „elavultnak” hazudják, pedig a fiziológiás sópótlás helyességét nem csak a tengervíz, a magzatvíz és a vér és a fiziológiás infúziós Ringer oldat azonos nátrium és kálium aránya igazolja, de az is, hogy kálium túlfogyasztás esetén torzul az EKG = romlik a szívműködés! (A könyvről általam készített fotókat, s a többi, fent említett mérési és tankönyvi dokumentumot is le lehet hívni, ki lehet nyomtatni az internetről, amihez a Google keresőbe a „mellekvesekerges” szót kell beírni, ill. lásd: a www.aquanet.fw.hu honlapon.)
Verőce, 2008. június 30.

Tejfalussy András dipl. mérnök, méréstani szakértő
TUDOMÁNYOS RENDŐRSÉG PJT
2621 Verőce, Lugosi u. 71.
06-20218-1408

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com