Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 29. (pé) – Auguszta
Nagyvilág

Mellnagyobbító műtétek:
ismét zöld jelzés a szilikonnak

Örülhetnek a plasztikai sebészek, és persze örvendeznek a gyártók is csakúgy, mint azok a nők, akik bíznak benne, hogy jelentősen javíthatják szexuális vonzóerejüket, ha mellplasztikát végeztetnek. Az USA-ban újból engedélyezték a szilikonos mellműtétek végrehajtását.

A hatóságok ezzel 14 éves tilalmat töröltek el. Az Egyesült Államokban évente 300 ezer nő végeztet el mellnagyobbító, mellkozmetikai műtétet. Mostantól kezdve valószínűleg visszaszorul a tilalom idején elterjedt, sós vizes mellimplantátumok alkalmazása, és helyettük ismét a szilikon válik az egyik legelterjedtebb segédanyaggá.

Nem biztos, hogy veszélytelen

Mint ismeretes, az Egyesült Államokban csaknem másfél évtizeddel ezelőtt, különböző egészségi ártalmakra hivatkozva, tiltották be a szilikonos mellimplantátumok alkalmazását. Ezek a mellpótló anyagok 1962-ben törtek be először az amerikai piacra, 30 évvel később tiltólistára kerültek, elsősorban a biztonságosságukkal kapcsolatos kételyek miatt, és most ismét alkalmazhatók.

Az érintett nők azonban továbbra sem lehetnek biztosak abban, hogy ez veszélytelen megoldás számukra. Nem véletlen, hogy az engedélyt újból kiadó Élelmiszer és Gyógyszer Hivatal (FDA) csak bizonyos feltételekkel járult hozzá újból a szilikonos implantátumok alkalmazásához, bár dr. Daniel Schultz, az említett kormányhivatal orvosi osztályának vezetője biztonságosnak és hatékonynak minősítette ezeket a mellimplantátumokat. Ugyanakkor a hivatal felhívja a felhasználok figyelmét, hogy egy-egy ilyen műtét nem egész életükre szól. Valószínű, hogy újabb műtétre lesz szükségük a későbbiekben – figyelmeztetik az érintett nőket.

Csak legalább 22 éveseknek

Ugyancsak korlátozó tényező az életkor. Az FDA legújabb szabályozása szerint csak a 22 éves vagy annál idősebb nők vehetnek igénybe ilyen műtétet, mert eddig az életkorig még nem alakul ki a mell végleges nagysága. Ugyanakkor az FDA csak azzal a feltétellel adta meg a szilikon újraforgalmazási engedélyét, hogy a gyártóknak – itt elsősorban az Allergan és a Mentor nevű cégről van szó – be kell fejezniük 10 éve folytatott vizsgálataikat arról, hogy a szilikonos mellimplantátummal élő nőknél milyen gyakorisággal fordul elő szilikonszivárgás. A felhasználókat az FDA figyelmeztette, hogy az effajta műtétek nem kockázatmentesek, és hogy a nők nem fogják azonnal érezni, vagy biztosan tudni, ha szivárog a műmellük. Ezért tanácsolják, hogy az ilyen implantátummal élő nők rendszeresen végeztessenek MRI vizsgálatot, amellyel kideríthetik, hogy nincs-e szivárgás az implantátumban.

Költség: 1800-8 ezer dollár

Mivel a tilalom ideje alatt folytatott különféle vizsgálatok nem tudták egyértelműen bizonyítani a szilikonos mellpótlékok és a különféle betegségek kapcsolatát, az FDA az újraengedélyezés mellett döntött.

Nem mellékes az ilyen műtétek költségvonzata sem. Az átlagos operáció költségei 1800-5 ezer dollár között mozognak, de a szilikonos műtétek esetében elérhetik a 8 ezer dollárt is, míg a tilalom éveiben alkalmazott, sós vízzel töltött implantátumoknál az ár körülbelül a fele az említettnek. Tény viszont, hogy a felhasználók nem voltak teljesen elégedettek a sós vizes megoldással, mert kényelmetlennek, kevésbé komfortosnak érezték.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com