Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2022. aug. 15. (hé) – Mária
Nagyvilág

A gének szerepe a nők orgazmusában

A legújabb kutatások szerint a nők képességét az orgazmusra – legalábbis részben – a gének határozzák meg. Ha ez így van, az egyszerre jelent jó és rossz hírt az érintettek számára. Egyfelől ugyanis mondhatják, hogy „Istenem, én egyszerűen nem vagyok alkalmas rá”. Másfelől viszont elháríthatják maguktól a bűntudatot vagy a nem teljes értékűség érzését. Ha valóban a gének tehetők felelőssé az orgazmusra való képtelenségért, az egyúttal még nem jelenti azt, hogy az érintettek a szexuális életükben nem lehetnek boldogok.

Szakértők úgy vélik: a gének szerepének felismerése lehetővé teszi, hogy a kutatók jobb kezelési módszereket dolgozzanak ki a szexuális problémák megoldására. Az eredményekről a nagy-britanniai Royal Society folyóirata, a Biology Letters számolt be 2005 júniusában.

A londoni St. Thomas´Hospital munkatársai 4037 olyan nő szokásait elemezték, aki szerepel a brit ikernyilvántartásban. A kutatásba bevont ikrek fele egypetéjű volt. A megkérdezett nők közül minden harmadik úgy nyilatkozott, hogy soha nem vagy nagyon ritkán volt orgazmusa közösülés során, 20%-uk pedig még önkielégítéssel sem jutott el eddig az élményig.

Az eredményeket feldolgozva kiderült, hogy az egypetéjű ikreknél az orgazmusok arányát tekintve nagyobb volt a hasonlóság, mint a kétpetéjű ikreknél. Mivel a két csoport között csupán genetikai különbség van, a kutatók arra következtettek, hogy az ikrek két csoportjának az orgazmusra való különböző képessége csakis genetikai eredetű lehet.

Miután figyelembe vették az orgazmust befolyásoló egyéb tényezőket is, és az eredményeket ezek alapján korrigálták, a kutatók megállapították, hogy az orgazmusra való képtelenség vagy a szexuális élmény elérésének nehézsége 34%-ban a géneken múlik.

Dr. Virginia Sadock, a New York University Medical Center humán szexualitás programjának igazgatója az eredményeket értékelve kijelentette: „Tudjuk, hogy a nők pszichológiai értelemben sokkal bonyolultabbak a férfiaknál. Egy szerelmi kapcsolatban számukra nagyon sokat jelent, hogy partnerük szeresse őket, és biztonságban érezzék magukat. Ugyancsak lényeges tényező az, hogy érzik magukat a bőrükben, mi a véleményük általában a szexről, és milyenek voltak az első tapasztalataik ezen a téren. Lehetséges, hogy egyes nők soha nem tudják elérni az orgazmust, de ez csak kevés nőt érinthet.”

Egy másik szakértő, az evanstoni Feinberg School of Medicine, North Western University munkatársa, Laura Berman hozzáteszi: „Amelyik nő nem képes az orgazmusra, az is találhat örömet a szexben.” Az általa folytatott vizsgálatok alapján úgy gondolja, hogy azok a nők, akik élvezik a szexuális életüket, az orgazmusnak nem tulajdonítanak kulcsszerepet az elégedettségük szempontjából.

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com