Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 28. (csü) – Gedeon,Johanna,Hanna
Itthon

Weixl-Várhegyi László:

Az oxigénes víz gyógyító ereje (1.)

Tízezer éve a Föld légkörének oxigéntartalma még 38%-os volt, mára az arány 21%-ra csökkent. Vérünk kevesebb oxigént szállít, ezért szerveink, szöveteink állandó oxigénhiányban szenvednek, ez pedig sok betegség forrása lehet. Szerzőnk találmányával a megoldást kereste. 

2/2. oldal

Hála az oxigénnek és az ezüstkolloidnak, az én szervezetem a szuperoxigénezett víz házi előállítása révén a beteg, gyulladásban lévő tüdő ellenére is hozzájutott az éltető oxigénhez. Ezért gyógyulhattam meg két nap alatt. A kezdet kezdetén nem gondoltam rá, hogy egyszer még nekem is szükségem lesz a gyógyító oxigénes vízre. Ritka eset, amikor a feltaláló életét a saját találmánya menti meg! Ekkor ugyanis itthon még nem ismerték a SARS-vírust. 2003 tavaszán, egy Ázsiából hazajött fehérvári férfin „fedezték fel” először, akit rögtön karanténba is zártak...

Miért szükséges a fokozott oxigénbevitel?

Tízezer évvel ezelőtt a Föld légkörének oxigéntartalma 38%-os volt. Ma, az erőteljes erdőirtás és a jelentős széndioxid-kibocsátás miatt a légkör oxigéntartalma 21%-os. Nagyvárosokban, szennyezett levegőben az oxigéntartalom akár 18%-ra is csökkenhet. Az emberi szervezet működése természetesen a 38%-os oxigéntartalomra optimalizálódott, így a 18-21%-os alacsony oxigéntartalom erősen megterheli a szervezetet. A mai emberek vére lényegesen kevesebb oxigént szállít, így a szövetek állandó oxigénhiányban szenvednek.

A testünk három módon tud felvenni oxigént. A legfontosabb a légzés, de itt is meg kell állnunk egy pillanatra. A légzés hatékonysága a tüdő szabad felületével áll arányban. A tüdő teljes felülete kiterítve akkora lenne, mint egy futballpálya. Ha valakinek tüdővel kapcsolatos problémája van, mint például az asztmásoknak vagy tüdőtágulatban szenvedőknek, a tüdő szabad felülete számottevően csökken, ezzel együtt romlik a légzés hatékonysága is, azaz a szervezet átlagos oxigénellátottsága még az átlagemberénél is rosszabbá válik.

A második legfontosabb lélegző szervünk, bármilyen meglepő is, a bőrünk. Csakhogy a bőrünket is érinti a környezet alacsonyabb oxigéntartalma, ezért ma így sem lehet pótolni a csökkent oxigénellátottságot. A harmadik szervünk, amellyel tiszta oxigént tudunk felvenni, a gyomrunk. A természetben azonban nem jellemzek oxigéndús táplálékok, hiszen az oxigén illékony gáz, így a gyomron keresztüli oxigénfelvétel mindeddig elhanyagolható volt. Az oxigénnel dúsított vízzel azonban szinte közvetlenül a véráramba tudjuk irányítani az oxigént, visszaállítva ezzel a vér egészséges oxigénszintjét.

A normál csapvíz oxigéntartalma 20 mg/liter. Az oxigénezett ásványvizeké, gyártótól függően, 10 és 120 mg között változik. Az erdei állatok nem közvetlenül a forrásoknál kezdik oltani a szomjukat, mert a föld alatti forrásokból kijövő vizek alacsony (10 mg/liter) oxigéntartalmúak, hanem a forrástól pár méterrel távolabb. Az után, hogy a forrás vize előjön a föld alól, kijön a sziklából stb., a kövek között fodrozódva felveszi a levegő oxigénjét, és oxigéntartalma elérheti a 100 mg/liter oxigéntartalmat is. Az oxigénszifonnal készített víz oxigéntartalma 2000 mg/liter, azaz szuperoxigénezetté tettük a vizet! Ha ezt a vizet kieresztjük az oxigénszifonból, akkor azt egy percen belül javasolt meginni, mivel a szabad levegőn az oxigén hamar elillan a vízből, előbb, mint a szénsavas szódavízből a széndioxid.

(A folytatásban többek között megtudhatjuk, milyen betegségek állnak összefüggésben az oxigénhiánnyal.)

Weixl-Várhegyi László
mérnök, radiesztéta, bioenergetikus, fitoterapeuta,
életmód- és táplálkozási tanácsadó- és terapeuta,
haj- és természetgyógyász,
a Magyar Természetgyógyászok és Életreformerek Tudományos Egyesületének tagja
Tanácsadás

A cikksorozat egyéb írásai:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com