Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2021. szep. 22. (sze) – Móric
Itthon

Mindenkinek megéri

Szeretne olcsóbban vásárolni?

Ki ne örülne annak, ha kevesebbet kell költenie a mindennapi élelemre? Nem szorul magyarázatra, miért váltak hamar sikeressé a szociális boltok. Itt a friss áru közvetlenül a polcra kerül, jól jár a vásárló és a kereskedő is, hiszen a jóból, olcsóbból több fogy. Ilyen egyszerű.

Egymás után nyílnak Magyarországon az úgynevezett szociális boltok. E boltok lényege, hogy a termelők közvetlenül a kiskereskedőknek adják el termékeiket, nincsenek felvásárolók és nagykereskedők. A termelőknek így nagyobb a nyereségük, a kereskedők pedig olcsóbban tudják árulni a termékeket. Mindenki elégedett, vásárló és kereskedő egyaránt. A vásárló, mert lényegesen olcsóbban jut jóformán mindenhez, és a kereskedőknek is megéri, mert így olcsóbban tudnak árulni, tehát nagyobb a forgalmuk.

Az elmúlt évek ágazati válságai (tej, sertés, baromfi, meggy, dinnye, alma) pontosan azért erősödtek fel, mert a megtermelt, előállított jó minőségű magyar termékeknek nem volt belső piaca, vagy ha volt, annyira nyomott áron értékesített, hogy a termelés nem volt gazdaságos, mert még az önköltségi árat sem érte el.

Jó a termelőnek, a fogyasztónak és a kereskedőnek

Az igazi problémát a 2008-as év jelentette, amikor zöldség-gyümölcs és a tejágazatban már olyan értékesítési gondok jelentkeztek, amelyek a gazdák demonstrációhoz vezettek (a megyei almatermesztők blokádja, továbbá a tejtermelők akciói a multi üzletláncoknál).

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének, MAGOSZ-nak alternatívát kellett adnia az értékesítésben a vidéken élőknek, a termelőknek, gazdálkodóknak. Ennek az alternatívának az egyik legfontosabb eleme a vidék népességmegtartó képességének megőrzése, a kiszámíthatóság a gazdálkodásban (ami a piacok kiszámíthatóságát jelenti), és termelési biztonság nyújtása a termelőknek.

A MAGOSZ, mint érdekképviselet, látva a problémákat, elkezdte az értékesítés megszervezését. Ennek az első állomása a CBA üzletlánccal kötött megállapodás volt az étkezési alma értékesítésére. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből több mint 10 ezer tonna étkezési almát sikerült értékesíteni az üzletláncon keresztül, majd ezt követte a MAGOSZ által elindított országos iskolaalma akció, amelyben 3 szabolcsi gazdakör tagsága (Balkány, Vaja, Csenger) vállalt oroszlánszerepet. Ezzel egyidőben elindították az értékesítést több budapesti kerületben, ahol már több termékkel jelentek meg (alma, burgonya, hagyma, zöldségfélék, tej, méz).

Hálózat született

Ezek a budapesti értékesítési akciók olyan jól sikerültek, hogy egyre inkább megfogalmazódott az az igény, hogy mi lenne, ha állandóan lehetne vásárolni ezeket az alapvető termékeket. Ekkor született meg az ötlet, hogy már működő kiskereskedelmi üzletekben közvetlenül lehetne értékesíteni a termelők által szállított termékeket, kiiktatva a nagykereskedőket, viszonteladókat, neppereket, és ezzel folyamatos értékesítési lehetőséget biztosítva a termelőknek.

Ez a lehetőség kiszámíthatóságot jelent az értékesítési gondokkal küzdő termelőknek, megteremtve a legrövidebb „termékpályát” (termelő-kereskedő-fogyasztó). A remek ötlet során 2009. január 21-én a Ferencvárosban megnyílt a szociális bolthálózat első üzlete, így kezdett kibontakozni az országos mozgalom. Mára már több mint 740 üzlettulajdonos jelezte csatlakozási szándékát a szociális bolthálózathoz az ország minden részéről. Természetesen alapvető követelmény, hogy csak az eredetét egyértelműen igazolt áru kerülhetne forgalomba, kizárólag magyar őstermelőtől, gazdától, biogazdától. A piacon a termelő részéről csak családtag vagy termelőtárs, termelési platform képviselője lehet az eladó.

„Mi abban gondolkodunk, hogy országosan 50-70 üzlet már biztosítaná, hogy a zöldség-gyümölcs ágazatban az őstermelők piacot tudnának teremteni maguknak” – mondta Budai Gyula, MAGOSZ igazgatója.

Egyetlen példa: Bajkor Tiborné és családja 130 tehenet tart. A tejgyár eddig 57 forintot adott nekik 1 liter tejért, a szociális bolttól 100 forintot is kapnak. „Így 43-45 forinttal többet fogunk kapni, mint ha a tejipar vinné el tőlünk” – mondta Bajkor Tiborné.

Segítségként azoknak, akik szeretnének olcsóbban vásárolni, közöljük, hol találhatnak jelenleg szociális boltokat, illetve hol vásárolhatnak termelői tejet.

(Forrás: http://www.gazdakorok.hu/szoc.htm#szb)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 Fülöp Béla 2009-07-20 08:47:41
 
Jó az ötlet, de nemrég azt láttam Orosházán, hogy az áru fonnyadt, s az ár sem a legideálisabb, mint ahogy hirdették.
Ha nem leszünk igényesek, akkor nem ér semmit az egész. Csak válogatott minőségi árut lenne szabad átvenni, és több reklámot.
Blog:A napok tükre

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com