Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2021. máj. 6. (csü) – Ivett,Frida
Itthon

Nők hete Újbudán

Nem csak teher alatt nő...

Hazánkban 1914-ben ünnepelték először a nőket. Csaknem egy évszázada ünnepeljük ezt a napot annak emlékére, hogy 1857. március 8-án New Yorkban 40 ezer textil- és konfekcióipari munkásnő sztrájkolt a béregyenlőségért és munkaidő csökkentésért. Ennyire nem változott a világ?

Nők hete ÚjbudánEgyedülálló kezdeményezést indít el Újbuda önkormányzata: a nőnap utáni héten is ünnepli a nőket. Teszik ezt azért, mert a mai felgyorsult világban a nőknek nemcsak feleségként, anyaként kell helytállniuk, hanem a munkahelyükön is a maximumot kell nyújtaniuk. A gazdasági válság hatására a nők szerepe is megváltozott, sőt nagyobb teher hárul rájuk.

Újbuda Önkormányzata ezért elindította a „Nők hetét”, amely az önkormányzatban dolgozó hölgyeknek ezen a héten napi munkaidő-kedvezményt nyújt. Ezzel a lehetőséggel segítik őket, hogy kicsit többet tudjanak törődni saját magukkal, családjukkal.

További információ:
Domonkos Csaba Újbuda Önkormányzata: 0630-3355-612
Vidóczi Andrea Újbuda Önkormányzata: 0630-9666-100

(Reméljük, hogy az újbudai kezdeményezés követőkre talál – a szerk.)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com