
2022. júl. 7. (csü) – Appolónia,Apolka
Itthon
Orvostanhallgatók tapasztalatai
Amikor az orvos állva váratja betegét
Folyosókon kóborló betegek, szigorú hierarchia, „rendőrpertu”, a vizit megkomponált koreográfiája. Néhány címszó abból a felmérésből, amely orvostanhallgatók élményeit és tapasztalatait összegezte több rendelőben és kórházban. Lássunk néhány tanulságos megállapítást.
4/1. oldal
Megfelelő kommunikáció nélkül hiába eredményes a gyógyító munka, mert az abban résztvevők valamelyike vagy akár mindegyike elégedetlen maradhat.
A technika fejlődésével, az egészségügy specializálódásával egyre szerteágazóbbá, bonyolultabbá válnak a kommunikációs rendszerek. A kezdeti, klasszikus orvos-beteg, orvos-orvos kapcsolat mellett ma már elengedhetetlenül szükséges például a hatóság-intézmény, intézmény-intézmény, biztosító-szolgáltató, alapellátó-kórház közötti folyamatos szakmai kommunikáció.
Bár az alapvető kommunikációs eszközök, a telefon, a számítógép ma már szinte mindenütt rendelkezésre állnak, a kommunikációs csatornák gyakran csak zökkenőkkel, esetlegesen vagy egyáltalán nem működnek. Néhol az egészségügyi személyzet kerül időzavarba, esetleg a számítógép-kezelés készsége hiányzik, másutt az információs hálózat szervezetlensége, az egységes irányelvek hiánya az ok. Emellett az emberi tényező, a kommunikáció jelentőségének meg nem értése, a tradicionális (bár már régen elavult és hatástalan) információs utakhoz való ragaszkodás is megjelenik az ellátórendszerben.
Beszédes környezet
Az orvos/intézmény-beteg kapcsolat változása klasszikus példája a megváltozott kommunikációnak. A betegek döntő többsége már igényelné az újfajta információs kapcsolatot az őt kezelő orvossal, illetve intézménnyel, ám a gyógyítók közül sokan még ma is inkább a régi metódus hívei.
A SE Magatartástudományi Intézetének Kommunikációs Részlege orvostanhallgatók terepgyakorlatának tapasztalatait gyűjtötte össze. Abból például világosan kiderül, hogy a betegek többsége azt szeretné, ha orvosával egy vele előre egyeztetett időpontban kellene megjelennie a rendelőben, így elkerülhetné a sokszor órákig tartó várakozást. Ehelyett a rendelők többségében még ma is érkezési sorrendben, sorszám alapján hívják be a betegeket.
Noha a gyógyítás környezete nem közvetlen kommunikációs eszköz, információkat közvetít, mert azt sugallja, hogy az adott intézmény mennyire tartja a beteget, az ott dolgozók gyógyító munkáját. Megtörténhet, hogy az egyébként minőségi gyógyító munkát – a barátságtalan, lepusztult környezet, a szervezetlenség, a hosszú várakozási idő miatt – a beteg sokkal kevésbé értékeli, mint amennyit megérdemelne. A medikusok tapasztalata szerint az orvosi várók egy része ma már kellemesebb környezetet kínál – a hagyományos sivár, csővázas, kopott székekkel, fehérre mázolt padokkal telerakott, rémisztő egészségügyi plakátokkal dekorált falú váróhelyiségek helyett sok váróban kulturált környezet, dísznövények, televízió fogadja a betegeket.
Tanácstalan, „elveszett” betegek
Tapasztalataik a kórházakban sem voltak biztatóbbak. A gyakorlatot végzőknek feltűnt, hogy az általuk meglátogatott kórházba lépő betegek többségét már a betegirányító ablaknál negatív élmények érhetik. A személyzet mechanikusan, személytelenül végzi a munkáját, olykor türelmetlen, utasítgató.
A beteg a tőlük kapott minimális információ alapján elindul az épületben, ahol (jó esetben) megtalálja az általa keresett osztályt/rendelőt. Ott viszont tanácstalanul várakoznia kell, ameddig feltűnik (általában véletlenül) egy orvos vagy nővér, akitől informálódhat, vagy várakozhat egy csukott ajtó előtt addig, ameddig onnan valaki esetleg szólítja.
Natúrsziget, 2008. augusztus 13.
Hozzászólás a cikkhez
A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!