Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Homeopátia

Dr. Sebő Zsuzsanna:

Utazási, tengeribetegség és homeopátia

Ha nyár, akkor nyaralunk. Ha nyaralunk, akkor utazunk – autóval, repülővel, hajón, vonattal. Lóháton, tevén ritkábban. Pedig a tengeribetegség elnevezés (ma: kinetózis) abból az időből származik, amikor a közlekedést főleg a hajózás és a lovaglás jelentette.

2/2. oldal

PETROLEUM
A beteg nem bír a menetiránynak háttal ülni. Hányingere van, nyálzik, verejtékezik. Össze kell görnyednie. Úgy szédül, mintha megforgatták volna. Gyomrát üresnek érzi. Tarkótáji fejfájás kíséri a rosszullétet. A beteg állapotán ront a passzív mozgatás, a fény, a zaj. Jobban van, ha becsukja a szemét, ha eszik (a hányinger ellenére), vagy ha melegben lehet.

NUX VOMICA
Az érintett émelyeg, de hányni nem tud, ingerlékeny, türelmetlen. Szédül, úgy érzi, mintha a tárgyak körbeforognának körülötte. Zavarják a szagok. A beteg állapota romlik, ha kávét, alkoholt iszik, pedig az élvezeti szereket szívesen fogyasztja. Jobban érzi magát, ha szunyókálhat egy kicsit.

Ritkábban használt szerek

COCA
A beteg 4000 m magasság felett szédül, szívdobogásérzése van. Szédül. A repülőtől fél, nem szeret repülővel utazni. A hegyeket sem szereti.

CARBO VEGETABILIS
Gyenge, sápadt, karikás, beesett szemek, hideg verejték a beteg bőrén, rohamokban jelentkező szédülés. Rosszabbul érzi magát, ha szoros ruhát visel, ha melegben van. Állapota javul a friss levegőn, ha legyezi magát, ha hideg italt iszik.

THERIDION
Felfokozott idegállapotú beteg, akit utazás közben hányinger, hányás, szédülés gyötör. A szédülés fokozódik, ha előrehajol. Ettől a rosszulléttől riadttá válik, kétségbeesik, kezét tördeli. Jobban érzi magát, ha lefeküdhet vagy ha melegben lehet. Szemét becsukva tünetei erősödnek, de ha egy pontra néz, attól is rosszabbul van.

CANNABIS INDICA
Érzékcsalódások, lebegésérzet, gyengeség, ami ezt a szert indikálja. Jellemző még, hogy a betegnek jártányi ereje sincs, a feje fáj. A rosszullétet nemritkán rohamokban jelentkező fulladás kíséri. Romlik az állapota, ha dohányzik, kávét fogyaszt vagy ha beszél. Friss levegő, hideg víz fogyasztása, nyugalom megkönnyebbülést hoz számára.

LOBELIA INFLATA
Ezt a homeopátiás szert gyakran használjuk légzési panaszokkal kísért rosszullétekben. Akkor is ajánlott, ha utazáskor gyengeség, izzadás, verejtékezés, nehezített légzés lép fel. Szinte mindig jelen vannak gyomorbántalmak, nagyon kifejezett émelygés, mely javul egy korty italtól, egy falat ételtől. A rosszullétet az egész testet átjáró bizsergés kíséri. Fokozott nyálfolyás, öklendezés, csuklás is lehet. Ha teheti, a beteg gyorsan járkál, mert ez segít az állapotán, de az apró mozdulatoktól rosszul van.

CAUSTICUM
Gyengeség, elcsigázottság, reszketés, fülzúgás, homályos látás. Az éhségérzet ellenére az érintett nem bír enni, és amint ételt lát, elmegy a kedve attól, hogy egyen. Folyamatosan nyel, nyeldekel. Jobban érzi magát, ha hideg italt fogyaszthat (pedig gyakran fázik), de a kávé és a savanyú ital felerősíti a tüneteit. A szél, a huzat ront az állapotán, nem csoda, ha utazás közben felhúzza a kocsi ablakát.

Az alkati szer szerepe

Azok a kinetózisban szenvedő betegek, akik homeopátiás kezelés alatt állnak, és alkati szerük ismert, jól teszik, ha az utazás előtti napokban bevesznek belőle.

Ugyancsak hasznos lehet, ha a szorongásra ajánlott Sedatif PC tablettából is bevesznek, nemcsak az utazás napján, hanem az azt megelőző napon is.

Dr. Sebő Zsuzsanna
gyermekgyógyász szakorvos, mentőorvos, homeopata
Tanácsadás

Kapcsolódó cikkek:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com