Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 19. (pé) – Emma
Test-lélek-szellem

Zágon Judit álomelemző sorozata (11.)

Az együtt-álmodás

Néhányan ismerik azt a jelenséget, hogy egy időben ketten ugyanazt álmodják. Ha többen és többet foglalkoznának tudatosan az álmaikkal, akkor többen élnék át ezt a különös élményt. Mindenki, aki szoros kötelékben él másokkal. Lássuk, mit jelent az „álom-áthallás”?

2/2. oldal

Meglepetések

A fenti példákhoz tartoznak az olyan meglepetések is, amelyek ilyesféleképpen hangzanak: „Nahát, neked is szerepelt álmodban rózsaszín függöny? Képzeld, nekem is!”

Nemcsak fajsúlyos élmények és látványok, hanem apró azonosságok is gyakran megjelennek az együtt-alvók álmaiban. Nem kell ehhez feltétlenül egy ágyban vagy egy légtérben lenniük, elég, ha a kötődés erős köztük, sőt gyakran elég, ha az egyikük kötődése erős a másikhoz, azzal már képes „betolakodni” a másik álmába.

Máskor elég, ha csak közel alszik egymáshoz két ember, nem kell, hogy közük legyen egymáshoz, anélkül is történhet áthallás. Akik rendszeresen megbeszélik aznapi álmaikat, egy idő után nem csodálkoznak, ha egészen azonos apró részleteket fedeznek fel, mintha ugyanazt a fényképet nézték volna meg.

Amire nincs magyarázat – vagy éppen túl sok van?

Sokan gondolják, hogy mindez merő véletlen. Véletlen, ha mindketten villamosról, rendőrről, temetőről, kutyáról, sáros földről, hóesésről, piros cipőről stb. álmodnak. Vagy ha nem véletlen, hát akkor „valami van a levegőben”, vagy úgy állnak a csillagok. Mondjuk, valahogy kutyásan. Ez nincs kizárva, de semmiképpen nem magyaráz meg mindent.

Azt ígértem, nem merülök tudományos fejtegetésbe, ezért egy egyszerű magyarázatot próbálok Önökkel elfogadtatni. Az ember és ember közti fizikai határ a születés pillanatától kezdve tökéletesen látható és megfogalmazható. Nem úgy a lélek határai. A látható és megfogható világunk mögött van egy sokkal kiterjedtebb és képlékenyebb világ, mely ugyan szintén elhatárolható tőlünk, de nem olyan élesen. Azzal inkább összefonódunk. Nem utolsósorban azért, mert nem tudjuk tudatosan kezelni, mivel nem látjuk, sőt legtöbben nem is érzékeljük.

A láthatatlan világ (nevezhetjük hullámoknak, rezgéseknek) kevésbé digitalizálható és mérhető, ezért kevésbé ismert, de azért VAN. Ebben a világban az átjárhatóságok nagyobbak, az elkülönülések elmosódottabbak. Az álom a két világ, a látható-mérhető és a „felfoghatatlan” között van. Vannak, akik fogékonyabbak a láthatatlanra, s vannak, akik jobban el tudják zárni magukat előle, masszívabban kapaszkodnak a tárgyi világba.

Az elmúlt század az utóbbi típusnak kedvezett, ma változás van e téren. Azok az emberek, akik kevésbé sikeresen határolják el magukat a láthatatlan befolyások és a tudattalan világ hatásaitól, gyakran vehetik észre, hogy más álmát álmodják, más érzését élik meg, más szemével látnak. Hajlamuk és képességük van az „éterben lebegő rezgések letöltésére”.

* * *

Cikkem folytatásában az álom-áthallások fő típusairól írok, és válaszolok az együtt-álmodók fent olvasható 5 kérdésére.

Zágon Judit
pszichológus, iparművész
http://web.axelero.hu/pszichoglass/frames.htm
Tel.: (20) 397-0611.
E-mail: pszichoglass@t-online.hu

(Folytatjuk)

A cikksorozat egyéb írásai:
A szerző egyéb cikkei:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com