Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2020. szep. 22. (ke) – Móric
Életmód

Életöröm válság idején

Keressük a hétköznapi boldogságot!

A válság megbetegíti a lelkünket – ez derült ki egy nemrég közzétett osztrák felmérésből. A szakemberek véleménye szerint az utóbbi időben mintegy 70%-kal nőtt a pszichoszomatikus panaszok előfordulása. Próbáljuk ki az örömnaplót és a panasz-sarkot – jobb kedvre derülhetünk.

A klagenfurti Humaninstitut ez év augusztusi felmérése alapján az ezer megkérdezett 53%-a szenved a munkahelyén a ránehezedő nyomástól, és mentálisan kiégettnek érzi magát. A pszichoszomatikus panaszok kb. 70%-kal nagyobb arányban fordulnak elő – nyilatkozta Franz Witzelig, az intézet vezetője. Heide-Marie Smolka boldogságpszichológus néhány tanáccsal szolgál az olvasóknak: a válság ellenére hogyan szerezhetünk magunknak egy kis boldogságot.

Milyen panaszoktól szenvedünk?

A felmérés szerint a megkérdezettek a legutóbbi időben pszichoszomatikus panaszokat (56%), alvászavarokat (42%) és magas vérnyomást (38%) észleltek magukon – de ezek együttes előfordulása is megfigyelhető volt. A kiégés-szindrómáról (burnout) a felmérésben résztvevők 35%-a panaszkodott, koncentrációs zavarokról 28%-uk tett említést. Hosszabb ideje nehezedik már nagy nyomás az egész társadalomra, elsősorban a nyugdíjellátás és a munkahelyek bizonytalansága jelentett eddig gondot. „Erre a már feszült hangulatra tevődött rá a válság hatása”, állapította meg a szakember. E nehéz idők bizonytalanságot hoztak, és sok embernél feltették a pontot az i-re, a válsággal betelt a pohár.

Az egyéni érzékenységtől függően néhány ember „ellenállóbb”, ám a többség számára ez már túl sok. Ausztriában eluralkodott a depresszió, a válsághangulat felerősítette azt az önszuggesztiót, hogy minden egyre rosszabb lesz – vélik az osztrák szakemberek. Miközben a fiatalabb generáció még inkább „fogyasztással és szórakozással” próbálja meg kompenzálni a problémákat, 30 éves kor felett már sokan gondolkodóba esnek a jövőjüket illetően, és kialakul náluk a „jövő válsága”-érzet. Ha 50 év felettiek veszítik el a munkahelyüket, akkor esetükben többnyire egzisztenciális válság következik be.

A boldogság itt van, közvetlenül előttünk

A boldogság érzete válságos időkben is lehetséges, ha esélyt adunk magunknak a hétköznapi, kis boldogok megélésére – állítja Heide-Marie Smolka pszichológusnő. Ehhez elengedhetetlen a szemléletmódunk megváltoztatása, egyfajta paradigmaváltásra van szükség – szakadjunk el a karrier, a pénz, a státuszszimbólumok világától –, és gondolkozzunk el, mi az, ami ezeken kívül teljessé teheti az életünket. El kellene búcsúznunk a távolban lebegő nagy boldogság képétől, a boldogság ugyanis itt van, közvetlenül előttünk. A mindennapok értékeiről van szó, amelyek mindig jelen vannak, sőt még a világháború idején is elérhetőek voltak.

Egy öröm- vagy hálanapló segítségünkre lehet abban, hogy figyelmünket ismét a lényeges, az örömteli dolgokra irányítsuk. Jegyezzük le mindennap, minek örülhetünk: például az első napsugaraknak, egy finom ebédnek, egy virágcsokornak, illetve írjuk le, miért lehetünk hálásak – tanácsolja Smolka. Némi alázat és szerénység szintén jól jöhet, hogy ismét több örömet éljünk meg.

Siránkozni csak kijelölt helyen!

Hagyjunk nagyobb teret életünkben az élvezeteknek. A legtöbb ember nincs is tudatában annak, hogy milyen gyakran panaszkodik apróságok miatt. Nevezzünk ki egy bizonyos helyet a lakásunkban panasz-saroknak, és menjünk tudatosan „siránkozni” ebbe a sarokba. Vajon egy nap milyen gyakran találjuk ott magunkat rosszkedvűen, búslakodva?

Azzal is tisztában kellene lennünk, hogyan bánunk saját magunkkal. Ha kedvesek vagyunk önmagunkhoz és kényeztetjük magunkat, ez – különösen a nehéz időkben – jót tesz a lelkünknek. Figyelnünk kell az energiatartalékainkra is. Egy séta, baráti beszélgetés vagy egy kedves dal meghallgatása újra feltölthet bennünket energiával. Gyerekkori emlékeink szintén jókedvre deríthetnek; emlékezzen csak vissza: mikor fújt utoljára szappanbuborékot vagy mikor hintázott?

(Forrás: derStandard.at, németből fordította: Mészáros Csilla)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com