Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Életmód

Helló Háló a gyerekeknek

A virtuális veszélyek ellen

Alattomos kísértések bugyognak föl a számítógépes világháló mélységesen mély bugyraiból, senki sem lehet teljes biztonságban, mert bármikor és bárhonnan érheti nyílt vagy mesterien álcázott támadás. Elsősorban a mindenre nyitott gyermekeket fenyegeti veszélyek sokasága.

2/2. oldal

A virtuális veszélyek ellenA 6 és 10 év közöttiek a Bit és Bájt kalandjai a százmegás pagonyban oldalon nézelődhetnek, míg a 10 és 14 év között korosztály MegaMágus kalandjain keresztül ismerkedhet meg a tudnivalókkal – az utóbbi alapját a népszerű Honfoglaló játék képezi, melyet a korcsoportnak és a témának megfelelően alakítottak át: 100 a biztonságos internetezéssel kapcsolatos, és további 1000, kifejezetten ennek a korosztálynak írt műveltségi kérdést tartalmaz.

A téli szünetben ugyanezeken a portálokon versennyel teszik még vonzóbbá a gyerekek számára a programot: a tíz legokosabb játékos tudását jutalmazzák, az első helyezett mindkét kategóriában egy-egy Xbox 360 játékkonzolt nyerhet. A kisdiákok figyelmét az iskolákban elhelyezett plakátok hívják fel a Bit és Bájt, valamint a MegaMágus oldalakra.

A szülők és tanárok is ugyanitt, a kifejezetten számukra kialakított honlapon videókkal és olyan hasznos információkkal találkozhatnak, amelyek segítenek abban, hogy mindenki biztonságban tudhassa a számítógép előtt ülő gyermekét – még akkor is, ha nincs felügyelő felnőtt a közelben.

A program szervezői a továbbiakban is frissítik és népszerűsítik majd az online tananyagokat és játékokat. A tervek szerint az eredményekről szakmai konferencián számolnak be 2009 tavaszán.

Ajánlott oldalak: www.egyszervolt.hu/bit és www.honfoglalo.hu/megamagus

Idegentől semmit, a virtuális cukrosbácsiktól sem!

„Mint az iparág vezető és felelősségteljes szereplője, a Microsoft kötelességének érzi, hogy ebben a felvilágosító, oktató munkában úttörő szerepet vállaljon. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy az iparág más szereplőivel, a megfelelő állami szervezetekkel és társadalmi szereplőkkel karöltve lépéseket tegyünk az erre irányuló jogalkotási munka támogatására és edukációs programok létrehozására” – szögezte le Drajkó László, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója.

Kovács Koko István, aki maga is gyakorló szülő és a technikához is értő ember, így foglalta össze véleményét: „Amikor egy gyermek számára kinyílik a világ, ösztönösen kapaszkodókat keres és akaratlanul is követi a mintákat, legyenek azok rosszak vagy jók. A szülő, a család, a környezet mind hatással van rá, és ezek az impulzusok nagyban befolyásolják, hogy milyen felnőtt válik belőle. A feladat gyönyörű, de a felelősség óriási, nincs lehetőség a hibázására.

A felgyorsult világ, az internet, az ezerszínű televízió olyan veszélyforrás, amely megoldhatatlan feladat elé állítja a gyerekeket. A személyiségformáló információk tengerében nekünk, felnőtteknek kell erős kézzel kormányozni, és nem el- és megijesztve, de rávezetni gyermekünket az egészséges tartalomra. Hiszem, hogy a feladat megoldható, és örömmel látom, hogy a küzdelemben több civil szervezett, informatikai vállalkozás is a család oldalára állt!”

„Évtizedeken át azt tanítottuk a gyermekeinknek, ne fogadjanak el semmit idegenektől, ne engedjenek be idegent a lakásba, illetve ne üljenek ismeretlen kocsijába. Felgyorsult modern időket élünk, ma már arra is fel kell hívni a figyelmüket, hogy az interneten keresztül se tegyék meg ezeket, s ha csak virtuálisn is, de ne engedjen ismeretlenek csábításának” – mondta Oláh László rendőr őrnagy (BRFK).

(Forrás: Infovilág)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com