Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 29. (pé) – Auguszta
Egész-ség

Az amerikai szenátus a mobilokról

Zsebtelefon: a halál hordozója?

Napjainkra immár 4 milliárdra nőtt azoknak a száma, akiknek zsebtelefonjuk a mindennapi élet részét jelenti. Amerikában a lakosság 90%-a használ mobilt. A kutatók azonban figyelmeztetnek: a készülékek káros hatásai, csakúgy, mint a dohányzás esetében, később jelentkezhetnek.

2/2. oldal

Négymilliárd kísérleti egér

Az emberek tájékoztatása ugyanakkor az egyik legfontosabb lépés a veszély megfékezésére. Lloyd Morgan, a Bio-elektromágnes Kör tagja ironikusan elmondja, hogy a mobiltelefon sugárzásának hatásait 4 milliárd emberen tesztelik. Ezzel azt sugallja, hogy a mobilhasználókat kísérleti egereknek tekintik, mivel nem tájékoztatják őket a következményekről.

Nagyon fontos ennek fényében, hogy a fiatal generáció ismerje a kockázatokat, hiszen sokkal több ideig ki vannak téve a káros sugárzásnak, mint a felnőttek. Ezen kívül a gyerekek koponyacsontja nem annyira erős, és ezért nagyobb mértékben jut be a sugárzás a középagyhoz, ahol a legsúlyosabb, halálos tumor keletkezhet. A gyerekek sejtjei továbbá gyakrabban osztódnak, ezért nagyobb az esély, hogy sejtburjánzás alakul ki náluk, valamint az immunrendszerük sem annyira fejlett.

Dr. Mercola megjegyzi, hogy a mobiloknak nincs biztonságos, szabványosított tesztelése, mielőtt piacra kerülnek. A SAR-érték (Specific Absorption Rate), ami az emberben elnyelt sugárzást méri, nem biztos, hogy teljesen vissza tudja tükrözni egy készülék valódi fenyegetését, és csak kis valószínűséggel tudja megállapítani, hogy valóban biztonságos-e egy készülék. Ez az érték ugyanis a mobiltelefon hőhatását veszi figyelembe, pedig a nem hőalapú sugárzás biológiailag sokkal inkább ártalmas.

Védekezzünk magunk, ha már más nem teszi!

Valódi védekezésre van tehát szükség. Azzal, hogy távol tartjuk magunkat és gyerekeinket a mobiltelefontól, és kevesebbet használjuk, főleg zárt térben: kocsiban, vonaton, repülőgépen. Ezzel sokat tehetünk a veszély elkerüléséért.

Mercola aggodalmát fejezi ki a gyorsan épülő mobiltelefon-tornyokkal kapcsolatban. Felhívja a figyelmet, hogy az ilyen tornyok környékén élők körében a rák előfordulási aránya 10%-kal magasabb az országos átlagnál, illetve ökoszisztémabeli problémák is felvetődnek (a torony megzavarja a méheket, és a költöző madarak pusztulását okozza).

Legvégül emlékeztet egy korábbi írására, ahol csokorba szedte a mobil elleni védekezési módokat. Ezek közt szerepel elsősorban a mobiltól való megválás, a készülék használatának csökkentése, a biztonságos headset, vagy a vezetékes telefon használata.

(Forrás: It's not just about brain tumors!, Shocking U.S. Senate Hearing Confirms Dangers of Cell Phones, angolból fordította: Heszky András)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#2 An Alfa Beta 2010-02-17 22:49:02
 
Mint szakember, szeretnek nehany pontositast irni e cikkhez:
1. Az ENSZ statisztikaja szerint, az emberek tobb mint 50%-a eleteben meg nem beszelt telefonon ! Nincsen rola tudomasom, hogy mar 8 miliard felett lenne a Fold lakossaga ! Amennyire ez az adat (4 miliard) pontos, annyira helytalloak a tobbi "allitasok" is !
2. A madarak irany-erzekelese tenylegesen a Fold magneses teretol fugg. Ez azonban allandonak szamithato, ugy erossegben, mint polaritasban. Nem tudom ki az az "ugyes tudos" aki kovetni talalta egy, a mobil telefonok altal hasznalt frekvencian fellepo magneses teret, valamint hogy az hogyan tudja egy madar erzekszervet megzavarni, az pedig hogyan fog reagalni a masodpercenkenti par milliardszori polus valtozasra !
3. Ez az allitas nem emliti az olyan "tudomanyos" velemenyezeseket, mint az AH1N1 vagy a szarnyas grippa, melyekkel szepen megtomtek egyesek a zsebeiket ! A gond NEM a mobil telefonok magneses tere, hanem a nagyvarosi stressz es a helytelen taplalkozas ! Errol azonban (hogy miket etetnek meg velunk mindennap) senki nem beszel !!!

Egyszeruen csak azert, mert a politikusoknak megszabjak a hatterukben levo erdekeltsegek hogy mirol kell es szabad beszelni es mirol nem...
#1 Vadimagdi 2010-02-17 09:14:35
 
Lehet benne valami, de......aki harmóniában van, aki elfogadja magát, embertársait és a világot amiben él, aki folyamatosan úton van, aki hajlandó nap, mint nap változni, arra sem a mobiltelefon, sem a h1n1 stb. vírusok nem hatnak. És aki nem FÉL!!!

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com