Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 18. (csü) – Andrea,Ilma
Egész-ség

A kordában tartott reflux

Gyomorégés – segítenek a házi szerek

A gyomorégés lassan kortünet, mind többen szenvednek tőle. Valóban igen kellemetlen érzés, amikor a gyomorsav „visszafelé” igyekszik, ilyenkor sem mindegy, hogy mit eszünk-iszunk. A reklámokban látott „bombabiztos” csodaszerek helyett válasszuk inkább a természetes módszereket.

A reflux betegséggel sokan élnek együtt, egyre többen szenvednek a tüneteitől, mégis kevesen tesznek ellene. Magyarországon – a nyugati országokhoz hasonlóan – a felnőtt lakosság körében igen nagy arányban fordul elő, körülbelül minden harmadik embert érinti. A reflux a savanyú gyomorfolyadék visszafolyása a nyelőcsőben, a garat irányába. Ha elhanyagoljuk, komoly baj, gyomor- és nyombélfekély alakulhat ki, mert a gyomorsósav kimarja e szervek nyálkahártyáját. Megfelelő táplálkozással a reflux megelőzhető, illetve kordában tartható.

Savasodás ellen: rágjunk!

A gyomorban evés után bőséges savtermelés indul meg. Ha rosszul zár a gyomorszáj, a sav hosszabb-rövidebb időre feljut a nyelőcsőbe, és marja azt. A nyelőcső „bélése”, nyálkahártyája nem alkalmas arra, hogy ellenálljon a sav maró hatásának, ezért égő fájdalommal tiltakozik. A savas reflux által okozott panaszt gyomorégésnek hívjuk, noha eredete nem a gyomor, hanem a nyelőcső.

A sejtjeink a lúgos kémhatáshoz szoktak, az lenne számukra a természetes. A magzatvíz pH-ja például 8,5 körül van, ami igen lúgosnak számít, az egészséges, anyatejjel táplált csecsemő vizelete is lúgos kémhatású! Könnyen belátható tehát, hogy az elsavasodással együtt járó betegségek – közöttük a reflux is – mind összefüggnek a táplálkozással, az életmóddal. Fogyasszunk több bázikus és semleges táplálékot, mint amilyenek a zöldségek, gyümölcsök, a burgonya, a nyers tej, a tejszín, a szójatermékek, a tojássárgája, az ásványvíz, gyógyteák. Kerüljük vagy csökkentsük a hús, a kolbász, a sajtok, az édességek, a sütemények, az alkohol, a kávé, a fekete tea, a sör fogyasztását. Fontos tudni, hogy mivel a nyál lúgos kémhatású, az alapos rágás, az étel nyállal való elkeveredése jelentősen növeli a savtalanítást.

A gyomorégés legtöbbször a hibás étkezés miatt fordul elő. A túl gyorsan lenyelt falatok vagy a túl bőséges étkezések megerőltetést jelentenek a gyomornak. A gyomorégés sokszor egyszerűen megszűnik, de krónikussá is válhat, ha a gyomor és a nyelőcső közötti körkörös záróizom már nem tökéletesen működik. Különösen zsíros ételek, az édességek, a kávé, az alkohol vagy a savas gyümölcslevek okozhatják a gyomor túlsavasodását, a gyomorégést.

Házi módszerek gyomorégés ellen

A gyomorsav hígítására alkalmas a szénsavmentes langyos víz. Kis kortyokban igyuk.

A gyomorsav megkötésére jók a gabonák, a pelyhek és a müzlik, valamint együnk egy darab száraz kenyeret (jól megrágva!), vagy igyunk egy korty tejet. Segíthet kétszersült rágcsálása vagy zabpehely is.

A gyomor megnyugtatására alkalmas házi szerek:
- egy teáskanál enciánt (sárga tárnics gyökerét) felöntjük egy csésze forró vízzel, 10 percig állni hagyjuk, majd elkortyoljuk. A sárga tárnicsban lévő bioaktív anyagok kis mennyiségben serkentően hatnak a nyál-és gyomornedv-elválasztásra. Mindezt egyszerűen kipróbálhatjuk: ha a gyökeret szétmorzsoljuk, megindul a nyálképződés, megjön az étvágyunk.
- ugyancsak a gyomor megnyugtatására kipróbálhatjuk az ázsiai népi gyógyszerként ajánlott Kyla Lei Wa levest. 2-3 db hámozatlan, megmosott, apróra vágott burgonyát, 2 teáskanál lenmagot és 2 teáskanál köménymagot 2 liter vízben megfőzünk. A leszűrt, langyos levest egész napra elosztva kis kortyokban megisszuk – az első csészét már reggeli előtt.
- öntsünk egy teáskanál almaecetet egy pohár vízbe, és lassan, kortyolgatva igyuk meg.
- igyunk egy kis pohár frissen préselt répalevet, lenyelés előtt a kortyokat egy ideig tartogassuk a szánkban.
- a zeller önmagában vagy köretként segít a gyomorégés ellen, mert semlegesíti a gyomorsavat.
- a kamillatea is hatásos: nem túl forrón és lassan kell inni.
- ugyancsak segíthet az ánizstea vagy a köménytea.
- A diófélék (különösen a mandula és a mogyoró) is megkötik a felesleges gyomorsavat – de csak akkor hatásosak, ha jól összerágjuk őket!

(Forrás: Sodbrennen – Hausmittel helfen, németből fordította: Koncz László)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com