Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. márc. 29. (pé) – Auguszta
Egész-ség

A gyógyító csodabogyó

Soha ne keverje az áfonyát tejjel!

A brit pilóták a II. világháborúban éjszakai bevetések előtt sok fekete áfonyát ettek, mert a benne lévő anyagok javítják a látást, segítik a retinasejtek gyors regenerálódását. A növénynek egyre újabb jótékony hatásait mutatják ki, nem mindegy azonban, hogy mivel fogyasztjuk.

Nincs hasznosabb étel, mint egy tál friss áfonya. Egyszerre édes és finom, miközben alacsony a kalória tartalma és tele van mikrotápanyagokkal, antioxidánsokkal. Ez a parányi gyümölcs – megfelelő mennyiségben fogyasztva – az egyik legkiválóbb öregedést lassító étel. A közelmúltban azonban megjelent egy kísérlet publikációja, amelyből az derült ki, hogy az áfonyát nem szabad tejtermékekkel együtt fogyasztani, mert elveszti legfontosabb értékét.

A Free Radical Biology and Medicine című lapban jelent meg a kutatás publikációja, amelyben azt vizsgálták, hogyan változik az áfonya fogyasztásának antioxidáns hatása fehérjével való találkozásakor. Azt figyelték, hogyan változik a vér antioxidáns tartalma az áfonya elfogyasztását követően, ha azt magában vagy tejjel fogyasztották.

Az önkéntesek megettek 200 g áfonyát, és megittak rá 200 ml vizet vagy tejet. Vérmintát vettek tőlük a kísérlet előtt, majd az emésztési folyamat során rendszeresen. Az eredmény azt mutatta, hogy akik vízzel ették meg az áfonyát, azoknak a vérében megnövekedett a kávésav és a ferulasav koncentrációja. Akik azonban tejjel együtt fogyasztották az áfonyát, azoknak az emésztés során nem hogy nőtt volna, hanem éppenséggel csökkent a vérükben ez a két igen hasznos anyag.

Mi is a ferulasav és kávésav?

A ferulasav biztosítja a sejtfalak merevségét és védi az idegrendszert, normalizáló hatással van a vérnyomásra. A kávésav szintén az idegsejtek erőteljes védelmezője. Egy másik, korábbi kutatás azt mutatta ki, hogy a kávésav magában rejti annak a lehetőséget, hogy neurodegeneratív betegséget akadályozzon meg. Az áfonyában található ferulasavnak és kávésavnak köszönhető ennek a gyümölcsnek a tanulási és kognitív képességek javulásában mutatott pozitív hatása.

2008 augusztusában a Nutrition and Neuroscience című szakmai lapban közöltek egy tanulmányt, amely szerint ez a két antioxidáns eredményesen használható olyan, korral összefüggő idegrendszeri betegségben is, mint az Alzheimer kór.

A cikk végkövetkeztetése az, hogy amennyiben az áfonyát kimagasló antioxidáns értéke miatt fogyasztja, azt mindig külön tegye, és vagy várjon egy órát a fehérje tartalmú ételek fogyasztásával, vagy azokat 2 órával az áfonya előtt egye. És persze felejtse el azokat a reklámokat, amelyek az áfonyával gazdagított joghurtok magasztalásával foglalkoznak. Semmi nem igaz belőlük azon kívül, hogy finomak.

(Forrás: Natúrhírek.hu)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#1 cycas 2009-10-02 21:29:26
 
Tisztelt Cikkíró!
Ugyan csak most olvastam cikkét, de megakadt a szemem egy apróságon... Azt írja a ferulasav biztosítja a sejtfalak merevségét és védi az idegrendszert. Ezt egyszerre tenné?! Biztosíthatja a sejtfalak merevségét, ha az áfonyáról van szó, és védheti az idegrendszert, ha az emberről van szó, miután megettük. Nade együtt?! Az állatoknak (1-2 kivételt leszámítva) nincs sejtfaluk, így az embernek sincs. Biológiatanárként ezt már a 10. osztályban tanítom. Ez egy félig-meddig tudományosnak, ismeretterjesztőnek szánt cikk, figyelni kellene ilyen dolgokra.
Üdvözlettel: Cycas

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com