Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2021. máj. 6. (csü) – Ivett,Frida
Egész-ség

Segítsük testünk megújulását

Szerveink bioritmusa

Az élet állandóan ismétlődő ciklusokból áll, amelyek összhangban vannak egymással. Körülöttünk minden ismétlődik: az órák, napok, évszakok – és a szervezetünk is az olyan ismétlődő mozgásoknak köszönhetően maradhat életben, mint az alvás, a lélegzetvétel, a szív dobbanásai.

2/2. oldal

A húgyhólyag és a vese
A húgyhólyag 15 és 17 óra között dolgozik legintenzívebben. A húgyhólyagnak és a vesének fontos szerepe van a szervezet méregtelenítésében. A méregtelenítő hatás fokozható vízhajtó teákkal, amelyek legjobban 19 óra előtt fejtik ki hatásukat, mivel 17 és 19 óra között a vese működik intenzíven. A vízhajtó teák hatását fokozhatjuk relaxáló masszázzsal. 19 óra után már ne igyunk túl sok folyadékot.

A vérkeringés
A vérkeringés este a legintenzívebb, 19 és 21 óra között. A szerzők szerint sok szülő küszködik azzal, hogy 19 óra előtt lefektesse gyermekét, de még rosszabb, hogy akinek addig nem sikerült, az 21 óra után se fogja tudni elaltatni csemetéjét. Ez nem ok nélkül van így: 19 és 21 óra között a legélénkebb a vérkeringés, aminek egyenes következménye, hogy ilyenkor a test a legkevésbé vágyik pihenésre vagy alvásra.

21 és 23 óra között mérhetetlenül sok energia halmozódik fel a szervezetben. Azok, aki ezekben az órákban érzékenyek a hidegre, és csak meleg szobában tudnak elaludni, ne hagyják figyelmen kívül ezeket a jeleket. Ilyenkor a fizikai vagy érzelmi egyensúly hiánya a „belső fázás” oka.

Legtöbbünk ebben a két órában aktív, eleven. Ez a tény legjobban a fiataloknál figyelhető meg, akik ilyenkor az alvás helyett inkább a szórakozást választják. Sokunkban él az a régi intés, hogy minél hamarabb ágyba kell bújni, hogy a szervezet regenerálódhasson. Ez a nézet valójában ennek az élénk időszaknak a helytelen értelmezése.

Az epehólyag és a máj
Az epehólyag működése 23 és hajnali 1 óra között a legerősebb. Az epehólyag megfelelő „munkája” rendkívül fontos a jó emésztés szempontjából. Azok, akik gyakran felkelnek éjszakánként ebben az időszakban, azoknak jó okuk van arra gondolni, hogy az epehólyagjuk vagy a májuk nem működik rendeltetésszerűen.

Az este folyamán elfogyasztott nehéz ételek (sültek, zsíros fogások) és a stressz megnehezítik az epehólyag munkáját, és ilyen esetekben jótékony hatása lehet a máj tájékán elhelyezett meleg vizes pakolásnak. Segíthet még az ürömből főzött tea is. A forró teát kortyolgassuk el 20 perccel evés előtt, javítja az epehólyag működését. Hasonló hatású a reteklé is.

Fontos, hogy a vastagbél kiürüljön, és ha ez nem történik meg természetes úton, akkor beöntéssel kell segíteni. Ezekben az órákban kerüljük a hideg ételeket és italokat. Ha az epehólyag és a vese miatt nem tudunk aludni, és az álmatlanság miatt valamilyen tevékenységbe fogunk, a szervezet nem tudja regenerálni ezeket a szerveket, ami súlyos problémákhoz vezethet.

Hajnali 1 és 3 óra között regenerálódik a máj. Ha a szerkezete sérült, képes helyrehozni önmagát, ha ezekben az órákban már alszunk, és a testünk melegben van. A májat károsíthatják a „mérgező élelmiszerek”, az alkohol, a nikotin és a fokozott stressz is. Fontos tudni, hogy az alkohol és a nikotin sokkal rombolóbb hatást fejt ki 1 és 5 óra között, mint más órákban.

A tüdő
Hajnalban, 3 és 5 óra között újul meg a tüdő. A dohányzók ilyenkor sokat köhögnek, mert a tüdejük elkezdi megtisztítani önmagát a felgyülemlett mérgektől és szennyeződésektől.

A vastagbél
5 és 7 óra között fokozódik a vastagbél működése. Az elfogyasztott táplálék a vékonybélben körülbelül 2 órán át, a vastagbélben 20 órán keresztül marad. A vékony széklet arra utal, hogy a vékonybél nem működik rendeltetésszerűen, a székrekedés pedig a szervezetben felhalmozódott salakanyagok következménye.

Szerveink ritmusának megismerése segítségünkre lehet abban, hogy megértsük testünk titkos jelzéseit, és segítsük szervezetünk megújulását.

(Forrás: Kuriózum)

Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!

Hozzászólások
#2 sanseveria 2009-10-07 09:23:30
 
Figyelmesen olvasd el. lehet,h.találsz benne vmi használhatót
#1 Muntyán Pálné,Erzsike 2009-09-16 14:49:25
 
Ez a tájékoztatás nagyon tetszett és megfogadom atanácsot,már igy is sokmindenre odafigyelek amióta olvasom a cikkeket , és sokkal jobb a közérzetem pedig rengeteg bajom van,de mindegyik kezdeti stádiumban.Tisztelettel:Zsike!

Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com