Kereső



Kiemelt partnerek

 

Felhívás

Hirdetésszervezőt keresünk, jutalé­kos rendszerben, magas jutalék­kal.
Jelentkezés szakmai önéletrajzzal.
2024. ápr. 20. (szo) – Tivadar,Odett
Egész-ség

Nyári Zsuzsa:

Az alattomos fogínysorvadás

Nem is gondolnánk, hogy a hazai lakosság 70%-a szenved fogínysorvadásban, ebben a kevéssé ismert, kellemetlen és alattomos betegségben. A betegség főként azokat érinti, akiknek a szervezetében alacsony a D-vitamin tartalom, de kisebb-nagyobb mértékben minden felnőttet fenyeget.

2/2. oldal

A félelemnek nagy ára lehet

Bármennyire félünk is a fogorvostól, évente legalább kétszer meg kell látogatnunk, hogy eltávolítsa a fogkövet. A megszilárdult fogkövet ugyanis fogkefével nem tudjuk eltüntetni. A már kialakult paradentózis kezelésének is alapja az alapos fogkő-eltávolítás, amelyet mélyen, esetenként a fogíny alatt is el kell végezni. Ne hagyjuk, hogy a fogkő megnövekedjen, mert ép fogaink elvesztésével fizethetünk félelmünkért, lustaságunkért.

A lézertechnológia ma már lehetőséget ad a fogíny legalsóbb rétegeiben felhalmozódott gyulladásos szövetek eltávolítására és a csontregeneráció elindítására is.

Fogínyünk egészségének fenntartásában nagy szerepe lehet a fogíny-masszázsnak. Tegyünk egy borsónyi gyógynövényes fogkrémet az ujjunkra, és enyhe nyomással, körkörös mozdulatokkal masszírozzuk végig a fogínyünket alul és felül, kívül és belül. Jótékony hatása mellett kellemesen fel is frissíti a szánkat.

A természetes segítők

Maria Treben klasszikus művében zsálya, tölgyfakéreg, porcsinfű és palástfű azonos arányú keverékéből készült teával történő gyakori szájöblögetést ajánl a fogínysorvadás gyógyítására. Tapasztalatom szerint a kamilla- és zsályatea is sokat segít. Igyunk meg naponta 3 csésze teát, és nap közben is gyakran öblögessünk vele.

A vörösáfonya leve megakadályozza, hogy a lepedék a fogakra tapadjon. Lehetőleg cukormentes változatot vásároljunk. Ha édesgyökeret rágcsálunk, nemcsak a fogszuvasodást előzzük meg, hanem csökkentjük a foglepedék termelődését, és a gyökér antibakteriális hatásával elpusztítjuk az elszaporodott baktériumokat is.

Kurkumából, édesgyökérporból és E-vitaminból készítsünk sűrű pasztát, ebből tegyünk esténként pakolást a beteg fogínyre.

Naponta kétszeri bedörzsölés teafaolajból készült géllel jelentősen csökkenti a fogínygyulladást. Jótékony hatású az eukaliptusz olaj is, amely szinte minden szájvíz alkotóeleme.

Az ánizs, a szegfűszeg és a kardamommag is hasznos ilyen esetekben, ráadásul elveszik a kellemetlen szájszagot is.

Japán kutatások szerint a CoQ10 tartalmú fogkrém nagyban elősegíti a fogínygyulladás gyógyítását.

Tehát ne keseredjünk el, ha fogmosáskor vérezni kezd az ínyünk. Van megoldás, de ne csak a fogorvostól várjuk a gyógyulást, tegyünk meg mi is mindent, amit lehet, hogy megőrizzük fogainkat, és 100 éves korunkban se kelljen a hamut mamunak mondanunk.

Nyári Zsuzsa

(Forrás: Gyógyulás útjai)

Kapcsolódó cikkek:
Hozzászólás a cikkhez

A cikkhez csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!

Regisztrációhoz kattintson ide!


Natúrsziget címkefelhő

Teljes címkefelhő | Mire jó ez?
old.natursziget.com